2023. január 6. péntek

jan. 6
8:54
Van egy angol falucska, ahova hazajárnak az űrlények: majdnem minden lakónak volt már "észlelése" (Life)
Bonsall kedvelt turistacélpont, ám az utóbbi időben nemcsak nyaralói, hangulatos kocsmái és kávézói miatt, hanem az űrlényeknek köszönhetően került fel a térképre.
jan. 6
8:54
Putyint nemsokára kitúrhatják a hatalomból, egy félelmetes alak fordulhatott ellene (Promotions)
A Wagner-csoport alapítója inkább hadvezérnek tartja magát.
jan. 6
8:54
Coming outolt Noah Schnapp, a Stranger Things színésze (Mandiner)
„Amikor elmondtam a családomnak, a barátaimnak, hogy meleg vagyok, miután 18 évig nem beszéltem erről, csak annyit mondtak: tudtuk.”
jan. 6
8:54
Nincs a láthatáron komolyabb lehűlés (Magyar Mezőgazdaság)
2023 tavaszias idővel és melegrekordokkal kezdődött. Komolyabb lehűlés a következő 8-10 nap során sem látszik az előrejelzési számításokban, márpedig a túl enyhe idő az évnek ebben az időszakában már kifejezetten káros mezőgazdasági szempontból. A folytatásban gyakran érkeznek majd frontok fölénk, a jövő hét elején jelentős csapadékkal.
jan. 6
8:54
Gázbőség Európában: Moszkva óvatosan újra nyitna? (Forbes)
Enyhe a tél, a lakosság és az ipar is spórol, az árak le is estek. Az európai gázhelyzet a vártnál is sokkal megnyugtatóbb, legalább is most.
jan. 6
8:54
Ismét megbüntették a Metát, most 414 millió dollár a fizetendő összeg (BitcoinBázis)
Az ír adatvédelmi bizottság 414 millió dollárra büntette a Metát európai uniós adatvédelmi szabályok megsértése miatt. Miután elfogadták az EU
jan. 6
9:00
4,7 millió fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma (Infostart)
A közfoglalkoztatásból is sok ezren kerültek ki a piacra.
jan. 6
9:00
Minden korábbinál többen nyertek milliónál többet szerencsejátékon (Azenpenzem)
Az év utolsó hónapjában minden idők legnagyobb hazai lottónyertese több mint bruttó 30 milliárd forintnak örülhetett. Milliomossá is többen váltak tavaly, mint korábban bármikor, de 5 új milliárdos is lett.
jan. 6
9:00
Zámbó Jimmy nővére pert indít A Király sorozat készítői ellen: Súlyos vádakkal hozakodott elő az elhunyt énekes testvére (Femcafe)
Jimmy nővérét rosszul érintették bizonyos dolgok.
jan. 6
9:00
A neves oktatáskutató élesen bírálta Pintér legújabb húzását: A tanítás más, mint a rendvédelem (Nyugati Fény)
Szerinte ezt Pintér nem érti.
jan. 6
9:00
„Hamis és képmutató az orosz fegyvernyugvásról szóló bejelentés” (Magyar Nemzet)
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a Twitteren közzétett üzenetében kommentálta az orosz bejelentést.
jan. 6
9:06
Harry herceg elárulta, mit mondott Ii. Erzsébet a halálos ágyánál (Blikk)
Harry herceg megosztotta, mik voltak az utolsó szavai a nagymamájához, a néhai II. Erzsébet királynőhöz.
jan. 6
9:06
KSH: Novemberben 3,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta (hirado.hu)
A munkanélküliek száma 2022 novemberében 187 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt.
jan. 6
9:06
Elkezdték letekerni az oroszok az ukrán gáztranzit csapját is? (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban folyamatosan napi 42,5 millió köbméter körüli gázt küldött az orosz Gazprom az ukrajnai tranzit vezetéken át Európa felé, de szerdán ez a mennyiség hirtelen 37,8 millió köbméterre esett, tegnap 37,6 millió köbméterre, ma pedig 35,5 millióra.
jan. 6
9:06
Nem játsszák le a Cincinnati-Buffalo mérkőzést (m4sport.hu)
Nem játsszák le a hétfőn félbeszakadt Cincinnati Bengals-Buffalo Bills mérkőzést az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL).
jan. 6
9:06
Továbbra sem nyitják ki pénztárcáikat a németek (vg.hu)
.
jan. 6
9:06
Ezerhatszázzal kevesebb pick-up kelt el tavaly (Agrofórum)
Tizenegy százalékkal csökkent 2022-ben a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma éves alapon – derült ki a Datahouse adatiból. Két éves viszonylatban 13,9 százalékos a visszaesés. A decemberi adatok 15,6 százalékos mínuszt mutatnak. Az egész 2021-es esztendő 3,4 százalékos éves csökkenést mutat, de 2020 utolsó hónapjához kép
jan. 6
9:06
Sokat költenek innovációra a családi vállalatok (MMonline)
A hazai GDP arányos K+F ráfordítás mértéke 2021-ben új rekordot ért el 1990 óta. Az innovációs fejlesztésekben a vállalati szektornak, azon belül is a családi vállalatoknak kiemelt szerepe van. A K&H kutatásából kiderül, hogy a hazai családi cégek némileg innovatívabbak, mint a vállalati szektor általában. Átlagosan a bevétel 11 százalékát forgattá
jan. 6
9:06
Varga Judit kalapácsot ragadott: Kipróbált egy új szakmát (Nyugati Fény)
Lehet, jobban fog menni neki, mint a mostani.
