2023. január 23. hétfő

jan. 23
4:24
Egy kapcsolat igenis tarthat örökké, ha erre a 4 dologra tényleg odafigyelsz (Glamour)
A szerelmet nem lehet kierőszakolni, ám az éppen úgy nem igaz, hogy ha már kialakult, akkor odafigyelés nélkül is örökké lobogni fog. A sikeres pároknak nem csak szerencséjük van, hanem tudják, milyen apróságokat kell naponta tenni azért, hogy egy kapcsolat vagy házasság ugyanolyan jó maradjon, mint az elején. Miért is hinnénk, hogy ezt a fontos ka
jan. 23
4:24
A Fruit Logistica várható újdonságai (Magyar Mezőgazdaság)
A zöldség-gyümölcs ágazat egyik legnagyobb kiállítása a berlini Fruit Logistica, idén február 8–10-én 112 ezer négyzetméteren csaknem 2000 kiállítóval várja a látogatókat. Honlapján már tanulmányozhatók a bemutatni tervezett új fajták, csomagolóanyagok, szedést, tárolást vagy osztályozást segítő eszközök, amelyeket a világon vagy Európában ott láth
jan. 23
4:36
Többet kell várniuk a lengyeleknek első e-autójukra (autopro)
Valószínűleg technológiai okokból elhalasztották az első hazai tervezésű villanyautók gyártásának megkezdését.
jan. 23
4:48
Cseke Eszter és S. Takács András, On the Spot: “Sose gondoltuk volna, hogy a munkánknak a tévében ilyen hatása lehet” (Márkamonitor)
A Márkamonitor decemberi számában megjelent Talent management összeállításunkban arra kerestünk választ, hogyan menedzselik a televíziók a legnépszerűbb arcaikat ( cikk első részét itt, második részét itt olvashatják), az áttekintés után pedig néhány fontos „televíziós arcot” meg is mutattunk. A kisinterjúkat most online is megjelentetjük. Mai besz
jan. 23
4:48
Így lehet empátiával 10 ezer embert elbocsátani (Igényesférfi.hu)
A 2023-as év nem lesz egyszerű gazdasági szempontból, és fel kell készülni arra, hogy sok cégnél létszámleépítések lesznek. Ezt lehet kíméletesen, vagy lelketlenül, az emberi tényezőt teljes mértékben ignorálva végrehajtani. A
jan. 23
4:48
Brutális titkot őriz a Nap? A szakértők döbbenetes vizsgálat eredményeiről számoltak be (Promotions)
Az elméleti feltételezés megdöbbentő vizsgálatokat produkálhat.
jan. 23
4:48
Szép új hibrid világ II.: Veszélyben az adatbiztonság és a magánélet védelme (Mínuszos)
Szakértők szerint sosem látott szintet ért el a digitális eszközöktől való függőségünk: jelen vannak a munkában, az oktatásban, az egészségügyben, hatással van szabadidőnkre és az emberi kapcsolatainkra is. Cikksorozatunkban a szlovák kiberbiztonsági társaság, az ESET szekértői elemzik a tömeges home office hatásaik. A felhőalapú megoldások – amely
jan. 23
4:48
Energiahatékonyabbá vált az üveggyártás (newtechnology.hu)
Évente 3,8 milliárd üvegterméket gyárt az osztrák Stoelzle Glass Group. Míg korábban csupán a vállalat költségeinek 10 százalékát tették ki az energetikai kiadások, addig ez az arány 30 százalékra nőtt, így nem volt kérdéses, hogy hatékonyabbá tegyék a termelésüket. A több mint 200 éves múltra visszatekintő üveggyár további céljai között szerepel,
jan. 23
4:48
A négyzetes Hublot – Square Bang (Kronometer)
Egészen 2022-ig kellett várnunk, hogy az Hublot is készítsen egy szögletes, pontosabban négyzetes órát. Ez az ősrégi tokforma látszólag egyik márka portfóliójából se hiányozhat, habár leginkább öltönyórákat látunk derékszögekkel tűzdelve.…
jan. 23
4:54
Heteken belül tárgyalnának a kormánnyal az egészségügyi dolgozók (ATV)
Akár sztrájkolni is kész a Független Egészségügyi Szakszervezet, ha a szakápolók nem kapnak azonnali béremelést. Jelenleg 24-25 ezer szakápoló hiányzik a rendszerből. Ha az érintettek bérhelyzete nem javul, műtétek is elmaradhatnak a munkaerőhiány miatt.
