2023. január 26. csütörtök

jan. 26
17:30
Márciusig négymilliárd forintos hulladékgazdálkodási beruházást fejeznek be Miskolcon (Üzletem)
Több mint négymilliárd forintos hulladékgazdálkodási beruházás indul Miskolcon – tájékoztatott a város önkormányzata csütörtökön.
jan. 26
17:32
Párizs: A Nyugat nem áll háborúban Oroszországgal (Magyar Nemzet)
Francia külügyi szóvivő: A fegyverszállítás a jogos önvédelmet folytató Ukrajnának nem jelenti azt, hogy mi is hadba léptünk volna.
jan. 26
17:33
Akkor a baj Oroszországban, hogy már a végső tartalékait emészti az ország (Portfolio)
Oroszország pénzügyminisztériuma csütörtökön javasolta a Nemzeti Vagyonalap (NWF) "válságellenes" beruházásaira vonatkozó likviditási korlátozások eltörlését, arra hivatkozva, hogy a kihívásokkal teli geopolitikai körülmények között támogatni kell a kulcsfontosságú ágazatokat - írja a Reuters.
jan. 26
17:33
A 444 cikke után Hadházy törvényjavaslatot ad be a készpénzes parkolás megszüntetéséért (444.hu)
Azt írja, korábban azt tervezte, hogy ebben a ciklusban a kormánypropagandát tiltó törvényjavaslaton kívül mást nem ad be, de ennek a területnek a gyakorlati és ezzel együtt a szimbolikus jelentősége is akkora, hogy meg kell tennie.
jan. 26
17:33
A brit autógyártás közel tíz százalékkal esett (autopro)
Tavaly jelentősen elmaradt a brit autógyártás a 2021-es számaitól.
jan. 26
17:33
Becsusszant a továbbjutók közé a rövidprogram után, bemutathatja kűrjét Láng Júlia a műkorcsolya-Eb-n (m4sport.hu)
Láng Júlia a 23. helyen végzett a csütörtöki rövidprogramban a finnországi Espooban zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon, így a szombati kűrben is jégre léphet.
jan. 26
17:33
A halállal is szembenézett az Avatar 2. magyar kulcsembere (BorsOnline)
Mellrákot diagnosztizáltak hat évvel ezelőtt az Avatar 2. magyar búvárjánál, Gőgh Szilviánál. Ő azonban nem adta fel, és minden erejével a gyógyulásra koncentrált.
jan. 26
17:33
Hogyan változik a sajtó? (Demokrata)
Nagy sikerrel zárult a Mathias Corvinus Collegium, a publikálás jövőjéről szóló kétnapos nemzetközi csúcskonferenciája.
jan. 26
17:36
MNB-alelnök: a zöld átmenet első lépése az infláció letörése (Menedzsment Fórum)
A fenntartható növekedés, a zöld átmenet felé vezető út első lépése az infláció letörése és gyors csökkentése, mert a magas inflációs környezet "színétől függetlenül" minden beruházást hátráltat - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
jan. 26
17:36
Rakétaesőt kapott a francia külügyminiszter Odesszában (Infostart)
Catherine Colonna francia külügyminiszter a kelet-ukrajnai stratégiai fontosságú ukrán kikötővárosban, Odesszában kezdett látogatást, amelynek során igyekszik erősíteni országa kapcsolatait Ukrajnával, és megvitatja az ország fegyverszükségleteit.
jan. 26
17:36
Hullanak a fejek az ukrán vezetésben, Zelenszkij tekintélye a tét (Magyar Nemzet)
Még nincs vége a leváltási és lemondási hullámnak, ami a megyei katonai adminisztrációtól az ügyészségig az egész államigazgatásra kihat.
jan. 26
17:36
Medvegyev: Zelenszkij már nem is egy bohóc, hanem csak egy cirkuszi kutya, egy gazdája lába alatt heverő pudli (Mandiner)
Az orosz politikus ismét elszabadult.
jan. 26
17:39
A Mol volt a nap sztárja (Portfolio)
A nemzetközi átlaghoz képest felültelejsített a BUX, a blue chipek azonban vegyesen teljesítettek, emelkedett az OTP és a Mol, mínuszban zárt a Richter és a Magyar Telekom.
jan. 26
17:39
Ha Ön nem vett részt a népszámlálásban, van egy jó hírünk (ATV)
Nem kapnak pénzbírságot az íveket ki nem töltők, ugyanis a KSH célja a népszámláláshoz kapcsolódóan nem a szankcionálás volt. A hivatal a 24.hu megkeresésére közölte: egyetlen közigazgatási hatósági eljárás megindítását sem kezdeményezték.
jan. 26
17:39
Nem maradhat női börtönben a korábban nőket erőszakoló transznemű nő (444.hu)
Maga a skót első miniszter jelentette be, hogy áthelyezik a nők számára fenntartott börtönből Isla Brysont.
jan. 26
17:39
Károly király koronázása veszélybe került: saját fia teheti tönkre az eseményt (Joy)
Egyre nagyobb az aggodalom a királyi családban, ugyanis a legfrissebb információk szerint Károly király megkoronázását beárnyékolhatja András herceg megvádolója, miután az néhány héttel a ceremónia előtt akarja kiadni könyvét.
