2023. január 30. hétfő

jan. 30
11:23
Nem lassít a növekedésben az AutoWallis, ütésálló választ adott a válságra (Portfolio)
Ismét erős évet zárt az AutoWallis, erről tanúskodnak az év elején közzétett értékesítési számok, amelyek újabb rekordszintű eladásokat mutattak. Mindez annak ellenére, hogy a reálgazdasági helyzet jelentősen romlott 2022-ben, azonban az AutoWallis földrajzi-, és márkadiverzifikációjának köszönhetően ütésállónak bizonyult. A tavaly elért sikerekről
jan. 30
11:24
Orosz kémeket kapcsoltak le Szlovéniában (Mandiner)
Más országokban is folytatták tevékenységüket, az egyikük argentin állampolgár.
jan. 30
11:24
Tálcával pingpongozni? – Vettelnek ez is megy (Racingline)
A négyszeres világbajnok az idei Bajnokok Tornáján is remekül érezte magát.
jan. 30
11:26
„Ukrajna két éven belül az EU teljes jogú tagja lesz” – véli az ukrán miniszterelnök (Mandiner)
Denisz Smihal reméli, idén már le tudják folytatni az előzetes tárgyalásokat.
jan. 30
11:27
Olyan válságos állapotba került a kínai költségvetés, hogy már Pekingben is aggódnak (Portfolio)
Lassuló gazdaság, elszabaduló hiány: ez Kína zéró-covid politikájának két legfájóbb következménye. A friss adatok szerint rekordon van a költségvetési hiány.
jan. 30
11:27
Rengeteg embert átvertek az olcsón kínált tűzifával! (Agroinform)
11 millió forintot csaltak ki úgy, hogy nem létező tűzifát hirdettek.
jan. 30
11:27
Sajtóértesülés: Gyurcsányékba beleszállva tér vissza a politikába Donáth Anna (Demokrata)
A DK és a Momentum közti pengeváltás vezeti majd fel a politikai tavaszt a Szabad Európa szerint.
jan. 30
11:29
Bővülő portfólió, személyre szabott technológiai megoldások 2023-ban a Syngentától (Agroinform)
A legújabb digitális fejlesztéseket is bemutatták.
jan. 30
11:30
Egy fontos területen még szorosabbá vált Magyarország kapcsolata Putyinékkal (Menedzsment Fórum)
Oroszország Ukrajna elleni inváziója miatti tiltakozásként Csehország és Szlovákia pénteken, illetve vasárnap kilépett a Moszkva által dominált Nemzetközi Beruházási Bankból. Hamarosan Románia és Bulgária is követi őket. Magyarország viszont nemhogy távozna, hanem még erősíti is a kapcsolatait a kétes szocialista múltja miatt kémbankként csúfolt ne
jan. 30
11:30
Daniel Freund: Orbán tudta, hogy miért kell beavatkozni a magyarországi választási törvényekbe (Mandiner)
Egyszerűen nem tud leállni a német liberális EP-képviselő.
jan. 30
11:30
Le lettünk minősítve, zuhan a tőzsde, már Nagy Márton is küzdene (Forbes)
Magyarország múlt heti leminősítése után nyögvenyelősen indítja a hetet a magyar tőzsde. A gazdaságfejlesztési miniszter is reagált.
jan. 30
11:30
Tragédia – Kettészakadt autóból repült ki a terhes nő (AC News)
A New York-i balesetet a várandós nő, ittas párja okozta.
jan. 30
11:32
Ismét Koránt égettek, ezúttal Dániában (Mandiner)
Egy koppenhágai mecset mellett égették el a muszlimok szent könyvét.
jan. 30
11:32
Kedden lejárnak az autopályamatricák (AC News)
Több mint 3 millió tavalyi éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le kedden éjfélkor, a hónap utolsó napjáig kell megújítani a mentességeket, kedvezményeket is.