jan. 6
9:06
A hét utolsó munkanapján is jó erőben a forint (Forbes)
Rég zárt ilyen jó hetet a magyar fizetőeszköz a mértékadó devizákkal szemben. Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve. Reggel fél hétkor az euró árfolyama 395,51 forintra gyengült a csütörtök esti 395,81 forintról. A svájci frank jegyzése 401,62 forintról 401,16 forintra csökkent, a dollár
jan. 6
9:06
Saját töltőhálózatot épít a Mercedes (Villanyautósok)
Bárki odaállhat majd, de az extrákat a Mercedesekre szabják.
jan. 6
9:06
Brutálisat erősödött a forint, és ki tudja, hol a vége? (AC News)
Tart a nemzeti fizetőeszközünk szárnyalása.
jan. 6
9:08
Teljesen más élmény lesz hangoskönyvet hallgatni, ha bejön az Apple új fejlesztése (Portfolio)
Az Apple bevezette az AI-alapú narrációt egyes e-bookjaihoz. A szolgáltatás szerzőknek szól, akik a felvétel költségei és bonyolultsága miatt esetleg nem tudnák hangoskönyvvé alakítani a műveiket - írja a Techcrunch.
jan. 6
9:12
Növekedésnek indult a munkanélküliségi ráta is (Infostart)
Nem csak a foglalkoztatottak száma növekszik Magyarországon a KSH friss számai szerint.
jan. 6
9:12
Itt vannak a Duna House előzetes számai, nehéz hónapokon van túl a cég (Portfolio)
A Duna House közzétette előzetes negyedik negyedéves számait. A cégcsoport az év első két negyedévében elért rekord volumenek után két nehéz negyedéven van túl. A tavalyi év egészét az orosz-ukrán háború, elszabaduló infláció és hitelkamatok ellenére a 2021. évi szinten tartott franchise és saját irodás ingatlanközvetítői jutalékbevétellel és az ol
jan. 6
9:12
Nagy a baj - a magyarok már nem tudnak min spórolni egy felmérés szerint (ATV)
Dübörög az infláció, a magyaroknak pedig egyre kevesebb lehetőségük van a spórolásra, noha a pénzromlás az európai átlagnál is rosszabbul érint minket az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felmérése szerint - vette észre a Népszava.
jan. 6
9:12
ORFK: Több, mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5264-en léptek be Magyarországra csütörtökön.
jan. 6
9:12
Michael Smith megtiltotta fiainak, hogy a helyszínen nézzék a darts-vb elődöntőjét (m4sport.hu)
A 2023-as PDC-világbajnokság győztese, Michael Smith nem engedte gyermekeinek, hogy az Alexandra Palace-ban nézzék édesapjuk Gabriel Clemens elleni elődöntőjét.
jan. 6
9:12
Dakar: A Coronel tesók autója megfagyott a szaúdi sivatagban (Racing)
Ha sivatagról van szó, sok minden eszébe jut az embernek, de a fagy és a mínuszok bizonyára az egyik utolsó, amire gondolunk. A Dakar rali nevével ellentétben idén Szaúd-Arábiában zajlik. Az országra bár a meleg, száraz időjárás jellemző, és nyáron akár 50 fok is tud lenni, télen nem ritka a fagy sem. Ezt tapasztalta meg
jan. 6
9:14
Elakadt a forint erősödése, de 400 alatt ragadt az euróval szemben (Portfolio)
Az elmúlt három kereskedési nap alapján jól látszik, hogy az újév eleji forinterősödés kifulladt, de nem is történt visszagyengülés, így az euróval szembeni jegyzések a 400 alatti tartományban ragadtak.
jan. 6
9:18
Látványosan kezdtünk spórolni a megdrágult élelmiszereken (Menedzsment Fórum)
Ugyan a kiskereskedelmi forgalom minimálisan bővült a KSH pénteken publikált számai szerint, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben látványos volt a visszaesés.
jan. 6
9:18
Csak a benzinkutakon költöttünk több pénzt (Privátbankár)
Ugyan a kiskereskedelmi forgalom minimálisan bővült a KSH pénteken publikált számai szerint, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben látványos volt a visszaesés.
jan. 6
9:18
Itt a vízkereszt: mutatjuk, hogyan kell kitenni a fenyőfát úgy, hogy elvigyék (Blikk)
Mint ahogy tavaly, idén is az FKF gondoskosik a fővárosban a fenyők elszállításáról. Országszerte is a közterület-fenntartó vállalatok gyűjtik be a kirakott karácsonyfákat. Hogyan kell kitenni azokat, hogy biztosan elszállításák?
