2023. január 19. csütörtök

jan. 19
4:15
M3GAN: Annabelle kishúga (Mafab)
A James Wan fejéből kipattant, démoni megszállás helyett ezúttal mesterséges intelligencia által vezérelt gyilkos baba a Blumhouse stúdió égisze alatt készült. A stúdió az utóbbi évek szerzői horror termésének jelentős részéért felelős. Filmjei között egyaránt találunk kiemelkedő és felejthető alkotásokat is. A M3GAN az erős középkategóriát képvise
jan. 19
4:21
Putyin célja a 2014 óta zajló háború lezárása (Igényesférfi.hu)
A Donyec-medencében 2014 óta nem szűnnek a nagyszabású katonai műveletek, Oroszország fellépésének célja ezek befejezése volt.
jan. 19
4:21
Idén megnyithatnak a Pizza Hut első partner franchise éttermei Magyarországon (KKV Magazin)
2023-ban elkezdi partner franchise hálózatának kiépítését a Pizza Hut Magyarországon: az alkalmi gyorsétteremlánc több új éttermet nyitna országszerte, amihez már keresik a partnereket. Ez egy igazán különleges lehetőség, hiszen ritkaságnak számít, amikor egy globálisan ismert márka új kapukat nyit számára új piacokon. A hálózat fejlesztését első k
jan. 19
4:21
Napi csillagjóslás – január 19: a Rák kedve még az időjárás miatt is a béka feneke alá kerülhet, de a Nyilasnak is háttérbe kell szorítania a negatív… (Promotions)
A Kosnak előfordulhat, hogy ma alaposan meg kell védenie magát, a Szűznek viszont pont, hogy kerülnie kellene a felesleges szócsatákat.
jan. 19
4:24
Benignus rekurráló intrahepatikus kolesztázis (WebBeteg)
A benignus rekurráló intrahepatikus kolesztázis (BRIC) egy ritka genetikai betegség, amire az átmeneti (általában hetekig, de hónapokig vagy akár évekig is tartó) epepangás jellemző, amit spontán teljes javulás követ.
jan. 19
4:27
Okos épület vezérléssel az energiahatékonyságért (okosipar.hu)
Az otthonokban, iskolákban és a vállalkozásoknál is elsőszámú kérdéssé vált idén az energiatakarékosság. A lakossági felhasználók és a cégek egyaránt keresik azokat a lehetőségeket, amelyek csökkentik kiadásaikat. Ez a helyzet újabb lökést adhat az elmúlt években már eleve egyre népszerűbb okosotthon-, illetve okosépület-rendszerek elterjedésének,
jan. 19
4:27
Nadal sérülten esett ki, Fucsovics remekelt; újabb súlyos magyar vereség a kézi-vb-n (Eurosport)
Az Eurosport pénteki hírösszefoglalójában (is) természetesen az Ausztrál Open kapta a főszerepet, ahol aggasztó jeleneteket láthattunk, hiszen Rafael Nadal sérüléssel bajlódva kapott ki, míg magyar szempontból felemás mérleggel zártuk a harmadik játéknapot. A sok-sok tenisz mellett írtunk Vas Blankáék csapatbemutatójáról és Conte kirohanásáról is.
jan. 19
4:31
Nagy zakót kaptunk a svédektől, mégis közelebb vagyunk a negyeddöntőhöz, mint a nap előtt (Eurosport)
Svédország 37-28-ra győzte le Magyarország válogatottját a kézilabda világbajnokság középdöntő csoportkörének első fordulójában hazai pályán, Göteborgban. A svédek jól használták ki a magyar támadójáték megtorpanásait, a mieink pedig nem tudtak megújulni, amikor az alapjátékok nem működtek. Ám a portugál csapat pontvesztése miatt reálissá vált a ne
jan. 19
4:33
Nem kicsit veszélyes: súlyos fájdalmakkal és betegségekkel jár a híres emberek kedvenc fogyást segítő csodaszere (Joy)
Világszerte hiányterméknek számítanak a kettes típusú diabétesszel élők számára felírt gyógyszerek, ugyanis a hírességek ezekkel az injekciókkal akarnak megszabadulni a felesleges kilóiktól. A látványosan gyors súlyvesztésért azonban komoly árat kell fizetniük.
jan. 19
4:33
A dekarbonizáció és az energiahatékonyság növelése kulcstényezők lesznek a következő években (okosipar.hu)
Bevételük kevesebb mint két százalékát fordítják fenntarthatósági és dekarbonizációs törekvésekre a vállalkozások – derül ki a Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat megbízásából készült felmérésből. A magasra szökő energiaárak, az energiaellátási válság és az egyre
jan. 19
4:39
Nem maradnak nyugati autók nélkül az oroszok (autopro)
Szankciók ide vagy oda, az új járművek megtalálják útjukat az orosz határokon belülre.
