Egy salgótarjáni gimnázium végzős diákjainak próbaérettségijét egy külsős céggel bonyolíttatta le az iskola. A dolgozatok összeállítása és kijavítása fejenként 4900 forintba került a tanulóknak. A tankerületi központ vizsgálatot indít az ügyben.
Az európai kriptopiacot egységesen szabályozó rendeletet (MiCA) hamarosan, már 2023 első negyedévében kihirdethetik, az új szabályok várhatóan 2024-ben és 2025-ben hatályba is léphetnek. A kriptopiaci szereplők többnyire várják már a szabályokat, ez ugyanis nem csak kötelezettségeket, hanem bizalmat is hozhat az alulszabályozott piacnak. Megnéztük,
A színész családja márciusban jelentette be, hogy Bruce visszavonul, miután afáziát diagnosztizáltak nála. A filmcsillag azóta ritkán áll kamerák elé, legtöbbször családja körében kapják lencsevégre.
Hatalmas veszteséggel zárták a 2022-es évet a Tesla részvényesei, és az új évben is vegyesek a cégről szóló információk. Pereskedés, dolgozói elégedetlenség, óriás árcsökkentés - szinte minden napra jut egy szaftos hír. Merre mehet az árfolyam a következő hónapokban?
A Benu egy meghívásos tenderfolyamat után választotta ki a Mediatort a 2023-as közterületi kampányai médiavásárlási feladatainak ellátására. A full service ügynökség nemcsak az éves plakátkampányok vásárlását végzi, de a plakátok gyártása is feladatai közé tartozik. A Benu és a Mediator együttműködése nem újkeletű, az ügynökség már több éve élvez
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-20-ra kikapott Portugáliától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, hétfőn Kristiandtadban, így csoportja harmadik helyén végzett és két pontot visz magával a középdöntőbe.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt javasolja az előfizetőknek, hogy kísérjék figyelemmel a szolgáltatók szerződésmódosításra vonatkozó értesítéseit, és ha a megváltozott feltételeket nem fogadják el, a jogszabály szerinti határidőn belül élhetnek a felmondási joggal. Egyre gyakoribbá válnak az olyan szerződési feltételek is, amelyek
Minden tekintetben újszerű megközelítéssel készült katonai és kutatási célú, autonóm vízi jármű a Washingtoni Állami Egyetemen. A tudósok szerint sokkal jobb lopakodó bármelyik hasonló eszköznél, hiszen a vízfelszínnel gyakorlatilag egy vonalban közlekedve ugyanúgy észrevétlen maradhat, mint egy tengeralattjáró, de közben sokkal jobban kommunikál,
Az ingatlanpiacra jelenleg számos negatív tényező hat. Ilyen például a nemzetközi energiahelyzet, a nehezebb gazdasági környezet, a 2023 során várhatóan csökkenő reálbérek, valamint a meredeken emelkedő kamatkörnyezet és ezáltal visszaeső hitelezés. A kedvezőtlenebb kilátások és a magasabb kötvényhozamok miatt az ingatlanpiaci befektetői aktivitás
Lékai Máté szerint minden helyzetben hibáztak, Chema Rodriguez pedig arról beszélt, hogy nem volt esélye a válogatottnak visszatérni a játékba. Székely Márton szerint ez "tipikus magyar történet".
Bár megedzette az élet, L.L. Juniort is megviselték a Fekete Vonat-botrány kapcsán megjelent cikkek, kommentek. A rapper a Fókusznak most elmondta, mi igaz a felröppenő hírekből, és mi nem - írja az rtl.hu.
Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt. Nem volt kereskedés az Egyesült Államokban, ahol a Martin Luther King napi ünnep miatt tartottak kereskedési szünnapot hétfőn, így az európai részvény- és árupiacokon is a megszokottól kisebb, mérsékelt befektetői aktivitást le
Lékai Máté szerint borzalmasan játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott hétfő este, amikor 27–20-ra kikapott Portugáliától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, Kristianstadban.
Az autógyártás fenntarthatóságáról, a mobilitás szénlábnyomának radikális csökkentéséről folyó társadalmi és iparági vitában egyre többen hívják fel a figyelmet arra,
Töki és haverja, Walter (A nagy Lebowski) 25 év után újra együtt: John Goodman adta át Jeff Bridgesnek az életműdíjat a 2023-as Critics' Choice Awards-on, akinél 2020-ban limfómát diagnosztizáltak, és az elmúlt években a rák ellen küzdött.
A harmadik tényező, amely miatt nem találkozunk többé a közértelmiséggel, az a vad, kaján nihilizmus, amely épp most marja el szemünk elől a kultúra maradékait.
Kína újranyitása, valamint az elmúlt hét pozitív amerikai és európai fogyasztói adatai miatt egyre több elemző számol úgy, hogy enyhe visszaesés jöhet 2023-ban. Vannak azonban borúlátó hangok is, nem kevesen.
Lassul az infláció Szerbiában, ami azt jelzi, hogy az ország fokozatosan halad kifelé a gazdasági válságból, amelybe önhibáján kívül került - hangsúlyozta Sinisa Mali pénzügyminiszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).
Jelenleg sehol nem kapható, súlyos inzulinrezisztens betegek is csak másodkézből tudnak hozzájutni, sokszor horribilis áron. Közben egyre többen szúrják magukat vele olyanok is, akik hivatalosan nem is szedhetnék.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mi nem világos abban, hogy egy helyben beágyazott jelölt bárhol nyerhet, a semmirevaló budapesti pártelitektől viszont az ellenzékieket is az émelygés kerülgeti?
David Coulthard a Drive To Survive legújabb évadának promózása céljából számod médiumnak nyilatkozott Írországban. A skót ex-F1-es a beszélgetések során többek között Max Verstappen és Sergio Pérez kapcsolatáról is beszélt és a mexikói pilótával kapcsolatban egy érdekes dolgot is felvetett. Nem titok, hogy Pérez nem kimondottan másodhegedűsnek igaz