Hibáznak a nyugati országok, amikor Oroszországot és Kínát egyszerre próbálják meg feltartóztatni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a tavalyi évet értékelő, háromórás szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
A külföldről származó összevonás alá eső jövedelmek utáni adóelőleg-fizetés határideje január 12-e volt. Amennyiben a magánszemély elfelejtette ezt a határidőt, és jelentős összegű adót kell fizetnie, akkor érdemes minél hamarabb a befizetést teljesíteni és nem célszerű május 20-áig várni, ugyanis az adóhatóság a késedelmes napokra késedelmi pótlék
Az Apple-t megelőző Amazon lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A dobogó harmadik helyét most is a Google foglalja el.
Sportteljesítménye alapján talán kevésbé ismert Paige Spiranac, az egykor profi golfozónő azonban 2022-ben a legszebb sportolónők között szerepelt. A Sportal olvasói most azt is megtudják, hogy miért.
A Ritalinnak még akkor is számos mellékhatása lehet, ha azt szakember írja fel – többek között idegesség, álmatlanság, étvágytalanság, szívritmuszavar,...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyeli az olyan adózók tevékenységét is, akik a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek. Így jutottak el a revizorok ahhoz a Tüzép-telephez, amely 37 millió forintnyi bevételt titkolt el. Minden vállalkozás alapvető célja, hogy nyereséget termeljen. Ez a bevallási adatokban is visszaköszön, azaz
A három vármegyét és Veszprém városát, bár közigazgatási határok választják el egymástól, a munka, a családi kapcsolatok, és a hétköznapi élet során is egységet alkotnak.
Rekordot döntött 2021-ben azon bankárok és traderek száma az Európai Unióban, akiknek fizetése meghaladja az 1 millió eurót – számol be a hírről a Bloomberg. Kiderült az is, hogy a legjobban fizetett bankár Spanyolországban volt.
A kormány úgy döntött, hogy az Európában kialakult gabonapiaci helyzetre tekintettel kivezeti a gabona- és olajosnövények tekintetében tavaly márciusban bevezetett export bejelentési rendszert - jelentette be az MTI-hez eljuttatott közleményében Nagy István agrárminiszter. Az intézkedést indokolja az is, hogy Magyarország élelmiszer-ellátása biztos
A szexuális zaklatással megvádolt Dani Alvest pénteken őrizetbe veszik és kihallgatják – adta hírül az Antena 3 spanyol televíziós csatorna csütörtökön.
A miskolctapolcai Barlangfürdőben január 9-én karbantartás miatt üzemszünet kezdődött. Akkoriban olyan pletykák röppentek fel, amely szerint a Barlangfürdő bezár és lehetséges, hogy nem is fog újra kinyitni. Akkor a Spabook…
Max Verstappen minden idők legfiatalabb Forma-1-es futamgyőztese és a Forma-1 regnáló versenyzői bajnoka. A versenypályán kívül is izgalmas autózásra vágyik, így most egy Honda HR-V-t kapott szolgálati autónak. A Red Bull Racing főhadiszállásának közelében ment el kipróbálni az új japán autót, terepen is. Hiszen mi mást is csinálna a szabadidejében
A 300 négyzetméteren megépített MG-Űrsiklóban találkozhat többek között napjaink és a JÖVŐ űrtechnológiáival, amelyek a magyar vetőmag fejlődését, és jövőjét jelentik.
Kajdi Csaba és Lakatos Márk vitája hetek óta nagy teret foglal el a bulvár világában. Az egész balhét Cyla egyik véleménye robbantotta ki, miután posztolt egy videót, amelyben kiparodizálta többek közt Lakatos Márkot, aki akkoriban hagyta ott az RTL Reggeli című műsorát. A stylist igencsak megsértődött a videó láttán, a Blikknek korábban elmondta: