2023. január 19. csütörtök

jan. 19
15:54
Megszólalt Matolcsy György: ekkor kezdheti csökkenteni a kamatokat az MNB (Pénzcentrum)
A mai napon Matolcsy György jegybankelnök Rigó Csaba Balázzsal, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökével találkozott. A megbeszélésen a felek megerősítet-ték, hogy folytatják és elmélyítik a két intézmény között eddig is meglévő kiváló együttműkö-dést. Egyetértettek abban, hogy az infláció csökkenése jelenleg kiemelt fontossággal bír, aminek érde
jan. 19
15:54
Uniós korrupció: az EP elnöke 142 ajándékot kapott hivatali ideje alatt, az ezeket összesítő listát most nyilvánosságra hozta (vg.hu)
A képviselőként kapott ajándékokat rendszeresen le kell jelenteni, de az EP korábbi elnökei általában elmulasztották ezt a kötelezettségüket.
jan. 19
15:57
Matolcsy Ádám barátja került elő a Mészáros-féle szuperbank igazi tulajdonosát elfedő magántőkealap mögül (444.hu)
Egy NAV-os adatbázis igazolta, hogy Száraz István tényleg ott van, ahol sejtették.
jan. 19
15:57
Mécsesek világítanak a rendőrgyilkosság helyszínén: megszólalt az egyik környékbeli (Life)
Az egész országot megrázta az egy hete történt kegyetlenség, melyben egy ámokfutó két rendőrt megsebesített, harmadik társukat pedig kétszer szíven szúrta, és ezzel a halálát okozta.
jan. 19
15:57
Dobogókő dobogós helyen a hóversenyben (Magyar Hírlap)
Eddig a Mátra vezet, a Kékestetőre sokan ellátogattak szánkókkal.
jan. 19
15:57
Tovább drágulhatnak a használt autók (MMonline)
Folytatódott az évek óta megfigyelhető tendencia, és ismét rekord született a használt autó piacon: bár ezúttal csak minimálisan, mindössze 1,2 százalékkal nőtt az átírások száma Magyarországon az előző évhez képest, 830 ezer tulajdonosváltással így is újabb csúcsot írt a piac 2022-ben, amelyet számos tényező befolyásolt az év során. A népszerűségi
jan. 19
15:57
Menczer Tamás: A magyarellenes döntések és cselekedetek elfogadhatatlanok (Demokrata)
„Ha Ukrajna az EU tagja akar lenni, akkor elfogadhatatlan egy nemzeti közösség zaklatása.”
jan. 19
15:57
Menczer Tamás: Nem értem, hogy a magyarellenes intézkedések hogyan segítik a háborúban Ukrajnát (Mandiner)
Felszólítjuk Ukrajna vezetőit, hogy azonnal vonják vissza a magyarellenes döntéseket!
jan. 19
15:57
Újabb szakaszon jár a 3-as metró hétfőtől, már nem fog kelleni a pótlóbusz (Magyar Nemzet)
A Ferenciek téri és a Deák Ferenc téri állomást nyitják meg az utasok előtt.
jan. 19
15:57
Rigó Márta: Nekem a festés a mentsváram (AC News)
Rigó Márta, vagy ahogy a követői hívják, Márti néni egy igazi „internetmami”, akinek mára már tizenegyezer követője van a YouToubon, és több mint 36 ezer a Facebookon is. Vagányan, szókimondóan, tabuk nélkül mer bármiről beszélni közösségi oldalain. Elmondása szerint sok követőjét segítette át nehéz élethelyzetén. Emellett elismert festőművész, aki
jan. 19
15:59
Szijjártó: Védelmi és szénhidrogénipari együttműködési megállapodást köt Magyarország Ecuadorral (Magyar Hírlap)
A külügyminiszter hangsúlyozta, az energiabiztonság garantálásához elengedhetetlen a széles körű partnerség kiépítése.
