2023. október 10. kedd

okt. 10
12:51
Búza, kukorica: megint emelik a kivitelt sújtó adókat (Agrárágazat)
Mint az elmúlt években gyakran, idén ősszel is jelentős mértékű kiviteli adóval igyekszik kordában tartani a mezőgazdasági terménykereskedelmet az orosz kormány.
okt. 10
12:51
Konferenciasorozattal ünnepel a rangos üzleti egyetem (Transpack)
30 éves hazánkban az Essca School of Management. Több rendezvénnyel ünnepeli jubileumát az üzleti egyetem.
okt. 10
12:51
Robert C. Castel is üzen majd a Duna-parti cipőkhöz szervezett szolidaritás-tüntetésen (Mandiner)
A szervezők úgy vélik: egyetlen jó érzésű ember sem maradhat csendben az ilyen aljas és bestiális tömeggyilkosságok láttán.
okt. 10
12:51
Mi történt? Egyik percről a másikra ügyben vett hátraarcot a kormány (Nyugati Fény)
Meggondolták magukat.
okt. 10
12:51
A Hungarian Motorsport Academy versenyzői közül László Martin teljesített a legjobban a Rally Hungary-n (Autószektor)
AUTÓSPORT Már negyedik alkalommal érkezett hazánkba az ERC mezőnye, Nyíregyháza és a Zemplén vidéki pályáira idén is több ezren látogattak ki. A rabócsiringi, telt házas szuperspeciállal kezdődött el az Európa-bajnokság záró eseménye, amit a szombati naptól kezdve a HMA támogatását is élvező Csomós Miklós-Bán Viktor kettős vezetett. A magyar páros
okt. 10
12:51
Hogyan alakul át az Európai Unió energiarendszere? (Üzletem)
A megújuló energiáról és az energiahatékonyságról szóló uniós irányelv felülvizsgálatáról az Európai Bizottság szakemberei foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat.
okt. 10
12:51
Ekkor érkezik A korona utolsó évada (in.hu)
Még idén láthatjuk a sorozat 6. és egyben utolsó évadát.Bár a harmadik évad levetítése után Peter Morgan, A Korona alkotója bejelentette, hogy a drámasorozat az ötödik évaddal véget ér, 2020 júliusában kiderült, hogy meggondolta magát és a sorozat kap még egy extra évadot. "Ahogy elkezdtük megvitatni az ötödik széria történetszálait, hamar világoss
okt. 10
12:51
Mintegy 2000 REpontra lehet majd vinni a visszaváltós palackokat (Öko-drive)
A jövő év elejétől minden visszaváltási jelöléssel ellátott üveg, fém és műanyag palackos italtermék csomagolását vissza lehet majd vinni mintegy 2000 visszaváltási pontra, REpontra; a hálózat új csatlakozókkal folyamatosan bővül majd - tájékoztatta a Mol hétfőn az MTI-t.
okt. 10
12:53
Aggódnak a demokráciáért: Izrael, hazánk és Lengyelország miatt tüntetnek Brüsszelben balos csoportok szerdán (Mandiner)
Az izraeli, a magyar és a lengyel demokráciáért aggódó tüntetést és konferenciát rendeznek október 11-én, szerdán délután ötkor Brüsszelben baloldali csoportok, mindezt annak ellenére, hogy Izrael épp háborúban áll.
okt. 10
12:57
Mi történt? Kevesebb bort isznak a magyarok (Piac és Profit)
A borfogyasztók száma és a borfogyasztás mennyisége is jelentősen csökkent az utóbbi években Magyarországon - közölte felmérései alapján a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
okt. 10
12:57
2 milliárdos tőkebevonás, ötéves stratégia a Delta Technologiesnál (Portfolio)
Több hír is érkezett a napokban a Delta Technologies Nyrt-vel kapcsolatban. 2 milliárdos tőkebevonást hajtottak végre intézményi befektető révén, majd pedig a 2022-23-as üzleti évet lezáró közgyűlési meghívóval egy 2028-ig szóló üzleti stratégia kivonatát is közreadták. A Portfolio Csontos Zoltánt, a Delta Technologies Nyrt. igazgatóságának elnökét
okt. 10
12:57
Gyászol az izraeli rendőrség: Már negyvennél is több egyenruhás esett el a Hamász terroristái ellen folytatott harcokban (ATV)
Izrael hazaszállítja a külföldön rekedt izraeli tartalékosokat, 360 ezer tartalékos mozgósítását jelentették be - jelentette a helyi média.
