Miklósa Erika még a pályamódosításon is elgondolkodott, miután megszakadt a közel tíz éve tartó együttműködése az MTVA-val, amiért az RTL-hez távozott. Ez idáig nem szerette volna kommentálni a történteket, ám Kadarkai Endre műsorában most elmondta, hogyan élte meg a változást.
Ha akarnánk, sem tudjuk magunkat függetleníteni a téli időjárástól, ha volán mögé ülünk. Éppen ezért jelentősen befolyásolja vezetési szokásainkat az, hogy milyen körülményekkel kell szembenéznünk az utakon. Tízből négy autós változtat a vezetési szokásain télen, az időtől teszi függővé, hogy gyakrabban, vagy ritkábban használja-e a járművét derül
A legendás nevettető lánya, Lili szintúgy a színészi pályát választotta, fia, Marci pedig a kamerák mögött tevékenykedik, ám mivel a sztárcsemeték szinte semmit sem kaptak Bajor Imre örökségéből, így keményen meg kell dolgozniuk a betevő falatért.
A milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a zsűri „Mention d'Honneur 2023” különdíját érdemelte ki a jelenlegi legidősebb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről készült dokumentumfilm. Az „Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes” című alkotás gyártója, a Makabor Studio Kft közleménye szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elis
Finom és durvább propaganda, barátságos interjúk kormánytagokkal, dübörgő magyar gazdaság – mindez kattintásvadász címekbe csomagolva és tömény bulvárral nyakon öntve. Az Indexről szóló elemzésünk lényege egy rövid cikkben.
A pénzügyi szektor lakossági ügyfelei ellen szaporodó csalási esetek és a Revolut Bank növekvő hazai ügyfélköre miatt lenne különösen fontos, hogy a hitelintézet a továbbiakban itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, kellő tőkeerővel, az MNB felügyelete alatt végezze tevékenységét. A bank hazai ügyfelei ma változatlanul nem tudják itthon
Mondhatjuk-e, hogy a magyarországi metoonak vannak eredményei? Vagy nagyobb a csalódottság, és marad a hallgatás törvénye? Mit adunk át a következő nemzedéknek, sikerül-e számukra tisztább és egyenlőbb viszonyokat hagyni? Gyárfás Dorka nagy lélegzetvételű riportja a WMN új, XL rovatában:
Elhunyt Donald Trump exelnök nővére, Maryanne Trump Barry volt szövetségi bíró, akinek 2019-es nyugdíjba vonulása egybeesett a New Jersey-ben leleplezett, állítólagos bírói hivatali visszaélésekkel kapcsolatos vizsgálattal.
A magyar autótulajdonosok 51 százaléka használ 16 éves vagy annál is öregebb autót, amelyet 1 és 3 millió forint közötti összegért vásárolt; a gépjárművek átlagos kora Magyarországon 14,5 év - közölte hétfőn a Használtautó.hu a Gkid kutatóval szeptemberben készített online reprezentatív felmérése alapján.
Magyarország a francia Vinci SA infrastrukturális óriáscéggel együtt dolgozik a Budapest Airport Zrt. megvásárlásának tervén – írja a Bloomberg az ügyre rálátó személyekre hivatkozva. A magyar kormány már régóta dolgozik a gyorsan bővülő reptér megvásárlásán, korábban több lehetséges partner neve is felmerült.
Egy új kutatás szerint szignifikánsan megnövekedett a bolti eladókkal szemben elkövetett erőszakos cselekmények száma az Egyesült Királyságban. Ötből kettő alkalmazottat hetente bántalmaznak a vásárlók.
A bulvárlap szerint túlzó átírásnak nevezni azt, hogy a Gajdos Tamásnak tulajdonított két mondatból álló nyilatkozat egyik felét utólag és a változtatás tényének feltüntetése nélkül kivették a cikkükből. Csakhogy épp az állítólagos nyilatkozat legerősebb, érdemi része tűnt el meglehetősen furcsa körülmények között. A Blikk szerint az ATV kérte a vá
Magyarország a francia Vinci SA infrastrukturális óriáscéggel együtt dolgozik a Budapest Airport Zrt. megvásárlásának tervén – írja a Bloomberg az ügyre rálátó személyekre hivatkozva. A magyar kormány már régóta dolgozik a gyorsan bővülő reptér megvásárlásán, korábban több lehetséges partner neve is felmerült.