jan. 19
15:59
Anyaszült meztelenül fürdőzik az egyik legszebb magyar nő (AC News)
A gyönyörű modellt a fagyos idő sem tartja vissza a vetkőzéstől.
jan. 19
16:00
Felmorzsolja az ukrán védőket a Wagner-csoport Bahmutnál (vg.hu)
Az orosz információk szerint a Herszont visszafoglaló ukrán dandár teljesen megsemmisült Szoledarnál.
jan. 19
16:00
Kapust igazolt a Bayern – hivatalos (Sportal)
Neuer sérülése miatt kapusra van szüksége a bajoroknak, ezért szerződtették a Borussia Mönchenglabdach svájci kapusát, Yann Sommert.
jan. 19
16:03
Profession.hu: erősödő versennyel szembesülnek az álláskeresők (TőzsdeFórum)
Magyarország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett állásokra leadott jelentkezések száma tavaly a negyedik negyedévben, országos átlagban 34 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest, a feladott álláshirdetések száma ugyanakkor 17 százalékkal csökkent - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel, saját adatbázis
jan. 19
16:03
Pezsgő, csokoládé, arany. Kincset érő ajándékokat kapott az Európai Parlament elnöke (Ripost)
Aranytárgy, muzeális értékű szobor is szerepel a listán.
jan. 19
16:03
Zelenszkij szerint Putyin meghalhatott, a Kreml válaszolt: Putyin létezik és létezni fog (Mandiner)
Új szintre emelkedett a szóháború a két ország vezetői között.
jan. 19
16:05
Raiffeisen: elkerülheti a recessziót az eurózóna (TőzsdeFórum)
Az eurózónában kisebb lett az esélye a recesszió bekövetkeztének a korábban várthoz képest, a gazdaság 0,5 és 1 százalék között növekedhet idén; Magyarországon 2023-ban 1 százalékos bővülés várható - közölték a Raiffeisen Bank elemzői online tartott sajtótájékoztatójukon csütörtökön.
jan. 19
16:06
Megrázó részletek szivárogtak ki Jeremy Renner súlyos balesetéről (Infostart)
A 911-hez befutó segélyhívás a színész szomszédjától érkezett.
jan. 19
16:06
Autóból leginkább a használtat vesszük (Adózóna)
A magyarországi használtautó-piacon az előzetes adatok szerint minden eddiginél több, közel 827 ezer személygépkocsi cserélt tulajdonost tavaly, ez 1,2 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit – közölte a JóAutók.hu csütörtökön az MTI-vel, a Datahouse adatai alapján.
jan. 19
16:09
Hátborzongató videó: egy kísértet sétáltatta a kutyájukat éjszaka egy ausztrál házaspár szerint (SzMo)
Egy biztonsági kamera azt rögzítette, hogy egy fehér alak sétál a kutya mellett. Szerintük egy elhunyt rokonuk lehetett az.
jan. 19
16:09
Jön a Michael Jackson-életrajzi film, megvan a rendező! (Mafab)
Antoine Fuqua (Kiképzés, A védelmező, Emancipáció) rendezi a Michael Jackson életén alapuló Michael című életrajzi filmet.
jan. 19
16:09
Matthäus nem akar többé edzősködni (Magyar Hírlap)
A korábbi magyar szövetségi kapitánynak elege lett a kispadból.
jan. 19
16:09
Kreml: Az új fegyverszállításokkal más szintre léphet a konfliktus (Magyar Nemzet)
Peszkov szerint Ukrajna számára annál jobb lesz, minél előbb hajlandóságot mutat arra, hogy figyelembe vegye Moszkva követeléseit.
jan. 19
16:12
Így történhetne meg, hogy Magyarország becsúszik a kézilabda-vb negyeddöntőjébe (Infostart)
Kockás füzetet, ceruzát, számológépet elő!
