2023. január 27. péntek

jan. 27
15:09
Kreml: Washingtonnak módjában állna a konfliktus lezárására utasítania Kijevet (Demokrata)
Dmitrij Peszkov Donald Trumpnak azt az állítását kommentálta, miszerint ő 24 órán belül meg tudna állapodni az ukrajnai konfliktus lezárásáról.
jan. 27
15:11
Nonkonformisták (Demokrata)
Bemutatjuk az egyes korok jellemző szembeszegüléseit, amikkel a szülőket igyekeztek bosszantani és saját határaikat feszegetni a gyerekek.
jan. 27
15:13
Kettéhasítás (Demokrata)
A humán világ, a művésztársadalom el akart határolódni attól a borzalomtól, amit a tudomány tett, a reál meg elfordult a humántól.
jan. 27
15:15
93 millió euró, azaz mintegy 37 milliárd forint a tét az Eurojackpoton (ProfitLine)
Bruttó mintegy 37 milliárd forint ütheti markát annak a játékosnak, aki a pénteki Eurojackpot sorsoláson egymaga eltalálja mind az 5+2 számot. Ezzel a nyereménnyel – amennyiben ismét magyar játékos viszi el – újabb rekord születhet Magyarországon, hiszen a tavaly december 9-i hazai fődíjhoz képest bruttó 7 milliárd forinttal többet vihet majd haza
jan. 27
15:15
Izomsérülések: zúzódás, izomszakadás, vérömleny (WebBeteg)
Az izomsérülések vezető tünete a fájdalom, ami már a kevésbé súlyos esetekben is tapasztalható. Sokszor a beteg nem fordul időben orvoshoz, így a megkésett diagnózis a gyógyulás esélyeinek jelentős romlását okozhatja.
jan. 27
15:15
Elítélték az Agrárminisztériumon elhelyezett 1956-os emlékmű megrongálóit (hirado.hu)
A bronzgolyókat „a későbbi értékesítés reményében” a zsebükbe rejtették.
jan. 27
15:15
Fejbe lőtt rendőr holttestére bukkantak egy fészerben (Metropol)
Élettársa és kisfia gyászolja Eriket.
jan. 27
15:15
Dömötör Csaba: Az olajszankciók következő szakaszának az európai dízelpiac lehet az áldozata (hirado.hu)
A dízelellátás már eleve elég szűkös, ami miatt a dízel ára több európai régióban is jóval a benzinár fölött van.
jan. 27
15:15
Az identitásunkat kell vállalnunk a kereszténység megmaradásáért (hirado.hu)
Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára volt az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorának vendége.
jan. 27
15:15
Drágul a villanyautók töltése a MOL-nál is (Autónavigátor)
Természetesen nem újdonság, hogy az emelkedő energiaárak mellett a villanyautók töltése is drágul. A MOL Plugee is emelt már tavaly
jan. 27
15:15
Kínzó fejfájással érkezik az égi áldás (BorsOnline)
Csapadékból nem lesz ma hiány, a hónak minden formája érintheti országunkat, amivel egyes helyeken erős szél is párosul. Ehhez még hidegfronti hatás is érvényesül, ami kész szenvedés lesz az arra érzékenyeknek.
jan. 27
15:15
Meghosszabbítja az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az EU (SzMo)
Július 31-ig érvényben maradnak az ország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedések.
jan. 27
15:15
Állapotáról vallott az Exatlon All Stars versenyzője: "A szervezetem összeomlik..." (Life)
Ahogy megírtuk, rejtélyes rosszullétek kínozták Adu Lászlót, az Exatlon Hungary All Star játékosát, akinek abba is kellett hagynia akkor a versenyt. Laci most elárulta, hogyan érzi magát mostanában.
jan. 27
15:15
Az oroszok állítják: nincs lőszerhiány a hadseregben (Demokrata)
Nem helytállók azok az ukrán és nyugati közlések, amelyek szerint lőszerhiány lépett fel az orosz fegyveres erőknél – közölte Szergej Csemezov.
jan. 27
15:15
Brüsszel és a baloldal a választópolgárokkal szemben is óvja a szankciókat (Demokrata)
Kritikáik megmutatják, hogy számukra nem a választópolgárok akarata az első.
jan. 27
15:17
Ez mi vagyunk (Demokrata)
Meglévő közös tulajdonságainkból, önképünkből és a környezetünk rólunk alkotott képéből nemzetszerepet formálunk magunknak, ahogy a többi nép is.
jan. 27
15:18
Országszerte szállingózik a hó, itt-ott meg is marad (Infostart)
Egy mediterrán ciklon felhőzetéből kezdett több helyen hullani a hó, helyenként fehér hólepel borította be a tájat.
jan. 27
15:18
"Önkéntes munkásőrök szervezete" - Szijjártó Péter is beszállt a nagy-magyarországos vitába (Infostart)
Az Európai Labdarúgó-szövetség FARE (Football Against Racism In Europe) nevű diszkriminációellenes csoportja gyakorlatilag önkéntes munkásőrök szervezete, tagjainak fogalmuk sincs a történelemről, ha a magyar futballválogatottat azért jelentik fel, mert mérkőzésén nagy-magyarországos zászlók jelennek meg - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szij
jan. 27
15:18
„Hamarosan F-16-osok lesznek Ukrajna egén” – véli az ukrán védelmi tanács vezetője (Mandiner)
Olekszij Danyilov már tájékoztatásképpen egy videót is közzétett a vadászbombázó műszaki jellemzőiről.
