2023. november 1. szerda

nov. 1
7:27
Egy nap alatt közel ötven kínai katonai repülőgépet észleltek Tajvan közelében (Mandiner)
A tajvani minisztérium felhívta a figyelmet "Peking folyamatos katonai zaklatására", amely "könnyen a feszültségek éles eszkalációjához vezethet, és veszélyeztetheti a regionális biztonságot".
nov. 1
7:27
Mindenszentek napján csapadékmentes, napos időt várhatunk (Magyar Nemzet)
Csökken a felhőzet, mindenhol megszűnik a csapadék.
nov. 1
7:30
Megosztó javaslatok a zöldségek és gyümölcsök csomagolásáról (Agroinform)
Aggódik az EuroCommerce, az európai kis- és nagykereskedőket képviselő szövetség.
nov. 1
7:30
Mától teljesen megváltozik az életünk, a nyugdíjasok is örülhetnek ennek - Mutatjuk a részleteket (ATV)
Ezek a változások Önt is nagyban érinthetik.
nov. 1
7:32
"Ne rendeljek, mert kiégtem?" Az orvos is megszólalt Milák-ügyben (ATV)
Érvek és ellenérvek az úszózseni Milák Kristóffal kapcsolatban, akinek sikeréért egy ország szorít.
nov. 1
7:33
Mindenszentek a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik (Magyar Nemzet)
November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, akikről a kalendárium név szerint nem emlékezhet meg.
nov. 1
7:33
Indoklás nélkül megszüntették a Szépírók Társasága jövő évi támogatását (Telex)
"A döntést nehezen tudjuk máshogy értelmezni, mint a hazai független irodalmi-kulturális civil közösség elleni egyértelmű és nyílt politikai támadásként" – írta a szervezet.
nov. 1
7:33
Gáspár Győző nem tűr tovább, rendet tesz (naphire.hu)
Győzikét nagyon zavarja, ha valaki rendetlen, ugyanis elmondása szerint ő egy rendszerető családból származik.
nov. 1
7:35
Az amerikai külügyminiszter szerint Amerika globális vezető szerepe a tétje a támogatásoknak (Magyar Nemzet)
A republikánus kongresszusi tagok egy része szeretné kettéválasztani az Ukrajna és Izrael támogatását.
nov. 1
7:39
Tragédiába fulladt a halloweeni buli, három meseszép fiatal lány halt meg (BorsOnline)
Két lány a helyszínen, a harmadik a kórházban halt meg.
nov. 1
7:39
A mesterséges intelligencia biztonságos alkalmazásáról kezdődik magas szintű találkozó Angliában (Magyar Hírlap)
A találkozót Bletchley Park kastélyában, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott egykori titkos központjában tartják..
nov. 1
7:39
A Hamász vezetője bevallotta: az alagutak nem a lakosok, hanem a terroristák védelmét szolgálják (Mandiner)
A palesztin lakosság megvédéséről pedig az ENSZ gondoskodhat – legalábbis szerinte.
nov. 1
7:42
Tragédiába fulladt a halloweeni buli, három meseszép fiatal lány halt meg (BorsOnline)
Két lány a helyszínen, a harmadik a kórházban halt meg.
nov. 1
7:42
Tolvai Reni útba igazította a felháborodott rajongókat (Ripost)
Megvádolták az énekesnőt az új zeneszövege miatt.
nov. 1
7:45
A Toyota bemutatta a Porsche Cayman potenciális riválisát (Igényesférfi.hu)
Az újgenerációs akkumulátorral működtetett, nagy teljesítményű aerodinamikus villanyautó, a Toyota FT-Se gyártása csak 2026-ban kezdődhet, de pár érdekes információmorzsát már most elcsíptünk a Porsche Cayman potenciális riválisának szánt modellel kapcsolatban.
nov. 1
7:45
Úgy porig alázta exét Alekosz, hogy azt már Kucsera Gábor sem hagyta szó nélkül (BorsOnline)
Szerinte Réka sokkal többet érdemelne ennél.
nov. 1
7:45
"Nálunk apám a nyelvével vert bennünket, anyám pedig a tenyerével" – interjú új kötete kapcsán László Noémi erdélyi irodalmárral (WMN)
Pulzus című, új kötetében nagyon erős női témákat formál lírává László Noémi erdélyi irodalmár. Both Gabi kérdezte őt életről, irodalomról, anyaságról és a Himalájáról.
nov. 1
7:45
A húsleves tényleg maga a gyógyír? Fény derült az örök rejtélyre! (Hamu és Gyémánt)
Legyen szó enyhe meghűlésről vagy egy durvább megfázásról, a húsleves jótékony hatásaira gyakorlatilag minden kultúrában esküsznek. A University of Dayton kutatói annak jártak utána, hogy tényleg segít-e ez a forró étek a megbetegedéseken. A téli időszakban vetődik fel leggyakrabban a kérdés: vajon tényleg segíti-e a megfázásból való felgy
nov. 1
7:45
Légy észnél, különben kifosztanak! (Mínuszos)
Magyarországon is egyre elterjedtebb csalási módszer a hívószám-hamisítás. Vigyázz, könnyű bedőlni! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a hívószám-hamisítás során nem a hívást kezdeményező valódi telefonszáma jelenik meg a készüléken, hanem egy másik, a hívó által előre beállított azonosító. A csaló azért hajtja végre a
nov. 1
7:45
Az ukrán beteg lélegeztetőgépen van, de egyre fogytán az amerikai oxigén (Magyar Hírlap)
Már az Izraelt ért terrortámadás előtt is úgy látszott, hogy a Biden-adminisztráció keresi a lehetőséget arra, hogy alaposan csökkentse Ukrajna támogatását.
nov. 1
7:45
Áll a bál: Pofont ígért az ismert megmondóember Tóth Gabinak (Nyugati Fény)
Elszabadultak az indulatok.
nov. 1
7:45
A gyász nem az élet vége – tanuljuk a régiektől, és könnyebben megy majd a gyógyulás (egy.hu)
Jellemző a társadalmunkra, hogy kerüljük a halál témáját, és tabunak számít mindenféle veszteséggel kapcsolatos beszélgetés is. Ennek két fő oka van: egyrészt a környezet rendszerint rosszul reagál, ha valaki a gyásszal kapcsolatos élményeiről beszél, másrészt azt tanuljuk kicsi korunktól kezdve, hogy nem illik nehéz érzéseinkkel terhelni a másikat
nov. 1
7:48
Az elmúlt évhez képest az ingatlanpiac dinamikája idén jelentős változásokat mutatott (Márkamonitor)
A budapesti belvárosi ingatlanpiac 2022-es évzáró és 2023-as negyedik negyedévének összehasonlítása izgalmas ármozgásokat és piaci ingadozásokat ígér. Ben-Ezra Orran, a Central Home specialistája szerint az elmúlt évhez képest a piac dinamikája idén jelentős változásokat mutatott.   "Az előző év folyamán számos alkalommal hangsúlyoztuk, hogy nem vá
nov. 1
7:51
Elrendelték a baromfik kötelező zártan tartását (Agrofórum)
A fokozott madárinfluenza veszély miatt dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a magas kockázatú területeken a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását.
nov. 1
7:51
Megtörte a csendet Matthew Perry egykori asszisztense: egy időben azt pletykálták, romantikus kapcsolat volt közöttük (Life)
Az egész világot sokkolta a hír, hogy szombaton délután a jakuzzijában holtan találták Matthew Perryt. A Jóbarátok imádott sztárját már nem tudták megmenteni, halálát fulladás okozta. Egykori asszisztense Briana Brantaco az Instagramon búcsúzott tőle.
nov. 1
7:51
Az időjárás is gyászba borul mindenszentek napján, komoly változásra figyelmeztetnek a meteorológusok (Promotions)
Sötét, borús időre számíthatunk a mai napon.
nov. 1
7:51
Macskaméretű patkányok terrorizálják a nyugdíjasokat egy newcastle-i parkban (Magyar Hírlap)
Nem félnek közel kerülni az emberekhez.
nov. 1
7:51
November elseje valamennyi megdicsőült lélek ünnepe (Demokrata)
November 1-jén közös napon ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, valamennyi megdicsőült lelket.
nov. 1
7:51
Politico: Reformmal kedvezne az EU Magyarországnak (Mandiner)
A friss javaslat szerint olyan Európát kell létrehozni, ahol minden tagállam jól érzi magát.
nov. 1
7:51
Felrobbanthatják a német kormányt a liberálisok (Magyar Nemzet)
Christian Lindner pénzügyminiszter, a liberálisok első embere úgy véli, hogy jobb nem kormányozni, mint hibásan kormányozni.
nov. 1
7:51
Egészen különös, ami most a forinttal történik - nézze, mennyibe kerül az euró (naphire.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
nov. 1
7:51
Két új úti célra repít el minket a Wizz Air Budapestről (in.hu)
A légitársaság két közel-keleti városba indította el közvetlen budapesti járatát.Október 22-től Sarm es-Sejkbe, október 31-től pedig Kairóba juthatunk el közvetlenül a Wizz Air-rel Budapestről, írja a Roadster a légitársaság közleménye alapján.A járatok hétfői, szerdai és pénteki napokon indulnak majd Budapestről.Kairó számos lenyűgöző látnivalóval
nov. 1
7:57
Egy nap után visszahívta a Fico-kormány a szlovák-magyar határra vezényelt több száz rendőrt és katonát (SzMo)
A belügyminiszter szerint az akcióval tudtára adták mindenkinek, hogy a szlovák migrációs politika határozott változáson megy át. Az elrettentő akciót csak akkor tervezik megismételni, ha nagyobb létszámú menekültcsoport készül belépni az országba.