jan. 26
17:39
Szűcs-koncert, vetítések a holokauszt emléknapja alkalmából és új kiállítások a Mai Manó Házban (Könyves Magazin)
A Magyar Kultúra Napja és a Himnusz 200 éves évfordulója után sem áll meg a kulturális élet: koncertek, vetítések, beszélgetések és kiállítások sora vár ezen a héten is.
jan. 26
17:39
Justin Bieber eladta dalai jogait, 200 millió dollárt zsebelt be értük (Life)
A 28 éves kanadai popsztár összes eddig megjelent dalának közzétételi és felvételi jogát eladta egy olyan vállalatnak, mely mások mellett Shakira, Michael Bublé, a Metallica és a Red Hot Chili Peppers dalait is birtokolja.
jan. 26
17:42
Völgyesi Gabi 46 éves lett: Az ember érik, mint a bor (Metropol)
A Unique énekesnője hétfőn ünnepelte a születésnapját.
jan. 26
17:42
Taxis szövetség: Totális káoszt okozna a hatósági ár eltörlése (Mandiner)
Egy közvéleménykutatás szerint, a taxisok 80 százaléka is a hatósági ár mellett van.
jan. 26
17:42
Jótékonysági árverésre kerül Hoffer Zsolt egyedi sisakja (Racing)
A Hungarian Police Rally Team versenyzője Szilágyi Richárd gyógykezelése érdekében ajánlotta fel egyedi festésű bukósisakját.
jan. 26
17:44
Szijjártó ellentmondott a német külügyminiszternek: Nem állunk háborúban senkivel (Mandiner)
A külügyminiszter hangsúlyozta, „a külpolitikai stratégia egyik alapja, hogy „nem okoskodunk bele más országok dolgaiba”.
jan. 26
17:45
Nagyítóval figyeli a bankszámlák drágulását az MNB (ProfitLine)
Január végéig kell a lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfeleket tájékoztatni a 2022-es bankszámla- és kártyaköltségekről, hamarosan pedig az is kiderül, hogy mennyivel drágulnak idén a számlacsomagok. Az MNB idén kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik.
jan. 26
17:45
Akkora a baj Oroszországban, hogy már a végső tartalékait emészti az ország (Portfolio)
Oroszország pénzügyminisztériuma csütörtökön javasolta a Nemzeti Vagyonalap (NWF) "válságellenes" beruházásaira vonatkozó likviditási korlátozások eltörlését, arra hivatkozva, hogy a kihívásokkal teli geopolitikai körülmények között támogatni kell a kulcsfontosságú ágazatokat - írja a Reuters.
jan. 26
17:45
Egyhónapos eltiltást érhet Cristiano Ronaldónak a Juventus-botrány (m4sport.hu)
Külföldi sajtóinformációk szerint 23 játékos ellen vizsgálódnak, akik bűnrészesként érdekeltek lehetnek a Juventus – közelebbről Andrea Agnelli és Fabio Paratici, egykori klubelnök és sportigazgató – botrányában.
jan. 26
17:45
A klinika Udo dokija 68 évesen is megdobogtatja a női szíveket: így néz ki napjainkban a sármos színész (Femcafe)
A Klinika című sorozat sztárja, Sascha Hehn annak idején nők millióit bolondította magába. Az Udo doki karakterét megszemélyesítő színésznek napjainkban sem lehet oka panaszra, hiszen a hatodik X felett is sikerült megőriznie ellenállhatatlan sármját.
jan. 26
17:45
Szívszorító fotók, így vettek végső búcsút vettek a megkéselt rendőrtől (BorsOnline)
Rengetegen mentek el a fiatal rendőr temetésére.
jan. 26
17:47
Bődületesen nehéz helyesírási teszt: tuti, hogy elbuksz rajta (BorsOnline)
Tízből csak három embernek sikerül.
jan. 26
17:48
Globális recesszióra készül a legtöbb vállalat (Privátbankár)
Gazdasági visszaesésre számítanak a vezérigazgatók világszerte, megoldásként pedig cégfelvásárlásokkal akarják erősíteni vállalataik pozícióját - mutat rá a könyvvizsgáló, tanácsadó EY nemzetközi kutatása, amely 1200 vállalati vezető megkérdezésével készült.
jan. 26
17:48
Nyomozást rendeltek el az Eötvös József Gimnázium körüli botrány kapcsán (Mandiner)
Egyelőre nem világos, hogy valóban az történik-e, ami a felvételen hallatszik.
jan. 26
17:48
Mlsz-beadvány az Uefa-nak: nem kirekesztő a Nagy-Magyarország-jelkép (Magyar Nemzet)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke szem előtt tartja a Szerbia elleni Eb-selejtezőt.
jan. 26
17:48
Egy kalandos szezon értékelése (Magyar Mezőgazdaság)
Amikor e sorokat írom, már közeledik a téli nyugalom ideje, de néha még felsejlik bennem, mi minden történt az 2022-es méhészeti évben. Ez az esztendő is tele volt élménnyel, kalanddal, tanulsággal és természetesen kihívással. Jelen írásomban a 2022-ben tapasztalt gondokat, hibákat, örömöket, tapasztalataimat szeretném megosztani az olvasókkal.