– Az ország egyik legnépszerűbb zenésze, Azahriah a politikai karrierjét is építi? A Puskás stadionban jövőre három telt házas koncertet adó előadóművész a Mi Hazánk Mozgalomnak, illetve a melegek ábrázolásával kapcsolatban az utóbb időben a szélsőséges mozgalommal egy platformra került kormánypártoknak szólt be.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A TV2 egy hangyányit még növelte is az előnyét a 18-49 és a 18-59 éveseknél az RTL-hez képest. A Sztárbox a kereskedelmi célcsoportnál a hét legnézettebb műsora volt, pedig a Sztárban sztár leszek is erősödött. A mögöttünk álló 45. héten összességében egész hasonlóan alakult az RTL és a TV2 közötti nézettségi verseny, mint a 44.
Laposa Borterasz 99%-ban természetes eredetű összetevőkből készült szappant biztosít a kézmosáshoz, a konyhában, vendégtérben, mosdókban használt papírtermékek pedig 100%-ban újrahasznosítottak.
A kormány továbbra sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások európai uniós finanszírozásához, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Azonnali hatállyal távozik Gajdos Tamás az ATV hírműsoraiból, közös megegyezéssel - írja a csatorna tájékoztatása alapján a 24.hu. Mint írták, a csatornán futó külső gyártású produkciókban továbbra is képernyőn lesz. Az ATV hírosztálya köszönetet mondott a műsorvezetőnek az elmúlt években nyújtott munkájáért.
A Gázai övezetben folytatott hadművelet felgyorsítására igyekszik rávenni az Egyesült Államok Izraelt, hogy a konfliktus ne befolyásolja Joe Biden amerikai elnök támogatottságát a választások előtt - közölte hétfőn az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
Számos apróságra kell figyelni a Black Friday és karácsonyi online vásárlásoknál - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) miután összegyűjtötte az online vásárlással és a csomagkézbesítéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Izland déli részén mintegy kilencszáz földrengést észleltek hétfőn, ezzel pedig már több tízezerre nőtt a rengések száma a szigetországban, így a hétvégén vulkánkitörés veszélye miatt már közel 4000 embert evakuáltak a hatóságok egy városból.
Az elmúlt másfél-két évben folyamatosan nőtt mindennek az ára, ami a pandémiás időszakkal karöltve arra késztetett mindenkit, hogy ahol tud, ott spóroljon egy keveset, hogy legyen legalább esélye félretenni valamennyit a fizetéséből a hó végén. A legalamuszibb kiadásunk pedig talán a digitális rezsi, hiszen ma már nincsen olyan háztartás, ahol ne f
A Continental azt tervezi, hogy 2025-től évi 400 millió euró megtakarítás érdekében világszerte több ezer munkahelyet szüntet meg autóipari részlegénél.
A házaspár óriási boldogságban töltötte az első közös éveiket, sőt nem is olyan régen világra jött szerelmük gyümölcse is: egy kisfiú. Kapcsolatuk az utóbbi időben mégis óriási hullámvölgybe került.
Párkereső és páros vetélkedők, túlélő vetélkedők, énekes-táncos vetélkedők, verekedős vetélkedők, na meg a realityk. Mitől olyan népszerűek? Mit adnak nekünk, és mit vesznek el tőlünk?
Autizmussal élő gyerekeknek és rászoruló családoknak is gyűjtenek az idei diplomata vásáron november 19-én 10:00-16:00 óra között. A Diplomata Jótékonysági Vásárt immáron tizenkettedik alkalommal rendezik meg, és ezúttal új helyszínen várják a különböző országok iránt érdeklődő nagyközönséget.
Immáron negyedik alkalommal támogatja a piacvezető fékrendszereket fejlesztő és gyártó Knorr-Bremse budapesti vasúti központja a főváros XX-XXIII. kerületének sürgősségi ellátásáért felelős Pesterzsébeti Mentőállomást a Local Care (Helyi támogatás) társadalmi felelősségvállalási programján keresztül.
Indi Gregory szülei a végsőkig küzdöttek volna, hogy gyógyíthatatlan beteg kislányuk az őt életben tartó gépeken maradhasson. Az orvosok szerint azonban aránytalanul nagy szenvedésbej volt kitéve.
A Toyota Mobilitási Alapítvány (Toyota Mobility Foundation) a Challenge Works és a World Resources Institute együttműködésével bejelentette a 9 millió dolláros Fenntartható Városok Kihívásának szűkített listáját. A 2023 júniusában induló globális mobilitási kihívás célja, hogy segítsen a városoknak felkészülni a jövőre, és világszerte emberek milli