Ha egy belföldi magánszemély nem biztosított, és más jogcímen sem jogosult egészségügyi szolgáltatásra, akkor egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) frissítette a járulékfizetésre vonatkozó legfontosabb tudnivalókról szóló 61. számú információs füzetét.
Kevés a képzés a napelemszerelőknek, pedig brutális a lakossági és vállalati igény a telepítésekre. Az árajánlatok néhány napig érvényesek, a végeredményre hónapokat kell várni, de így is hamar megtérülhet a beruházás.
Zahorán Zalán, a Kite Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, valamint Lendvai Ferenc a Kisalföldi Agrár Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője 2022. szeptember 8-án a Bábolnai Gazdanapokon írta alá Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum társasági szerződését, mely deklarálja a Kite Zrt. szerepét a központ gyakorlati oktatási feladataiban.
A mezőgazdasági termelői árak 2022 I. félévében 40 százalékkal nőttek, jelentősen emelkedett a növényi termékek és az állatok, állati termékek ára is (44, illetve 31 százalékkal). A ráfordítási árak szintén drasztikus, 41 százalékos növekedését elsősorban a folyó termelőfelhasználás összetevőinek 45 százalékos áremelkedése okozta – tájékoztatott a
A brit királyi pénzverde leányvállalata szerint II. Erzsébet brit királynő halála után a következő uralkodó, III. Károly új portréjával ellátott banjegyek és érmék kerülnek forgalomba Nagy Britanniában.
Az Európai Bizottság egy dokumentuma szerint, amelyet a Reuters vett észre, az internetre csatlakoztatható okoseszközöknek - például hűtőszekrényeknek, televízióknak - meg kell felelniük az EU szigorú kiberbiztonsági szabályainak, különben a gyártók pénzbírságra, vagy a termék teljes betiltására számíthatnak.
Az idei május-augusztusi viharszezonban viszonylag kevés kárbejelentéshez a korábbi éveknél jóval magasabb átlagos kifizetések társultak, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adataiból.
Az infláció augusztusban tovább gyorsult. A fogyasztói árak 1,8 százalékkal nőttek havi szinten, így az éves infláció 15,6 százalékra emelkedett a júliusban közzétett 13,7 százalékról. Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője elmondta, a tényadat megfelelt a várakozásuknak, és minimálisan alacsonyabbnak bizonyult a piaci konszenzusán
Volt idő, amikor Nyugat-Európa volt az orosz turisták kedvenc desztinációja, de az EU által bevezetett beutazási szigorítások miatt az oroszok is kénytelenek voltak más úti célokat választani – számol be a hírről a CNBC.
Az idei május-augusztusi viharszezonban viszonylag kevés kárbejelentéshez a korábbi éveknél jóval magasabb átlagos kifizetések társultak - derült ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adataiból.
Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 45 százalékkal 11,3 milliárd forintra, míg EBITDA-ja 46 százalékkal 1 milliárd forintra nőtt idén az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest - közölte a vagyonkezeléssel foglalkozó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Nagyfelbontású 4k kijelzők, kiváló képminőségű élő televíziós műsorok, gyors mobileszköz-feltöltés, ülésekbe épített Bluetooth-kapcsolat, személyre szabott digitális szolgáltatások, és rengeteg szórakoztató csatorna – köztük magyar tartalommal is – várja majd az…
A Forma-1 azt tervezi, hogy az Olasz Nagydíjon egyperces néma csenddel emlékezik meg II. Erzsébet brit királynőről, annak halála után. A világ egyik leghosszabb ideig regnáló és legismertebb uralkodójának halálhírét csütörtök este közölték, néhány órával azután, hogy kiderült, orvosi felügyelet alatt áll a Balmoral-kastélyban. Az F1 azonnal közlemé
Kína fokozza koronavírus elleni védekezést a Kommunista Párt kulcsfontosságú ülésének közeledtével, és tovább korlátozza a belföldi utazást, miközben az ország nagy része továbbra is szigorú lezárást alatt áll - írja a Bloomberg.
Pluszban fejezték be a napot a már bezárt ázsiai tőzsdék, és erősödést jeleztek a még nyitva tartó térségbeli piacok is péntek reggel fél kilenckor. A tajpeji és a szöuli tőzsde pénteken zárva volt nemzeti ünnep miatt.
1 órás 8840 forintig jutott csütörtök reggel az OTP, komolyabb veszélyt nem tudott jelenteni a letörési szintre az árfolyam. A lefordulást követően a nap maradék része már a gyengülés jegyében telt, a pluszokból mínuszba forduló árfolyam 8608 forinton zárta a kereskedést. Az elmúlt két napban látott erősödési kísérletet minősíthetjük visszatesztnek
Az árvíz sújtotta Pakisztánnak szánt nagyszabású segítségnyújtásra szólította fel a világot pénteken António Guterres, az ENSZ főtitkára, röviddel Pakisztánba érkezése után.
Határozottan visszautasította Cunoda Juki a vádakat, hogy Max Verstappen győzelemhez segítésének szándéka állt a zandvoorti „furcsa” kiesése hátterében.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – az Ikrek feje fölött összecsapnak a hullámok, a Rák vonzódni kezd valakihez, a Skorpió megelégszik egy kis kalanddal. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Csütörtök délután, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet. Világszerte nagy megdöbbenés övezte a királynő halálát, az angol csatornák megszakították adásukat, hogy közöljék a hírt.
Bemutatjuk azt, milyen telefontokot érdemes választanod, ha mobilod tökéletes védelme és a kényelem egyaránt fontosak a számodra. A tökéletes telefontok kiválasztása egyszerű feladatnak tűnik, azonban jóval komplikáltabb lehet, mint azt elsőre gondolnánk. A külső ugyanis nem minden. A megjelenés mellett több olyan tényező is akad, amelyet érdemes f
Az amerikai vállalat a napokban bemutatta az iPhone 14 sorozatot, köztük az iPhone 14 és iPhone 14 Plus okostelefont is, mi pedig mutatjuk, hogy mit kell tudni róluk és mennyibe fognak kerülni. Az Apple szeptember 7-én hivatalosan is leleplezte az iPhone 14 sorozatot, ami az előd szériához képest némi változáson ment keresztül, ugyanis a Mini
Az idő múlásának egyik, hanem a legjobb fokmérője az, ha utánajárunk annak, hogy a kedvenc fiatalkori dalunk mikor jelent meg. Ilyenkor az ember ijedten kap a homlokához, mivel sokszor pontosan emlékszik arra a pillanatra, amikor rátalált az akkoriban újdonságnak számító nótára. Egészen hátborzongató belegondolni abba, hogy a 2002-ben megjelent dal
A 2020-as évtized kihívásokkal kezdődött. Először a koronavírus-járvány, majd az idén februárban kirobbant orosz-ukrán háború negatív hatásaival kell szembenéznie Magyarországnak is. Ugyanakkor ilyen körülmények között sem szabad célt téveszteni és megfeledkezni a jövőről.
Az eredetileg tervezett 1,29 helyett immár 3,8 milliárd dollárt fordít hatalmas észak-amerikai akkumulátorgyárának felépítésére és beindítására a Toyota, derült ki a cég augusztus végén kiadott közleményéből. A beruházás megháromszorozása jól jelzi, hogy a Toyota mekkora szerepet szán villamosított járműveinek az elkövetkező évek során. A Toyota M