2023. január 4. szerda

jan. 4
15:24
Az édesanyja álmában érezte meg Bujtor István halálát (Blikk)
Bátyja, Bujtor István halálának időszakára emlékezett vissza Frenreisz Károly a Sorok között Lutter Imrével című műsorban, amely szerdán, 22:25-től látható majd az ATV-n.
jan. 4
15:24
Máris bíróság elé került a dollármilliárdok eltüntetésével vádolt kriptotőzsde-alapító (Infostart)
Ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon kedden a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója.
jan. 4
15:24
100 kriptós lobbista csap össze az új Kongresszusban (Kripto Akadémia)
Forró téma lesz a kriptopénzek ügye az Egyesült Államok Kongresszusának új időszakában. A 118. amerikai kongresszus tegnap ült össze először Washingtonban és 2025. január 3-ig, Joe Biden elnök első ciklusának utolsó két évéig ülésezik. A Blockchain Association jelentése szerint több, mint 100 “kriptoipari szószóló” – vagyis lobbista – küzd azért, h
jan. 4
15:24
Igazoltatni akarták, erre bejelentette, hogy nincsen magyar állam (ATV)
A rendőrök igazoltatni akarták egy autó utasait, amikor azok megdöbbentő dolgot közöltek velük, történetesen, hogy nincs is magyar állam.
jan. 4
15:24
Először végeztek ki nyíltan transznemű elítéltet az USA-ban (444.hu)
Missouri republikánus kormányzója végül nem fogadta el a kegyelmi kérelmét.
jan. 4
15:24
A papucs-Gyurcsány a magyarok számára az új év legnagyobb ajándéka (Magyar Hírlap)
Napi kommentár. A magyarok java azt is lehetetlennek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc kedves, jó emberré változzon. Ilyen csak a mesében van.
jan. 4
15:24
Sorra dőlnek meg a melegrekordok Európában, sok helyen soha nem volt még ilyen meleg decemberben (Nyugati Fény)
Nem mehet így sokáig.
jan. 4
15:24
Nem minden hulladék szemét (Magyar Mezőgazdaság)
Globális viszonylatban egyre nagyobb hangsúlyt fektet a világtársadalom a fenntarthatóságra, aminek egyik fontos célja, hogy hasznosítsuk azokat az alapanyagokat, amelyeket az eredeti termékek gyártásában nem lehet újra felhasználni. Ez történik abban az esetben is, amikor a gyárak a selejtet vagy a háztartási hulladékot újrahasznosítják központosí
jan. 4
15:24
Szőnyeggel okozhattak volna tragédiát a volt F1-es csapat tagjai (Racing)
A Brabham-istálló Bernie Ecclestone vezetése alatt látott néhány hajmeresztő dolgot. Ez is ezek közé tartozik.
jan. 4
15:24
Súlyos sebezhetőséget fedeztek fel az Uniswapen (BitcoinBázis)
Január harmadikán a Twitteren posztolt egy, az Uniswap protokollján felfedezett új sebezhetőségről a Dedaub nevet viselő biztonsági cég. A január
jan. 4
15:24
Leleplezték a legnagyobb elektromos Volkswagent (Villanyautósok)
Már év végén gyártásba kerülhet az ID. 7
jan. 4
15:26
Nincs vége: Péntektől ismét drágul az üzemanyag ára (Nyugati Fény)
Megfizethetetlen a tankolás.
jan. 4
15:30
Háború Ukrajnában - Sok ukrán drónt semmisítettek meg az oroszok az elmúlt napokban is (HírTV)
Mai vendégeinket, Stier Gábor külpolitikai szakértőt, a moszkvatér.com főszerkesztője, Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója és Csizmadia Tamás elemző voltak.
jan. 4
15:30
1996 óta nem volt ilyen gyenge a lakáshitelezés Amerikában (Portfolio)
Nemcsak Magyarországon, többek között az USA-ban is esik a lakáshitelek iránti kereslet a kamatok emelkedése miatt. A lakásvásárlási hitelek iránti kérelmek a múlt heti adatok szerint egy év alatt 42%-ot estek, és 1996 óta nem zárult ilyen gyengén az év – írja a CNBC.
jan. 4
15:30
4 dolog, amit komolyan kell venni az új támogatási rendszerben (Agroinform)
A minimálisan megkövetelt talajborításra vonatkozó előírások az új támogatási rendszerben.
jan. 4
15:30
Marad 13 százalék a jegybanki alapkamat (444.hu)
Lassuló gazdasággal, de a vártnál nagyobb GDP-növekedéssel számol az MNB.
jan. 4
15:30
Vesztésre áll a védekező MI a támadó MI-vel szemben (Bitport)
A nemzetállamok által szponzorált hekkerek és a kiberbűnözői csoportok gyorsan fejlesztik a mesterséges intelligencira épülő eszközöket, és a szakemberhiány sem okoz nekik különösebb problémát.
