2023. december 5. kedd

dec. 5
19:30
Adatközpont-üzemeltetők digitális átállását gyorsítja fel az Eaton legújabb megoldása (Digital Hungary)
A mesterséges intelligencia (MI), a felhőalapú számítástechnika, a virtualizáció és az energetikai átállás térnyerése révén egyre fontosabb az adatközpont-üzemeltetők számára, hogy hatékonyan gazdálkodjanak az eszközeikkel és az erőforrásokkal. Az Eaton intelligens energiagazdálkodási vállalat a rendelkezésre állás további növelésére, a teljesítmén
dec. 5
19:33
Ez lenne a világ egyik legtöbbet futott Lexus Lc-je? (Autószektor)
2016 januárjában, a Detroiti Autószalonon mutatta be a Lexus az első igazi granturismóját, a 2+2 üléses LC-t, amely sokak szerint még ma is az egyik legszebb sorozatgyártású autó, kupéként és roadsterként egyaránt. Eredetileg négy évvel korábban, dizájntanulmányként debütált LC-FC néven, és csak annyi volt a feladata, hogy a Lexus következő formany
dec. 5
19:36
Honnan tudhatjuk, hogy egy webáruház megbízható? Megvan a válasz (Infostart)
Van néhány olyan egyszerűen és gyorsan ellenőrizhető dolog, amik alapján viszonylag könnyen kiszűrhetjük a gyanús webáruházakat.
dec. 5
19:39
A kereskedés végén felhúzták a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,56 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 58 432,29 ponton zárt kedden.
dec. 5
19:39
Katasztrofális kivándorlás indulhat el Magyarországról (Portfolio)
Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy Alapítvány friss, reprezentatív kutatásából. A válaszadók közül minden második külföldön képzeli el tíz év múlva aktuális munkahelyét. Az olyan globális problémák, amilyen a klímahelyzet, a járványok vagy a hábor
dec. 5
19:39
Orbán Viktor bejelentette, hogy ő a Mikulás (naphire.hu)
A miniszterelnök szó szerint úgy néz ki, mint a Télapó.
dec. 5
19:45
23 milliárd forintnyi kokaint fogtak el egy csepeli kikötőben: minden második fővárosinak jutna egy adag (Pénzcentrum)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai több mint 154 kilogramm, 23 milliárd forintot meghaladó értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen.
dec. 5
19:48
Gyula Tv Híradó 2023. 12. 05. (Gyulatelevízió)
Témák: – Zsúfolásig telt nézőtér mellett mutatta be a Diótörő című előadását a Sárközy Gyula Társulat Gyulán. A karácsony előestéjén játszódó, klasszikus történetben mintegy kilencven táncos állt színpadra a gyulai közönség előtt. A produkció bevételét a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány javára utalják át. – Egy első könyves szerző, Arató Adri
dec. 5
19:51
Megjött a figyelmeztetést: magasabb adót követelnek az alkoholos és a cukros italokra! (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet felhívást fogalmazott meg a kormányok számára, melyben azt sürgeti, hogy növeljék az alkoholos és cukros italok adóját a közegészségügy javítása érdekében.
dec. 5
19:51
Beperelte Magyarországot a Pfizer (ATV)
Az amerikai vállalat Lengyelországot is perli.
dec. 5
19:51
23 milliárd forintnyi kokaint fogtak el egy csepeli kikötőben: minden második fővárosinak jutna egy adag (Pénzcentrum)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai több mint 154 kilogramm, 23 milliárd forintot meghaladó értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen.
dec. 5
19:51
Lecsúszott, pulykanyakú öregember lett a CSI Miami Horatio-ja, borzalmasan néz ki David Caruso (Promotions)
Sokkolóan felismerhetetlen lett 67 éves korára a CSI: Miami helyszínelők szívtipró hadnagya.
dec. 5
19:51
Európa legveszélyesebb nukleáris telephelyét kibertámadás érhette, de a lakosságra is veszélyt jelenthet (Helló Magyar)
Európa legveszélyesebb nukleáris telephelyén egyre súlyosbodik a radioaktív hulladékot tartalmazó hatalmas siló szivárgása - állítja The Guardian. Részletek:
dec. 5
19:51
Mikulás Rally 2023 műsorfüzet – Minden fontos információ egy helyen (Racingline)
Hétvégén Veszprém környékén közel 100 rajthozálló párossal rendezik az idei Mikulást Rallyt. Elkészítettük a verseny hivatalos műsorfüzetét, melyből minden fontos információ, valamint még egy kicsit több is megtudható.