jan. 19
16:12
Az álláskeresők erősödő versennyel szembesülnek (ProfitLine)
2022 végére tovább erősödött a harmadik negyedévben kezdődő munkavállalói aktivitás. Az ország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett pozíciókra leadott jelentkezések száma: az előző év azonos időszakához képest 34 százalékos növekedés történt. Ezzel párhuzamosan a feladott álláshirdetések mennyisége 17 százalékot csökkent, a legintenzívebb
jan. 19
16:12
Már a hazai beszállítói kapcsolatokat veszélyezteti az ársapka (vg.hu)
Az olcsó import lehetőségeit keresik a kiskereskedők.
jan. 19
16:12
Schobert Norbi vallomása: Volt, aki visszaélt a betegségemmel (ATV)
A fitneszguru megszólalt a Franchise-hálózata jelenlegi helyzetéről.
jan. 19
16:15
A 73 éves Richard Gere álmai nőjét ölelte a vörös szőnyegen (hirado.hu)
A színész és fiatal felesége ritkán jelennek meg nyilvános eseményen, de amikor igen, akkor övék a reflektorfény.
jan. 19
16:15
Tüdős rétes és töltött marhalép – Bizarr fogások régi szakácskönyveinkből (Képmás)
Első ránézésre talán bizarrnak tűnnek régi szakácskönyveink bizonyos fogásai. Nyárson sült, töltött marhalép. Zöldfűszeres-gyömbéres agyvelőszendvics birkából. Tárkonyos, sült tehéntőgy. Tejfölös-citromos borjúmáj. Csirkevérrel sűrített ragu. A felsorolás alapján nem voltak válogatósak elődeink. De tényleg ők voltak a furcsák?
jan. 19
16:15
Emlékszel még Buli Dorinára? Rá sem fogsz ismerni, úgy megváltozott (BorsOnline)
Buli Dorina 13 éves volt, mikor berobbant a köztudatba.
jan. 19
16:15
Egyre nagyobb területeken alakul ki belvíz a kiadós esőzés miatt (SzMo)
A talajok felső egyméteres rétege szinte országszerte telítetté vált.
jan. 19
16:15
5 tárgy filmrajongóknak (Hamu és Gyémánt)
Minden egyes jó film hozzánk tesz valamit: inspirál, kikapcsol, elgondolkodtat, megnevettet vagy akár cselekvésre sarkall. Egy igazi rajongó pedig igyekszik a lehető legjobban kiélvezni ezeket a pillanatokat és átadni magát a hamisítatlan moziélménynek.
jan. 19
16:15
Menczer Tamás: A magyarellenes döntések és cselekedetek elfogadhatatlanok (Demokrata)
„Ha Ukrajna az EU tagja akar lenni, akkor elfogadhatatlan egy nemzeti közösség zaklatása.”
jan. 19
16:15
Elfogták a sofőrt, aki a forgalommal szemben hajtva okozott balesetet az M7-esen (Magyar Nemzet)
A 64 éves, horvát férfi annak ellenére továbbhajtott, hogy egy szabályosan közlekedő autós a szalagkorlátnak ütközött miatta.
jan. 19
16:15
Fellép az Indy 500-on Shaq, vagyis DJ Diesel! (Racing)
Az Indianapolis 500 107. futamát számos elektronikus zenész kíséri majd, így köztük DJ Diesel, azaz Shaquille O’Neal. O’Neal DJ Diesel néven hatalmas rajongótáborra tett szert, és még jóval azután is szórakoztatja a rajongókat világszerte, hogy a Hall of Fame-be tartott kosárlabda-karrierje véget ért. A múltban többször is fellépett autóversenyeken
jan. 19
16:17
Kiszivárgott Jeremy Renner horrorisztikus segélyhívása (hirado.hu)
A színész rémisztő hókotró-balesetének körülményei sokkolták az embereket.
jan. 19
16:17
Horvát államfő: Brüsszel terrorizálja Magyarországot (Magyar Nemzet)
Pénteken Novák Katalin köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatásra érkezik hazánkba Zoran Milanovics.