okt. 10
12:57
Koncz Zsuzsa nagyon kibukott az influenszerekre: "Egész nap mutogatják a botrányokkal fűszerezett, sivár életüket" (SzMo)
Szerinte ő a közönséggel kötött "szerződést", ezért magánéletét nem is tárja a nyilvánosság elé, a közösségi médiát is csak tájékozódásra használja.
okt. 10
12:57
Újszülöttje megöléséért börtönbüntetést kapott egy somogyi nő (Magyar Hírlap)
A 34 éves, kétgyermekes anya 2022. február 10-én fiút szült egy WC-nek használt felmosóvödörbe.
okt. 10
12:57
Mi történt? Egyik percről a másikra vett hátraarcot a kormány (Nyugati Fény)
Meggondolták magukat.
okt. 10
12:57
Videó: mennyi idő alatt jössz rá, hogy a 7 lány közül ki az egyetlen, aki tényleg énekel? (Sassy)
A többiek csak tátognak. De nem olyan egyszerű kiszúrni, ki az, aki nem kamuzik.
okt. 10
12:57
15 éves a Mindennapi Pszichológia Magazin (Digital Hungary)
Kamaszkorba lépett a Mindennapi Pszichológia Magazin (MiPszi) - tizenötödik születésnapját ünnepli a lap, amely elsőként tűzte ki célul, hogy a pszichológia világát közérthető módon és magas szakmai színvonalon mutatja be az olvasóknak. 2008-ban a MiPszi úttörőként lépett a haza lappiacra, a magazin cikkeit pedig 15 év óta elismert hazai szaktekint
okt. 10
13:03
Házkutatást tartottak a munkácsi polgármesternél (HírTV)
Nagy összegű korrupciós ügyletek gyanújával házkutatást tartott a magyarellenes tetteiről hírhedt Andrij Baloha munkácsi polgármesternél.
okt. 10
13:03
Lerázták magukról a tőzsdék a háborús pánikot, szárnyalnak a tőzsdék (Portfolio)
A részvénypiacok továbbra is az izraeli-palesztin háború hatásait igyekeznek mérlegelni és beárazni, jelenleg rendkívül nagy az optimizmus a piacokon. Ezen felül fontos gazdasági információk is érkeztek ma a magyar befektetők számára - az előzetes várakozásoknak megfelelően szeptemberben 12,2 százalékra esett vissza az infláció hazánkban. Ezt követ
okt. 10
13:03
Megvannak a 2028-as és a 2032-es foci EB helyszínei (444.hu)
Írország és Nagy-Britannia, valamint Törökország és Olaszország.
okt. 10
13:03
Mélypontra került a magyar televíziózás: nyilvános kamatyolással és furulyázással szórakoztatták a nézőket (Promotions)
Újabb mélypontot ért el a magyar televíziózás.
okt. 10
13:03
Nagy Márton: 2030-ra duplájára növekedhet a logisztikai és szállítmányozási szektor részesedése a GDP-ből (Magyar Hírlap)
A közeljövőben számos nagy ipari beruházás érkezik Magyarországra, amelyek szükségessé teszik a szállítás továbbfejlesztését is.
okt. 10
13:03
Házkutatást tartottak a magyargyűlölő munkácsi polgármesternél (Demokrata)
A város költségvetésének okozott kár elérheti a százmillió hrivnyát (körülbelül egymilliárd forint).
okt. 10
13:03
Ebből baj lesz: Nagy Márton bejelentéséből súlyos vihar lehet Magyarországon (Nyugati Fény)
A profit is kiszalad az országból – mondta.
okt. 10
13:05
Jövőre gyorsabban jön a GDP-adat (Portfolio)
A Központi Statisztikai Hivatal célja, hogy az adatversenyben helytállva minél előbb tudja megosztani a felhasználóival a fontos információkat - mondta az intézmény sajtóreggelijén Kincses Áron KSH-elnök. Ennek egyik jele lesz, hogy jövőre a GDP-adat előbb tud megjelenni.
okt. 10
13:06
Fordulatot vár Magyarországon az IMF (Menedzsment Fórum)
Az idén még 0,3 százalékkal csökkenhet a magyar GDP, jövőre azonban 3,1 százalékos pluszt várnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői.
