A kávé sokunk kedvelt itala, és ha azt kérdezik tőlünk, hogy mikor ittuk meg az első adag koffeinforrásunkat, a legtöbben azt válaszolnánk, hogy már reggel. Ha reggel iszol kávét, azzal alapvetően még nincs gond, de bizonyos körülmények között már kedvezőtlenül hathat az egészségedre. Ami pedig a mennyiséget jelenti, ha igazán jót szeretnél tenni m
A MÁV közleményben jelentette be, hogy az okostelefonon is megjeleníthetők a vasútállomások kijelzőinek adatai, vagyis a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változások, menetidők, vágányszámok és figyelmeztetések. Gyakorlatilag a vasúttársaság úgy tesz, mintha megérkezett volna a 21. századba.
A Házasodna a gazda 6. évada tegnap startolt el, ennek kapcsán utánajártunk, hogy hogyan alakult a 2022-es műsor után a gazdák élete. Van, aki még azóta is keresi a nagybetűs szerelmet, és olyan is akad, akiknél már a családalapítás is közeleg.
A Magyar Zene Háza közönségszavazást hirdet novemberi showcase fesztiváljához kapcsolódóan. A legjobb 12 produkció egy-egy videóban mutatkozik be, a szavazók egy rövid regisztrációt követően választhatják ki kedvenc előadásukat november 11-ig – közölték az Mti-vel a szervezők. A legtöbb szavazatot elnyerő program közönségdíjban részesül, amelynek
Új agrár-műszaki rendszermérnök mesterszakot indít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2024. februárjában, melyre agrárképzési területen szerzett alapdiplomával lehet felvételizni, 2023. november 15-ig.
Sébastien Ogier szeretett volna legalább dobogóra állni a Közép-Európa Rallyn, ez azonban lehetetlenné vált egy defekt miatt. A nyolcszoros világbajnok végül a negyedik helyet szerezte meg, és a versenyt pozitív hangulatban tudta befejezni.
Az amerikaiak elleni terrortámadás veszélye teljesen másra szintre került a Közel-Keleten kirobban konfliktus miatt - jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a Kongresszus előtti meghallgatásán.
Az egyetlen rivális pályázó, Ausztrália még a döntés kihirdetése előtt visszavonta a jelölését. A 2026-os játékokat Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok tartja, a 2030-as játékokat pedig Marokkó, Spanyolország és Portugália.
Dávid-csillagokat festenek zsidók házaira Berlinben, ötezerszeresére nőtt az antiszemita kommentek száma a YouTube-on, és így tovább: fokozódik a zsidóellenesség a világ körül.
Az amerikaiak elleni terrortámadás veszélye teljesen másra szintre került a Közel-Keleten kirobban konfliktus miatt - jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a Kongresszus előtti meghallgatásán.
Krausz Gábor augusztusban jelentette be közösségi oldalán, hogy szakítottak Tóth Gabival. Soraival már akkor utalt elválásuk okára, hogy az énekesnő összejöhetett a Fricska együttes egyik táncosával, ám Gabi most a TV2-nek adott interjújában másra hivatkozott.
Szörnyű tragédia rázta meg Zala vármegyét a minap: brutálisan ütközött két autó Alsónemesapáti közelében, az egyik autóban mindkét utas életét vesztette, a másikban pedig egy idős házaspár utazott, közülük a feleség életét már nem lehetett megmenteni.
Egy jól optimalizált rendszerrel legalább 15-20 százalékos energiamegtakarítást is elérhetünk egy hasonló, de ilyen adottságokkal nem rendelkező másik ingatlanhoz képest.
Hujber Feri az elmúlt egy évben teljesen megújult fizikálisan és szellemileg is, aminek része volt, hogy letette a drogot - erről valamint "új emberré" válásáról is beszélt egy interjúban.
A kínai utazásszervezők mozgólépcsőket építettek a Tianyu hegy oldalába, hogy a látogatók élvezhessék a kilátást anélkül, hogy szembe kellene nézniük a magaslati túrázás kihívásaival. A turisztikai fejlesztő cég vezetője elmondta, hogy az első ötletük a felvonó építése volt, de az sokkal kevesebb embert tud szállítani és jóval kockázatosabb is. Íg
Megtiltotta kedden ismertetett határozatában a brit kormány az amerikai bully kutyafajta XL változatának tenyésztését és forgalmazását, miután az elmúlt években több halálos áldozata volt ilyen kutyák emberek elleni támadásainak.