jan. 30
11:33
Egy régi tévhitet döntöttek meg a tudósok a magzatokról (Portfolio)
Pontatlanok az eddig ismert tudományos megfigyelések arra vonatkozóan, hogy a magzatok szervezetében már születésük előtt az anyaméhben is jelen vannak baktériumok - állapította meg egy új nemzetközi vizsgálat, amelyet a Nature című folyóirat ismertetett.
jan. 30
11:33
Nem hiába dolgoztak a Genesis tervezői – sorozatgyártásba kerülhet az X Convertible (Auto Pult)
Noha minket egyelőre sajnos nem érint közvetlenül – bár mi nagyon szeretnénk már kipróbálni a gyártó modelljeit –, úgy látszik nem volt véletlen, hogy a Genesis mérnökei két lépcsőn keresztül is farigcsálták az X koncepció formáit és felépítését, ugyanis a sima X és az X Speedium kupé után elkészült X Convertible a legújabb hírek szerint gyártásba
jan. 30
11:33
Betegség-előrejelzést és okospermetezés funkciót is tartalmaz a Syngenta új digitális plattformja (Agrofórum)
Hat helyszínen, több mint ezer gazdálkodónak mutatta be a Syngenta az új generációs növényvédelmi újdonságait, egyre bővülő vetőmag-kínálatát, valamint a legújabb digitális mezőgazdasági fejlesztéseit.
jan. 30
11:34
Mutatjuk, mekkora pusztításra képesek az ukránoknak szánt csúcstankok (Mandiner)
A múlt héten eldőlt, milyen típusú nyugati tankokat fog kapni Kijev, hogy szembeszálljon az orosz betolakodókkal. Az első döntés a legnehezebb, utána már minden simán megy. Ez megtörtént. Már jönnek is az újabb kijevi igények: a vadászgépek, a légvédelmi rakéták, a ballisztikus eszközök. Ebben nem lesz megállás.
jan. 30
11:35
Figyelmeztetést adtak ki a biztosítók a téli utasbiztosításokról (Portfolio)
Az elmúlt napok havazása lendületet adhat a nehezen induló síszezonnak. A külföldi utazás megkezdése előtt nem elég csak arra figyelnünk, hogy legyen valamilyen utasbiztosításunk, annak tartalmával, limitjeivel is tisztában kell lennünk - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
jan. 30
11:36
Kedden lejárnak az autópálya-matricák (AC News)
Több mint 3 millió tavalyi éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le kedden éjfélkor, a hónap utolsó napjáig kell megújítani a mentességeket, kedvezményeket is.
jan. 30
11:39
Új fogalmat kell megtanulnunk! Jön az EPR, azaz a kiterjesztett gyártói felelősség (Adózóna)
Az európai uniós hulladékgazdálkodási irányelveknek megfelelően, 2023 júliusától várhatóan jelentősen átalakulnak a magyar hulladékgazdálkodási szabályok is. A vállalatoknak a környezetvédelmi termékdíj mellett új fogalmat kell megtanulniuk, hiszen a kiterjesztett gyártói felelősség a gazdálkodók széles rétegét érinti majd. A hulladékkezelés rendsz
jan. 30
11:39
Megjött a leminősítés, alaposan megütötték az OTP részvényeit (Portfolio)
Nagy forgalommal esnek az OTP részvényei a délelőtti órákban, miután az eddigi BBB-ről BBB mínuszra minősítette le Magyarországot a Standard & Poor’s pénteken. Az eséshez emellett hozzájárulhat a technikai túlvettség, valamint az Ukrajna által kivetett újabb szankciók is, melyek többek között a Raiffeisent is érintik.
jan. 30
11:39
Harmadik éve vezeti az eladásokat a Toyota (autopro)
A japán vállalat tavaly jócskán lehagyta a rivális Volkswagen konszernt.
jan. 30
11:39
Elhunyt a The Last of Us szereplője: mindössze 45 éves volt (Joy)
Annie Wersching a közelmúltban életét vesztette, amiről barátja, a The Last of Us rendezője, Neil Druckmann is hírt adott.
