A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a KBC Asset Management írását olvashatják:
Tervezett karbantartás miatt egy hónapra leáll Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban – közölte pénteken a vállalat vezetése, hozzátéve, hogy a 90-100 millió euróra becsült javítás költségeit saját forrásból fedezik.
A városra két óra alatt annyi csapadék hullott, mint amennyi átlagosan egész szeptemberben szokott esni. Az utcákat több helyen félméteres víz árasztotta el, sok embert az autójából kellett kimenteniük a tűzoltóknak. Az ítéletidő halálos áldozatát is az utcán ragadta magával az áradat, és egy kocsi alá sodorta, ahonnan nem tudott kiszabadulni.
Idén megnőtt a kolerás megbetegedések száma, különösen a szegényebb országokban és a háború sújtotta térségekben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki közlése szerint 26 országból jelentettek járványkitöréseket, és a halálos áldozatok száma emelkedett.
Olaszország több vezető politikusa bírálta pénteken a német kormánynak az energiaválság elleni küzdelmet célzó intézkedéseit, és nagyobb európai együttműködést sürgettek, mondván, hogy nem minden nemzet engedheti meg magának a támogatásnak ezt a szintjét.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kihirdette 2023-as versenynaptárát, melyben május 10. és 14. között már a ProSeries-sorozat eseményeként szerepel az ötnapos Tour de Hongrie országúti körverseny.
A tavalyi minimális nyereség után az első félévben 200,9 milliárd forintos vesztesége volt az MNB-nek – derül ki a jegybank pénteken megjelent féléves jelentéséből. A jelentős bukás a kamateredmény romlásának tudható be, ahogy már a tavalyi második félévben is látszott, a magasabb kamatok kedvezőtlenek a jegybanki eredmény szempontjából.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
A norvég Erling Haaland Angliában, a Premier League-ben is berúgta az ajtót. A Manchester City nyári szerzeménye olyannyira eredményes, hogy még maga is meglepődött. A Viaplaynek adott nyilatkozatában bevallotta, nem számított arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire sok gólt fog szerezni.
Legalább huszonhárom ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek egy civil konvojt ért orosz rakétacsapásban Dél-Ukrajnában – közölték helyi tisztségviselők.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy 15 éves fiú focizás közben lett rosszul Budapesten. A fiatal sráchoz a barátai azonnal riasztották a mentőket, akik sikeresen újraélesztették, ám a fiú a kórházban életét vesztette.
Daniel Ricciardo elmondta, menedzsmentje szinte mindenkivel tárgyal a 2023-as folytatással kapcsolatban. A McLaren kiadta az ausztrál versenyző útját, így új lehetőségek után kell néznie. A 32 éves pilóta már utalt arra, hogy 2023-ban kényszerpihenőre megy, ám egy évvel később már visszatérne a sportba. Ám Ricciardo elsődleges terve az, hogy jövőre
Takarék Index: a főváros és az ország nyugati része kedvezőbb lehetőségeket kínál az oktatás, a kultúra, a vásárlás és a munkaerőpiac tekintetében, Kelet-Magyarországon viszont könnyebb lakáshoz jutni.
Vlagyimir Putyin a négy ukrán régió vezetőjével aláírta a csatlakozási szerződést. Az ukrán nemzetbiztonsági tanács arról is tárgyalt, milyen feltétellel lenne hajlandó az ország tárgyalni a békéről. Az EU vezetői elutasították a területek Oroszországhoz csatolását.
Több helyen is felújítják a fogaskerekű pályáját, ezért október 3-tól, hétfőtől előreláthatólag november 17-ig, csütörtökig nem közlekedik. A Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es, a 21A és a 221-es, a Királyhágó tér és a Svábhegy között a 212-es és a 212A autóbusszal, míg a vonal felső szakaszán, a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvas
Ismét mélyponton a forint, most pár tizednyire közelítette meg a csütörtöki mélypontot az euróval szemben a magyar valuta. A dollárral szemben is romlott reggel óta a forint, de itt még nem került közel a tegnapi történelmi mélyponthoz.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MKB Alapkezelő írását olvashatják: