A temetkezési cégek részvényei nagyot ugrottak a Covid alatt, de visszaestek az utóbbi bő másfél évben. Valóban olyan nagy üzlet ez, amilyennek tartják? Az amerikai nyilvános temetkezési részvénytársaságok a tőzsdén mintha nem lennének igazán olcsóak, osztalékuk messze elmarad az állampapírokétól.
Már eddig is aggasztotta a jegybankot az amerikai gazdaság túlzottan jó teljesítménye, a friss GDP-adat pedig a korábbi várakozásokra is rácáfolt. Ez nem elírás: a bivalyerős amerikai gazdaságnak most nem lehet felhőtlenül örülni, a kereslet élénkülése ugyanis fokozza az inflációs kockázatokat. A Fed már korábban nyilvánvalóvá tette: ha nem lassul
Nagyjából harmincmillió forintot kellene előteremtenie annak a vállalkozónak, aki Szekszárd közelében épített egy 15 km-es kerékpárutat, ám az építkezés közben több helyi utat is tönkretett. Az építkezést a Magyar Közút rendelte meg a kivitelezőtől, ám a cég nem egyeztetett az önkormányzattal, hogy hol tárolja és szállítja a földet, a kavicsot, és
Továbbra is a magyarok reagálnak a legérzékenyebben a gazdasági helyzet romlására a régiós országok közül - derült ki a Publicis Groupe felméréséből. A Lengyelországra, Szlovákiára, Csehországra és Magyarországra kiterjedő, negyedévente ismétlődő kutatás azt vizsgálta, hogyan változnak az emberek fogyasztási szokásai a nehezedő gazdasági körülménye
Csak keveseknek jut eszébe Van Goghról a Csillagos éj, mert mindenkinek a levágott füle ugrik be először. Már ha egyáltalán tényleg le lett vágva az egész…
Természetesen Cseh Katalin állításával ellentétben Európára nem Orbán Viktor jelent veszélyt, hanem a Cseh Katalinhoz hasonló alvajáró liberálisok. Kohán Mátyás írása.
Magyarországon is egyre elterjedtebb csalási módszer a hívószám-hamisítás (phone number spoofing, caller ID spoofing) - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.
A szülők többsége úgy véli, fontos, hogy gyermekeik minél korábban elkezdjék elsajátítani a pénzügyi tudatosság alapjait és félretegyenek a saját céljaikra. Többségük, vagyis 65 százalék arra ösztönzi a gyermekét, hogy ne költse el azonnal a pénzét, hanem gyűjtsön, spóroljon valamilyen célra – derült ki az OTP Bank által megrendelt felmérésből. A h
A házikedvenc elvesztése kapcsán kialakult gyász egy teljesen természetes reakció. Vannak olyan gazdik, akiknek nagyon nehéz túltenniük magukat háziállatuk elvesztésén. Tanuljuk meg kezelni ezt a borzasztó érzést!
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke kedden hivatalosan is bejelentette, 2034-ben Szaúd-Arábia rendezi a labdarúgó-világbajnokságot, miután Ausztrália visszalépésével gyakorlatilag egyedüli induló ország maradt.
Németország új kezdeményezést jelentett be az erkélynapelemek terjedésének ösztönzésére és a tiszta energiatermelés felgyorsítására. Az új szabályok egyszerűsítik az eljárásokat és megszüntetik a bürokráciát.
A budapesti sírkertek szerdán és csütörtökön reggel fél 8-tól este 8-ig tartanak nyitva; a temetők környékén fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani.
Az Euronicsnál egy átlagos hónap árbevételének közel másfélszerese a novemberi és kétszerese a decemberi forgalom. A cég webshopjában novemberben leadott rendelések száma még a decemberit is megelőzik. Ebben az időszakban a fogyasztók kiemelten keresik az It termékeket, a mobiltelefonokat és az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, valamint a háztart
A Naprendszer bolygókirályának is nevezett Jupiter most pénteken kerül oppozícióba, azaz a Földdel való szembenállásba. A bolygó 12 éves keringése során 2023 januárjában került a legközelebb a Naphoz. Így a 12 éves keringési ciklusában tavaly szeptemberben és idén novemberben van nagy oppozícióban, vagyis ekkor a legközelebbi és legfényesebb a Jupi
Szinte hihetetlennek hangzik az egyik legfrissebb tudományos felfedezés: az arizonai sivatagban élő pikkelyesek a leghosszabb életű édesvízi halak lehetnek a világon.
2023. november 2-án csütörtökön 14:50 kezdettel ismét megrendezik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Hősök temetőjében az I. Világháború áldozataira való ünnepi megemlékezés és mécsesgyújtás.
A minap egy mesedélutánt akadályoztak meg a szülők, ahol egy transzvesztita olvasott volna fel a gyerekeknek, máshol pedig több százan vonultak fel, hogy a gender-ideológia iskolai terjedése ellen tiltakozzanak. A gyermekükért aggódó szülőket gyűlölködőnek minősítették.
Miután az elmúlt hetek során ismét egy rallyt láthattunk a kriptoszektorban, minden jel szerint a befektetőknek érdemes némi konszolidálódásra készülni.
Az Orbán-Putyin találkozó miatt akár egy második jogállamisági eljárás sem zárható ki Brüsszelben a hírek szerint. Az ATV kérdésére, hogy tudnak-e erről, illetve hogy akadályozná-e bármilyen EU-s pénz átutalását, Szijjártó Péter annyit mondott: “ez nagyon meredek lenne".
Egy vállalkozás kölcsönt szeretne adni a tagjának (a tag jelenleg munkaviszonyban áll a kft.-vel) lakásvásárlási céllal, 5 évre. Milyen feltételekkel adhat a kft. kölcsönt/hitelt a tagnak, van-e maximum korlát ilyen esetben, és hogyan kell adót vagy kamatot számolni? – kérdezte olvasónk. Dr. Buzády Csongor, ügyvéd (budlegal Ügyvédi Társulás) válasz