Régóta nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint 2022. augusztusában: 2021 azonos időszakához képest ugyanis az árak átlagosan több mint 15,6 százalékkal voltak magasabbak. Nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné a saját bőrén a rohanó infláció okozta hatásokat.
Törökország az orosz-ukrán háború februári kipattanása óta több területen is előnyös helyzetbe került. Fenntartja a jó kapcsolatait mindkét féllel, ugyanakkor a nyugati, alapvetően exportra berendezkedett cégek a törökökön keresztül próbálják kikerülni a szankciókat.
„A szerelem megfoghatatlan, szabad szárnyalás, az érzelmek hatalmas, szinte mindent felkavaró gomolygása, a fent és lent sodró hullámzása. Olyannyira, hogy egy amerikai pszichiátriai kézikönyv a romantikus szerelmet a kórképek közé sorolja” – Szabó Anna Eszter és pszichológus édesanyja, Kazimir Ágnes megnézte a Fiatal szeretők című francia filmet,
Egy magyar anyuka és kisfia vesztette életét vasárnap az angliai Wittering közelében, miután kocsijukkal elsüllyedtek egy tóban. Egyelőre nem tudni, hogy a kocsi mikor és hogyan kerülhetett a vízbe, de a rendőrség szerint baleset történt. A hozzátartozók közösségi gyűjtést indítottak a temetési költségek előteremtésére.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Öten meghaltak, köztük egy 13 éves kislány, amikor két autó ütközött tegnap este a 37-es úton Bekecsnél. A rendőrök szerint egy Szerencs felől érkező autós túl gyorsan hajtott, átsodródott a szemközti sávba, ahol egy másik kocsival karambolozott. Abban az autóban négyen utaztak. Egy apa 13 éves lányával, és egy asszony 19 éves fiával. Mindannyian s
Egyelőre továbbra is rezsicsökkentett áron kaphatják a távhőt az érintettek a szolgáltatótól, de a kormány folyamatosan értékeli a rendszert – ezt Palkovics László mondta az RTL Klubnak. Az Energetikai Hivatal viszont több távhőszolgáltatótól is bekérte az átlagfogyasztásra vonatkozó adatokat. A DK szerint ez arra utal, hogy hamarosan megemelik az
Biztosan mindenki látott már vonatokra fújt random betűkombinációkat, HÉV-megállókba felfestett színes figurákat vagy emeletes házakat befedő komplett műalkotásokat. De vajon honnan ered a falfestés története, mekkora a hazai graffitis szubkultúra, milyen műfajok vannak, mi számít legális, és mi illegális falrajznak, s vajon hogyan készülnek a több
Prrs, ASP, Hpai – ezek a mozaikszavak olyan járványos betegségeket jelölnek, amelyek miatt milliószámra kellett hazánkban haszonállatokat leölni. A vakcinázás számos esetben nem járható út. A fogyasztók egészséges élelmiszerhez, és a termelők gazdasági haszonhoz akkor juthatnak, ha a járványvédelmet erősítjük.
A férfi, aki a nyomkövetőt levágva lábáról megerőszakolt egy idős asszonyt, mielőtt a rendőrség közbeléphetett volna, korábban egy bevásárlóközpontban ájulásig fojtogatta és vetkőzésre kényszerítette barátnőjét. Még korábban pedig egy telefonfülkében próbált megerőszakolni egy nőt.
Nem húzódott a leállósávba, négy perc alatt belecsapódott egy autó. Lerobbant egy kocsi az M0-ás belső sávjában, a sofőr ugyan kiszállt, de az ütközés előtt pár másodperccel visszaült a kocsiba. Szerencséje volt, nem esett baja. Az augusztus 27-i karambolról a Magyar Közút tett közzé videót.