jan. 23
4:54
Energiát termelnek a tetőcseréppel! Ez lenne a jövő minden háztartás számára? (Tiszta Jövő)
A tetőcserepekbe épített napelem paneleknek hosszú története van, az Autarq terméke talán az eddigi legesztétikusabb.
jan. 23
4:54
Mi okozta apró, narancssárga pontok kialakulását a fa ágain? (Agrofórum)
Az elmúlt napokban az egyik fán apró, narancssárga pontokkal teli elhalt ágakat találtam. Mi okozta, menthető még a fa, mit tehetek vele? Küldök róla képet is.
jan. 23
5:06
5 film, amiről szinte el sem hisszük, hogy idén 10 évesek lesznek (Hamu és Gyémánt)
Az idő múlása sokszor csak az évfordulók végigböngészése közben csapja arcon az embert. Akármennyire is nehéz elhinni 10 év eltelt 2013 óta, és az akkori mozik már kifejezetten korosnak számítanak. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan filmet mutatunk be, ami idén lesz 10 éves.
jan. 23
5:18
Jordán Tamás: „Fél éve lettem igazán felnőtt, amikor eltemettem az édesanyámat” (Blikk)
Vastaps és túláradó szeretet köszöntötte. Vastaps a nézőktől és túláradó szeretet – a közönség mellett természetesen a családjától. Összeszámolta: huszonnégy közeli hozzátartozója ölelte át boldog születésnapot kívánva. Felejthetetlen pillanat lehetett ez a 80 esztendős Jordán Tamás számára.
jan. 23
5:18
Új elektromos autót dobhat piacra a Tesla hamarosan (Alternatív Energia)
Egyes információk szerint már 2023 közepén elkezdődhet a Cybertruck tömeggyártása.
jan. 23
5:18
5+1 hasznos tanács a pénzügyileg tudatos vállalkozáshoz (Pénzcentrum)
Sorjáznak az elvárások a vállalkozók felé: értsenek a stratégiához, joghoz, személyügyhöz, értékesítéshez és mindenekelőtt a pénzteremtéshez. Többek között ez utóbbihoz, a tudatos pénzügyi döntések elősegítéséhez járult hozzá az Országos Vállalkozói Mentorprogram, amelynek Pénzügyi és Vállalkozói Szemléletformálás alprogramja kifejezetten a kkv vez
jan. 23
5:18
Nagy változás jön, megérkezik a hideg (Infostart)
A hét elején még viszonylag enyhe lesz az idő, szerdán viszont téliesre fordul, viszont csökken a csapadék mennyiség.
jan. 23
5:18
Óceániában halmozza a sikereket a korábbi F1-es pilóta fia (Racing)
Míg Európában pihen a motorsport, addig a világ másik, nyári felén főszezonját éli a sport. Így van ez Óceániában is, ahol a regionális formula bajnokságban ismerős vezetéknévvel találkozhatunk. A Castrol Toyota Formula Regional Oceania Championship sorozat – korábbi nevén Toyota Racing Series – rendkívül népszerű az európai fiatalok számára, amíg
jan. 23
5:24
A rekedtség lehetséges okai és kezelése (WebBeteg)
Mindenki tudja, milyen érzés, ha kapar a torka, nyelési nehézségei támadnak és elmegy a hangja. A rekedtségnek számos oka lehet. De mi is történik tulajdonképpen, amikor elmegy a hangunk, és hogy kezelhető a rekedtség?
