2022. szeptember 27. kedd

szept. 27
18:57
Szijjártó Péter a holland nácival smúzolva bejelentette: rengeteg barát veszi körül az Orbán-kormányt (Nyugati Fény)
Válogatott társaság támogatja a magyar kabinetet.
szept. 27
18:57
Őszi Nórának nevezték el azt a kislányt, akit anyja egy buszmegállóban hagyott magára (rtl.hu)
Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy nő ellen, aki tavaly októberben buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét Fonyódon. Az egészséges kislányt helyiek találták meg, kórházba került. Információink szerint azóta az egyik nagyszülő vette magához. Ha az anyát bűnösnek találják, akár élete végéig rács mögött maradhat.
szept. 27
18:59
Lopott autóval lopott quadot két férfi Csepelen (rtl.hu)
Az egyik tolvaj előbb ellopott egy kisautót, majd ismerősével együtt a korábban kiszemelt quadot betették a kocsi csomagtartójába. Amikor viszont menekülni akartak, az autó tulajdonosával találták szembe magukat, így elkapták őket a rendőrök.
szept. 27
19:01
Drónnal ellenőrizték a kecskeméti vasúti átjárókat a rendőrök (rtl.hu)
Drónnal ellenőrizték a rendőrök Kecskeméten, hogy a vasúti átjárókban betartják-e az autósok a szabályokat. Olyan átjárókra figyeltek, ahol nincs sorompó és lámpa. Ott is ellenőriztek, ahol márciusban halálos baleset történt.
szept. 27
19:03
Három helyett hat sprintfutam lesz jövőre a Forma-1-ben (Magyar Hírlap)
A Nemzetközi Automobil-szövetség rekordhosszúságú új idényt tervez.
szept. 27
19:03
A cirok válthatja ki a kukoricát hazánkban, legalábbis részlegesen (Demokrata)
A cirok rosszabb termőterületeken és aszályos években is kedvező hozamokra képes.
szept. 27
19:03
Berlin új szankciókkal állt elő – uniós polgár nem dolgozhat orosz állami vállalatnál (Mandiner)
A Sueddeutsche Zeitung értesülései szerint a német kormány az Oroszország elleni szankciók újfajta ötletével állt elő. Bevezetné az orosz állami vállalatoknál való foglalkoztatás tilalmát. Úgy tűnik, Németország ismét bizonyítani akar, hiszen a híres korábbi kancellár, Gerhard Schröder orosz vállalatoknál töltött be vezető pozíciókat, és nyíltan sz
szept. 27
19:03
Amerikában a hurrikánra, míg Vietnámban tájfun érkezésére készülnek (rtl.hu)
Súlyos katasztrófával fenyeget a Florida nyugati területei felé közeledő Ian hurrikán - figyelmeztetett az állam kormányzója. Az előrejelzések szerint a következő órákban megerősödő trópusi ciklon szerdán érheti el az Egyesült Államokat. Közben Vietnámban, a korábban a Fülöp-szigeten pusztító Noru tájfun érkezésére készülnek. 800 ezer embert telepí
szept. 27
19:03
„Vilmányi Benett nagyon jól tette, amit tett. Civil kurázsinak hívják” – többek szerint vállalhatatlan az ellene szóló nyílt levél (rtl.hu)
A Junior Prima díjat át nem vevő színész akciójáról 25 korábbi díjazott nyilatkozott elítélőleg. Sokan azonban úgy látják, hogy a nyílt levelet átgondolatlanul írták alá, és nem értik a szólásszabadság lényegét.
szept. 27
19:06
Állami pompával búcsúztatták Abe Sindzót (Infostart)
4300-an gyűltek össze Tokióban - de nem csak gyászolók, tiltakozók is. Az özvegy a kezében hozta az urnát.
szept. 27
19:06
Eltemették a meggyilkolt volt japán kormányfőt (ATV)
Tiltakozók is megjelentek a szertartáson.
szept. 27
19:06
Más eszközökkel igyekszik szűkíteni a pénzkínálatot az MNB (444.hu)
A kamatemelési ciklus lezárása nem jelenti, hogy ne próbálnák tovább szigorítani a monetáris kondíciókat, hogy szűkítsék a likviditást.
