Nem lesznek személyi változások a magyar női kézilabda-válogatott stábjában az Európa-bajnoki 11. hely után, de még szorosabbra fűzik az együttműködést a klubokkal, és szükség esetén plusz felkészülési napokat is beiktatnak.
Yazeed Al Rajhi nyerte a Dakar hetedik napját, a szaúdi versenyző nagyon magabiztosan száguldott végig a 333 kilométeren és csaknem kilenc perc előnnyel nyert a litván Vaidotas Zala előtt. Al Rajhi a hatodik szakaszon öt órát veszített egy technikai hiba miatt, és visszaesett a 35. helyre. Miután elveszítette esélyét a végső győzelemre és a dobogór
Miután a Zijin Copper szerbiai vállalatvezetése nem tudott közös nevezőre jutni december végén a kelet-szerbiai Bor réz- és aranybányájának munkásaival, ez utóbbiak még tavaly tüntetésbe kezdtek. Kedden délután a vállalat épülete előtt követelték a vezetőségtől, hogy módosítsák a december közepén meghozott munkaszabályzatot.
Mármint kockázatmentesen. Mert sokan nem értenek a pénzügyekhez és megelégednek annyival, hogy valami biztonságos helyen fialjon a pénzük. Ezekből a lehetőségekből gyűjtöttek egy csokorral a BiztosDöntés.hu szakemberei.
Nem tolja az arcodba, hogy mennyibe kerül, viszont kényelmes, és 6 liter alatt el lehet vele járni - nagyjából így lehet leírni a Lexus NX 350h-t, amelynek a fullextrás változatát teszteltük. A csúcsmodell árcédulája vaskos, de cserébe a visszafogott luxus mellé elég kedvező fogyasztás is társul.
„Azt hiszem, a novellákban és a regényekben messzebbre juthatok, mint a popzenén keresztül” – mondja Kollár-Klemencz László, aki nemrég új lemezt rögzített kamarazenekarával, hamarosan pedig megint prózaírásba fog majd a tervek szerint. Mesélt nekünk a mondatokban kószálás szabadságáról, a velünk lévő Mennyországról, egy kecskékkel bandázó tyúkról,
Pietro Fittipaldi eddigi Forma-1-es karrierje úgy tűnik, hogy mindössze két nagydíj marad, mivel a Haas F1 Team tartalékversenyzője állandó helyet remél a világ legígéretesebb versenysorozatában, de most ismét be kell érnie egy másik szériával, mivel a 2023-as FIA hosszútávú világbajnokságán csatlakozik a JOTA-hoz, az LMP2 osztály regnáló bajnokáho
A 2023-as angyalszám útmutatást ad ahhoz, hogy higgyünk és bízzunk az erőnkben, valamint abban is támogat bennünket, hogy kövessük a megérzéseinket. A vonzás törvénye szerint a hasonló vonzza a hasonlót, tehát ha pozitív változásokat szeretnénk az életünkben, akkor a pozitív gondolatokra kell koncentrálnunk. Az angyalok tudják, hogy ez nem mindig k
Egy óra alatt öt baleset is történt szombat reggel az M1-es autópályán, ahol összesen tizenöt autó rohant egymásba több különböző szakaszon: Hegyeshalom irányába a 25-ös, a 100-as, a 115-ös és a 130-as kilométernél is történt ütközés - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.
Budapest IX. kerületében egy régi Citroën Xsara sofőrje megpróbált meglépni a rendőrök elől. A Tények információi szerint a sofőrt igazoltatás közben megszondáztatták, ami pozitív eredményt hozott, és utána döntött úgy, hogy menekülőre fogja. A különös hajszáról felvétel is készült, melyet a Metropol közölt. Ezen nem sokkal az üldözött autó és a
A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.
A fürdők azonban kimaradtak a turisztikai mentőcsomagból, ezért hétfőtől több is átmeneti üzemszünetre vált, és félő, hogy elkezdődik az a bezárási hullám.
A kormányfő a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján beszélt, mondandója lényegét most foglalta össze a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandineren.
Két évvel meghosszabbította a kormány a babaváró hitel igénylési határidejét, így most már nem 2022. december 31-éig, hanem 2024. december 31-éig igényelhető ez a kamatmentes kölcsön. Sőt, sokak várakozásával ellentétben még csak nem is szigorítottak rajta, így továbbra is szabadon felhasználható az így felvett akár 10 millió forintos összeg. De va
Ha ez igaz, akkor ezt a jegybanktörvény szigorú szabályai miatt csak úgy tudja megtenni, ha átszervezi az intézményt, például önállóvá teszi a felügyeletet.