Az energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendelt el az energiahordozókra, így a tűzifára is, mindezt azután, hogy rendeletben könnyítették meg a fakivágást a hazai erdőkben. A döntés heves indulatokat váltott ki; sokan úgy értelmezték a rendeletet, hogy fát szinte bárki bárhonnan kivághat, és a médiában is számos olyan hírről lehetett olv
A DK-s képviselő perében a hónap végén hirdethetnek ítéletet. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a politikust garázdaság vétségében, súlyos testi sértés és választás rendje elleni bűntettben mondja ki bűnösnek a bíróság.
A napokban megjelent a legfrissebb eredmények szerint, amik az előző évben eladott hajlítható kijelzős készülékek arányát mutatják meg, továbbra is növekszik ez a piac. Néhány éve a Samsung egy nagy újítással állt elő, amivel elsőként piacra dobott egy olyan hajlítható kijelzővel felszerelt okostelefont, amit nem csak bemutattak, hanem értékesítésb
Magyar szerzők sora – köztük a Mandiner több munkatársa – írt esszéket A megőrzés parancsa című kötetbe, a konzervatív gondolkodás meghatározó köteteiről, saját könyves élményeikről.
2022 végére meghaladta a 4000 MW-ot a naperőművek összesített magyarországi beépített teljesítőképessége, miután 2022-ben 1052 MW-tal, rekord mértékben bővült, az elmúlt két évben pedig lényegében megduplázódott a kapacitás.
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tej és tejtermék piacán a Gazdasági Versenyhivatal, a szervezet gyanúja szerint a verseny korlátozása vagy torzulása is hozzájárulhatott az árak emelkedéséhez – közölte a Gvh. A közlemény szerint nagymértékben emelkedett a tej- és tejtermékek fogyasztói ára a közelmúltban, és ez a folyamat a mai napig is
Rishi Sunak a látogatás egyik helyszínéről a másikra tartva, hivatali autójában videót is készített magáról, amelyben szintén a felzárkóztatási program elemeit - elsősorban a helyi fejlesztési beruházásokra használható kétmilliárd fontos alapot - méltatta.
Visszatért az SAP kommunikációs vezetői posztra Halpert Zsuzsa. Az SAP magyarországi leányvállalatának kommunikációs vezetői feladatait idén januártól ismét Halpert látja el, aki szülési szabadság után tér vissza a pozícióba. A külső és belső kommunikáció irányítása egyaránt a szakember feladatai közé tartozik. Halpert 2020-ban csatlakozott az SAP-
Megerősítette Magyarország befektetésre ajánlott besorolását a Fitch Ratings hitelminősítő, a veszélyes nemzetközi környezet miatt ugyanakkor stabilról negatívra változtatta az adósbesoroláshoz tartozó kilátást - áll a Pénzügyminisztérium közleményben.
Világszerte alapvetően ugyanazokat a történeteket mesélték és mesélik ma is mindenhol, hiszen az emberek ugyanazokkal az élethelyzetekkel küzdenek, bárhol is legyenek, bármely korban. A hallgatói igények tökéletesre csiszolták a meséket az évezredek alatt, valóban a lelkünkhöz szólnak. Viszont sok mese nem gyerekeknek való! Bajzáth Mária mesepedagó
Színészként is halhatatlan, ám Agárdy Gábor sokkal több mindent hagyott az utókorra, mint sok-sok emlékezetes szerep a színpadon és a filmvásznon. Ikonfestőként is maradandót alkotott, s olyan gyönyörű képeket készített, amelyek közül van a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is. Az örmény származású színész 2006. január 19-én hunyt el, hosszan
Nem titkolom, hogy az egyik kedvenc európai politikusom, a belga liberálisok vezére, Guy Verhofstadt. Ő nem az a mézes-mázas, bűbájoskodó, cukiskodó képmutató, mint általában a többségük.
Elsősorban a forint gyengesége, kevésbé a magyar élelmiszeripar hatékonysága az oka annak, hogy az Eurostat adatai szerint Magyarországon csaknem 50 százalékos volt az élelmiszer-infláció tavaly decemberben – véli Raskó György agrárközgazdász. Még a tavaszi aszály hatása is elenyésző.
A kormány lehetőséget teremt a földgázt árindexált, nem fix hirdetményi áron vásárló, többek közt állami és önkormányzati intézmények számára arra, hogy márciustól szeptember végéig rögzített áron vásárolhassák meg a működésükhöz szükséges földgázt földgázkereskedőjüktől - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-t.
Negatívra módosította az eddigi stabilról a devizában denominált hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB" szintű, befektetési ajánlású besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette az osztályzatot. Szerintük 2023 első felében még 20 százalék lesz az infláció Magyarországon, ami 25 s
Lássuk be, ha laikusként kell eldönteni, melyik a fiziológiailag leghasznosabb fehérje turmix számukra, könnyen döntésképtelenek maradhatunk. Az internet tele van mindenféle információval, és sajnos számos forrás nem hiteles szakmai szempontból. Vegyük górcső alá, mégis, mi alapján dönthetjük el, melyik az a fehérjeforrás, ami a leghasznosabb a tes
Tévedésben élt, aki eddig azt hitte, hogy Kamilla és Katalin harmonikus kapcsolatot ápolnak egymással – mint kiderült, a királyné valójában nagyon pikkel Vilmos feleségére.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) felméri az adózók véleményét az online ügyintézésről, a visszajelzések segítik a hivatalt ügyintézői felületeinek fejlesztésében – közölte a hivatal az Mti-vel. A közleményben kiemelték, a hatóság arra kíváncsi, hogy az ügyfelek milyen ügyeket intéznének online, melyik felületet használnák a legszívesebben, péld
Hogy milyen gyors lett a Pininfarina hiper-villanyautója? Nos, rekord gyors. Mindössze 1,86 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100 km/h-ra, majd mindössze 31 méter alatt állóra fékez. Mindkét érték rekord, ezzel pedig a Pininfarina Battista lett hivatalosan is a világ leggyorsabb autója. Az eddig rekordtartó a Rimac Nevera volt, aminek 1,97
Lezárult a vizsgálat, amit a Juventus átigazolási ügyletei és a játékosigazolások szabálytalan elszámolása miatt indítottak, az olasz labdarúgó-szövetség 15 pontos büntetéssel sújtotta a torinói gárdát.
Lendületes éve volt a Volkswagen márkának tavaly a magyarországi újautó-piacon: a márkakereskedések 10 311 VW személyautót adtak el, 46 százalékkal többet, mint a megelőző évben - tájékoztatta az importőr Porsche Hungaria az MTI-t.
Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, ugyanakkor a korábbi stabil kilátást negatívra rontotta a Fitch Ratings. A neves, londoni elemző-hitelminősítő eközben továbbra is befektetésre ajánlott, BBB osztályzatot tart érvényben Magyarország esetében.
Nyolc genetikailag módosított (GM) növény behozatalát is engedélyezte Kína, jelentette be nemrég az ország mezőgazdasági minisztériuma. A lépésnek köszönhetően több évtized elteltével lehetségessé vált a genetikailag módosított lucerna exportja az országba.
Szombaton Baranya megye térségében 5 cm-t meghaladó mennyiségű hó hullhat. A csúcshőmérséklet 1 és 5 fok között várható. Késő estére -2 és +4 fok közé hűl le a levegő.