jan. 19
4:39
Szuperélelmiszerek: marketingfogás vagy csodaszer? (Magyar Mezőgazdaság)
Egy dietetikus leleplezi a szuperélelmiszerek körül mítoszt, megosztja, hogy mik tartoznak ezeknek az élelmiszereknek a csoportjába, és elárulja hogyan lehet többet beiktatni az étrendbe.
jan. 19
4:42
Kigúvadt szemek mindenhol, pályaudvaron mutatta meg óriási melleit a kebelcsoda (Metropol)
Eva nem sokat bízott az utazók fantáziájára.
jan. 19
4:42
Gyakran jelennek meg számok az álmaidban? Sosem találnád ki, mit jelent ez (Joy)
Minden szám más jelentéssel bír.
jan. 19
4:42
70 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezetet a Tesco (ProfitLine)
A Tesco tizenharmadik alkalommal csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtéséhez, amelynek során több mint 57 millió forint gyűlt össze a rászorulók javára, majd ezt az áruházlánc 60 millió forintra egészítette ki, valamint idén további 10 millió forinttal támogatja a segélyszervezetet.
jan. 19
4:42
Tóth Gabi könnyekben tört ki a születésnapi ajándéka láttán (ATV)
Tóth Gabit szívhez szóló születésnapi ajándékokkal lepte meg a kedvese. Krausz Gábor: olyan ötlettel állt elő, amire még az énekesnő sem számított. A meglepetést meghatódva, könnyes szemekkel fogadta az anyuka - írja a Blikk.
jan. 19
4:45
Margot Robbie bebizonyítja, hogy a zakó minden alkalomhoz nyerő választás (Glamour)
Az Amszterdam és a Babylon című filmek miatt Margot Robbie színésznő nem sokat unatkozott mostanában, sajtóeseményről sajtóeseményre járt. A vörös szőnyegen szeret játékosan vagy dögösen öltözködni, de a TV műsorok kanapéi vagy fotózások megkövetelik a lezser eleganciát.
jan. 19
4:48
Havazás váltja az esőt: Már csak órák kérdése és kifehérednek ezek a tájaink (Blikk)
Íme a részletek.
jan. 19
4:51
Ezzel a berendezéssel spórolhatnak a napelemeseknek (Tiszta Jövő)
Egy otthoni akkumulátor akkor tud igazán hatékony lenni, ha okosinverter tartozik hozzá.
jan. 19
4:51
Lavrov: szóba sem jöhetnek a tárgyalások Zelenszkijjel (Igényesférfi.hu)
Az Ukrajnában bevezetett tilalom miatt szó sem lehet tárgyalásokról Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnökkel - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
jan. 19
4:51
Miből és hogyan készíthetünk élő növénysátrat a kertben? (Agrofórum)
Szeretnék kisunokámnak élő növényből kialakított kuckót készíteni a kertben, ahol elbújhat és játszhat. Készítéséhez kérek tanácsot. Be tudnának mutatni kész növénysátrakat ötletadónak?
jan. 19
4:51
Már nem ismernéd fel? Így néz ki közel az 50-hez az Így jártam anyátokkal-sorozat sztárja (Promotions)
Így néz ki most Ted Mosby.
jan. 19
4:51
A Bluerank bevásárolta magát a Growww Digitalba (Mínuszos)
Tulajdonrészt vásárolt a Growww Digital Kft.-ben a lengyel Bluerank, a közép- és kelet-európai régió egyik független performance ügynöksége. A december végén létrejött szakmai befektetés célja a Growww Digital ambiciózus növekedési terveinek és nemzetközi terjeszkedésének támogatása. „A megerősödött nemzetközi szakmai háttérrel célunk, hogy középtá
jan. 19
4:51
Így ellenőrzik a robotok a kritikus infrastruktúrákat (New Technology)
Autonóm légi és földi robotokkal szeretné rendszeres ellenőrzés alatt tartani az EU a kritikus infrastruktúrákat, amelyek állapotfelmérése ma hosszú és drága munkafolyamat, ráadásul azzal jár, hogy az építményeket – legyenek azok alagutak vagy hidak – le kell zárni. A hagyományos módszereknél gyorsabb és olcsóbb, ha önvezető járművekre és a rájuk s
jan. 19
4:54
Mennyire veszélyes itt átkelni? - ingyenes zebrateszt a KTI-től (Infostart)
Tíz autósból négy-öt nem ad elsőbbséget a gyalogosoknak a kijelölt átkelőhelyeken. Éppen ezért elkészült egy webes alkalmazás, amelynek segítségével ellenőrizhető egy adott zebra biztonságossága.
