2023. január 19. csütörtök

jan. 19
13:57
Djokovic szettet vesztett, de ott van a legjobb 32 között az Australian Openen (m4sport.hu)
A kilencszeres melbourne-i bajnok Novak Djokovic négy szettben nyert csütörtökön a selejtezőből főtáblára jutott francia Enzo Couacaud ellen, s ezzel bejutott a harmadik fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
13:57
Lecsapott a TEK Óbudán: élettársát bántalmazta a férfi, majd túszul ejtette közös gyereküket (Life)
A budapesti rendőrök a TEK munkatársaival fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazta az élettársát, majd közös gyermekükkel bezárkózott III. kerületi lakásukba.
jan. 19
13:57
Ez a kártevő komoly kihívást jelent a paprikatermesztőknek (Agrofórum)
Az észak-európai paprikatermesztőknek ébernek kell maradniuk egy potenciálisan káros új tripsz kártevő faj, a Thrips parvispinus miatt – figyelmeztet Koen Merkus, a Biobest Ipm és beporzási szakértője.
jan. 19
13:57
Lesokkol, ha megtudod, hány éves Kevin anyukája a Reszkessetek betörőkben (Promotions)
Alaposan meglepődtünk.
jan. 19
13:57
Meghalt Mécs Imre (Demokrata)
Meghalt a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapítótagja, volt országgyűlési képviselő.
jan. 19
13:57
Djokovics ismét konfliktusba keveredett Ausztráliában (Magyar Nemzet)
A szerb játékos eseménydús meccse beleillett az Australian Open őrült napjába.
jan. 19
13:57
Fidesz: Nem engedjük, hogy mások mondják meg, kit engedjünk be a hazánkba! (Magyar Nemzet)
Csak idén már 5500 migráns próbált bejutni hazánkba a déli határon.
jan. 19
13:57
Magyar zászlókat szednek le, magyar tanárokat rúgnak ki Kárpátalján egy friss rendeletre hivatkozva (Mandiner)
A rendelet – amelynek létezése még nem igazolt – végrehajtása érdekében a rendőrséget is igénybe veszik.
jan. 19
13:57
Itt van Orbán államtitkárának szenzációs bejelentése – ilyet Ferenc József óta nem látott az ország (Nyugati Fény)
Büszke rá, hogy "óriási erőfeszítéseket" tesznek a dolgozók számának magasan tartásában.
jan. 19
13:57
Támad az influenza (AC News)
A múlt héten 23 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtöki, heti jelentésében.
jan. 19
13:59
Rengeteget spórolt a gáz- és villanyszámlán a Magyar Nemzeti Múzeum (Magyar Nemzet)
Többszörösen túlteljesítették a kormány által előírt csökkentést.
jan. 19
13:59
Szelényi Zsuzsanna nagy köröket fut: immáron az El Paísban jövendöli Orbán Viktor útjának végét (Mandiner)
A volt Fidesz-tag most már a harmadik nagynevű sajtótermékben kritizálja Orbánt.
jan. 19
13:59
Párizs 2024 - Drágulnak, de év végére nagyrészt befejeződnek az olimpiai építkezések (AC News)
A 2024-es párizsi nyári olimpia és paralimpia építési munkálatainak java része ez év végére befejeződik - jelentette ki az infrastruktúra kiépítéséért felelős cég, a Solideo vezetője.
jan. 19
14:00
A készpénzfelvételi illeték növelését és az elektronikus átutalások ingyenessé tételét javasolja a Bankszövetség elnöke (Privátbankár)
A bankszektorra 2022-ben 500 milliárd forint pluszterhet raktak az állami intézkedések, az extraprofitadó és a kamatstop, ezért azokból Jelasity Radován szerint azokból mielőbb ki kell lépni.
jan. 19
14:00
A Több Európa olasz párt vezetője kampánytámogatást kapott Soros Györgytől (Infostart)
A tavaly szeptemberi választásokat megelőző kampány támogatására.
jan. 19
14:00
ChatGPT: újságírásra fogták a mesterséges intelligenciát, de katasztrófa lett belőle (vg.hu)
A robot elárulja az embert, Zámbó Jimmy pedig nem nő volt.
jan. 19
14:01
Az EU támogatja a fenntartható fejlesztési célok elérését (AC News)
Az Európai Unió a Global Gateway kezdeményezésen keresztül támogatja a fenntartható fejlesztési célok elérését, segíti az infrastruktúra fejlesztését és munkahelyeket teremt - jelentette ki a közlekedésért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén csütörtökön.
jan. 19
14:03
Nincs más magyarázat, Salma Hayeknek Benjamin Button-szindrómája van (hirado.hu)
A gyönyörű 56 éves színésznő friss fotóját látva, most már biztos, hogy ő visszafelé öregszik.