jan. 27
15:19
Mit ér 75 százalék? (Demokrata)
Ez az elmebaj megmagyarázza az Európai Unió vezérkarát ellepő korrupciót is, az ostoba szankciókat.
jan. 27
15:20
Transzgender protokoll: épp szétesik a nemváltoztatás-pártiak hivatkozási alapja (Mandiner)
Egyre több kritika éri az úgynevezett holland protokollt, ami alapján hosszú évek óta pubertásgátlóval kezelik a nemi identitászavaros kiskorúakat. Nemrég számos kutató szólalt fel a gyakorlat ellen.
jan. 27
15:21
5 apró változtatás, aminek hála jobban indul a napom (Joy)
Nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem kell óriási változtatásokat eszközölni. Megbilleni nem fog ezek miatt az életed, pont ellenkezőleg: minden a helyére kerül. Az ÉvaMagazin.hu összeállítása.
jan. 27
15:21
Több mint négymilliárd forintot zsákolt be Elon Musk a héten (Portfolio)
Elon Musk az elmúlt héten újabb 12 milliárd dollárral (4,3 milliárd forint) gyarapította bankszámláját a Dow Jones Market Data Group adatai szerint - adta hírül a Fox News.
jan. 27
15:21
Elfogták a két fiút, akik a házában támadtak rá egy idős nőre (ATV)
Még aznap azonosították, majd elfogták azokat a fiatalokat, akik rátámadtak egy idős nőre bőcsi otthonában – írja a police.hu.
jan. 27
15:21
Az ukrán védelmi tanács vezetője szerint Ukrajna F-16-os vadászgépeket kaphat (hirado.hu)
Az ukrán hírportál szerint az F-16-osokat gyártó amerikai vállalat bejelentette: kész ilyen típusú repülőgépeket szállítani európai országoknak, amelyek ezeket továbbadhatják Ukrajnának.
jan. 27
15:21
Shakira anyósa nem hagyta annyiban, reagált a boszorkánybabára (hirado.hu)
Shakira nem csak exférjét, de annak édesanyját is célkeresztbe vette, méghozzá fekete mágiával.
jan. 27
15:21
Párizs főpolgármestere megengedné, hogy az oroszok elinduljanak a 2024-es párizsi olimpián (444.hu)
A NOB nemrég megfontolásra ajánlotta, hogy bizonyos feltételek mellett, és nem a saját zászlójuk alatt visszaengedjék őket a nemzetközi versenyekre.
jan. 27
15:21
További 60 tankot küldenek a lengyelek Ukrajnába (444.hu)
A tizennégy Leopardon felül.
jan. 27
15:21
A hó semmilyen formájából nem lesz hiány a hétvégén (Ripost)
Ez vár azokra, akik szánkózni vagy síelni szeretnének.
jan. 27
15:21
Mészárlás nélkül formálná bajnokcsapattá a Ferrarit Vasseur (m4sport.hu)
A motor megbízhatóságát már kézbe vették, stratégiai fronton pedig egyelőre nem tervez komoly változtatásokat a Ferrari új csapatfőnöke. Frédéric Vasseur elmondta, hogyan korrigálná a 2022-es hibákat és tenné bajnokká a tavaly elvérző csapatot.
jan. 27
15:21
Aggódnak a rajongók Bruce Willisért: friss fotók szivárogtak ki a színészről, szörnyen meggyötörte a betegség (Femcafe)
Bruce Willis felhagyott a karrierjével, s ma már visszavonultan, szűk családi körben éli a mindennapjait. Nemrég lencsevégre kapták Los Angeles utcáin, a rajongók pedig nagyon ledöbbentek, amikor meglátták, mennyire megviseli a betegsége a világsztárt.
jan. 27
15:21
Camila Mendes étkezési zavarokkal küzdött a Riverdale forgatása alatt (Glamour)
Camila Mendes felfedte a testképzavarral folytatott harcát, és mint kiderült, már hosszú évek óta küzd ezzel a problémával. A színésznő most őszintén beszélt az étkezési zavaráról, és arról is, milyen fájdalmakon ment keresztül a Riverdale című sorozat első évadának forgatása során.
jan. 27
15:24
Soros György 1993-ban ágyútölteléknek javasolta a kelet-európaiakat (Mandiner)
A milliárdos saját honlapján ma is elérhető, 1993-as írása szerint a kelet-európai élőerő bevetése „csökkentené a NATO-országok számára a hullazsákok kockázatát”.