jan. 6
9:18
Óriási balhé, Neymar brutálisan megalázta Pelét (Metropol)
Felháborodtak a brazilok.
jan. 6
9:18
Nemzetközi lapszemle: kriptoeszközök tőkenyereség-adójának bevezetéséről döntött az olasz kormány (Adózóna)
Néhány napja az olasz parlament elfogadta a 2023-as költségvetési törvényt, melynek részeként – hasonlóan a devizaértékesítésből származó tőkenyereségadóhoz – 26 százalékos kriptoadó bevezetéséről döntött – írja a The Cryptonomist.
jan. 6
9:18
KSH: Novemberben 4 millió 706 ezer volt a foglalkoztatottak száma (hirado.hu)
A fiatalok – 15-24 éves – korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 277 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 28,2 százalékra emelkedett.
jan. 6
9:18
Novák Hunor elárulta, hogyan tudunk hatékonyan védekezni a vírusok ellen (Ripost)
A tavalyi év végén igencsak elszaporodtak a különféle, influenzaszerű megbetegedések
jan. 6
9:18
Ittas vezetés is volt, Szalai Ádám megint túlment a határon Budapesten (BorsOnline)
Nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel.
jan. 6
9:18
Életmentő műtéten esett át a rádiós, levették a melleit (SzMo)
Nyerges Izabella elárulta, hogyan érezte magát a kezelések és a beavatkozás után.
jan. 6
9:18
Különös hóbortja van Győrfi Pálnak, a kislánya buktatta le (Life)
Győrfi Pál imád bolhapiacra járni és gyűjtögetni, azonban felesége is kislánya nem igazán pártolják ezt a szenvedélyét.
jan. 6
9:18
Novemberben 3,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta (Magyar Hírlap)
A munkanélküliek száma 2022 novemberében 187 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt.
jan. 6
9:18
Pezsgés és szenvedély a Muzikumban (Magyar Nemzet)
Születésnapi koncerttel kezdi az új évet Dolhai Attila színművész, énekes-dalszerző.
jan. 6
9:20
Újévi kiútkeresés fogadalmakkal (Magyar Nemzet)
Zelenszkijt és vezérkarát a globális politikai elit, a háttérhatalom elkötelezetten finanszírozza és támogatja.
jan. 6
9:24
Hihetetlen spórolásba kezdtek az emberek az élelmiszerboltokban (Infostart)
6,7 százalékkal csökkent a bolti fogyasztás volumene a KSH adatai szerint.
jan. 6
9:24
Nemzetközi pályázaton keresik a MOME következő rektorát (hirado.hu)
A pályázatban a szakmai előélet mellett kiemelt hangsúllyal szerepelnek a vezetői képességekkel kapcsolatos elvárások is.
jan. 6
9:24
Kína igyekszik minimalizálni a járvány terjedésének kockázatát az ünnep alatt (hirado.hu)
Kína igyekszik minimalizálni a koronavírus-járvány terjedésének kockázatát a holdújév alkalmából utazni készülők körében.
jan. 6
9:24
Nem játsszák le az NFL-meccset, amelyiken szívrohamot kapott Damar Hamlin (444.hu)
A továbbjutás szempontjából nem oszt, nem szoroz.
jan. 6
9:24
Drámai a helyzet a magyarok kedvenc síparadicsomaiban: ez az egyszerű ok áll mögötte (Pénzcentrum)
Egyetlen szűk sávon csúszhatnak le a síelők az ausztriai Filzmoos környékén, a rekordmeleg miatt szinte az összes hó elolvadt, Észak-Macedóniában pedig mintha késő tavasz lenne, úgy fest a táj. A Fókusz egy klímakutatók kérdezett a rendkívüli állapotokról.
jan. 6
9:24
A tabletta a legbiztosabb fogamzásgátlási módszer, mégis sokan kerüljük (Glamour)
Vajon szedd vagy ne szedd? Újra meg újra felmerül ez a kérdés. Ha bizonytalan vagy a hormonális fogamzásgátlókat illetően, most mindent megtudhatsz, ami nyomaszt. Hogy reális képet kapj a lehetőségeidről, felkértünk két szakértőt, ossza meg velünk a nézeteit. Íme a fogamzásgátlás téma pro és kontra.
jan. 6
9:24
Gyilkos robotok a korallpusztító tengericsillag ellen (Márkamonitor)
Egy nemzetközi tudósokból álló csapat formabontó eszközökkel dolgozik azon, hogy megmentse a Nagy-korallzátonyt – a Föld leggazdagabb fajú életközösségét, amely több mint kétezer km hosszan terül el, összesen 34,4 millió hektáron. Munkájukat rögzítette egy dokumentumfilm, amely A Nagy-korallzátony világa címmel január 8. vasárnap 17:30-tól kerül a

Keresés