jan. 30
11:39
Fizetős streaminggel pörög az európai piac (MMonline)
Az európai piac 100 legnagyobb audiovizuális szolgáltatója kétszer olyan gyors növekedést tudott felmutatni a 2016-2021 közötti időszakban, mint a piac egésze – derül ki a European Audiovisual Observatory nevű szervezet elemzéséből. Bár a teljes szektorban tapasztalható pozitív trendek főként az előfizetés-alapú streamingszolgáltatásoknak köszönhet
jan. 30
11:41
Figyelmeztetést adtak ki a koronavírus-járványról: ez csak az "átmeneti szakasz" (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közölte, hogy a COVID-19 továbbra is nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek minősül, ami a legmagasabb fokú riasztási fokozat - írja a Reuters.
jan. 30
11:42
Vidd a gabonát bármennyiért! Csúcsterhelés az ukrán határon (Mezőhír)
A gabonafolyosó megnyílása óta még sosem hagyta el ilyen kevés hajó az ukrán kikötőket. Szárazföldön menekül a gabona.
jan. 30
11:42
Ingatlanvásárláskor felmerülő jogi kérdések (Üzletem)
Az ingatlan adásvétel kapcsán felmerülő néhány jogi fogalom tisztázásához dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség osztályvezető ügyésze nyújt segítséget.
jan. 30
11:45
A munkaerő megtartása lesz a legfontosabb feladat idén (ProfitLine)
Látványos változás a munkaerőpiacon nem várható 2023-ban, de a munkaerő megtartására sokkal nagyobb fókuszt fognak tenni a vállalatok, mint az eddigiekben. A Magyarországon továbbra is fennálló munkaerőhiány miatt a nagyobb foglalkoztatók ugyanis jellemzően egymástól szívják el a munkaerőt a versenyképességük megtartása érdekében. Év elején különös
jan. 30
11:45
Váratlan figyelmeztetés jött a koronavírus-járványról: ez csak az "átmeneti szakasz" (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közölte, hogy a COVID-19 továbbra is nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek minősül, ami a legmagasabb fokú riasztási fokozat - írja a Reuters.
jan. 30
11:45
Bódy Sylvi kikérte magának, hogy csak a fenekére figyelnek legújabb fürdőruhás fotóján: Így reagált a modell (Femcafe)
Bódy Sylvi nem vette jó néven, hogy a kommentelők szerinte nem a lényegre koncentrálnak a képen.
jan. 30
11:45
Módosítják a Java licencelési metrikáját. Sokszorosára nő a vállalatok számlája (Bitport)
Szakértők szerint a módosítások még Oracle-léptékkel mérve is durvák. Van, aki egyenesen "predátor" licencelésről beszél.
jan. 30
11:45
Novák Katalin a Sándor-palotában fogadta az azeri elnököt (Demokrata)
Ilham Alijev méltatta a magyar–azeri kapcsolatokat és reményét fejezte ki, hogy szorosabbá válnak a két ország közötti energetikai együttműködések.
jan. 30
11:48
Ha gázolajat tankol, akkor várja meg a szerdát! (Menedzsment Fórum)
A dízel nagykereskedelmi ára csökkenni fog, ám azt nem tudni, ez a blokkon is látszik-e majd.
jan. 30
11:48
Ez az ukrán tanár tanteremmé alakította otthonát, hogy megvédje diákjait (Helló Magyar)
"Amikor az iskolát lerombolták, úgy döntöttem, hogy a tanulóknak otthon tartok órákat, hogy kapcsolatban tudjanak maradni egymással."
