Szalmonella járvány miatt Svédország legnagyobb tojástermelője elaltatja az összes tyúkot az egyik farmján. A járvány kitörése előtt több mint egymillió tojótyúk volt a telepen. Ez az ország tojóállományának 20 százaléka.
„Itt van az ősz, itt van újra...”, és habár egészségünk egész évben nagyon fontos, az immunrendszer erősítésére, illetve a megfázás és a légúti megbetegedések megelőzésére általában ősszel és télen fektetünk nagyobb hangsúlyt.
Törökország minden évszakban új és izgalmas élményekkel várja az utazókat. Nem volt ez másként őszi sajtó utunkon sem, mely során az Égei-tenger északi partját fedezhettük fel a TGA Türkiye Tourism-nak köszönhetően, ahol éppen beköszöntött az olívabogyó szüretelés időszaka. Az alábbiakban élménybeszámolónkat olvashatjátok erről a kalandokkal teli,
Udvaros Dorottya szerint érthető Vidnyánszky Attila lemondása ebben a szituációban, Szarvas József férfias döntésnek nevezte azt, Bodrogi Gyula szerint a lemondás nem egyetértés kérdése, hanem ez a szokás ilyenkor. Berettyán Nándor azt reméli, hosszú távon a társulat pozitívan jön majd ki a szörnyű esetből, mert ez összekovácsolja a csapatot.
Svájcról elsőre mindekinek a jólét, a sajtok, a csokoládék és a svájci óra jut eszébe, pedig ennél jóval több érdekesség és látnivaló vár azokra akik szeretnék megismerni vagy felfedezni ezt a fél Magyarországnyi alpesi országot. Cikkünkben bemutatunk 10 érdekes tényt amit nem mindenki ismer Svájcról.
A Gázai övezetben folytatott hadművelet felgyorsítására igyekszik rávenni az Egyesült Államok Izraelt, hogy a konfliktus ne befolyásolja Joe Biden amerikai elnök támogatottságát a választások előtt – közölte hétfőn az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
Témák: – Több elismerést adtak át a szociális munka napja alkalmából Gyulán. Azok munkáját köszönték meg, akik a szociális élet valamely területén végzik hivatásukat, sokszor ünnepnapokat és hétvégéket feláldozva rászoruló embertársaink megsegítéséért. – Vasárnap délben átadták a 912 millió forintból megújult eleki óvodaépületet. Az eseményen Révés
Három indiai város, köztük Új-delhi is bekerült a világ 10 legszennyezettebb levegőjű települése közé. A hindu fényünnep idején a petárdák ráadásul tovább rontják a levegő minőségét – súlyosbítva az elavult járművek és az ipari szennyezés okozta problémákat.
Több hegyvidéki út is járhatatlanná vált a hétvégi havazás után Romániában. Egy Bihar megyei üdülőtelepen turisták, köztük magyarországi kirándulók rekedtek egy panzióban.
Szlovákia új, Robert Fico vezette kormánya adóemelést tervez, többek között a bankokra is, hogy a nyugdíjak és más kiadások növelését finanszírozni tudja.
Weston Cage Coppola nem éppen sorolható a jóképű pasik kategóriájába, habár arcát tekintve eléggé hasonlít apjára, akinek külsejéért egykor nők milliói rajongtak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei egy Romániából Anglia felé tartó kamiont ellenőriztek november 8-án délután. A jogsértők újszerű trükkje nem járt sikerrel, a zártszelvényekbe bújtatott több, mint 26 ezer doboz román zárjeggyel ellátott cigaretta – a fuvarozó minden erőfeszítése ellenére – nem ért célt a ködös Albionban, írja a NAV honlap
A teátrum volt igazgatója szerint ritka, hogy valaki felelősséget vállal a tetteiért. De szerinte a legfontosabb, hogy a két színművész mihamarabb épüljön fel, és kapjanak meg minden segítséget.
Alexandre Dumas örökifjú regénye, A három testőr a világirodalom klasszikus darabja. Athos, Porthos és Aramis, a francia király testőrségének tagjai. A három nagyszerű fickó, D’Artagnannal kiegészülve, legyőzhetetlen négyest alkot. Van dolguk bőven, mert a bíboros nem fér a bőrébe. Régi-új kalandjuk a mozikban.
A családjáról vallott Jákob Zoltán a Palikék Világa by Manna Három Igazság című adásában. A Nagy Ő elárulta, milyen apa, illetve arról is beszélt, milyen kapcsolatot ápol a testvérével.