jan. 23
5:24
A január ásza: a görögszéna - ízletes, és hasznos szupertáplálék (Magyar Mezőgazdaság)
Január az életmódváltások elkezdésének (és sokaknál egyben befejezésének) a hónapja. Előbbiben segíthet bennünket egy nagyszerű növény a görögszéna, aminek magja fűszer, de tea is készíthető belőle, sőt mikrozöldnek nevelve is ízletes, és hasznos szupertáplálék.
jan. 23
5:30
„Ez az egy cég visszahozza az összes többi cápás befektetésemet” – így állnak a Cápák között eddigi befektetései (Forbes)
Az ötödik évad apropóján ideje megnézni, mi valósult meg és mi nem az előző évadok legnagyobb befektetéseiből. Első rész.
jan. 23
5:30
Hamilton: „Soha nem volt még olyan pilóta, mint amilyen én vagyok” (Racing)
A hétszeres világbajnok ezzel indokolta, hogy miért nem fog megtörténni vele az, ami megesett Michael Schumacherrel és Kimi Räikkönennel is.
jan. 23
5:36
Nemsokára Ukrajnába látogat az új német védelmi miniszter (ATV)
Hamarosan Ukrajnába látogat a nemrég kinevezett német védelmi miniszter. Boris Pistorius utazásáról csak annyit tudni, hogy valamikor a következő egy hónapban esedékes. Közben a háborúzó felek mindkét oldalon támadásra készülnek: Oroszország a Donbaszban, Ukrajna a Krím irányában nyomulna előre, de úgy tűnik egyelőre egyik oldal sem áll készen egy
jan. 23
5:42
Andretti már Le Mans-ba készül: “A célunk, hogy a világ összes nagy versenyén ott legyünk” (USAracing)
Lassan már nincs olyan magasan jegyzett autóverseny-sorozat a világon, amelyben ne lenne jelen az Andretti...
jan. 23
5:42
Andretti már Le Mans-ba készül: “A célunk, hogy a világ összes nagy versenyén ott legyünk” (Racing)
Lassan már nincs olyan magasan jegyzett autóverseny-sorozat a világon, amelyben ne lenne jelen az Andretti...
jan. 23
5:48
Egyes élelmiszerbeszállítók indokolatlanul emelik az árakat (Piac és Profit)
Meglepő módon az élelmiszerbeszállítókat ezúttal nem egy kelet-európai politikus vádolta meg, hanem John Allan, a nagy hatalmú Tesco elnöke.
jan. 23
5:48
Kukába rejtett lopott holmi, rajt előtti kirúgás: egymást érik a botrányok a versenyzőnő karrierjében (Racing)
Nem mondhatni, hogy unalmas autóversenyzői karriert futna az amerikai Jennifer Jo Cobb: egyszer a rajt előtt rúgta ki a csapata, máskor berohant a pályára mutogatni az ellenfelének, egyszer pedig ő vádolta meg saját csapatának pilótáját azzal, hogy ellopott egy furgont. Az idén nyáron az 50. évét betöltő Cobb életútja nem csupán amiatt kalandos, ho
jan. 23
5:54
Az árstop eltörlése előtt még mindenki megtankolt, de januárban új korszak jött (Menedzsment Fórum)
Érdekesen alakult az év vége a benzinkutaknál, hiszen a hiány ellenére, illetve részben azért, a decemberi benzinforgalom kimagasló volt. Ugyanakkor a gázolaj esetén már a korábbi évek trendjei érvényesültek. Éves szinten rekordmennyiségben fogyott mindkét üzemanyagtípus. Februárban újabb szankciók jönnek, amelyek a dízel piacán okozhatnak esetleg
jan. 23
5:54
Ekkora tanárhiánnyal kezdődik 2023: rengeteg állás betöltetlen, óriási a forrongás (Pénzcentrum)
2023 elején is több száz pedagógust keresnek Magyarországon iskolákba, óvodákban. Igaz, a közszféra hivatalos állásportálján most jóval kevesebb a meghirdetett állás, mint tavaly ilyenkor. Ezzel együtt is nagy hiány mutatkozik matematika és informatikus tanárokból, de országszerte keresnek óvodapedagógusokat is. A legnagyobb hiányokat pedig Pest me
jan. 23
5:54
Automatikus vészfék már munkagépeken is! (Agroinform)
A Volvo CE elkötelezett amellett, hogy segítsen nullára csökkenteni a balesetek számát, és ne csak közúton!