jan. 19
4:54
Vérengzés a fesztiválon, horrorisztikus, ami a családi rendezvényen történt (hirado.hu)
Hat ember, köztük három gyerek vesztette életét egy sárkányeregető fesztiválon, Indiában.
jan. 19
5:00
Megroggyant Schoberték birodalma, Norbi először szólalt meg boltjai bezárása óta: „Cégen belül volt, aki visszaélt a betegségemmel” (Blikk)
Hosszú éveken át büszke voilt a saját maga által felépített birodalomra Schobert Norbi. Az egykori fitneszguru minden energiáját a fogyasztó módszerére alapozott, pékséghálózatot, logisztikai vállalkozást, ételkiszállító céget magába foglaló vállalatába ölte, amelyet – bevalllása szerint – közel két évtizede mindössze 300 ezer forintból alapított.
jan. 19
5:03
80 éve született Janis Joplin – 8 érdekesség a blues királynőjéről (Hamu és Gyémánt)
Ma lenne 80 éves Janis Joplin, minden idők legnagyobb bluesénekesnője, aki saját jeligéjéhez méltón élte életét: „élj gyorsan, szeress hevesen, halj meg fiatalon” – a hatvanas évek ikonja huszonhét éves volt, amikor drogtúladagolásban életét vesztette. Az életmentő blues Tiniként Joplin – akárcsak számtalan művész – igazi kívülálló volt. Pa
jan. 19
5:09
Meryl Streeppel jön az utóbbi évek egyik legjobb sorozatának új évada (Mafab)
.
jan. 19
5:09
Kérdőív: Kik és mik a (nem csak F1-es) kedvenceid a közösségi médiában? (Racing)
Ahogy a teljes F1-es rajongói tábor, úgy a mi olvasói táborunk összetétele is változik. Épp ezért szeretnénk felmérni, hogy jelenleg mit és hogyan szerettek, első sorban a közösségi oldalakkal kapcsolatban. Megköszönjük, ha válaszoltok alábbi, egyszerű kérdéseinkre. ???? A kérdőív kitöltése anonim. Betöltés… Újabb platformon követhetitek a Racingline.
jan. 19
5:12
Mániákus féltékenység - tényleg van ilyen? (She)
Amit szeretünk, arra nagyon vigyázunk, aki fontos számunkra, arra pedig ez különösképpen igaz. Egy párkapcsolatot ápolni kell és igenis tenni a szerelemért – tartson az akármilyen régóta is. Amikor azonban egy harmadik fél bekerül a képbe, és felüti fejét a féltékenység, lelkünk és önbecsülésünk vészharangjai megszólalnak és csatára buzdítanak.
jan. 19
5:15
Mentőhelikoptert riasztottak: egy 2,5 éves kislány életéért küzdenek (Ripost)
A kislány a megáradt folyóba csúszott bele.
jan. 19
5:15
Máris esőből hóba vált a sok csapadék - előrejelzés (Infostart)
Egy újabb mediterrán ciklon hoz lehűlést és sok esőt, csütörtökön nap közben egyre több helyen havas esőt, havat.
jan. 19
5:18
Időjárás: Havazás, hófúvás és jégeső miatt is figyelmeztetést adtak ki (Agroinform)
Mutatjuk, melyik megyében, mire kell készülni.
jan. 19
5:21
Oroszlán Szonja: “Most ért be Brigi és Brúnó igazán” (Márkamonitor)
A Márkamonitor decemberi számában megjelent Talent management összeállításunkban arra kerestünk választ, hogyan menedzselik a televíziók a legnépszerűbb arcaikat ( cikk első részét itt, második részét itt olvashatják), az áttekintés után pedig néhány fontos „televíziós arcot” meg is mutattunk. A kisinterjúkat most online is megjelentetjük. Mai besz
jan. 19
5:21
Fucsovics az Australian Open harmadik fordulójában (Igényesférfi.hu)
Fucsovics Márton bejutott a harmadik fordulóba szerdán az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
5:21
Benézel a meztelen combjai közé? A szabadban vetkőzött a kebelcsoda (BorsOnline)
Natalee meztelen combokat villantott a szabadban.
jan. 19
5:21
Top Employer 2023 díjat kapott a K&H; a dolgozói jóllétét és fejlődését célzó intézkedéseiért (KKV Magazin)
A K&H elnyerte a nemzetközi Top Employers Institute elismerését, a Top Employer Magyarország 2023 minősítést. A kiváló munkáltató címet egy átfogó felmérés alapján ítélik oda, amelyen a K&H kiemelten szerepelt a dolgozók képességeinek fejlesztésében, de méltatták üzleti stratégiáját, fenntarthatósági törekvéseit és etikus magatartását is.