okt. 10
13:06
Lejtőn maradhat az infláció, erre számít az MBH szakértője (Privátbankár)
Az idén még 17,8 százalékos lehet az éves átlagos infláció az MBH-s Suppan Gergely szerint, jövőre azonban 3,9 százalék körüli eredmény várható.
okt. 10
13:06
A hazai kutakon is napokon belül megjelenhet a "geopolitikai prémium" (Infostart)
Az Izrael elleni terrortámadás után hétfőn megugrott a nyersolaj világpiaci ára. Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője azt mondta az InfoRádióban, hogy jelenleg mindenki Irán és Szaúd-Arábia helyzetét figyeli, ugyanis ez a két ország nagyon fontos szereplő a termelésben és az árak meghatározásában.
okt. 10
13:06
Eden Hazard: ennyi volt (Infostart)
Bejelentette visszavonulását Eden Hazard világbajnoki bronzérmes belga labdarúgó.
okt. 10
13:09
Falba ütközött a forint (Portfolio)
Kedden a legfontosabb adatközlés a Központi Statisztikai Hivatal jelentése volt az inflációról, amely illeszkedett az elemzői várakozásokhoz. Mindez a reggeli órákban lökést is adott a forintnak. Napközben az IMF világgazdasági jelentése tartogathat még izgalmakat. Közben pedig folytatódnak a kötvénypiaci turbulenciák, a hozamok emelkedése pedig mé
okt. 10
13:09
Spanyolország katonai repülőgépet küld állampolgáraiért (Magyar Hírlap)
A külügyminiszter tájékoztatása szerint több százan olyan állampolgár lehet, akik Izraelben rekedtek.
okt. 10
13:09
Iráni ajatollah: Kezet csókolunk az Izrael elleni támadás szervezőinek (Mandiner)
Ali Hamenei azonban sietett hozzátenni, hogy országa nem vett részt az akcióban.
okt. 10
13:09
Így szerepeltek a HMA versenyzői a Rally Hungary-n (Racing)
A Hungarian Motorsport Academy (HMA) mind a négy ralipilótája, Csomós Miklós, Herczig Patrik, László Martin és Hangodi Bendegúz is rajthoz állt az év leginkább várt rali eseményén, a már 4. alkalommal megrendezett Rally Hungary-n, amelynek rendezője idén is a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség volt. Az Európai ralibajnokság záró futamát a
okt. 10
13:15
Számlázások változása 2024 az Európai Unióban (ProfitLine)
Újabb mérföldkőhöz érkezhet a számlázás digitalizációja az Európai Unión belül; jövőre a számla befogadójának belegyezése nélkül is kibocsátható elektronikus számla, és változik az elektronikus számla kritériumainak meghatározása is - hívta fel a figyelmet Ozsvár Ferenc, a Cnet IT Consulting Kft., a számlaRobot elektronikus számlafeldolgozó ügyvez
okt. 10
13:15
Kritikus időszakba kerültünk, ezen állhat vagy bukhat a tőzsdék sorsa (Portfolio)
A nagy októberi részvénypiaci mozgások előtt nem egyszer előfordult olyan helyzet, hogy a megelőző hetekben vagy hónapokban a kötvénypiaci és részvénypiaci mozgások teljesen elváltak egymástól. Ám végül minden esetben bekövetkezett a szétválás utáni normalizálódás. A múltbeli analógiák alapján most egy további hozamemelkedés nagyon nem esne jól a r
okt. 10
13:15
Nem rendeltek el tanítási szünetet abban az iskolában, ahol ma reggel életét vesztette egy 9 éves kisfiú (ATV)
Ugyanakkor bármelyik gyermeket hazaengedik az iskolából, ha a szülő ehhez ragaszkodik.
okt. 10
13:15
Britney Spears apró fehérneműben táncol, és nem kíváncsi a véleményedre (Glamour)
Britney Spears úgy döntött, hogy apró fehérneműben mutatja meg a tánctudását a nagyvilágnak. Az Instagramra posztolt felvételek alatt letiltotta a kommentelés lehetőséget - nem véletlenül, hiszen nem kíváncsi a véleményedre.