Mivel a Földközi-tenger partjainál még bőven meleg az idő, a szeptember remek alkalom lehet arra, hogy elmenjünk egy pihentető tengerparti nyaralásra. Kiválasztottuk pár közkedvelt európai strandot, ahol a hőmérséklet is elég magas ahhoz, hogy még strandolni is tudjunk. Ciprus Shutterstock Korall-öböl, Ciprus Cipruson még szeptemberben is b
Lassan listát lehetne összeállítani arról, hogy a kormánypárt oktatással foglalkozó miniszterei és államtitkárai milyen elvárásokkal viszonyulnak a tanárok munkájához.
Életfogytig tartó büntetéséből leghamarabb 27 év múlva szabadulhat a tapétavágós gyilkos, aki gyermeke szeme láttára halálra késelte volt élettársát nagyari otthonában. A tavaly májusi támadásban az anyját védelmező kamaszlány és a nagyapja is megsérült. A másodfokú tárgyaláson a bíró azt mondta: nem érdemelt enyhébb büntetést a kegyetlen gyilkos.
Testkamerával szerelték fel a börtönkommandósokat: törésálló eszközöket kapnak, hogy rögzítsék, ha például egy elítélt rátámad egyikükre. A felvételeket elemzik és a büntetés-végrehajtás speciális alakulatának a képzésére használják majd. Tíz kamerát kaptak, amit az ország bármely börtönében használhatnak.
Eredetileg arról szóltak a hírek, hogy péntek reggel Szegeden kerül sor az eseményre és a miniszterelnök is ott lesz, de átkerült péntek délre, Budapestre.
Szerdán megérkezett Magyarországra a Pfizer és a BionTech koronavírus ellen kifejlesztett új vakcinája - jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője Budapesten.
Egyelőre továbbra is rezsicsökkentett áron kaphatják a távhőt az érintettek a szolgáltatótól, de a kormány folyamatosan értékeli a rendszert – ezt Palkovics László mondta az RTL Klubnak. Az Energetikai Hivatal viszont több távhőszolgáltatótól is bekérte az átlagfogyasztásra vonatkozó adatokat. A DK szerint ez arra utal, hogy hamarosan megemelik az
Elképesztő szerencsével élte túl egy floridai férfi, hogy egy tóban úszva megtámadta egy aligátor és leharapta az egyik karját. Miután sokkos állapotban sikerült kimenekülnie a partra, eltévedt a mocsaras vidéken, és három napig bolyongott, míg megtalálták. Súlyos vérvesztesége ellenére az orvosoknak sikerült megmenteniük.
Mind Szijjártó Péter, mind Lázár János éles kritikával illette az utóbbi időben Süli Jánost a Paks 2 projektért, előbb tárca nélküli miniszterként, majd a választás után már csak államtitkárként felelős szakembert. Úgy tűnik, a politikai nyomásnak és a szakmai kérdéseknek aligha lehetett egyszerre megfelelni, így szerdán hivatalossá vált Süli János
A NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja azért rendelte el a légvédelmi készültséget ellátó magyar vadászgépek felszállását szerdán a déli órákban, mert a Ramsteinbe tartó amerikai repülőgép a magyar légtérbe érkezéskor nem vette fel a rádiókapcsolatot a légiirányítással - közölte a HM. A magyar készenléti géppár a Balatonnál megkezdte az amer
Visszatértek a kisdiákok abba a texasi általános iskolába, ahol egy fegyveres 19 gyereket és 2 tanárt gyilkolt meg még májusban. Sokan közülük még mindig a történtek hatása alatt vannak és rettegnek. Bár az iskola körül szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, a szülők szerint ez csak a látszat, ha a rendőrség nem védi meg a gyerekeket.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint az elmúlt 120 év legmelegebb nyara volt az idei. Öt hőhullám sújtotta az országot, a nyár legmelegebb napján pedig 41 és fél fokot mértek. Az ehhez hasonló forró nyarak egyre gyakoribbak, egy friss kutatás szerint a most született gyerekeknek csaknem hétszer több hőhullámot kell átélniük, mint nagy