jan. 23
5:54
Cápák között: Balogh Petya vitte a prímet (Márkamonitor)
A Cápák között harmadik adása sem múlt el befektetési ajánlat nélkül, Balogh Petya egy matematika-oktatással foglalkozó fiatal vállalkozóval fogott kezet, miközben az üzleti showműsor magyarországi történetében először egy másik vállalkozó – két Cápától is – ajándékba kapott egy-egy millió forintot.   Eurót nem adtak a Cápák Egy apa-fia páros külön
jan. 23
5:54
Félévi bizonyítványt a menekült gyerekek is kapnak (WMN)
Milyen félévet zárnak az Ukrajnából menekült gyerekek a magyar közoktatásban? Hogyan sikerülhet beilleszkedniük? És hogy vizsgázik vajon a magyar társadalom befogadásból?
jan. 23
5:54
Ezért ne metsszük meg a rózsáinkat januárban! (Agrofórum)
Bennünk van a lendület, hiszen januárban szép volt eddig az idő? Szinte minden hétre mondanak hómentes és esőmentes, napsütéses napokat. De vigyázzunk: azért ne álljunk még neki a díszkert körbemetszésének!
jan. 23
5:54
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: megőrzik a titkaidat? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
jan. 23
5:54
dentsu: Turóczi felért a csúcsra (Mínuszos)
A távozó Novák Pétert Turóczi András váltja a dentsu magyarországi leányvállalatánál. 2023. február 1-jétől Turóczi váltja Novákot a dentsu Hungary Kft. vezérigazgatói posztján. Az új vezető, aki több mint két évtizede dolgozik a cégcsoportnál, immár 15 éve lát el különböző vezetői feladatokat, mostani kinevezéséig a dentsu médiatevékenységét irány
jan. 23
5:54
Fél óra alatt feltölthető zéró emissziós e-dömpert fejlesztenek (newtechnology.hu)
Több száz tonnás teljesen elektromos bányászteherautót épít a Liebherr egyik óriásából a WAE Technologies – írja a The Engineer. A két vállalat a Fortescue Future Industries ausztrál bányái számára látja el a járművet egy nem kevesebb, mint 1,4 MWh-s meghajtórendszerrel. Az e-dömpernek becézett óriásteherautó a gyártók szerint 30 perc alatt feltölt
jan. 23
5:54
A magyarral ellentétben szűkült a német traktorpiac (Mezőhír)
Tavaly 12%-kal kevesebb traktort értékesítettek Németországban A piacvezető márka viszont növelni tudta eladásait.
jan. 23
5:54
A gyilkos páros, akiktől a nagy fehér cápák is rettegnek (Helló Magyar)
A ragadozók számos cápával végeztek, ami miatt megmaradt társaik nagy ívben elkerülik az addigi kedvenc vadászterületeiket
jan. 23
6:00
Miért stagnál a világ egyik legnagyobb internetpiaca? (Infostart)
Indiában – mely Kína elé törhet, vagy már tört is a világ legnépesebb országaként – elakadt az internet terjedése. Elemzők ezt a mobiltelefonok drágulásával magyarázzák, de egy másik fontos ok is meghúzódhat a háttérben.
jan. 23
6:00
Sertés szuvlaki pitában tzatzikivel (Spa Trend Online)
Ízletes és gyors mediterrán szendvics, mely tökéletes főszereplője lehet egy könnyű ebédnek vagy vacsorának. Házi tzatzikivel az igazi, de ha sürgeti az idő, akkor használhat bolti szószt is.
