Csütörtökön ismét tárgyalóasztalhoz ültek a pedagógus szakszervezetek képviselői és a köznevelési államtitkár. Maruzsa Zoltán a találkozót puhatolódzó tárgyalásként jellemezte. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét kérdeztük.
A frissen felújított Blaha Lujza téren 250 forint a nyilvános WC használati díja. A VIII. kerület többi részén viszont vagy ingyenes, vagy minimális összegbe kerül.
A Cannes Lions egyik legfontosabb fesztiválja, a MENA régió kreativitását ünneplő Dubai Lynx ismét meghívta zsűrijébe a VMLY&R executive kreatívigazgatóját, Galácz Karolinát, aki ezúttal az Entertainment kategória zsűrizésében vesz részt.A fesztivált és a zsűrizést 2019 óta először idén újra élőben tartják. A verseny sajátja, hogy relatíve megbízha
Szeretné közelebb hozni a pénzügyeket az ügyfeleihez az Erste, ennek jegyében teljesen megújul a bank arculata. Mindez az egyszerűbb kommunikációban, a fiókok átalakításában és az új arculatban is megjelenik. 2023-tól modernebb a logó, színesebb és életszerűbb a képi világ, a szövegeket pedig a hétköznapi nyelvhez igazítja a bank, hogy ezzel is seg
Amióta autókat gyárt a Mazda, azóta járnak külön utakon másoktól. Így tettek akkor is, amikor az NSU-tól megvásárolták a Wankel-motor technológiát, és elkezdtek korszakalkotó sportautókat alkotni, amiknek ugyan vegyes a megítélése autós körökben, de aki ért hozzá, és valóban használja, az mind imádja. Nem véletlen, hogy mostanra a Mazda márka egyér
Az E.ON Hungária csoport 74 milliárd forintos hálózatfejlesztést indít, ennek felét saját forrásból finanszírozza, másik felét pedig az uniós Helyreállítási és ellenállóképességi eszköz programból származó támogatásból, amelyet a magyar kormány előfinanszíroz.
A 2022. évinél is több támogatást tudnak igényelni azok a gazdálkodók, akik jó döntéseket hoznak, különösen, ha fiatal gazda is van a családban – hangsúlyozta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az AGROmashEXPo és Agrárgép Show-GOSZ szántóföldi szakmai napján.
Az előzetes adatok szerint 2022 decemberében 7366 gyermek született, és 11 940-en haltak meg. 2022-ben a születések száma 5,0, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké pedig 11 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
Megvásárolta az ország egyik meghatározó magyar tulajdonú flottakezelő cégét az AutoWallis. Az idén harminc éves Nelson Flottalízing Kft-re egy jelentős átalakulási folyamatot követően tett ajánlatott a tőzsdén jegyzett társaság. A Nelson korszerűsítését követő tulajdonváltás ötlete egy fiatal, 29 éves menedzserhez köthető - aki cseppet sem véletle
A töltőállomásaival immár Magyarországon is jelenlevő PKN ORLEN 2023-ban az olasz Scuderia AlphaTauri csapat szponzoraként folytatja részvételét a Forma-1 versenysorozatban, és támogatja a jövő világbajnokait a rekordszámú, 23 versenyhétvégével jelentkező Forma-1 következő szezonjában. A nézők a többi között az autó hátsó szárnyán, az orrkúpján és
Az egységes uniós tőkepiaci szabályozási keretrendszer kialakult az elmúlt egy évtizedben, ám további kihívást jelent az olykor eltérő tagállami felügyelési gyakorlatok összehangolása. Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (Esma) - a felügyeleti konvergencia továbbfejlesztése érdekében - tavaly több lényeges vizsgálatot is lefolytatott. Ezek nyomán f
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően lezárult a Nelson Csoport flottakezelési üzletágának felvásárlása. A flottakezelői piac 10 legnagyobb szereplője közé tartozó Nelson megszerzésével az AutoWallis stratégiai és eredménytermelési szempontból kulcsakvizíciót hajtott végre.
Először állt a sajtó nyilvánossága elé a Ferrari csapatfőnökeként Frédéric Vasseur. Határozott volt a fellépése, a célok kapcsán nem köntörfalazott, és arról is képet festett, mire számíthat tőle a maranellói csapat.
A Habsburg Ottó Alapítvány évkezdő összejövetelén mutatta be gyűjteményét, és indította el online platformját, amivel kutathatóvá tette az utolsó magyar trónörökös hagyatékát. A gyűjtemény gerincét Habsburg Ottó irathagyatéka adja, de a dokumentáció fontos részét képezi az egyedi fényképgyűjteménye, valamint több órányi filmfelvétel is, amely mosta
Lassult az ingatlanpiaci tempó, csökkent a tranzakciószám, ami látszik a forgási sebességen is, derült ki az Otthon Centrum elemzéséből: a legrövidebb időt még mindig a panel tölti a piacon, ám összességében minden lakástípus esetében növekedett az értékesítéshez szükséges idő.
A koronavírus-járványból való kilábalás és a csökkenő gyerekvállalási kedv határozta meg a tavaly évet demográfiai szempontból. Ennek megfelelően a születésszám 2011 óta nem látott alacsony szintre esett, viszont a halálozás szintén csökkent, megközelítve a Covid előtti időszak számait.
Az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA, a világ legnagyobb luxuscikk-gyártója 17 százalékkal, 14,08 milliárd euróra növelte tavalyi nyereségét, a bevétele pedig 23 százalékkal, 79,18 milliárd euróra emelkedett.
Az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte az átállást a körforgásos gazdaságra az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára Szentendrén, ahol átadta a 2022-es Európai hulladékcsökkentési hét elismeréseit.
Szimicsku László, az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója a Spirit FM Aktuál című műsorában közölte a jó hírt: összesen 300-400 kilométernyi szakasz újul meg, és két nagy híd is.
Ukrajna kukorica- és búzatermése 2023-ban a második egymást követő évben visszaesik, a kukoricatermelés várhatóan nem haladja meg a 18 millió tonnát, a búzatermelés pedig a 16 millió tonnát, mivel a gazdálkodók a háború miatt csökkentik a vetésterületet - hangzott el egy ágazati konferencián.