jan. 19
14:03
3+1 wellness trend és tipp, amikkel lazulhatunk az év elején (Travelo)
Akinek a pihenéssel töltött idő ugyan annyira fontos, mint a jól végzett munka, az olvassa át az alábbi tippeket.
jan. 19
14:03
Doktor van – hely már kevesebb Lendván (Magyar Hírlap)
Szükség lenne az egészségház bővítésére.
jan. 19
14:03
Hiba a Paksi Atomerőműben (Növekedés)
Védelmi működés miatt felére csökkent a paksi atomerőmű 3-as blokkjának teljesítménye csütörtök hajnalban - közölte honlapján az atomerőmű.
jan. 19
14:03
Az e-hulladékok nagy mértékben mérgezik a környezetet (Magyar Nemzet)
A feleslegessé vált elektromos és elektronikus berendezések közül a nagy háztartási készülékekből van a legtöbb.
jan. 19
14:03
Újabb meglepő húzás a fővárosban - kutyapiszoárt tesztelnek (AC News)
Az ősszel felújított Déri Miksa utca csendben újabb utcaberendezéssel gazdagodott, egy cseh kutyapiszoárral, ami segít megvédeni a park növényzetét és az utca tisztaságát. Egyelőre egyet tettek ki, Budapesten Józsefváros az első, ahol tesztelik az újdonságot.
jan. 19
14:05
Peter Srámek: Ha Jimmy még élne, nem énekelném a dalait (AC News)
A Király nemsokára 65 éves lenne, ez alkalomból pedig elmerültünk a fantázia világában, hogy vajon milyen lenne, ha még mindig élne. Peter Srámek, aki hazánkban arról lett ismert, hogy Zámbó Jimmy hangján énekelt, elmondta nekünk, hol tartana most, illetve szerinte milyen lenne Magyarország egykor legnépszerűbb énekese.
jan. 19
14:06
Megrázta a közvéleményt a rendőrgyilkosság: így vélekednek a magyarok (BorsOnline)
Kiderült: szigorú fellépést várnak a magyarok.
jan. 19
14:06
Dani Alves őrizetbe kerülhet (Infostart)
A szexuális zaklatással megvádolt Dani Alvest pénteken őrizetbe veszik és kihallgatják - adta hírül az Antena 3 spanyol televíziós csatorna csütörtökön.
jan. 19
14:06
Megindulhat a roham az új állampapírokért (Adózóna)
Indul az akár 16 százalékos kamatot fizető új Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) jegyzése. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) két új lakossági sorozatot bocsát ki 500-500 milliárd forint értékben, ezeket január 19-étől lehet jegyezni, olvasható a bank360.hu oldalán.
jan. 19
14:06
Elszánt küzdelem a száguldó vonaton - újra kellett éleszteni az utast (hirado.hu)
A felszállás után nem sokkal rosszul lett egy idős férfi a Komárom-Esztergom vármegyébe tartó vonaton.
jan. 19
14:06
Ez a véleménye a magyaroknak az újbudai rendőrgyilkosságról (Metropol)
Megrázta a közvéleményt a rendőrgyilkosság – a magyarok szigorú fellépést várnak.
jan. 19
14:06
Az ellenzéki szavazók szerint inkább a pártoknak kellene kiválasztania a polgármester-jelölteket (ATV)
Az IDEA Intézet 2022. novemberi és decemberi közvélemény-kutatása szerint az ellenzéki szavazók 48 százaléka szerint az ellenzéki pártoknak és a civil szervezeteknek tárgyalás során kell megállapodniuk a polgármester-jelöltek személyéről. 37 százalék úgy véli, hogy a jelöltek előválasztással történő kiválasztása lenne indokolt.
jan. 19
14:06
Raiffeisen: hiába jobbak a kilátások, Magyarország nem tudja elkerülni a technikai recessziót (vg.hu)
Az export élénkülése a gyenge forinttal párosulva előnybe hozhatja a külpiacokra termelő cégeket.
jan. 19
14:06
Djokovics szettet vesztett, de ott van a 32 között (Sportal)
A kilencszeres melbourne-i bajnok Novak Djokovics négy szettben nyert csütörtökön a selejtezőből főtáblára jutott francia Enzo Couacaud ellen, s ezzel bejutott a harmadik fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
14:09
Sorsdöntő ítéletet mondanak rólunk – mindenkit érinthet a bejelentés (TőzsdeFórum)
Holnap érkezik a Fitch minősítése, a besorolás és a kilátás helyben hagyása jó hír lehet.
jan. 19
14:09
Erre panaszkodnak a tévénézők (MMonline)
A Média- és Hírközlési Biztos hivatalához az elmúlt év második felében több panasz is érkezett a médiabox, illetve a tv-applikációk működésével kapcsolatban. A legtöbben a műsorfelvételi- és visszanézési lehetőség korlátozottságát, a felvételfunkció nem megfelelő működését és a felvételnél a reklámok kihagyhatatlanságát sérelmezték. Visszatérő kifo
jan. 19
14:09
Meghalt Mécs Imre (Növekedés)
Meghalt Mécs Imre 1956-os halálraítélt, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapítótagja, volt országgyűlési képviselő - erősítette meg a család az MTI-nek. A politikus halálhírét családja tette közzé a Facebookon.
