Ferenc pápa a brit királyi családnak címzett részvétnyilvánító üzenetében a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő hitét és kötelességtudatát méltatta.
III. Károly király fia lehet az új walesi herceg, ami egyben azt is jelenti, hogy a következő években viszonylag sok és drága eseményen kell részt venniük a briteknek.
Megrázó látvány fogadta a tűzoltókat Berettyóújfalu és Földes között, kisbusz, személyautó és traktor ütközött. A teljesen lezárt útszakaszon mindenfelé az autókból kiszakadt alkatrészek, az úttesten véres, sérült emberek, a roncsokban több beszorult utas. Miközben mérték fel a helyzetet, egyikőjük meglátott egy halálra rémült, mezítlábas, alulöltö
A Bábolnai Gazdanapokon a tradíciót követve idén is minden nap érdekes, hagyományőrző lovas showműsort is láthatnak a kilátogatók a lovaspálya területén. A huszár hagyományőrző egyesület az 1848-as szabadságharc életképeit elevenítette föl, az ördöglovasok akrobatikus show elemekkel mutatják be a ló és lovasának különleges kapcsolatát.
Máté Péter énekes, zeneszerző, zongorista 1984. szeptember 9-én távozott, óriási űrt hagyva maga után a magyar zenei élet színterén. Munkásságát igazán csak halála után kezdték el nagyra értékelni. A szerzeményei – közel 150 dal – dekádokkal a halála után is páratlan erővel és tartalommal bírnak, emberek millióinak jelentenek kellemes pillanatokat
Az egyik legjelentősebb kortárstánc-koreográfus és rendező, Bozsik Yvette 2022-ben lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Önmagáról ritkán és keveset beszél, most mégis sok mindent megtudhatunk róla. Miért hagyta magát bezárni egy üveg dobozba, miért a WC-n olvasott Dosztojevszkijt, lehet-e valóban koreográfiát tanítani, jó-e a művészetnek
Gulyás Gergely miniszter a tegnapi kormányinfón bejelentette, hogy még szeptemberben 11 százalékos kamatozású állampapír jelenik meg a piacon. Az Államadósság Kezelő Központ már közzé is tette több lakossági papír kamatának emelését és a Bónusz Magyar Állampapír visszatértét a piacra. Ez utóbbinak lesz ilyen magas az induló kamata.
Szeptembertől megújult koncepció várja majd a kutakra betérőket: Bicsár Attila, a villányi Sauska48 étterem kreatív séfje izgalmas ötletekkel tervezte meg és állította össze a kínálatot. A legújabb gourmet kínálat – amelyben a húsos és vegetáriánus ételek rajongói is megtalálják a kedvencüket – két-két szendviccsel és salátával indult el. A Falus
A KSH friss beszámolója szerint 15 százalékkal nőttek a magánszektorban a fizetések. Az informatikai szektorban azonban ennél is magasabb a reálbér-növekedés, hiszen a folyamatos utánpótlásképzés ellenére sem csökken az informatikai szektorban a munkaerőhiány.
Az adóhivatal arra kéri a felhasználókat, hogy véleményezzék a könyvelőprogramok és az eÁFA-bevallás összekapcsolására kidolgozott tervet egy online felületen – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A közleményben kiemelték, hogy az észrevételeket és javaslatokat a legismertebb online fejlesztői platformon, a GitHubon gyűjtik. Az adóhivatal m
A kriptovaluták árfolyamának és népszerűségének esésével párhuzamosan két terület is szárnyra kapott: a web3 és a metaverzum is. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Blockchain Percek legújabb adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes egy mindkettő területet közelről ismerő szakértőt láttak vendégül.
A királyi család tagjai tegnap a királynő ágyához rohantak, hogy vele legyenek élete utolsó óráiban, ám többen nem értek oda időben Balmoralban, és állítólag csak Károly és Anna hercegnő volt vele.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6519-en léptek be csütörtökön Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7916-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
Amerikában vegyes összkép, míg Európában eladói fölény alakult ki a terménypiacon csütörtökön. Chicagóban a malmi búza, minimálisan 0,03 százalékkal került többe, mint előző nap, a szójabab kurzusa 0,4 százalékkal emelkedett. A kukorica árszintje 0,3 százalékkal, a repcéé pedig 1,5 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a
Erről Joe Biden amerikai elnök és felesége adtak ki közleményt. A Capitoliumon félárbocra eresztették az amerikai nemzeti lobogót a királynő iránti tisztelet jeléül.
Elhunyt csütörtökön II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság uralkodója, a világ vezető politikusai részvétüket nyilvánították és rendkívüli személyiségként méltatták.
A vizsgálat résztvevői úgy fogytak, hogy semmilyen más életmódbeli változást nem hajtottak végre. Számos tanulmány hozta már összefüggésbe a D-vitamin és a súlyvesztés kapcsolatát. Mi is bemutattunk már egy olyan vizsgálatot, ami megállapította, hogy a D-vitamin akár duplázhatja is a fogyást, és még a gyulladást is csökkenti. De arról is s