Waltner Róbert és Hahn János is pozitívan nyilatkozott a Paks bajnoki visszatérése előtt az M1-nek. A vezetőedző mindenképp a védelmet erősítené, hogy ne kapjanak több elkerülhető gólt, Hahn János pedig visszatérne abba a formájába, mellyel a 2020/21-es kiírásban 22 találatot jegyezve gólkirályi címet ünnepelhetett.
2023. január 31-e a 2022. évi bevalláshoz kapcsolódó felügyeleti díj második részletének fizetési határideje. A díj akár online is kiegyenlíthető. Azon érintetteknek, akik az átutalást választják a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szeretné felhívni a figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek a megfelelő, 30006016-tal végződő tematikus
Mátészalkán vettek végső búcsút attól a fiatal rendőrtől, akit január 12-én, intézkedés közben gyilkolt meg egy zavart férfi, Budapesten. Baumann Péter temetése a gyászoló család kérésére zárt körűen zajlott le: szerettei és kollégái búcsúztatták.
Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik. A jegybank emellett az ügyféltudatosságot erősítő kampányt
Toto Wolff eloszlattak azokat a feltételezéseket, mik szerint Lewis Hamilton szinte könyörög az új szerződéséért. A hétszeres világbajnok kontraktusa 2023 végén jár le, ám a felek korábban már elmondták, hogy együtt szeretnék folytatni az útjukat. Nemrég olyan hírek is napvilágot láttak, mik szerint Hamilton horror fizetést kaphat az új kontraktus
A streamingszolgáltatók médiatartalmait is el kell látni a televíziós műsorokhoz hasonló korhatár-besorolással, amit a műsor előtt vagy a programkatalógusban kell jelezni – hangzott el a Médiatanács legutóbbi ülésén, ahol az M1 és a Szeged Televízió szolgáltatóival szemben indított eljárás eredményéről is döntött a testület.
A magyar női kézilabda-bajnokság előző fordulójában a Ferencváros ellen bravúros, 30-30-as döntetlent elérő DVSC-SCHAEFFLER az NB I 12. fordulójában a Békéscsaba csapatát látja vendégül. A hajdúságiak a harmadik helyen állnak a Fradi és a Győr mögött, míg a békési csapat csupán két győzelmet szerzett eddigi 11 meccsén. A Debrecen 2013 óta minden ha
Az elmúlt hetekben Magyarország legmagasabb pontjait beborította a hó, azonban az ország többi részén nyomát sem látni a télnek. Eközben a Föld legforróbb táján, az afrikai sivatagban hó borítja a homokot, a tevék hátát.
A Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség tavalyi, Tatabányán megrendezett évzáró konferenciáján a házigazda település zöldfelület-gazdálkodását ismerhettük meg.
Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük már, most arról beszélgettünk a ChatGPT-vel, ki lehet a világ legokosabb embere, okosabb-e nála, és mit érdemes tudni azokról, akik szerinte a legkiválóbb elmék a Földön.
A harckocsikat követően Ukrajna olyan negyedik generációs nyugati harci repülőket fog kérni, mint az amerikai F-16-os típusú gépek - mondta csütörtökön az ukrán védelmi miniszter egyik tanácsadója.
Rengeteg érdek feszül egymásnak a Balaton körül, egyben azonban a többség egyetért: a tó vízállásával a kevés csapadék és a klímaváltozás okozta rendkívüli jelenségek miatt foglalkozni kell. Ideális lenne, ha hagynánk, hagyhatnánk a Balatont a maga természetes állapotában, és csak élveznénk a csodálatos vizét, mondja Lombár Gábor. Balatonfenyves po
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Európai Unió tagállamai azt a tájékoztatást kapták, hogy a blokknak jogában áll legalább 33,8 milliárd euró értékű orosz központi banki eszközt felhasználni átmenetileg az ukrajnai újjáépítés költségeinek fedezésére - írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Szerződést hosszabbított a DVSC női kézilabdacsapata válogatott jobbátlövőjével, Planéta Szimonettával. A játékos az M1-nek beszélt a hosszabbítás hátteréről és további céljairól is.
Jó hír a gyermeket nevelő családoknak: február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát - jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön a Facebook oldalán.
Amikor december 8-án megjelent a Harry és Meghan, az első héten 81,55 millió órával megdöntötte a Netflix nézettségi rekordját a forgatókönyv nélküli tartalmak tekintetében. A második héten ez 97,7 millió órára emelkedett.
Meghaladta a kétmilliárd forintot és ezzel újabb mérföldkövet ért el az Avatar: A víz útja című sci-fi magyarországi jegybevétele; James Cameron alkotását szerdáig 895 ezren látták a magyar mozikban - közölte a filmet forgalmazó Fórum Hungary az MTI-vel.
A digitalizációs folyamatok az elmúlt tíz évben Magyarországon is jelentős fejlődésen mentek keresztül és az állami szektorban is megjelentek a mesterséges intelligenciára (MI) épülő technológiai megoldások. Ezek közé tartozik a MIA chatrobot is, amely 2021 májusa óta sikeresen nyújt támogatást az ügyintézőknek a 1818 Közigazgatási Ügyfélvonalnál.
Charles Leclerc-rel fejeződött be a Ferrari Forma-1-es csapatának háromnapos privát tesztje Fioranóban. A gyakorlásra az istálló új csapatfőnöke, Fred Vasseur is kilátogatott csütörtökön.