Éppen 200 éve, 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Hymnuszt, ami idővel a nép közös imádsága lett. Megszámlálni se tudjuk, hányszor hallottuk a verset, és hányszor énekeltük az Erkel zenéjével egybeforrt művet. Mindannyian állunk valahogy a Himnuszhoz, és ebből fakad, hogy időről időre felmerül a kérdés: maradjon, vagy új himnuszra lenne
A Buffy, a vámpírok réme két színésze, Sarah Michelle Gellar, aki a címszereplőt és James Marsters, aki Spike-ot alakította, kéz a kézben mosolyogtak a kameráknak.
A francia manikűr évtizedek óta klasszikus és örök - nincs ez másképp 2023-ban sem. Igaz, idén három nem mindennapi változata számít majd igazán divatosnak.
Pereszlényi Alexandra lett a Séfek séfe negyedik évadának első női győztese, aki a műsor után rengeteg kritikát, ugyanakkor elismerést is kapott. A Blikknek őszintén mesélt arról, hogy mi történt vele a TV2 főzőműsorának megnyerése óta. Elárulta, ki rabolta el a szívét, annyira komoly a dolog, hogy szóba került a családalapítás kérdése is.
Tízezrek tiltakoztak szombaton Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen, az alkotmány aláásásával vádolva a kabinetet, és bírálva egyebek mellett annak katalán politikáját.
A közösségi médiában rendszeresen felbukkanó toposz, hogy a Covid-védőoltások miatt sokkal több ember hal meg Magyarországon. Utánanéztünk, hogy mennyire igazolják ezt az állítást a tények. Spoiler: semennyire.
Papírrégiségek és plakátok mutatják be a Művészetek Háza új kiállításán azt, hogy miként csábították a pihenni vágyókat a Balatonra 1930 és 1988 között. A Balaton retró – Reklám és propaganda az ideális nyaralás szolgálatában elnevezésű tárlat a korszak több jellegzetes tárgya mellett a harmincas évekből képeslapokat, míg a hatvanas és hetvenes éve
Stabilról negatívra rontotta a magyar államadós-osztályzat besorolását a Fitch Ratings. A londoni hitelminősítő a többi között a nemzetközi helyzettel, a kormány gazdaságpolitikájával és a magas inflációval indokolta a döntést. A Portfolio elemzője szerint legfeljebb kisebb, átmeneti forint gyengülést idézhet elő a lépés, Bod Péter Ákos, volt jegyb
A dél-koreai vállalat a nyár végén hivatalosan is bemutathatja a Samsung Galaxy Z Fold 5 okostelefont, amiről most újabb információk szivárogtak ki. A Samsung nagy erőkkel dolgozik a legújabb generációs hajlítható kijelzős okostelefonjain, köztük a Samsung Galaxy Z Fold 5 modellen, amiről most a napokban érdekes információk jelentek meg. A forrás m
Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózata (Consumer Protection
A Mercedes-Benz egy olyan globális ösztöndíjprogramot finanszíroz, amely a világ több ezer fiataljának nyújt képzéseket és ösztöndíjat, hogy a környezeti fenntarthatóság és a szén-dioxid-mentesítés területén megvalósíthassák projektjeiket. Az ösztöndíj induló tőkéjének biztosítása érdekében a Mercedes-Benz rekordáron, 135 millió euróért árverezte e
A környezeti DNS vizsgálatával az adott területen élő fajokról lehet információt gyűjteni. Nagy előnye, hogy nem kell szem elé kerülnie az összes állatnak, növénynek, hanem a talajból vagy vízből vett mintákból kimutatható a genetikai anyaguk, így sokkal pontosabb képet lehet alkotni az adott terület biodiverzitásáról.
Ismét bebizonyosodott, hogy a könyvek története legalább olyan izgalmas, mint a könyvekben szereplő történetek. Molnár István Gáborral beszélgettünk, aki tippeket is adott, ha roma íróktól olvasnál.
A magyarok több mint 34 százaléka nem tudna megbirkózni egy hirtelen jött, nagyobb kiadással, miközben a nyugdíjasok több mint 40 százalékának okoznak gondot egy ilyen probléma. A Pénzcentrum most annak járt utána, hogy milyen hatással van a jelenlegi gazdasági helyzet a mentális egészségünkre, illetve mit is tudunk tenni azért, hogy egyrészről leg
A magyar Himnusz írója, Kölcsey Ferenc már nem élt, amikor a nemzet fölemelte a költeményét. Erkel Ferenc dallamai kellettek hozzá, hogy a köztudatban maradjon a csodás vers, amelyet napra pontosan 200 éve tisztázott le a szatmárcsekei remete.
A következő hat évben részletekben folyósítandó állami támogatást abban az esetben kaphatja meg az ukrajnai háború miatt oroszországi üzemét bezáró és az ottani termelés egy részét Romániába költöztető finn cég, ha azt az Európai Bizottság is jóváhagyja. A bukaresti kormány indoklása szerint a Nokian - az 1299 eurós román bruttó átlagbért meghaladó
A ChatGPT mesterséges intelligencia rendszere másodpercek alatt képes bonyolult esszéket készíteni összetett témákról, sőt cégvezetőknek is tanácsot ad bonyolult helyzetek megoldásához. Egy vezető közgazdász szerint pedig az „írás kalkulátora” lesz.
Humanitárius település címre írt ki pályázatot a Magyar Vöröskereszt; a beérkező munkákban azt vizsgálják, hogy az adott közösség mennyire tevékenyen vesz részt a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt programjaiban, különösen a véradásban, az önkéntes munkában és az elsősegélynyújtásban.