A pasztinák egy Európában őshonos strapabíró gyökérzöldség, amelyet tavasszal vetnek és ősszel, még a talaj megfagyása előtt betakarítanak. A fehérrépának is nevezett pasztinák leveseket és pörkölteket gazdagít, de köretként is fogyasztható.
Megerősítette Magyarország befektetésre ajánlott besorolását a Fitch Ratings hitelminősítő, a veszélyes nemzetközi környezet miatt ugyanakkor stabilról negatívra változtatta az adósbesoroláshoz tartozó kilátást – áll a Pénzügyminisztérium (PM) közleményben.
A hétvégén kezdetben rendkívül megterhelő lesz az időjárás, mivel a kettős fronthatásban fejfájás, migrén és vérnyomás-ingadozás léphet fel. Romolhat a szívbetegek állapota.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5858-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6842-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
Hármas ikreinek születése után tavaly nyáron állt újra színpadra Rúzsa Magdi énekesnő. Most elmeséli, hogyan birkózik meg az új élethelyzetével, és hogyan próbál egyszerre helytállni anyaként és előadóművészként.
A kutatók szerint visszafordíthatatlanná válhat a folyamat, ha az erdőirtás eléri a terület 20-25%-át. Lula da Silva hatalomra kerülése azonban némi reményt adhat a fordulatra.
Az amerikai vállalat az idei évben piacra dobhatja az iPhone 15-ös szériát, ami a jelek szerint tartogathat majd meglepetéseket. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Az Apple előző évben szeptemberben mutatta be az iPhone 14 sorozatot, ahol néhány újítást láthattunk, de leginkább az iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max modelleknél. Egyrészt kamerás front
Drasztikus időjárás-változást, a szélsőséges események gyakoribbá válását, jelentős hűtési energiafelhasználás-növekedést, jeleznek előre a Dél-Alföldön a következő évtizedekre. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közleménye szerint a kutatók a várható klímaváltozást 13 regionális klímamodell átlaga alapján elemezték. A modellek fejlesztése során egyr
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint a hazai földgáztárolók töltöttsége január 18-án 3,98 milliárd köbméter volt, ami az összkapacitás 62,96 százaléka.
„A gyerekeket arra kell megtanítani, hogy hogyan gondolkodjanak, nem pedig arra, hogy mit gondoljanak” – vallotta Margaret Mead, aki gondolataival és állításaival messze megelőzte a korát.
A börtönök rezsijén keresztül próbálja meghúzni a nadrágszíjat a Belügyminisztérium: terveik szerint a jövőben kitiltják a a cellákból a nagyobb teljesítményű elektromos eszközöket és sok esetben megengedik majd az „otthonápolási őrizetet” is, ami csökkenti majd az energiafelhasználást.
Ütemesen zajlik a 2022. év után járó uniós agrártámogatások kifizetése, ennek keretében a tegnapi napon 59 milliárd forintot utalt ki a Magyar Államkincstár több jogcímen a gazdálkodóknak – jelentette be szombat reggeli közleményében az Agrárminisztérium.
A VG információi szerint Magyarország mentességet kapott az Európai Bizottságtól a februárban élesedő újabb orosz szankció alól. Így a Mol behozhat a hazai piacra orosz kőolajból készült üzemanyagot.
A VG információi szerint Magyarország mentességet kapott az Európai Bizottságtól a februárban élesedő újabb orosz szankció alól. Így a Mol behozhat a hazai piacra orosz kőolajból készült üzemanyagot.
A szaúdi nyilvános befektetési alap a tavalyi ében több, mint 20 milliárd dollárért vásárolta volna meg a Forma-1-et a Liberty Mediatól, azonban az amerikaiak nemet mondtak az üzletre. A közel-keleti ország az utóbbi időben számos sportágban, közük a motorsportokban is, vállal egyre nagyobb szerepet, hogy ezzel is javítson a saját megítélésükön. Íg
Szélsőséges éven van túl a tisztuló fintech piac. A megdöbbentő értékcsökkenések, a zuhanó részvényárfolyamok és negatív trendek madártávlatból mutatják az iparágat. Közelebbről nézve azonban egészen elképesztő, néha krimibe illő történeteket termelt ki 2022-ben a fintech. A TrendFM-en futó Fintech Világa legújabb adásában Suppan Márton, a Peak ala
Az FTX globális hálózatának világszerte voltak leányvállalatai, de a csődöt és a csődeljárásokat az egyik leányvállalat viszonylag sértetlenül megúszta: az FTX Japan. Miközben a világ országainak szabályozói az FTX összeomlását követően a kriptotőzsdék szigorúbb felügyeletét szeretnék elérni, Japánban úgy tűnik sikerült megvédeni a hétköznapi befek
Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével idén nyáron érkezik a mozikba az élőszereplős Barbie-film, amelyről a stáb még mindig alig árult el valamit.
Negatívra módosította az eddigi stabilról a devizában denominált hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB" szintű, befektetési ajánlású besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette az osztályzatot.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Bár az uniós átlagnál intenzívebben és a decemberi enyhe idő mellett is folyamatosan apadt a magyar gáztárolók töltöttsége, mégsem kell aggódni, mert még mindig bőségesek a magyarországi tartalékok a tél végéhez közeledve és éppen erre mutatott rá a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szokatlan időpontban, szombaton reggel kiado