jan. 30
11:51
Kiadta a Fehér Ház a kriptovaluta-kockázatok kezeléséről szóló ütemtervét (Kripto Akadémia)
A Fehér Ház nyilvánosságra hozta a kriptovalutákkal kapcsolatos kockázatok kezelésére irányuló stratégiáját. A múlt héten pénteken kiadott nyilatkozat részletesen ismerteti az amerikai kormány lépéseit a kriptovaluták okozta problémák kezelésére. Ezek közé tartozik a biztonságos és felelős használatukra vonatkozó keretrendszer kidolgozása, a végreh
jan. 30
11:51
Ha autózol, erre a határidőre nagyon figyelj! (Agroinform)
Több millió járművet érint az országos és megyei autópálya-matricák érvényességi ideje.
jan. 30
11:51
A kukoricagölődinytől a gömbőcig – Petőfi Sándor kedvenc ételei recepttel (WMN)
„Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást.” Most megtudhatod azt is, miket evett szívesen a nagy költő, és hogyan főzték ezeket:
jan. 30
11:51
359 milliót nyert a lottón egy férfi, miután befurakodott elé egy tapló (Promotions)
A türelem rózsát terem - nos, ebben az esetben inkább súlyos milliókat.
jan. 30
11:51
75 éve gyilkolták meg Gandhit − 6 érdekesség a világ egyik legismertebb spirituális vezetőjéről (Hamu és Gyémánt)
A huszadik század folyamán Teréz anya mellett egyetlen olyan ember élt, akit a világ „nagy szellemnek”, azaz „mahátmának” tartott. Ez a törékeny, példaértékű ember, Mohandász Karamcsand Gandhi 75 éve ment el.
jan. 30
11:54
Itt a friss német GDP-adat (Privátbankár)
A negyedik negyedévre és a 2022-es év egészére is kaptunk információkat Európa legnagyobb gazdaságáról.
jan. 30
11:54
Jól teljesített tavaly a német gazdaság (Piac és Profit)
Németország hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első becslése alapján a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
jan. 30
11:54
Mutsy Árpád: az árcsúcs egy picit még odébb van (Mezőhír)
A válságoknak is megvannak a tanulságai – mondja Magyarország egyik legismertebb gombatermesztője.
jan. 30
11:54
Kadirov: Minél több Koránt égettek el, annál inkább el akarjuk pusztítani a NATO-t (Mandiner)
Mondani sem kell, kiakasztotta a dániai Korán-égetés a csecsen vezért.
jan. 30
11:54
Újabb mérföldkő: Molnár Martin először állhatott dobogóra a WSK-ban (Racingline)
A szezont győzelemmel kezdő gokartversenyző a WSK Champions Cupon végzett a második helyen
jan. 30
11:56
Ötmillió rubelt ajánl egy orosz cég annak, aki kilő a fronton egy nyugati tankot (Mandiner)
A „szerencsés” katona készpénzben kaphatja meg a 26 millió forintot érő összeget.
jan. 30
11:58
„Oroszország végtelennek tűnő csapatokkal rendelkezik” – ukrán katonai parancsnok helyzetjelentése a frontról (Mandiner)
„Lekaszáljuk az egyik csoportot, aztán jön egy másik, aztán megint egy másik” – nyilatkozta Oleksandr Matviyenko.
jan. 30
12:00
Megmondja. A Gyurcsány nevű. Tizenkilencedszer is – évértékelőt tart vasárnap a DK elnöke (Mandiner)
A DK elnöke számos minőségében értékelt már évet az elmúlt csaknem két évtizedben, idén feltehetően arról fog beszélni, mindenki vegye tudomásul: az ellenzéki térfélen az ő pártja fújja a passzátszelet.
jan. 30
12:03
Orosz kémeket tartóztattak le Szlovéniában (444.hu)
Hivatalosan ingatlan- és régiségkereskedelemmel foglalkoztak.
jan. 30
12:03
Most már biztos: kedvenc Bridgerton karakterünk nem tér vissza a 3. évadban (Glamour)
A Bridgerton család először 2020-ban hódította meg a szívünket, azóta a rendkívüli népszerűségnek örvendő sorozat már a harmadik évaddal készül levenni bennünket a lábunkról. Az egyik kedvenc karakterünk azonban sajnos nem tér vissza a folytatásban.

Keresés