Egy rendőr lelőtt két izraeli turistát és egyiptomi idegenvezetőjüket vasárnap az egyiptomi Alexandriában - közölte egy, a biztonsági apparátushoz közel álló televízió az Izrael és a palesztin szélsőséges Hamász szervezet között dúló háború közepette. Az esetről beszámolt az izraeli külügyminisztérium is.
A sötét téli hónapokban napelemek segítségével árammal látnak el egy sarkvidéki szigetcsoportot, elősegítve a zöld energia felhasználását és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését.
Két thaiföldi és egy kambodzsai állampolgár is meghalt a hétvégi izraeli-palesztin fegyveres támadásokban - közölte a két ázsiai ország kormánya vasárnap. Szrétta Tavizin thaiföldi miniszterelnök bejelentette, hogy tel-avivi nagykövetségük jelzése szerint "két thaiföldit megöltek az erőszakban". Hozzátette, hogy az ország külügyminisztériuma már me
Az OTP Bank Liga 9. fordulójában vasárnap rendezett Fehérvár FC – MTK Budapest mérkőzés 19. percében Bogár Gergő játékvezető Kádár Tamásnak mutatta fel a piros lapot, miután rátalpalt ellenfele, Kenan Kodro térdére. Az 57-szeres válogatott hátvéd az utolsó pillanatban megfékezte a rendkívül veszélyes mozdulatot, így a Vidi csatára megúszta a komoly
A krskói atomerőműben (NEK) keletkezett kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék számára legkésőbb 2028 elejéig el kell készülniük a hulladéktárolóknak - jelentette ki Bojan Kumer szlovén környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter Davor Filipovic horvát gazdasági és a fenntartható fejlődésért felelős miniszterrel tartott közös sajtótáj
A londoni rendőség (Metropolitan Police, Met) fokozza a járőrözést a brit fővárosban, mivel "a Hamász terrorista tevékenységének dicsőítésével" vádoltak meg embereket. Egy brit műsorvezető olyan videót tett közzé, amelyen Londonban ünnepelték az Izrael elleni brutális Hamász-terrortámadást.
Országszerte 28 naperőművet épített 6,7 milliárd forintos beruházással 2021 és 2023 között az MVM Zöld Generáció Kft. - ismertette a társaság üzleti projekt igazgatója szerdán Pécsen.
Egyből tudta, hogy jó autója van, de nem sejtette, hogy ilyen dominancia lesz belőle. Elmondta, mikor érezte magán a legnagyobb nyomást, mely győzelmeit, pole-jait tartja a legjobbnak, és arról is beszélt, meddig juthat még. Max Verstappen bajnoki interjúja!
Szombaton lezajlott a Sztárban sztár leszek! negyedik évadának első élő show-ja. A műsorba Tóth Gabi egy elég extrém ruhát választott, és az énekesnő új párja, Papp Máté Bence is ott volt a stúdióban, hogy támogassa a kedvesét.
Palesztinok szivárogtak be Izraelbe vasárnap is a megrongált határkerítésnél - jelentette hivatalos izraeli és palesztin közléseket idézve az izraeli közszolgálati rádió vasárnap. A hivatalos beszámolók szerint közelharcok dúltak több, a palesztin Gázai övezettel szomszédos izraeli településen.
Suella Braverman brit belügyminiszter vasárnap felszólította a rendőrséget, hogy minden törvényes eszközzel lépjen fel a Hamászt támogató megnyilvánulások ellen.
Gilad Erdan példátlannak nevezte a Hamász Izrael elleni támadását, a palesztin fegyveseket pedig "állatoknak" tartja, amiért az öldöklés mellett gyerekeket, nőket és időseket ejtettek túszul.
Palesztinok szivárogtak be Izraelbe vasárnap is a megrongált határkerítésnél - jelentette hivatalos izraeli és palesztin közléseket idézve az izraeli közszolgálati rádió vasárnap.
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 55 087,04 ponton zárt pénteken, 1,35 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
Sorra törik fel, lopják el a magyar Facebook-profilokat, mely esetek többségére válaszként a közösségi média-óriás csak hallgat. Családi fotók, kisgyermekeket ábrázoló képek silányulnak az internetes feketepiac árucikkeivé, nem beszélve a pénzügyi csalásokról és a jó hírnév megsértésének problémájáról.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Mint megírtuk, vasárnap meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap. A politikustól búcsúzott Orbán Viktor miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is.