szept. 27
19:09
Brawn: Schumacher megérdemelné, hogy az F1-ben maradjon (Racing)
Ross Brawn abban reménykedik, hogy Mick Schumacher Forma-1-es karrierje is folytatódni fog. A Forma-1 sportszakmai igazgatója szerint az már mindegy, hogy a német fiatal melyik csapatot fogja erősíteni. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia még csak 23 éves, de máris válaszút elé érkezett a Forma-1-es pályafutása. Az amerikai csapatnál ugy
szept. 27
19:09
Sikeresen lezárult a történelem első bolygóvédelmi kísérlete (rtl.hu)
Sikeresen belecsapódott a NASA űrszondája egy tizenegymillió kilométerre lévő aszteroidába a történelem első bolygóvédelmi kísérletében. A szándékos ütközéssel azt tesztelték, veszély estén el tudnának-e téríteni az űrben egy Föld felé tartó objektumot. Az még hetekbe telik, amíg kiderül, sikerült-e kellő mértékben megváltoztatni az égitest pályájá
szept. 27
19:12
Kamatemelés lezárása: megoszlanak az elemzői vélemények (Adózóna)
Egyöntetűen meglepőnek nevezték a 125 bázispontos jegybanki alapkamat-emelés mértékét az MTI-nek nyilatkozó elemzők, a kamatemelési ciklus leállításáról azonban megoszlottak a vélemények.
szept. 27
19:12
Mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
szept. 27
19:12
Rosszul néz ki a tujád? 7 oka is lehet! (Agroinform)
A tuja sajnos nem mindig érzi jól magát a kertünkben, de tehetünk érte, hogy ez megváltozzon.
szept. 27
19:12
8 tipp az infláció elleni harchoz: így egyetlen magyar sem fut ki a pénzéből hó végére (Pénzcentrum)
Súlyos hónapokat élünk az infláció miatt, és egyelőre a távolban sem látni a brutális áremelkedések végét. Adunk néhány tippet, hogyan csökkentheted a kiadásaidat, növelheted a bevételeidet, hogy a hónap vége ne legyen kínszenvedés a rossz gazdasági hangulat közepette.
szept. 27
19:15
A tavalyihoz képest 35-szörös árat kellene fizetnie a gázért Szentendrének (SzMo)
Az abszurd árképzés korrekcióját sürgeti a város polgármester.
szept. 27
19:15
Tiltakozások közepette zajlott Abe Sindzó temetése (Demokrata)
Katonai felvonulással tisztelegtek a meggyilkolt japán kormányfő állami temetésén. A gyászolók mellett tiltakozók is megjelentek.
szept. 27
19:15
Szakad a német egység? Az észak-németek saját áramárakat akarnak (Mandiner)
Alsó-Szászország, Schleswig-Holstein és Mecklenburg-Pomeránia német tartományok olcsóbb áramárakat követelnek. Érveik szerint, ahol zöld energiát termelnek, annak az emberek javát is szolgálnia kell. A javaslattal hazánk egyik legfontosabb kereskedelmi-ipari partnere, Bajorország járna rosszabbul.
szept. 27
19:17
A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Geert Wilderst (Mandiner)
A holland képviselő a Magyarország melletti kiállásáért és az illegális bevándorlás megállítása érdekében végzett tevékenységéért kapta az elismerést.
szept. 27
19:18
Tűz! - Indulhat az őszi erdei sütögetések szezonja (Infostart)
Nincs már tűzgyújtási tilalom sehol az országban.
szept. 27
19:18
Moszkva megvédheti a Putyinnak kémkedő jobbikost? (ATV)
Jogerősen is bűnösnek mondta ki a Kúria Kovács Bélát, a Jobbik korábbi EP-képviselőt, akire kémkedés miatt öt év letöltendő fegyházbüntetést szabtak ki. A KDNP árulást emleget, a Jobbik elnöke a magyar kémelhárítás munkáját kritizálja. A Híradónknak nyilatkozó büntetőjogász azt mondta: meglepné, ha a jelenleg Moszkvában élő Kovács végül leülné a bü
szept. 27
19:18
Megadják majd a módját: ilyen lesz Kulcsár Edina és G.w.M. esküvője (Femcafe)
A közeljövőben ugyan nem tervezik, hogy összekössék az életüket, de már most pontos elképzelésük van a majdani szertartással és lakodalommal kapcsolatban.
