A beteg nőt édesanyja gondozza 24 órában, de már a teljes kimerülés határán van. A végrehajtó semmit nem tudott elvinni, így a nyugdíjából vonhatják le a tartozást.
A január leghidegebb éjszakáját mérték a meteorológusok hétfőre virradóra, ami egyébként nem tér el a sok éves átlagtól, csak eddig aránylag enyhe volt az időjárás.
2023 januárban minimálisan mértékben, de harmadik hónapja emelkedett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti bizalmi index szintje nagyjából a két évvel ezelőttinek felel meg.
Egy frissen kiszivárgott uniós törvénytervezet szerint az Európai Bizottság komoly korlátozásokat javasol a biodiverzitási védelme érdekében: a tagállamoknak csökkenteniük kell a halászat érzékeny fajokra és élőhelyeikre gyakorolt káros hatásait.
Minimális gyengüléssel nyitott hétfő reggel a forint azok után, hogy pénteken késő este a Standard & Poor’s leminősítette Magyarországot. Nem kellett azonban sok idő, hogy elinduljon az érezhető esés felé a magyar deviza.
Csupán 28 500 forint nyugdíjat kap havonta Pál Éva. A Neoton egykori énekesnőjének nemrég sikerült megszabadulnia egy negyvenmilliós devizahiteltől, egy másik adósságot viszont az élete végéig nyöghet - írja a Bors.
Az elmúlt hetek konstans tapasztalata, hogy nem lehet különböző gyógyszerekhez hozzájutni a gyógyszertárakban: ez nem csak a vényköteles, hanem a vény nélkül kapható gyógyszerekre is vonatkozik – írja a femina.hu.
Budapesten az idén januárra jelentősen nőtt az eladó panelek száma, ezzel párhuzamosan a kínálati ár valamelyest csökkent. A kínálat a vármegyeszékhelyeken is nőtt, de ott az árak (egyelőre?) inkább stagnálnak, bár mérséklődés ott is akad.
A testbeszéd-szakérőt Judi James szerint az elmúlt időszakban igencsak megváltozott a királyné viselkedése a nyilvános eseményeken, mely belső lelki vívódását is tükrözheti.
Hétfőn hajnalban kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kétemeletes társasház tetőszerkezete Győrben, a Bajcsy-Zsilinszky úton. A lakóház tetőterében csaptak fel a lángok, az ott lévő lakás teljesen kiégett.
A kínai vállalat napokon belül bemutathatja a Oneplus Pad névre hallgató táblagépet, amit most hivatalos plakát képen is megtekinthetünk már. Mutatjuk, hogy mit tudunk a készülékről. A Oneplus Pad táblagépről már hónapok óta folynak a pletykák, hamarosan pedig végre hivatalosan is bemutatásra kerülhet. A hivatalos információk szerint február 7-én f
Szinte biztosan bírósághoz fordulnak a spanyol bankok a kamat- és jutalékbevételükre két éves időtartamra kivetett 4,8%-os, összesen 3 milliárd euróra rúgó új különadó miatt – írja a Financial Times.
A gyors kiszállítás elengedhetetlen az ügyfelek elégedettségének és hűségének megtartásához a modern piacon. A GKI beszámolója szerint 2021-ben Magyarországon közel 67 millió megrendelést szállítottak ki a szolgáltatók, és ez a tendencia továbbra is meghatározó marad. De mitől lesz gyors a kiszállítás?
Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Ismét Jannisz Antetokunmpo volt a Milwaukee Bucks vezére, csapata az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján 135–110-re legyőzte a vendég New Orleans Pelicans együttesét.
Az Australian Openen a második fordulóig jutott Bondár Anna kilenc helyet javítva a 72. a női teniszezők világranglistáján. Az élen továbbra is a lengyel Iga Swiatek található, a melbourne-i bajnok Arina Szabalenka pedig ismét feljött másodiknak.
A Philips további 6 000 dolgozójától tervez megválni az elkövetkezendő időszakban, miután a vállalat célja a nyereségességének helyreállítása, azt követően, hogy több ezer lélegeztetőgépét kellett visszahívni - írja a Reuters.
A pénzintézet megújult marketing stratégiájának középpontjában a szerethető bankolás áll, ami az egyszerűbb kommunikációban, a fiókok átalakításában és az új arculatban is megjelenik. 2023-tól modernebb a logó, színesebb és életszerűbb a képi világ, a szövegeket pedig a hétköznapi nyelvhez igazítja a bank, hogy ezzel is segítse az ügyfeleket.A bank