jan. 4
15:30
Kuleba: Hamarosan megérkeznek Ukrajnába a Patriot rakétarendszerek (Demokrata)
A Patriot amerikai légvédelmi rakétarendszerek hamarosan megérkeznek Ukrajnába.
jan. 4
15:30
Csak az agrár cégek kezdik optimistán 2023-at (Üzletem)
Negatív hangulatban vágnak neki 2023-nak a cégek, habár az előző negyedévi visszaesés nem folytatódott: a K&H kkv bizalmi index az utolsó negyedévben, 7 pontos emelkedést követően jelenleg -7 ponton áll.
jan. 4
15:30
Kiderült, mi lett Zámbó Jimmy leborotvált hajának a sorsa (AC News)
Családja gondoskodott arról, hogy a legenda sose váljon meg ikonikus hajzuhatagától.
jan. 4
15:36
Az MLSZ támogatja, hogy legyen itthon is Pelé-stadion (Infostart)
A FIFA elnökének javaslatáról azonban a létesítmények tulajdonosai, üzemeltetői dönthetnek.
jan. 4
15:36
Letaszította trónjáról a Toyotát a GM (autopro)
Tavaly ismét az amerikai gyártó vezette az eladásokat a hazai piacán.
jan. 4
15:36
„Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp” – Felmond Simkó Edit pedagógus is (SzMo)
Februárban ő volt az egyetlen a kollégái közül, aki polgári engedetlenségbe kezdett. Szerinte ha tovább szolgálja ezt a rendszert, magát árulja el.
jan. 4
15:36
Deutsch Tamás: A brüsszeli szankciós politikát meg kell változtatni! (Demokrata)
A kormánypárti EP-képviselő szerint „itt az ideje, hogy Európa végre a saját érdekeit képviselje”.
jan. 4
15:42
Köllő Babett keményen kiosztotta Pápai Jocit: „Én vagyok a főnök!” (Blikk)
Köllő Babett nem finomkodott: fegyelemre intette Pápai Jocit, aki igencsak lassan dolgozott.
jan. 4
15:42
Enyhén javult a cégek bizalmi indexe az utolsó negyedévben (ProfitLine)
Továbbra is a negatív tartományban maradt a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások egyéves várakozásait jelző bizalmi index az utolsó negyedévben, a mutató azonban az előző negyedévi mínusz 14-ről mínusz 7 pontra javult az év végére - emelte ki a szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében a K&H-csoport.
jan. 4
15:42
Egyhangúlag határozott az MNB monetáris tanácsa (Magyar Hírlap)
A jegybanki alapkamat 13,0 százalék maradt.
jan. 4
15:48
"Határellenőrökbe" ütközik a szemét (Infostart)
Bár nem feladata a román vízügynek, hogy az úszó hulladékot összegyűjtse, 2024-ig nagy változás állhat be a Tisza bal mellékfolyóin.
jan. 4
15:48
Nem bírják a januári meleget a hazai sípályák: már a hóágyú sem segít, bezárnak (Pénzcentrum)
Az évszakhoz képest különösen meleg januárnak néznünk elébe: a meleg miatt kénytelen volt bezárni már az eplényi sípálya, míg a Normafán egyenesen egy kellemes tavaszi kiránduláshoz alkalmas körülmények uralkodnak. A mátraszentistváni sípark még kitart, de mindeközben a külföldi pályákon is már csak hóágyúzással tudnak megfelelő körülményeket bizto
jan. 4
15:48
Az enyhe tél komoly veszélybe sodorja a méheket (Agroinform)
A méhészeknek most kell nagyon észnél lenni.
jan. 4
15:48
Tíz év börtön orosz propaganda terjesztéséért (444.hu)
Törvényük háborús még.
jan. 4
15:48
Fondorlatos kvíz: a magyarok többsége csak pislog a kérdések felett, 7/7 teljesen lehetetlen (Promotions)
Egy jó kis magyar kvíz, magyar embereknek, amit lehetetlen hibátlanul kitölteni.
jan. 4
15:48
Életét vesztette a betoncsőbe esett vietnámi kisfiú (Demokrata)
A Nam nevű kisfiú kiszabadítására tett erőfeszítések nem jártak sikerrel.
jan. 4
15:48
MKT-konferencia: Versenyképesség és társadalmi tőke (Növekedés)
Versenyképesség és társadalmi tőke – ezzel a címmel szervez közös, online konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi, valamint Versenyképességi Szakosztálya 2023. február 2-án, csütörtökön 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
jan. 4
15:48
Szántai János: Petőfi, a punk (Mandiner)
Kiáltott, lázított, forradalmat csinált!
jan. 4
15:50
MKT-rendezvény: Demográfiai helyzetünk - várandósság, csecsemőkor (Növekedés)
Demográfiai helyzetünk: várandósság, csecsemőkor – ezzel a címmel szervez online szakmai rendezvényt a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya 2023. január 24-én, kedden 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
jan. 4
15:50
Közel egymillió forint kedvezményben is részesülhetnek a fiatal édesanyák (Mandiner)
Ezt érdemes tudni az új családtámogatásokról.