nov. 1
7:57
Tűz ütött ki egy állatmenhelyen Budapest közelében (Magyar Nemzet)
Az ötven négyzetméteres tároló teljes terjedelmében égett, a faszerkezetű épületben egy gázpalack is felrobbant.
nov. 1
7:57
Szomorú részleteket közölt a rendőrség Matthew Perry halálával kapcsolatban (Mandiner)
A színész már halott volt, mire kiértek a tűzoltók.
nov. 1
8:03
Palesztin párti tüntetők zavarták meg az amerikai külügyminiszter meghallgatását (Magyar Hírlap)
A tüntetők a kezüket vörös festékkel kenték be, és felszólították Antony Blinkent, hogy szorgalmazza a gázai tűzszünet elrendelését.
nov. 1
8:03
Az USA pozíciója múlhat Ukrajna és Izrael támogatásán a külügyminiszter szerint (Demokrata)
Antony Blinken szerint az Egyesült Államok globális vezető szerepe a tét.
nov. 1
8:06
Gyilkolásra kiképzett robothadsereget hozna létre Ukrajna (Blikk)
Mihajlo Fedorov, Ukrajna minisztere gyilkos robotokból álló hadsereget építene, és abban bízik, hogy mindebben a segítségére lesz Barnes Wallis angol mérnök is.
nov. 1
8:06
Jön a hét legfontosabb eseménye, pluszban nyithat Európa (Portfolio)
Ázsiában vegyes mozgásokkal telt a kereskedés, Európában azonban emelkedés jöhet, a határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint pedig minimális elmozdulással nyithatnak az amerikai tőzsdék. Ugyan a magyar tőzsdén ma nem lesz kereskedés, de Amerikából délután érkezik az első fontos munkaerőpiaci adat, az ADP indexe. A nap – és egyben a hét –
nov. 1
8:09
Szaúd-Arábia elítélte egy gázai menekülttábor izraeli bombázását (HírTV)
Szaúd-Arábia szerdán "a lehető leghatározottabban" elítélte egy gázai menekülttábor elleni izraeli bombázást, amely több tucat halálos áldozatot követelt, és Izrael szerint a Hamász palesztin iszlamista mozgalom egyik parancsnokát vette célba.
nov. 1
8:09
Elment a baba a TV2 sztárjánál (BorsOnline)
Elveszítette a babáját.
nov. 1
8:09
ORFK: Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A román-magyar határszakaszon belépők közül 4193 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
nov. 1
8:09
Djokovics óvatosan káromkodik, Alcaraz aggódhat (Magyar Nemzet)
A szerb klasszis szokatlan szerepet vállalt a francia fővárosban.
nov. 1
8:09
Ezt a páncélozott harcjárművet gyártja majd Magyarország, exportra is jut (Autószektor)
A létrejövő vegyesvállalat célja, hogy a Nurol Makina Gidrán páncélozott harcjárműveket gyártson Magyarország részére, a magyar honvédségnek. Az N7 holding Zrt. közreműködésével nem csupán gyártási illetve összeszerelési feladatokra kerül sor, hanem kutatás-fejlesztési illetve innovációs tevékenységek is folynak majd Magyarországon - hangzott el.
nov. 1
8:09
A halottlátó szerint ezért lehet veszélyes ez a két emléknap (AC News)
Az elhunyt lelkek az időn és a téren kívül vannak, így nem igazán számít nekik a mindenszentek, vagy a halottak napja. Egyedül az élőknek fontos ma emlékezni.
nov. 1
8:12
Mindenszentek, halottak napja - "A szentek is olyan emberek voltak, mint mi" (Infostart)
Mindenszentek ünnepe arra emlékeztet, hogy a szentek is olyan emberek voltak, mint mi. Éppen ezért megértik a küzdelmeinket és támogatnak minket - mondta az InfoRádiónak Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, aki az elhunytakra emlékező másik keresztény ünnepről, a halottak napjáról is megosztotta gondolatait az I
nov. 1
8:12
Száz éves papírgyár a városban – Csepel sétálóutcájába költözött a magyar papíripar helyi fellegvárának történelme (ProfitLine)
Idén ünnepli alapításának századik évfordulóját a Dunapack Packaging csepeli üzeme, korábbi nevén Csepeli Papírgyár. Az üzem története egybeforrt a városrészével, így a jeles évforduló alkalmából szabadtéri gyártörténelmi kiállítás nyílt Csepel belvárosában, a Karácsony Sándor sétányon. A tárlat november 5-éig látható.
nov. 1
8:12
Bolondját járatja velünk a forint, nézzék, mennyit ér most a pénzünk (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
nov. 1
8:12
Bolívia megszakítja a diplomáciai kapcsolatait Izraellel (444.hu)
A dél-amerikai ország 2009-ben egyszer már felmondta a kapcsolatait Izraellel, szintén Gáza miatt.
nov. 1
8:15
Mindenszentek: ilyen napjuk lesz a csillagjegyeknek (Metropol)
Változó nap elé néznek ma a csillagjegyek!

Keresés