jan. 27
15:27
Vitályos Eszter: A zsidóság vesztesége az egész világ vesztesége (hirado.hu)
A szörnyű veszteség egész Európáé, az egész világé, a magyar zsidóságot ért veszteség pedig az egész nemzet örök vesztesége – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen, amelyet a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány szerveze
jan. 27
15:27
Most az oroszlánfejet vagy Kylie Jennert utáljuk ennyire? (Glamour)
Hatalmas port kavart Kylie Jenner oroszlánfejes Schiaparelli ruhája, amelyet a márka 2023-as párizsi bemutatóján viselt – de vajon tényleg maga az oroszlánfej váltotta ki az emberek dühét, vagy az, hogy Kylie Jenner viselte?
jan. 27
15:27
Fürjes Balázs reakciója Lázár János szigorú széljegyzeteire: „A politikában nincs se mindig, se soha” (SzMo)
A miniszter korábban a Városmajor felújításáról írta azt, hogy „SOHA! NEM!”.
jan. 27
15:27
Így néz ki a 83 éves Terence Hill – jó pár évet letagadhatna (SzMo)
A színész hamarosan már a 84-et tölti, de ez alig látszik rajta.
jan. 27
15:27
Brutális negyedévet hagy maga mögött az Intel (Bitport)
A bevétel 32 százalékkal esett vissza, a végszámla pedig közel 700 millió, mínuszban. Pat Gelsinger vezérigazgató azonban továbbra is bízik a fényes jövőben.
jan. 27
15:30
Egymástól tanulják, hogyan hoz 6 tonna kukorica is profitot (Mezőhír)
A Kukorica Kör célja, hogy a tagjai rájöjjenek, mitől lesz valaki sikeres kukoricatermelő.
jan. 27
15:30
Tovább dagad a balhé: Fürjes Balázs keményen visszaszólt Lázár Jánosnak (Nyugati Fény)
Nem hagyta annyiban.
jan. 27
15:30
Aki ezt kihagyja, az lemond az agrártámogatások 15%-áról (Magyar Mezőgazdaság)
Mikrobiológiai termékek az AÖP támogatásban címmel kerekasztal beszélgetést szervezett a Magyar Talajvédelmi Baktérium – gyártók és – forgalmazók Szakmai Szövetsége. Az AgromashEXPO-n megrendezett fórumon szó volt az Agrár Ökológiai Program (AÖP) céljairól és a felhasználható mikrobiológiai termékek sokféleségéről.
jan. 27
15:33
Elhunyt a legendás színész 25 éves lánya (hirado.hu)
A fiatal nő mindössze három hónappal azután hunyt el, hogy életet adott kislányának.
jan. 27
15:36
"Igazságtalan, tarthatatlan" - Karácsony Gergely a kormánynak üzen (Infostart)
"Nemhogy nem kapunk egy fillért sem a kormánytól, hanem még mi fizetünk 6,348 milliárd forintot. Csak ebben a hónapban" - írta a főpolgármester.
jan. 27
15:39
Két éven belül öt új elektromos autót dob piacra a Peugeot – idén jön az új 3008 (Auto Pult)
A Peugeot nemrég tartott egy nagy, elektromos jövővel foglalkozó sajtótájékoztatót, amin sok érdekességre fény derült, köztük arra is, hogy két éven belül 5 vadonatúj elektromos modellel készülnek a franciák, és a 3008 tisztán villanyos utódja még idén bemutatkozik majd. Ugyanakkor hibrid modellek terén is nagyot lépne előre a gyártó.
jan. 27
15:39
Úgy vitték az olasz robogókat, mint a cukrot (autopro)
Története legnagyobb forgalmát érte el tavaly a Piaggio.
jan. 27
15:39
10 éves gyermekbe csapott a villám egy strandon (Life)
Csütörtökön történt a szörnyű baleset: egy 10 éves gyermekbe csapott a villám a Shellharbour melletti Warrilla Beach-en Ausztráliában. A fiú a mellkasán szenvedett égési sérüléseket.
jan. 27
15:39
Fővárosi újlakás-piac: nem állt meg az áremelkedés (MMonline)
Bár már sokan számítanak akár árcsökkenésre is a honi lakáspiacon, a fővárosi újépítésű ingatlanok tekintetében aligha jellemzi ez a jövőt. Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe ugyan jelentős visszaesést mutat éves szinten a tavalyi vásárlások számában, ám ez sem állította meg az áremelkedést. Sőt, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont veze
jan. 27
15:42
Dízelhiányra készülhetnek az európai országok (HírTV)
Február elején életbe lép az orosz nyersolaj importjára vonatkozó újabb uniós szankció, ami megtiltja a nyersolaj és egyes kőolajtermékek behozatalát Oroszországból az Európai Unióba, illetve a meglévő készletből sem lehet eladni harmadik félnek. Egyes szakértők szerint ez pont az EU legfontosabb vívmányát, a szabad belső piacot rúgja fel.
jan. 27
15:42
Kiderült, be kell-e vonulnia a börtönbe a súlyos egészségi állapotba került Lajcsinak (Metropol)
Itt a válasz!
jan. 27
15:45
Több mint négyezer milliárd forintot zsákolt be Elon Musk a héten (Portfolio)
Elon Musk az elmúlt héten újabb 12 milliárd dollárral (4 306 milliárd forint) gyarapította bankszámláját a Dow Jones Market Data Group adatai szerint - adta hírül a Fox News.

Keresés