jan. 4
15:52
Egyetemes értékek – piaci célok? (Növekedés)
Egyetemes értékek – piaci célok? A piacorientált szervezeti kultúra az átalakuló magyar felsőoktatásban. Ezzel a címmel jelent meg Heidrich Balázs, Jarjabka Ákos, Kása Richárd és Németh Tamás tanulmánya a Közgazdasági Szemle 2022. decemberi számában. A cikk apropóján szervez közös, online konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság és a Közgazdaság
jan. 4
15:54
Mészáros Lőrinc gazdagodik az autópályadíjak horroremelésén (Piac és Profit)
Egészen meghökkentő arányban, több mint 40 százalékkal drágulnak az autópálya-matricák.
jan. 4
15:54
Megszólalt Czutor Zoltán: a rá zúduló népharag után sem bánja a szilveszteri, petárdázós posztját (Blikk)
Napokkal szilveszter után is sokat emlegetett téma Czutor Zoltán petárdázásról szóló posztja. A zenész most ismét elmondta véleményét a dologról: a mai napig nem bánja, hogy megosztotta gondolatait, mert úgy véli, hogy a világ kissé aránytalanul kezeli a szilveszteri durrogtatás kérdését.
jan. 4
15:54
Nem bírják a januári meleget a hazai sípályák: már a hóágyú sem segít, bezárnak (Pénzcentrum)
Az évszakhoz képest különösen meleg januárnak néznünk elébe: a meleg miatt kénytelen volt bezárni már az eplényi sípálya, míg a Normafán egyenesen egy kellemes tavaszi kiránduláshoz alkalmas körülmények uralkodnak. A mátraszentistváni sípark még kitart, de mindeközben a külföldi pályákon is már csak hóágyúzással tudnak megfelelő körülményeket bizto
jan. 4
15:54
Tényleg elcsavarta egy 20 évvel fiatalabb színész fejét Angelina Jolie? Az Oscar-díjas színésznő reagált a pletykára, amit egy közös fotó indított el (Femcafe)
A hollywoodi sztárt ezúttal egy ír színésszel, a mindössze 26 esztendős Paul Mescallal hozták hírbe, mivel a két híresség együtt töltötte az időt egy londoni kávézóban, a találkozóról pedig fotó is készült. De mi igaz a szóbeszédből? Tényleg egy évtizedekkel fiatalabb férfi oldalán találta meg a boldogságot Angelina Jolie?
jan. 4
15:54
Hamarosan megérkeznek Ukrajnába a Patriot rakétarendszerek (Magyar Hírlap)
A fegyverek átadásának előkészítése már megkezdődött – jelentette be Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
jan. 4
15:54
A bevándorláspárti politikusok felelősek a szilveszteri migránsterrorért (Demokrata)
Ifj. Lomnici Zoltán a német és francia zavargásokkal kapcsolatban nyilatkozott az Origónak.
jan. 4
15:54
Szakértő a koronavírus újabb hullámáról: védettebbek vagyunk, mint a kínaiak (Mandiner)
Semmi extra nem várható a kínai járványhelyzettől, jelentős védelmet ad az, hogy idehaza sokan felvették a harmadik oltást – mondja a víruskutató.
jan. 4
16:00
Így köszöntötte fel a Fidesz a szülinapos Korda Gyuri bácsit (Blikk)
Érdemeinek sorolásával köszöntötte fel a Fidesz budapesti tagozata Korda Györgyöt születésnapján.
jan. 4
16:00
Az egész világ ezt várta: megszólalt a WHO, fontos részleteket árult el a kínai koronavírus-járványról (Portfolio)
Megvizsgálta a kínai koronavírus-adatokat a WHO, erről osztottak meg most fontos információkat egy sajtótájékoztatón.
jan. 4
16:00
Pintér Sándor terve távozásra bírta a tanártüntetések egyik szervezőjét (ATV)
Simkó Edit a tanártüntetések egyik emblematikus alakja mond le.
jan. 4
16:06
Románia tagadja, hogy az ukránoknak gyártanának lőszereket (Privátbankár)
Románia saját tartalékainak növelésére és más NATO-tagországoknak fog lőszert gyártani, nem pedig Ukrajnának - jelentette ki Florin Spataru román gazdasági miniszter, miután az amerikai sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy Bukarest közvetlenül Ukrajnának szállíthat lőszert.
jan. 4
16:06
Egyhangú volt a monetáris tanács határozata a decemberi kamatdöntő ülésen (Adózóna)
Ellenszavazat nélkül határozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa az alapkamat szinten tartásáról a december 20-i kamatdöntő ülésen – olvasható az MNB honlapján szerdán közölt rövidített jegyzőkönyvben.

Keresés