jan. 19
14:09
A nyugati képmutatás története (Mandiner)
Miért nem áll a fejlődő országok javarésze a Nyugat mellé – egy pakisztáni gazdasági elemző írásából talán jobban megérthetjük a fejlődő országok álláspontját, mint számtalan nyugati szakértő magyarázatából. Talán törvényszerű, hogy Syed Zain Abbas Rizvi viszont teljesen félreértelmezi az európai szuverenista mozgalmak erősödését.
jan. 19
14:09
Az e-hulladék nagy mértékben mérgezi a környezetet (Magyar Nemzet)
A feleslegessé vált elektromos és elektronikus berendezések közül a nagy háztartási készülékekből van a legtöbb.
jan. 19
14:09
Váratlan fordulat: Pourchaire marad a Formula 2-ben (Racing)
Ugyan Théo Pourchaire már a tavalyi szezonban elköszönt és kijelentette, hogy a 2022-es lesz az utolsó éve a Formula 2-ben, az ART Grand Prix bejelentette, hogy a francia fiatal náluk fog versenyezni 2023-ban is. A két fél kapcsolata még 2020-ban kezdődött el, amikor a mindössze 17 éves Pourchaire a 2. helyezést szerezte meg újoncként a
jan. 19
14:09
Meghalt Mécs Imre (AC News)
Életének 90. évében elhunyt a politikus.
jan. 19
14:11
DéliBux 2023. január 19. – Jön az esés (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,81 pontos nyitás után esett csütörtökön délelőtt.
jan. 19
14:12
Matolcsy György találkozón járt: itt van, miről volt szó (Menedzsment Fórum)
Matolcsy György jegybankelnök Rigó Csaba Balázzsal, a Gazdasági Versenyhivatal elnökével találkozott.
jan. 19
14:12
Felére csökkent a paksi atomerőmű egyik blokkjának teljesítménye (hirado.hu)
A villamos berendezés meghibásodását a szakemberek vizsgálják, dolgoznak a hiba elhárításán.
jan. 19
14:12
Felére csökkent a paksi atomerőmű egyik blokkjának teljesítménye (Portfolio)
Védelmi működés miatt felére csökkent a paksi atomerőmű 3-as blokkjának teljesítménye csütörtök hajnalban - közölte honlapján az atomerőmű.
jan. 19
14:12
Megtorlásról és atomháborúról beszélnek az oroszok az Ukrajnának adott fegyverszállítmányok miatt (vg.hu)
Moszkva szerint a nyugati fegyverek csak veszélybe sodorják Európát.
jan. 19
14:13
Termőképességet szolgáló vetésváltási szabályok a KAP-ban (TőzsdeFórum)
Sokféle lehetőséget és választást kínál az új, 2023 és 2027 közötti uniós támogatási időszakban a Közös Agrárpolitika (KAP) a magyar gazdáknak - fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán este, a Csongrád-Csanád vármegyei Bordányban tartott fórumon.
jan. 19
14:18
Harmincéves mélyponton az európai újautó-eladások (Infostart)
Hiába nőttek decemberben az eladások, éves szinten óriási a visszaesés. A magyar piac sem kivétel.
jan. 19
14:18
Nem sokáig maradhat 400 alatt az euró (Privátbankár)
Ugyan a magyar gazdaság túljutott a legnehezebb időszakon és az infláció lassan csökkenésnek indulhat, túl jó évre nem számíthatunk. A Raiffeisen elemzői szerint januárban tetőzhet a drágulás, és decemberre minimálisan 10 százalék alá csúszhat a növekedés üteme. Az infláció lassulásával a kamatszint is csökkenhet, emiatt az elemzők szerint várhatóa
jan. 19
14:18
Látványosan csökkentek egyes szakmákban a meghirdetett állások (Piac és Profit)
Magyarország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett állásokra leadott jelentkezések száma tavaly a negyedik negyedévben, országos átlagban 34 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest, a feladott álláshirdetések száma ugyanakkor 17 százalékkal csökkent - közölte a Profession.hu.
jan. 19
14:18
Egységes ügyeleti rendet vezetnek be a mentőknél, elsőként Hajdú-Bihar vármegyében változik a rendszer (hirado.hu)
Az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében az év során fokozatosan lép életbe, amiről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatják.
jan. 19
14:18
Bővítik a vállalkozói inkubátorházat a nyírbátori ipari parkban (ProfitLine)
Bővítik a vállalkozói inkubátorházat a nyírbátori ipari parkban 460 millió forintból, uniós és hazai forrás felhasználásával - közölte a nyírségi kisváros önkormányzata csütörtökön az MTI-vel.

Keresés