Hivatalosan ugyan még nem üzemel az iváncsai akkumulátorgyár, a Szabad Európa információ szerint már 1500 ember dolgozik ott nyolc- és tizenkét órás műszakokban. Már a munkásbuszjáratot optimalizálása is megtörtént, emiatt van, akinek előző nap el kell indulnia, hogy beérjen reggel 6-ra.
A bolgár–magyar Eb-selejtezőt övező szappanopera legújabb, hétfő délutáni fejezetéből kiderült: sajtóhírek szerint a Bolgár Labdarúgó-szövetség (Bfsz) új lehetséges helyszínt dobott be Szófia, majd Plovdiv elbukása után.
A MÁV szerint a Mészáros Lőrinc-féle V-Híd a csúszás oka. Egyelőre korszerű villamos motorvonatok helyett régi dízelvonatok járnak majd a két város között.
Az elmúlt évben a fejlett világban várt recesszió nem akart bekövetkezni, amire számos magyarázatot hoztak fel közgazdászok, akik utólag mindig okosabbak, mint előre - írja blogján Zsiday Viktor. A makrogazdasággal foglalkozó tankönyvek szerint a monetáris politika hatása késleltetve, 6-18 hónapos távon jelentkezik, ahogy a kamatemelés, illetve -cs
Az amerikai pénzügyminiszter, Janet Yellen arra ösztönzi a csendes-óceáni térség pénzügyminisztereit, hogy növeljék gazdaságaik termelési kapacitását és finanszírozzák az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiára való áttérést.
Továbbra is heves harcok folynak az Izraeli Védelmi Erők és a palesztin militánsok között Gázában. Ezalatt Libanonból a Hezbollah is támadta Izraelt, az iráni külügyminisztérium szóvivője viszont arról beszélt, hogy országa nem kívánja kiterjeszteni a konfliktust a térségben.
A Dongfeng Motor Group is elindította a saját okosautó-márkáját, csatlakozva számos vállalathoz, amelyek mesterséges intelligenciát használó járműveket fejlesztenek – írta meg a Wall Street Journal.
A Használtautó.hu és a GKID közösen készített kutatása átfogó képet ad a hazai autóhasználati szokásokról, illetve az autóvásárlási és -eladási preferenciákról. A megkérdezett magyar háztartások nagyobb hányadában 1 db, 16 éves (vagy még annál is öregebb), belföldön, használtan, 1 és 3 millió forint között vásárolt benzines gépjármű található. Egy
A kutyákat számtalan dologra megtaníthatjuk. Vannak gazdik, akik megelégszenek egy ülj-fekszik-maradj kombinációval, de akadnak olyanok is, akik jégkorcsolyázni viszik kedvenceiket. Benny, az ötéves labrador egészen kölyökkora óta a jégen játszik, így nem csoda, hogy mostanra csak úgy hasít a pályán.
Az Európai Unióban nagyjából 250 millió autó fut, ha mindet akkumulátoros-elektromosnak szeretnénk, akkor a járművek (mondjuk) átlagosan féltonnás akkupakkja összesen 125 millió tonnát tesz ki. Honnan szedjünk össze ennyi matériát? A nyersanyagok eloszlása nagyon egyenlőtlen a világon, akárcsak az olajé. Nagy lelőhelyek Kínában és Dél-Amerikában va
Újabb két vármegyében azonosították a magas patogenitású madárinfluenzát: ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun vármegyékben igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az illetékes hatóságok megkezdték az érintett állományok felszámolását, valamint védő- és fe
Naponta születnek új találmányok és technológiák, amelyek a 21. század kihívásaira keresik a megoldást és villámgyorsan beépülnek a kiemelt egyetemek oktatásába. 2024-ben második fizikus-mérnök évfolyamát indítja a BME Természettudományi Kara, ahol az egyetem egykori hallgatói, Gábor Dénes és Krausz Ferenc munkája mellett számos más Nobel-díjas kut
Két orosz hírügynökség is visszavonulásról számolt be azon a szakaszon, ahol az ukránok hetek óta támadnak, aztán egyszer csak eltűntek a beszámolók. Mi történhetett?
Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak nyilatkozva.
A Gázai övezetben folytatott hadművelet felgyorsítására igyekszik rávenni az Egyesült Államok Izraelt, hogy a konfliktus ne befolyásolja Joe Biden amerikai elnök támogatottságát a választások előtt - közölte hétfőn az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
Jonathan Lewis, a Rancho középiskola 17 éves diákja múlt kedden halt meg – kevesebb mint két héttel azután, hogy egy 15 fős banda kegyetlenül megverte. A fiú halálhírét az édesapja is megerősítette.