szept. 27
19:21
„Lia elhagyta a gyerekeit, hogy színésznő lehessen, és ezt sosem bocsátották meg neki – és ő sem magának” – Találkozás a magyar származású filmsztár, Putty Lia… (WMN)
„Lya, a démon” – Még halála után is ilyen címmel írtak róla a korabeli lapok. Pedig gyűlölte a férfifaló végzet asszonya szerepet, amit ráosztottak filmen és életben egyaránt. Egy rendkívül tehetséges, nagyon szomorú asszony volt valójában Putty Lia. A Kanadában élő dédunokája mesélt Kurucz Adrienn-nek róla.
szept. 27
19:21
„Political animal vagyok, nem akarok lopni” – újabb Gyurcsány-aranyköpésekkel gazdagodott a magyar közélet (Mandiner)
„Aki nem akar közfelhatalmazást, menjen el idegenvezetőnek, azt mutogathatja a budai várat a turistáknak.”
szept. 27
19:21
22 éve nem látott szintre, 13 százalékra emelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (rtl.hu)
Matolcsy György jegybankelnök szerint az emelésre az infláción kívül a költségvetés rossz helyzete miatt is szükség volt. További emelés azonban már nem lesz, pedig a jegybank szerint még jövőre is akár 14 százalékos lehet az éves pénzromlás.
szept. 27
19:24
"Brit energiát a brit népnek" - Új dolgon mesterkedik a brit Munkáspárt (Portfolio)
Állami tulajdonú energiatermelő vállalat létrehozásának terveit jelentette be kedden a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője.
szept. 27
19:27
Átfogó energiahatékonysági és takarékossági programot indít a jegybank (Magyar Hírlap)
Az MNB a belső működésében is fenntartható kíván lenni.
szept. 27
19:27
Geert Wilderst a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki (Demokrata)
A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a holland képviselőház tagját.
szept. 27
19:27
Az MNB alelnöke közölte: akkora a baj, hogy ősszel még durvább áremelkedés jön (Nyugati Fény)
Nincs vége az őrületnek.
szept. 27
19:27
A Dji bemutatta az új Mavic 3 Enterprise sorozatot (go2fly)
A DJI bemutatta új ipari drónjait: a DJI Mavic 3 Enterprise sorozat két új modellből áll, mindkettő a professzionális alkalmazásokra specializálódott. A Mavic 3E a hatékony térképezési és földmérési feladatokat
szept. 27
19:27
„Megfelelési kényszerem volt, és a családomtól vettem el az időt” – Kabát Peti párja nagy döntést hozott (rtl.hu)
Róka Adrienne másfél évig volt digitális detoxon, de most visszatér a közösségi médiába, igaz, csak ideiglenesen.
szept. 27
19:27
Energetikai Hivatal: Európa nyugati része megvan orosz gáz nélkül is (rtl.hu)
„Oroszország már nem óriás, gazdasága nem az Európai Unió, hanem egyetlen uniós tagállam gazdaságával is összemérhető" – mondta az RTL Híradónak Bod Péter Ákos közgazdász. Hétfőn a miniszterelnök a parlamentben eközben arról beszélt: energetikai értelemben az unió törpe, Oroszország óriás.
szept. 27
19:30
Már majdnem kiűzték az oroszokat Harkiv megyéből (Menedzsment Fórum)
Délen támadnak az orosz csapatok, közben Putyin a négy megye elcsatolásának bejelentésére készül.
szept. 27
19:30
Kiderült, mi állhat az új családtámogatási intézkedések mögött (Infostart)
A kormány a legújabb, 2023-as programjában az egyre romló demográfiai trendet igyekszik lassítani.