okt. 10
13:15
Hivatalos személyek megölésével fenyegetőzött egy Vas vármegyei nő, letartóztatták (Magyar Hírlap)
A nő ingatlanában végzett kutatás során a hatóságok lefoglaltak egy számszeríjat, két reflexíjat is.
okt. 10
13:15
Egy Machete Reis nevű férfi nyerte a Portugália legszebb nője címet (Mandiner)
Ő fogja képviselni az országot a Miss Universe-n is.
okt. 10
13:15
Bitcoin Spark: egy régi Bitcoin-bányász 900 dolláros árfolyamot jósol (BitcoinBázis)
A dinamikus kriptoarénában sokszor a jóslatok határozzák meg a befektetési narratívát. Az egyik ilyen, hullámokat keltő előrejelzés a Bitcoin Spark
okt. 10
13:17
A CPI Hungary retail portfóliója 14 Stop Shop bevásárlóparkkal bővült (ProfitLine)
A CPI Hungary retail portfoliója immár 275 ezer négyzetméteren várja évi 65 millió látogatóját. A bevásárlóközpontok, mint a Pólus, Campona és Europeum mellett, a retail parkok jelenléte is erősödött a teljes portfólión belül, hiszen tavaly a két CityMarket mellé 14 Stop Shop park is csatlakozott.
okt. 10
13:17
Megérkeztek a magyar bankok új lakáshitelei, rég láttunk ilyen törlesztőrészleteket (Portfolio)
Legalább egy kamatperiódus esetében (jellemzően a 10 évesnél) minden nagyobb hazai bank megfeleltette a lakáshitelét a kormány hétfőn életbe lépett 8,5%-os THM-plafon elvárásának. A kezdeményezés felgyorsította a kamatok csökkenését, így az átlagos kamatszint mintegy 0,8 százalékponttal került lejjebb egyetlen hónap alatt. Ezzel a Portfolio számítá
okt. 10
13:17
A háború végéig nem tárgyal a túszokról Hamász (Mandiner)
Bizonytalan a sorsa a Gázai övezetbe hurcolt izraeli embereknek.
okt. 10
13:17
A szakértők kiszemeltjei: zCash, Filecoin, és VC Spectra (BitcoinBázis)
A közelmúltban a zCash (ZEC) bikás ütemre váltott, miután a ViaBTC felvásárolta a bányászpool 51%-át. Egy másik altcoin, a Filecoin
okt. 10
13:18
Mennyiért takarékoskodhatnak a nyugdíjkasszások? (Menedzsment Fórum)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak költségmutatói tavaly alig változtak, a klasszikus díjterhelési mutató 0,72 százalék, a korrigált díjterhelési mutató 0,73 százalék lett. A befektetési költséghányadot több pénztárnál a negatív hozam miatt ki nem fizetett sikerdíjak csökkentették. A működési költségrészt a nemfizető tagok okozta kiesés pótlása növelte.
okt. 10
13:19
Új vagy a kriptovilágban, de nyereségre törekednél? Így vásárolhatsz XRP és VC Spectra tokent (BitcoinBázis)
A kezdő kriptobefektetők egyik legnagyobb problémája, hogy megtanulják a nyereséges befektetést. Még nagyobb probléma annak eldöntése, hogy egyáltalán melyik tokent
okt. 10
13:21
Komoly pszichés gondokkal küzdenek a román munkavállalók (Piac és Profit)
Romániában tíz munkavállalóból hétnek pszichés problémákat okoz a munkahelyi stressz, egyharmaduk kiégésre panaszkodik – derül ki az eJobs Románia felméréséből.
okt. 10
13:21
Izrael ellenőrzi a Gázai övezet határát, teljes a blokád (HírTV)
Izrael ellenőrzése alá vonta a Gázai övezet határát, így tegnap már nem szivárogtak be fegyveresek Izrael területére - jelentette a zsidó állam hadserege.
okt. 10
13:21
Tarol a magyar bútorcég: a piacvezetők közül is kiemelkedik az RS Bútor dinamikája (ProfitLine)
A toplista legnagyobb magyar szereplője újabb nagyvárosban válik elérhetővé.
okt. 10
13:21
Ez a döntés nem a ház körüli kertészkedés malmára hajtja a vizet (Agroinform)
Hunyadi István, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnöke nyilatkozott az egyik fontos rovarölő szer átsorolásának ügyéről.

Keresés