jan. 19
16:17
Négyéves sorozatot folytat az IndyCar mezőnye (Racing)
2011 óta a legtöbb autó vesz majd részt az összes versenyen. Ezenkívül még több trend figyelhető meg az idei IndyCar indulók listájában.
jan. 19
16:18
Inlock: megkezdődik az Ilk ökoszisztéma helyreállítása (Kripto Akadémia)
Az Inlock helyreállítási és szerkezetátalakítási tervének megfelelően 2023. január 20-án elindul az ILK token ökoszisztéma helyreállítási folyamata. Az ezzel foglalkozó blog bejegyzés röviden összefoglalja, hogy az ILK token kapcsán milyen időpontokkal számolhatnak az ILK tokennel rendelkezők. A legfontosabb dátumok: 2023. január 20-án visszakapcso
jan. 19
16:18
Menczer Tamás: A magyarellenes döntések és cselekedetek elfogadhatatlanok (hirado.hu)
„Nem pontosan értjük, hogy a magyarellenes döntések és intézkedések hogyan segítik az Oroszország ellen vívott háborúban Ukrajnát…”.
jan. 19
16:20
Szili Katalin: Kárpátalján is az összefogás jelenti az egyetlen túlélési stratégiát (hirado.hu)
Az utóbbi évek migrációs válsága, a koronavírus világjárvány és az orosz-ukrán háború kapcsán úgy fogalmazott, hogy „mintha kizökkent volna az idő a világban”.
jan. 19
16:21
Mocsai Tamás: Nem itt kell problématérképet fölé tenni, mert ez már évek óta így van (m4sport.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi átlövője, a Nemzeti Kézilabda Akadémia jelenlegi ügyvezetője, Mocsai Tamás a Svédország–Magyarország mérkőzés után foglalta össze véleményét a válogatottak helyzetéről és az előrelépés lehetőségéről.
jan. 19
16:21
Megölte a feleségét, majd a neten kereste ki, hová rejthetné el a testét (Life)
A massachusettsi Brian Walshe-t (47) január 8-án óvadék nélkül előzetes letartóztatásba helyezték, miután kivégezte a feleségét, akit utoljára szilveszterkor láttak a pár ismerősei.
jan. 19
16:21
Kárpátalján is az összefogás jelenti az egyetlen túlélési stratégiát (Demokrata)
Szili Katalin köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak a kiállásukért.
jan. 19
16:21
„Nekünk írták a dalt!” – napokon belül nyílik a Magyar Zene Háza új kiállítása (Magyar Nemzet)
A hazai popzene hőskorát közel ezer négyzetméteren, nyolc különböző témakörön keresztül mutatják be.
jan. 19
16:22
Moszkva 31 új-zélandi állampolgárnak tiltotta meg az oroszországi beutazást (hirado.hu)
A moszkvai diplomáciai tárca szerint az érintettek rész vettek az oroszellenes irányvonal és a kijevi rezsim támogatásában.
jan. 19
16:23
Rutinos kapust szerződtetett a Bayern München a sérült Neuer pótlására (m4sport.hu)
Nem lesz könnyű a svájci kapusnak a közönségkedvenc Neuert pótolni a szezon hátralévő részében.
jan. 19
16:23
Andy Murray karrierje egyetlen labdamenetben: az év pontja (Magyar Nemzet)
A skót teniszező ezúttal is a végsőkig küzd Melbourne-ben.
jan. 19
16:24
Matolcsy György elmondta, mikor jöhet a kamatcsökkentés (Piac és Profit)
Az infláció mielőbbi és tartós letörése nyithat utat ahhoz, hogy a kamatok mérséklődjenek, és az alacsonyabb kamatkörnyezet támogassa az intenzív, zöld növekedési fordulatot, elősegítve ezzel az ország fenntartható felzárkózását - hangsúlyozta a jegybankelnök a GVH-elnökkel folytatott csütörtöki megbeszélésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye

Keresés