szept. 27
19:30
Fotók: Ijesztő méretű jégeső zúdult le több megyénkben (ATV)
A zivatar a Duna-Tisza köze felé halad.
szept. 27
19:33
A Lakitelki Találkozóra emlékeztek (Magyar Hírlap)
A Rubicon-est vendége volt Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke.
szept. 27
19:33
Mi történik, ha a gépünk nem tud landolni a rossz idő miatt? (Hamu és Gyémánt)
Akik félnek a repüléstől, azoknak az egyik legkellemetlenebb pillanat lehet, amikor már csak pillanatok maradtak hátra, hogy a gép megkezdje az ereszkedést a célállomás felé, de a pilóta váratlanul bejelenti, hogy a repülő nem tud leszállni a rossz időjárás miatt. Ilyenkor hosszú percekkel vagy órákkal hosszabbodhat meg a levegőben töltött idő. De
szept. 27
19:33
Forma-1: döntöttek a jövő évi sprintversenyekről (Autószektor)
Az eddigi három helyett jövőre hat sprintfutamot rendeznek a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban. A sorozat keddi hírlevele szerint a rekordhosszúságú, 24 futamos idényben hat versenyhétvégén lesz szombaton rövidtávú viadal. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa azt egyelőre nem közölte, melyik hat helyszínen rend
szept. 27
19:33
Tömeges megbetegedéstől tartanak a vasutasok és a tűzoltók, ha 18 fokban kell felmelegedniük (rtl.hu)
Fáznak a vasutasok, ezért azt kérik a kormánytól, hogy vonja vissza vagy módosítsa a hőmérséklet korlátozására vonatkozó rendeletet. Annak értelmében októbertől nem lehet magasabb 18 foknál az állami intézményekben. A MÁV és a kormány sem válaszolt az RTL Híradó kérdéseire.
szept. 27
19:36
Tízezernyi mariupoli kapott orosz katonai behívott (Infostart)
Harkiv megye területének már csupán hat százaléka maradt orosz megszállás alatt – jelentette ki Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója egy keddi tévéműsorban, egyúttal megerősítette, hogy az ukrán hadsereg visszafoglalta Kupjanszk-Vuzlovij települést az Oszkil folyó balpartján.
szept. 27
19:36
Van, aki még büszke is rá: híres emberek, akik alacsony IQ-val rendelkeznek (Joy)
A szépség nem minden – tartja a mondás, ám a sztárok egy bizonyos részénél valóban ennyi kellett a sikerhez, na meg persze egy adag tehetség.
szept. 27
19:39
Kontra: Kezdődik: Manfred Weber máris megfenyegette Olaszországot (Mandiner)
Persze most inkább csak helyezkedni próbál, és a saját arcát menteni.
szept. 27
19:42
Fontos változás élesedik a kormányablakokban: erről mindenkinek tudnia kell, aki ügyintézne (Pénzcentrum)
Új, mesterséges intelligenciával támogatott, érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pontokon is lehet már ügyet intézni a kormányablakokban. Az ún. MIA Pontokon elhelyezett eszközöket (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) mindenki kipróbálhatja, országszerte közel 200 helyszínen.
szept. 27
19:42
Fontos felhívást küldtek a kutyatartóknak (ATV)
Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el október 1. és 21. között Békés megye közigazgatási területén a Békés Megyei Kormányhivatal
szept. 27
19:45
Vlagyimir Putyin kiköhögte: azért indított háborút, mert “meg akarja védeni” az embereket (Nyugati Fény)
Komolyan gondolja.
szept. 27
19:45
Félbevágta a targonca a férfit, de túlélte – most arról beszélt, hogyan tud „kakilni, pisilni és szellenteni” (rtl.hu)
A testének alsó fele gyakorlatilag hiányzik.
szept. 27
19:45
Beérett az első pisztáciatermés Magyarországon (rtl.hu)
Az egyre aszályosabb időjárás miatt jól érzi magát a fa a Balaton északi részén – ezekben a napokban érett meg a termése. Úgy tudjuk, eddig ez az első, termést is hozó fa hazánkban.

Keresés