A Capa Központ projektjében kortárs szerzők írnak szöveget egy-egy fotósorozathoz. Az együttműködés előzménye, hogy a Balaton-felvidéken és a bakonyi régióban fotósok követtek olyan művészeti projekteket, amelyek során helyi alkotókhoz, közösségekhez érkeztek vendégségbe "jól ismert" művészek vagy alkotócsoportok. Hegyesden a Forte Társulatot fotóz
A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át az Országházban.
Súlyos kritikát fogalmazott meg az Európai Unióval szemben Petr Fiala cseh kormányfő. A politikus szerint Európa elhanyagolta az afrikai kapcsolatokat, tálcán kínálva fel a nyersanyagokban rendkívül gazdag kontinenst Oroszországnak és Kínának - Írja az MTI.
Tavaly áprilisban döntött úgy a képviselő testület, hogy jóváhagyják a Gyulasport által benyújtott pályázatot a Magyar Labdarúgó Szövetség felé, ezáltal megújul a sporttelep hátsó, műfüves pályája. Ez még 2012-ben épült, általában 10 év a normál használati ideje egy ilyen pályának. A jelenlegi beruházás 175,5 millió forint, melyhez 10 százalék ön
2024. január 1-jétől bevezetésre kerül Magyarországon a kötelezően visszaváltási díjas termékek visszaváltási rendszere (DRS). Hasonló rendszer már az Európai Unió több országában működik, ehhez csatlakozik most Magyarország is, hogy biztosítsa a meghatározott italcsomagolások visszagyűjtését újrahasznosítás vagy újrahasználat céljából. A DRS részl
A londoni székhelyű pénzügyi óriás a HSBC, csütörtökön egy olyan platform elindítását jelentette be, amely elosztott főkönyvi technológiát (DLT) használ a páncéltermében tartott arany tulajdonjogának tokenizálására. A Bloomberg jelentése szerint a platformon létrehozott digitális tokenek az aranyrudakat képviselik, amelyekkel a bank kereskedő platf
Kilencvenegyen álltak a vádlottak padján, akik az ítélet szerint csoportonként szerveződve 2012 áprilisa és 2014 júliusa között Németországban, Ausztriában, Szlovéniában, Csehországban, Svédországban, Svájcban és Olaszországban különböző autókölcsönző társaságok képviselőit megtévesztve prémium kategóriás autókat béreltek, majd azokat Magyarországr
Hasszán Naszrallah, a Hezbollah iszlamista szervezet vezetője pénteki videós beszédében emlékeztetett: "reális esély" van a háború eszkalációjára a libanoni-izraeli fronton.
A francia hatóságok bejelentették, hogy a Dél-Franciaországban gyűjtött kullancsokban riasztó módon kimutatták a krími-kongói vérzéses láz (CCHF) vírusát, ami a vírus első megjelenését jelenti az országban. A betegséget a mérsékelt égövön eddig megmaradni képtelen paraziták, főleg kullancsok terjesztik. Már a Bakonyban is találtak fertőzött ízeltlá
A Tesla híres arról, hogy megosztja a befektetőket és az elemzőket, jellemzően elég vegyesek a cégre szóló elemzői ajánlások, a célárak között pedig nagy szórás van. Ez utóbbi részben annak tudható be, hogy nagy potenciál van a cégben, azonban nehéz megbecsülni hogy például az önvezető autózásnak mikor, és mekkora hatása lesz az autóiparra, valamin
A Kossuth-díjas legenda még a híres színésznő, Földi Teri férje volt, amikor titkos románcot kezdett neje kolléganőjével, Kállay Borival. Csak idő kérdése volt, hogy mikor lepleződik le a tiltott szerelem.
Tizenöt évig dolgozott az Indexnél, ma a Network4 egyik igazgatója. Miért nem ment a Telexhez és mit mondott Spéder Zoltán, ami azóta is visszhangzik a fejében?