Decemberben már a második egymást követő hónapban javult a gazdasági hangulat decemberben az euróövezetben és az Európai Unióban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG Ecfin) felmérésének pénteken ismertetett adatai alapján.
Romániában a nyers adatok szerint 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly az első tizenegy hónapban 2021 azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Sokan azért veszik rá nehezen magukat a fogyókúrára, mert tapasztalatból tudják, jelentősebb fogyás esetén a zsírpárnák, ha le is apadnak, sajnos a megnyúlt bőr nem nyeri vissza könnyen a rugalmasságát, néha nagyon előnytelen megjelenéssel jár. Sőt, az arcon, főleg nők esetében kimondottan hátrányos.
A Barbie teremtéstörténet kicsit máshogy alakult, náluk ugyanis nem Barbie baba a plasztik oldalborda, hanem Ken (micsoda touché!). Övé a világ egyik legszebb és legidealizáltabb barátnője, van menő verdája, otthona, és az arcára festett mosoly alapján soha nem volt különösebb oka szomorkodni. Pedig még pénisz sem jutott neki, mégis elmondhatja mag
Optimistán tekint a jövőbe Pleschinger Gyula Márk, az Mkb Private Banking igazgatója, akit a privátbanki üzletágak fúziójának első tapasztalatairól, valamint a jövőbeli stratégiákról, lehetőségekről és kihívásokról kérdeztünk.
Folyamatintegráció, automatizálás, digitalizálás és fenntarthatóság: a DMG MORI a szerszámgépgyártás jövőjét átfogó gyártási megoldásokkal képzeli el. A 2023-as esztendőt rögtön egy rendezvénnyel indítják: 2023 január 30. és február 11. között a DMG MORI legnagyobb, németországi gyárában, Pfronten-ben ismét megrendezésre kerül a szokásos nyílt napo
A 4iG Nyrt. kibocsátói és adósság besorolását ’BB-’szintre emelte a Scope Ratings – tette közzé a tőkepiaci társaság. A felminősítés a Vodafone Magyarország felvásárlásával jelentős magyarországi mobilpiaci részesedéssel javuló versenypozíciót, üzleti profilt, eredményességet és javuló hitelmutatókat tükröz. Tavaly novemberben a ’B+ stabil’ besorol
A Continental technológiai vállalat a CES 2023 kiállításon mutatja be ívelt ultraszéles kijelzőjét (Curved Ultrawide Display). Az „ultraszéles” 1,29 méteres szélességet jelent és a kijelző a két A-oszlop között terül el. A 47,5 colos TFT-kijelzőt több mint 3000 LED világítja meg egy 7680×660 pixeles aktív területen. A mátrix-háttérvilágítás kiváló,
Minél nagyobb volt egy európai országban a bizalom, annál kevesebben haltak meg, és annál többen oltották be magukat. A G7 Podcast vendége Ságvári Bence.
Egy barátod negyvenedik születésnapi meglepetéspartiján vagy vendég. Közel harminc fő vesz részt az eseményen az ünnepelt házában. Már javában tart a buli, amikor a mosdóból kifelé jövet elhaladsz a dolgozószoba előtt, és észreveszed, amint Karola, az egyik ismerősöd épp elemel egy húszezrest az ünnepelt pénztárcájából.
Németország 2022-ben több villamos energiát exportált szomszédaiba, mint amennyit importált, még a hazai energiaválság ellenére is, köszönhetően a több, időjárásfüggő megújuló energiának és a nagyobb franciaországi keresletnek.
A magyarok tömegénél lehetnek még megmaradt kunabankjegyek és -érmék, miközben Horvátországban januártól már euróval lehet fizetni. A kunát 2023 végéig váltják át a horvátországi bankok és posták euróra - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
A Stellantis járműipari konszern (amelyhez olyan márkák tartoznak, mint az Alfa Romeo, a Chrysler, a Citroën, a Peugeot, a Dodge, a Jeep, az Opel vagy épp a Maserati) úgy döntött, hogy egyesíti erőit az Archer Aviationnal, amelynek Midnight névre keresztelt elektromos repülőgépe komoly áttörést jelenthet a rövidtávú légi utasszállításban. A The Eng
Vajon mennyi fájdalmat bír el az anyai szív? A fővárosban élő Méhész Mária attól retteg, hogy elveszíti a fiát. A minap a metrósínekről mentették meg a 19 esztendős, autista gyerekét, s csak a szerencsén múlt, hogy nem következett be tragédia.
Újévi fogadalmakkal tele a padlás, hát még akkor, ha párkeresésről van szó. Mielőtt azonban görcsösen megfogadtatod magaddal, hogy idén már tényleg megtalálod az igazit, van pár dolog, amivel érdemes számot vetned.
Az ősszel és télen felerősödő reumás panaszokat nemcsak a fájdalom miatt nem szabad félvállról venni, de a kutatások szerint a fokozott szívbetegség-kockázat miatt sem. Dr. Pál Mónika, reumatológus az okokat és a megoldási lehetőségeket vette számba.
Tavaly decemberben az Országgyűlés által megszavazott az “Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról” című törvényjavaslat alapján januártól módosult a Munka Törvénykönyve. A próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást is meg kell indokolnia a cégvezetésnek - figyelmeztet Dr. Zsidi Roland, az ICT LEGAL, Termel & Zsidi Ügyvéd
Neeeem, nem azért ment tönkre a párkapcsolatunk, mert megcsalt. Azért ment tönkre, mert az ő csillagjegye tudod egy ilyen nagyon domináns, nagyon leuraló, nagyon alfa, ezért szüksége van a szabadságra. Én reagáltam rosszul, amikor megláttam, hogy egy másik nővel hetyeg az ágyban. De hát tudod... ezek a Rákok már csak ilyen túlreagálósok.
Ez az interjúsorozat nem mostanában készült, hanem 15-16 évvel ezelőtt. Ezért nem arról szól, hogy mikor lesz Magyarországon euró. Az interjúk készítésekor még arról szólhatott. Arról, hogy akkoriban 2-3 évnyire voltunk tőle. Ma már – legalábbis hazánk politikai vezetése szerint – alig 30-40 év múlva kerülhet rá sor. Már ha egyáltalán. Akkor mégis,
Spórolásba kezdtek a magyarok - a Statisztikai Hivatal adatai szerint. Az infláció miatt egyre kevesebbet költenek az emberek élelmiszerre, ami novemberben 6,7 tized százalékos visszaesést okozott a kereskedelemben. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint: az árstop mellékhatása a forgalom visszaesése.
Ahogyan 2022-ben arról a Háttér Társaság hírt adott, a bíróság elmarasztalta és az adatok kiadására kötelezte Gulyás Gergely minisztériumát. Ezt az ítéletet hagyta helyben a Fővárosi Ítélőtábla és immár jogerős ítélet kötelezi a Miniszterelnökséget az adatok kiadására. 2021 márciusában kiszivárgott, hogy a Miniszterelnökség sürgős kérdéssel fordu
Németország digitális és közlekedési minisztere a Twitterrel kapcsolatban közölte Elon Muskkal, hogy elvárja a dezinformáció elleni küzdelmet. Németország digitális és közlekedési minisztere, Volker Wissing találkozott Muskkal, hogy tisztázza, mit vár el Berlin a Twittertől, különösen a dezinformáció elleni küzdelem terén, mióta a Tesla-alapító átv
Hajójuk tervezésénél a Luna Rossa Prada Pirelli America’s Cup csapata a Siemens Xcelerator portfóliójára támaszkodik. Az America’s Cup a világ egyik legextrémebb vitorlásversenye. A csapatok 90 km/h feletti sebességekkel szelik át a hullámokat a legfejlettebb hajókkal, hogy elhódítsák a világ legrégebbi vitorláskupáját. A győzelem érdekében minden