A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) tudomására jutott, hogy a Magyar Telekom úgy tájékoztatta előfizetőit a nullás díjszabású ajánlatok kivezetéséről, hogy az ismertetőkből hiányzott a jogszabály szerinti kötelező tartalmi elemek nagy része, és az előfizetőket megillető jogokról sem szólt, ezért az NMHH máris vizsgálatot indított az üg
A Vízöntő férfi karizmatikus személyiséggel rendelkezik, és igen kreatív. Nem bírja, ha úgy érzi, hogy korlátozni próbálják, és mindig ragaszkodik az igazsághoz.
Az amerikai Microsoft Corp. adózott eredménye 13 százalékkal, 16,43 milliárd dollárra csökkent a 2023-as pénzügyi év második negyedévében. A részvényarányos nyereség 2,48 dollárról, 2,20 dollárra esett.
Nem válogatnak az eszközökben a német klímavédelmi aktivisták. Ezúttal az autósok retteghetnek, a Letzte Generation (Utolsó Nemzedék) elnevezésű, immár nemzetközivé vált csoport az egész országra és az egész évre kiterjedő harcot hirdetett klmavádelmi céljai megvalósításáért. Ezúttal a közlekedés megbénítása áll az első helyen, de szó van a tiltako
Az elmúlt időszakban látott izraeli belpolitikai, illetve Magyarországgal kapcsolatos diplomáciai történések fényében minden jel arra enged következtetni, hogy az eleve kifejezetten erősnek mondható izraeli-magyar kapcsolatok tovább mélyültek. Azok hatásai már nem pusztán a nemzetközi politika aktualitásai mentén, hanem egy sokkal mélyebb szövetség
Az Amazon több mint 3000 alkalmazottját tervezi elbocsátani New Yorkban, Kaliforniában és a vállalat székhelyén, Washingtonban. A vállalat még novemberben jelentette be, hogy tömeges leépítésekbe kezd, a mostani bejelentéssel azonban eredetileg az eredetileg tervezett 10 000 fő helyett nagyjából 18 000 ember válhat munkanélkülivé - írja a Marketwat
A rapper a „Topon vagyok” című dallal indítja az évet. A track címe nagyon is szinkronban van azzal, ami most az előadó-dalszerző életét jellemzi, hiszen idén indítja el önálló, 9 fős, élő produkcióját, a Curtis Live-ot.
Bár az idei terméskilátásokat még lehetetlen megbecsülni, a bőséges őszi-téli csapadék biztosan jót tett az almaültetvényeknek - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az Mti-vel.
Orosz tisztségviselők többször is figyelmeztettek arra, hogy Moszkva bevetheti a világ legnagyobb nukleáris fegyverarzenálját, ha fenyegetve érzi magát az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás miatt.
A KSH friss adatai szerint 2022 novemberében 16,8 százalékkal nőttek a keresetek az előző év hasonló időszakához képest. Érdemben tehát nem lassult a keresetek növekedési üteme.
Januárban a várt mértékben erősödött az Ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe, javultak a kilátások, de némileg romlott az aktuális állapot megítélése a gazdasági szereplők körében.
A jobboldali Osztrák Szabadságpárt a migrációval kapcsolatos szigorú álláspontjáról, valamint az Oroszországot sújtó szankciókkal szembeni ellenállásról ismert.
A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól - mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt eduká
Látszólag marginális ügyben hozott ítéletet az Európai Unió Bírósága, de hosszútávon ez mégis azt eredményezheti, hogy sokkal több információhoz jut a nyilvánosság az Európai Tanácson belül a pénzügyi szabályokra vonatkozó jogalkotási folyamatokra. Mindez rávilágíthat arra, hogy az uniós gazdasági szereplők esetében a beszámolók és közzétételek meg
Japán miniszterelnöke, Kisida Fumio országa népesedési válságára hívta fel a figyelmet, ugyanis a csökkenő születésszámok miatt a társadalmi funkciók fenntartása is veszélybe került.
Az Ingenico és a Fujitsu Frontech észak-amerikai leányvállalata, a Fulcrum Biometrics bemutatta a világ legbiztonságosabb és legpontosabb tenyérvéna azonosításon alapuló biometrikus fizetési megoldását. Az innováció lehetővé teszi az üzletek számára, hogy felgyorsítsák a pénztári fizetés folyamatát, minimalizálják a csalás kockázatát, és egyszerűsí
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hivatalában fogadta a hazai bankok képviselőit. A megbeszélésen jelen volt az OTP, az MKB, az Erste, a Raiffeisen, az UniCredit, a CIB, a K&H, valamint a Gránit Bank vezetője.
Pluszban kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,19 százalék, a frankfurti DAX index 0,09 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,23 százalék növekedéssel kezdett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,07 százalékos pluszban indított. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként
Az építőipari cégek száma történelmi rekordot döntött 2022-ben Magyarországon – közölte az Opten céginformációs szolgáltató kedden az MTI-vel. Az Opten Cégfluktuációs Indexe (CFI) – amely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz – 2022. évi értéke az építőiparban országosan 18,6 százal
13/2023-as számon a kormány rendeletet hozott arról, hogy az építési beruházások kapcsán kötött közbeszerzési szerződéseknél mi tekinthető rendes üzleti kockázatnak.