jan. 23
6:00
Menstruáció az ókorban? Ezt használták a nők a tisztasági betét feltalálása előtt (Femcafe)
Mai szemmel el se tudjuk képzelni, milyen lehetett nőnek lenni az ókorban, mikor még nem léteztek olyan dolgok, mint a tampon, vagy a tisztasági betét. Most megmutatjuk, mit használtak a hölgyek ezek helyett.
jan. 23
6:02
Rib eye steak kamadóban füstölve (Spa Trend Online)
Kamado grillen készített füstölt rib eye steak Bbq fűszerkeverékkel és házi mártással a még finomabb és autentikusabb ízért.
jan. 23
6:06
Leopardok, ugyan már - a svédek sokkal keményebb ütést visznek be Putyinnak (Privátbankár)
A világ legjobb önjáró tarackját, és az egyik legjobbnak tartott gyalogsági harcjárművét küldik a svédek Ukrajnába. És ez még nem minden.
jan. 23
6:12
Kaiser Ferenc: Ukrajnának minden nap győzelem, ezért segíti a Nyugat korszerű fegyverekkel (Infostart)
A Nyugattól beszerzett harckocsik minőségi ugrást jelentenek Ukrajna fegyverzetében, ugyanakkor létszámukban nem elegendőek ahhoz, hogy ezzel Ukrajna előnybe kerüljön az oroszok elleni háborúban – mondta az InfoRádiónak Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő.
jan. 23
6:12
Menesztette az izraeli kormányfő az adóügyi bűncselekményért elítélt minisztert (ProfitLine)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a legfelsőbb bíróság korábbi döntésének eleget téve, menesztette az adóügyi bűncselekmény miatt elítélt Arije Derit az egészségügyi és a belügyi tárcák éléről - jelentette a helyi média vasárnap az aznapi kormányülésről beszámolva.
jan. 23
6:12
Katie Holmes visszahozta a divatba ezt a nadrágot, és mi rendkívül hálásak vagyunk érte (Femcafe)
Nagy örömünkre rengeteg új stílussal találkozhattunk idén, ami a nadrágokat illeti. Katie Holmes most be is mutatta az egyik legmenőbbet.
jan. 23
6:12
Hamilton szerint még nem volt hozzá hasonló versenyző a Forma-1-ben (Racing)
Lewis Hamilton csalódott a tavalyi szezon kapcsán, de reméli, hogy idén újra nyerhet. Nagy reményekkel vágott neki a Mercedes az új érának, ám gyorsan szembesülniük kellett azzal, hogy 2022-ben nem bajnokesélyesek. Az autó sebessége mellett a delfinezéssel is meggyűlt a problémájuk, így visszacsúsztak a harmadik helyre. A Red Bull és a Ferrari harc
jan. 23
6:12
Lagzi Lajcsi eladta magát egy rossz poénért (AC News)
„Viszem a gázsit és az áramot” - így köszönt el a híres trombitás egy buli végén.
jan. 23
6:18
Sos! Szerintetek menjek az ügyeletre ezzel a tünettel? (Blikk)
Hello, Doki! címmel készített a Compact TV betegedukációs videósorozatot. Na, most az ilyen oktató jellegű videók elég unalmasak szoktak lenni, így ekként is álltunk neki megnézni az első részt. Jó hírünk van: tévedtünk, A sorozat a jelek szerint – legalábbis egyelőre – nem csak hasznos, de vicces is. És nem csupán az izzadós nagymama lángosa és Pe
jan. 23
6:18
Összeül a Monetáris Tanács, a jegybank minden szavára ugorhatnak a befektetők (Portfolio)
Idei első kamatdöntő ülését tartja kedden a Monetáris Tanács, melyen a 13%-os alapkamat még biztosan marad az eddigi szinten. Ugyanakkor a jegybank kommunikációja már érdekes lehet, mivel a piaci várakozások szerint lassan eljöhet a kamatcsökkentés ideje. Most még vélhetően az óvatosságot ér a türelmet hangsúlyozzák, de apró utalásokkal elkezdhetik

Keresés