A kormány 17,6 milliárd forintos kerettel indította el újra a „Vállalkozások munkaerő támogatását” és a munkatapasztalat szerzését elősegítő támogatásokat.
Találgatások szerint komoly fizetésemelést és egy újabb két szezonra szóló szerződést kínál Lewis Hamiltonnak a Mercedest. És még ennél is többet, ami közel 400 millió eurós ajánlatot jelenthet.
Az Alföldön található erdőssztyepp-foltok és kunhalmok biodiverzitását vizsgálva az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban (ÖK) munkatársai azt találták, hogy ezen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyek természetvédelmi értéke kis méretük ellenére is kiemelkedő, többek között legalább százötven - részben ritkán látható, részben eddig teljesen ismeretlen - p
A ValóVilág ma esti adásának előzetesében látható, hogy VV Melina videóüzenetet kapott az édesanyjától. A villalakó zokogásban tört ki a felvétel nézése közben.
A meglévő ingatlanok korszerűsítése akár évi egymillió forintos, csaknem 90 százalékos megtakarítást is jelenthet sok lakástulajdonos számára – derül ki a Takarék Indexből. Minél régebbi egy ingatlan, annál több energiát fogyaszthat. A felújításokkal évi 1500 milliárdos lehetne spórolni nemzetgazdasági szinten.
Ulf Kristersson hangsúlyozta, a liberális demokrácia, a népszuverenitás és a jogok tiszteletben tartásának összessége különbözteti meg az Európai Uniót más nemzetközi együttműködésektől.
Egyes nagy technológiai vállalatok számára a fogyasztói adatok jelentik azt a fő erőforrást, amelyeket feldolgozva és átrendezve áruként értékesíthetnek a piacon. A profitjuk jelentős része is ebből származik. Csakhogy ez a gyakorlat mind nyilvánvalóbban sérti az emberek érdekeit. Olyannyira, hogy már az amerikai elnök is felszólalt ellene.
2023-ban legalább 15 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók fizetése, ám az ördög a részletekben rejlik: ebből öt százalékot differenciáltan, teljesítményértékelés után kapnak meg az oktatók.
A napokban véget ért az elektronikai ipar egyik legmeghatározó eseménye a Consumer Electronics Show (Ces), Las Vegasban. A Ces 2023 idén is egyedülálló eseménynek számított a Pc és laptopok rajongói körében. A kiállításon bemutatkoztak a legújabb trendek és a legmodernebb eszközök. Középpontban volt az elegancia, a csúcstechnológia és a környezettu
A pandémia megjelenését követően a hatóságok engedékenyebb megközelítést alkalmaztak azon, versenytársak közötti megállapodások esetén, ahol az együttműködés a termelési és az ellátási hiányok mérséklését szolgálta. A járvány fokozatos enyhülése azonban új lendületet hozott a kartellellenes eljárásokban.
A haderő személyi állományának megújítása érdekében – a kedden megjelent kormányrendelet szerint – a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett utat nyit egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez.
Felemészti az infláció a magyar kkv-k marketingkiadásait, azok a kevesek nyerhetnek nagyot, akik most növelik üzletszerzési kiadásaikat. A Facebook népszerűségben és hatékonyságban is veretlen, de a TikTok hamarosan megkerülhetetlen lesz – derült ki a Marketing Commando friss kutatásából. A kkv-marketingeszközök népszerűségi listáját idén is a Fac
Németországban éves szinten lassult az infláció decemberben; havi összevetésben gyorsult a fogyasztói árak csökkenése – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal. A Destatis adatai szerint decemberben a fogyasztói árak éves szintű emelkedése 8,6 százalékra lassult a novemberi 10 százalék után. Havi összevetésben 0,8 százalékkal csökkentek a f
Minden nő, minden test más, ezért a menstruációs ciklusok is teljesen eltérőek lehetnek. Egyes nők szinte észre sem veszik, hogy éppen „megjött", mások pedig már napokkal előtte szenvednek a PMS tüneteitől. Nem kell belenyugodni abba, hogy a nehéz napok minden hónapból tönkretesznek egy hetet, vannak dolgok, amiket igenis befolyásolhatunk!
Az Európai Unióban keletkező veszélyes hulladék mennyisége több évtizede folyamatosan növekszik, a csökkentésre irányuló közösségi intézkedések ellenére – állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közétett jelentésében. Az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke emlékeztetett, a veszélyes hulladék keletkezésének megelőzése 1991 óta un
A legfrissebb adatok és becslések szerint az elektromos járművek eladásai tavaly világszerte megugrottak, főként Kínában és Európában volt tapasztalható jelentős növekedés. Az erős eladási számok megkönnyebbülést jelenthetnek az EV piacon, gazdasági aggodalmak, a szárnyaló infláció és a termelési zavarok közepette.
Zuhant a Sberbank, a legnagyobb orosz hitelnyújtó tavalyi profitja, részben az Ukrajna elleni orosz intervenció miatt Oroszországgal szemben foganatosított nyugati szankciók hatására, ami érzékenyen érintette a bankszektor egészét is.
Szavak szintjén nincs kivételezés - de az Uniós oktatási biztos nem cáfolta, hogy csak Magyarországot büntetnék az Erasmus-program kapcsán. A HírTV brüsszeli tudósítójának adott exkluzív interjúban beszélt erről Mariya Gabriel.
Orbán Viktor részt vesz Duray Miklós temetésén kedden a szlovákiai Losoncon, a miniszterelnök a helyszínen részvétét nyilvánítja a családtagoknak - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
A vezérigazgatók 73 százaléka szerint a gazdasági növekedés üteme világszerte csökkenni fog a következő tizenkét hónapban. Ennek ellenére 60 százalékuk nem tervez létszámleépítést és 80 százalékuk a munkavállalók javadalmazását sem csökkentené. Ez derül ki a nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég, a PwC davosi Világgazdasági fórumon bemutatott G