jan. 19
5:24
A NAV figyeli a veszteségesen működő adózókat (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyeli az olyan adózók tevékenységét is, akik a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek, így jutottak el ahhoz a Tüzép-telephez, amely 37 millió forint bevételt titkolt el - közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.
jan. 19
5:27
„Nem voltam főszereplő az életemben” – ezért váltott munkát 14 év után az ország egyik legbefolyásosabb nője (Forbes)
Két ország vezérigazgatója volt az egyik legnagyobb amerikai biztosítónál és az ország egyik legbefolyásosabb nőjeként minden fontos szakmai szervezetben ott volt. 14 év után távozott, mert a rendszer és a személyisége már karcolták egymást, mintsem hogy kiegészítették volna.
jan. 19
5:27
Räikkönen után újabb F1-es világbajnok kóstolhat bele a rallyzásba? (Racing)
A 2007-es Forma-1-es világbajnok után egy többszörös vb-győztest is láthatunk majd rallyversenyeken?
jan. 19
5:30
Te is az az igénytelen tuskó vagy, aki szemetesnek használja a világot? (She)
Észrevetted már, hogy mindenhol szemét van? A villamosok ülésein kiürült sörösdobozok vagy energiaitalos dobozok, cigarettacsikkek a járdán, a gyorsétteremben az asztalokon hagyott tálcák, a moziban szétdobált popcorn.
jan. 19
5:30
Ismerd meg jobban a kínai asztrológiai jegyedet: sok mindent elárul rólad (Joy)
Kígyó, Patkány vagy Disznó? Te melyik jegybe tartozol és mindez mit árul el rólad? Most kiderül!
jan. 19
5:33
Működik a kisállat effektus (Magyar Mezőgazdaság)
A háziállatok segítenek megvédeni az öregedő agyat. A legújabb kutatások azt sugallják, hogy idős korban mindenkinek kellene tartania egy kutyát vagy macskát.
jan. 19
5:36
A számok nyelvén – évente egymilliót spórolna a felújításon, akinek Kádár-kockája van (Infostart)
Nagy Gyula, a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója szerint ha el is vinné a GDP egyharmadát egy országos ingatlanfelújítási program, de az 6-10 év alatt megtérülne az egyes ingatlanokban.
jan. 19
5:36
Szakértő: az új beruházások tartósítják azt a technológiai függést és piaci függést, amitől meg akartunk szabadulni (ATV)
Sosem érkezett annyi beruházás Magyarországra, mint tavaly, és a miniszterelnök szerint idén tovább javul a helyzet. Bod Péter Ákos úgy véli, hasznosabb lenne a gazdaság számára, ha olyan ágazatokba érkezne befektetés, ahol a képzett magyar munkaerő is lehetőséghez jut. Az ellenzék szerint szomorú, hogy akkumulátor-gyár-nagyhatalmat akarnak csináln
jan. 19
5:42
Csak az emlékeinket nem vehetik el tőlünk... (She)
A 2022-es év több szomorú eseményt tartogatott a számomra, közülük az egyik anyai nagymamám halála volt. Tavaly tavasszal ment el, több krónikus betegséggel a háta mögött. Az orvosok már régóta nem jósoltak neki ennyi időt, főleg, mióta sztómás betegként élte a mindennapjait, ő mégis hosszú évekig küzdött, mire a teste végleg feladta.
jan. 19
5:48
Jelasity Radován: mielőbb el kellene törölni az extraprofitadót és a kamatstopot! (Menedzsment Fórum)
A Magyar Bankszövetség elnöke, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója a lapunknak adott interjúban elmondta, büszke arra, hogy a magyar bankrendszer a mostani nehéz helyzetben is stabil és tőkeerős, s továbbra is képes piaci alapon működni. Annak ellenére, hogy a bankszektorra 2022-ben 500 milliárd forint pluszterhet raktak az állami intézkedé
jan. 19
5:48
Újabb tészta és pékáru-áremelés következik január 20-tól egy kormányadó miatt (Piac és Profit)
Birtokunkba került egy üzleti levél, amelyet partnereinek küldött az egyik legnagyobb pékipari vállalat. Ebből az derül ki, hogy holnaptól ismét drágulás következik.
jan. 19
5:51
Csalással vádolják a járni is alig tudó Christina Applegate-et (hirado.hu)
Egy internetező szerint a színésznő kinézetét nem betegsége, hanem egy plasztikai műtét változtatta meg.

Keresés