jan. 26
17:50
Zelenszkij: Putyin egy senki (Mandiner)
Az orosz vezető nem megbízható, nem érdemes vele tárgyalni – véli az ukrán elnök.
jan. 26
17:51
Szívszaggató sorokkal búcsúztak Baumann Pétertől a katasztrófavédők (Metropol)
Köszönetet mondtak a szolgálatáért.
jan. 26
17:51
Nagy Márton szerint azért van áruhiány, mert a boltosok a raktárakban rejtegetik a termékeket (444.hu)
Az ársapka nem tehet semmiről.
jan. 26
17:51
Felmérés: a világgazdaság zsugorodására készülnek a vállalatvezetők (ATV)
Gazdasági visszaesésre számítanak a vezérigazgatók világszerte, megoldásként pedig cégfelvásárlásokkal akarják erősíteni vállalataik pozícióját - mutat rá a könyvvizsgáló, tanácsadó EY nemzetközi kutatása, amely 1200 vállalati vezető megkérdezésével készült.
jan. 26
17:51
Nagyon fontos levelet kapnak bankjuktól a magyarok: ki ne dobd, kulcsfontosságú hogy elolvasd (Pénzcentrum)
Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Az MNB kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik. A jegybank emellett az ügyféltudatosságot erősítő kampányt is indított a banksz
jan. 26
17:54
Szívszorító fotók, így vettek végső búcsút vettek a megkéselt rendőrtől (BorsOnline)
Rengetegen mentek el a fiatal rendőr temetésére.
jan. 26
17:54
Már az ukrán értelmiség is tiltakozik a magyarellenes megmozdulások miatt (Metropol)
Egyre többen tiltakoznak a törvénytelen kirúgások ellen.
jan. 26
17:54
A barátom nélkül soha! – mozikban az év nagy filmélménye, A sziget szellemei (Mandiner)
Egy film az emberi viszonyok, vonzalmak és konfliktusok kegyetlen szépségéről: a legjobb vígjáték, forgatókönyv és vígjátéki színész díját hozta el A sziget szellemei a Golden Globe-gálán. Már a hazai mozikban is látható Martin McDonagh életművének ékköve!
jan. 26
17:54
Bezárult a kör: A McLaren megmutatta harmadik autóját is (Galéria) (Racing)
Rendhagyó módját választotta az Arrow McLaren IndyCar Team a 2023-as flottájának bemutatására. A csapat mindhárom...
jan. 26
17:57
Értem, hogy másra is lehet költeni a pénzt, de a Vodafone most volt eladó – válaszolta Nagy Márton arra a kérdésre, hogy miért nem inkább a… (444.hu)
Meg hát a 4iG-nek is segítettünk nagy céggé válni és ez jó.
jan. 26
17:57
Bezárult a kör: A McLaren megmutatta harmadik autóját is (Galéria) (USAracing)
Rendhagyó módját választotta az Arrow McLaren IndyCar Team a 2023-as flottájának bemutatására. A csapat mindhárom...
jan. 26
17:57
Hatalmas ajándékot kapott 18. születésnapjára Pápai Joci lánya (Life)
Sikeres KRESZ-vizsgája után autót kapott édesapjától ajándékba Pápai Joci kislánya. Hanna nagyon örült a meglepetésnek, az új négykerekű pedig a szülők életét is megkönnyíti.
jan. 26
18:00
Felülteljesített a BUX - örülhetnek a Mol és az OTP részvényesei (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,23 százalékos emelkedéssel, 46 817 ponton zárt csütörtökön.
jan. 26
18:00
Indul a megtorlás? A rendőrség lecsapott az ország egyik legnevesebb gimnáziumára (Nyugati Fény)
Találtak rá indokot.
jan. 26
18:03
Hamarosan pont kerülhet a több éves Brexit-őrület végére az ír pénzügyminiszter szerint (Portfolio)
Írország és az Egyesült Királyság közös eltökéltséggel törekszik arra, hogy megalkossák a Brexit utáni kereskedelmi megállapodást- jelentette ki Michael McGrath ír pénzügyminiszter a Jeremy Hunt brit pénzügyminiszterrel folytatott első találkozóját követően csütörtökön, számol be a Bloomberg.
jan. 26
18:03
Szalagszakadás miatt kéthónapos kihagyás vár a Győr magyar válogatott szélsőjére (m4sport.hu)
A Győri Audi ETO KC hivatalos oldalán jelentette be, hogy megsérült a kézilabdacsapat magyar válogatott szélsője, Faluvégi Dorottya.
jan. 26
18:03
Spielberg szerint ez a szuperhősfilm megérdemelte volna az Oscart (Mafab)
.
jan. 26
18:03
Hogyan változik a sajtó? (Demokrata)
Nagy sikerrel zárult a Mathias Corvinus Collegium a publikálás jövőjéről szóló kétnapos nemzetközi csúcskonferenciája.

Keresés