Reese Witherspoon kemény beszélgetéseket folytat a gyerekeivel, és azt javasolja minden szülőnek, hogy kövesse a példáját. A színésznőnek három gyereke van, és igyekszik úgy nevelni őket, hogy az az ő érdeküket szolgálja.
A közlemény szerint egy internetes hirdetésre figyeltek fel a pénzügyőrök, ahol jóval a piaci ár alatt kínáltak különféle autódiagnosztikai eszközöket. A vizsgálat próbavásárlással kezdődött: az adóellenőrök ötvenezer forint értékben rendeltek egy eszközt, majd annak átvételekor a férfi lakásán majdnem kilencven hamis autódiagnosztikai eszközt talá
Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat, mert ugyan a jegybank folytatta a kamatvágásait, de a hitelek árazását közvetlenebbül befolyásoló referenciakamat
Két thaiföldi és egy kambodzsai állampolgár is meghalt a hétvégi izraeli-palesztin fegyveres támadásokban – közölte a két ázsiai ország kormánya vasárnap.
Izgalmas programokkal, kiváló Olaszrizling fajtából készült borokkal, gasztronómiai ínyencségekkel, értékes nyereményekkel, kedvezményekkel és számtalan meglepetéssel folytatódik a közel egy évtizedes múlttal rendelkező Bortriatlon rendezvénysorozat
Csomós Miklós és Bán Viktor a Rally Hungary utolsó előtti szakaszán balesetet szenvedett, így Mads Ostberg állt a verseny élére, Vincze Ferenc pedig második.
Életének nyolcvankettedik évében elhunyt Sólyom László jogtudós, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között Magyarország köztársasági elnöke. Az MTVA
Nem lehet feladni az etnikai politizálást, mert az az önfeladást jelentené – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Pozsonyban, ahol beszédet mondott a Felvidékről kitelepített magyarok emlékére tartott megemlékezésen.
A 25 éves Noa Argamanit több más civillel együtt rabolták el egy izraeli zenei fesztiválról a Hamász fegyveresei, akiknek egyik kiemelt célja, hogy minél több túszt ejtsenek.
A hidroponikus kultúrákban való használatra tervezett műtrágya létfontosságú szerepet játszik a hidropóniás növények tápanyaghiányának enyhítésében. Ez minden bizonnyal így van a bazsalikom (Ocimum basilicum) esetében is. Tudta, hogy ez a legtöbbet termesztett üvegházi fűszernövény?
Vasárnap, 82 éves korában elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
A Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója azt mondta az InfoRádióban, az intézkedés nem vet véget a kábítószer feketepiaci kereskedelmének. Téglásy Kristóf szerint a schengeni egyezményben rögzített szabályokat könnyen ki lehet játszani és kontrollálhatatlan mennyiségben áramolhatnak be az itthon illegális szerek Magyarországra.
Mint azt az atv.hu is megírta, életének nyolcvankettedik évében elhunyt Sólyom László jogtudós, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között Magyarország köztársasági elnöke.
A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből. Érdekesség, hogy bár a cégvezetők szerint a SZÉP-kártya, a lakhatási támogatás és a szakmai továbbképzés a legcsábítóbb juttatás, a dolgozók a magánegészségügyi ellát
Elhunyt Sólyom László, volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár. Még 2008-ban alapította meg a Bölcsek Tanácsát, amelynek célja ajánlások kidolgozása volt az oktatás fejlesztésére és a korrupció visszaszorítására. Felkérésére több neves közéleti személyiség írt tanulmányt a témában, fogalmazot meg ajánlás
A Hezbollah libanoni radikális síita fegyveres szervezet vasárnap bejelentette, hogy tüzérségi lövedékekkel és rakétákkal támadta a libanoni-izraeli határ térségében lévő vitatott szektorban található izraeli állásokat, "szolidaritásul" az előző nap Izraelre támadó Hamász palesztin szervezettel.
Lassuló ütemű, de még mindig emelkedő áremelkedés rajzolódik ki a fővárosi albérletpiacon, ugyanakkor a százezer főnél népesebb vidéki városokban már némi árcsökkenést mért az Otthon Centrum. Továbbra is a panellakás a legolcsóbb opció.