dec. 5
19:51
Szigorodnak a munkásszállás-építés támogatásának feltételei (Üzletem)
Az újonnan épülő létesítményekben külföldi munkaerő elszállásolására csak akkor lesz lehetőség, ha nem mutatkozik magyar munkavállalók elhelyezésére irányuló igény.
dec. 5
19:57
Putyin belemászik a Közel-Kelet bajaiba is (Privátbankár)
Az orosz elnök újabb diplomáciai köröket megy, miközben a nyugaton kezdenek kifogyni a pénzből, amire az árokháborúban harcoló ukránoknak nagy szüksége lenne. Összefoglalónk a háborús eseményekről.
dec. 5
19:57
Cseh partnerével tárgyalt Orbán Viktor (Infostart)
Pártközi kérdésekről is egyeztettek a volt cseh kormányfővel.
dec. 5
19:57
Újraválasztották Vidnyánszky Attilát: mandátuma 5 évre szól (Pénzcentrum)
Ismét Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) - közölte a szervezet kedden. A Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában tartott őszi tisztújító közgyűlésen az alelnöki posztokra Bakos Kiss Gábort, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját, Fekete Pétert, a Nemzeti Cirkuszművészeti Kö
dec. 5
19:57
Katalin felvette a világ legszebb kék nadrágkosztümjét: minden nő gardróbjában ott a helye ennek a tökéletes szettnek (Femcafe)
A hercegné mostanság nagy kedvelője lett a blézerből és elegáns nadrágokból álló outfiteknek, melyek egyszerűen káprázatosan állnak Vilmos nejének, de szerencsére ezek a szettek testalkattól és testsúlytól függetlenül bárkin remekül mutatnak.
dec. 5
20:00
Elfogy a pénz Amerikából, aggódhatnak az ukránok (Menedzsment Fórum)
Az orosz elnök újabb diplomáciai köröket megy, miközben a nyugaton kezdenek kifogyni a pénzből, amire az árokháborúban harcoló ukránoknak nagy szüksége lenne. Összefoglalónk a háborús eseményekről.
dec. 5
20:00
Cseh partnerével tárgyalt Orbán Viktor (Infostart)
Pártközi kérdésekről is egyeztettek a volt cseh kormányfővel.
dec. 5
20:03
Drámai bejelentés: Ukrajna elveszítheti a háborút (ATV)
Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról - jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője kedden Washingtonban.
dec. 5
20:09
Jövő év közepéig igényelhető a kiemelt kamattámogatású Agrár Széchenyi Kártya (Adózóna)
Jó hír a gazdálkodóknak, hogy sikerült elérni az Európai Uniónál a mezőgazdaság számára fontos, az idei év végén lejáró átmeneti támogatási jogcímek meghosszabbítását és összegének megemelését 2024. június 30-áig – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár ma Siófokon, az IKR Agrár Fórumon.
dec. 5
20:09
London kivételével pluszban zártak a tőzsdék (ProfitLine)
London kivételével erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
dec. 5
20:15
Megérkezett a legújabb elhízás elleni gyógyszer (Portfolio)
Eli Lilly elhízás elleni gyógyszere, a Zepbound már elérhető az amerikai gyógyszertárakban, havi 550 dollárba kerül a biztosítással nem rendelkező vásárlóknak - írja a Reuters hírügynökség.
dec. 5
20:15
Hiába ismerik a gázszámlák körüli problémákat, 2025 előtt nem valószínű, hogy meg tudják oldani (444.hu)
Családbarát kormány.
dec. 5
20:15
A legjobb karácsonyi filmek a Netflixen, amit érdemes megnézi, mert zseniális (Glamour)
Te is azok közé tartozol, akik már izzítják is a karácsonyi filmeket, amint beköszönt a december? Nos, a következőket mindenképp érdemes felvenned a megnézendő Netflix filmek listájára, ugyanis azonnal át fog járni tőlük az ünnepi hangulat. Neked már csak azt kell eldöntened, melyikkel kezded a karácsonyi film-maratont!
dec. 5
20:15
Magyar Levente: A Fülöp-szigetek továbbra is kulcsfontosságú partner (Demokrata)
A Fülöp-szigetek továbbra is Magyarország kulcsfontosságú partnere Délkelet-Ázsiában – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Magyar–Fülöp-szigeteki Gazdasági Vegyes Bizottság ötödik ülését követő sajtótájékoztatón.
dec. 5
20:15
Videó: Dekoratőr és faipari képzés a 140 éves Kozma Technikumban (Szakmát Szerzek)
Világsikerek és többszörös túljelentkezés, karrier lehetőségek és kiemelkedő gyakorlati helyszín – ezt jelenti a szakképzésben a Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum. Nappali és esti munkarendben is biztosítanak képzéseket. Dekoratőr, faipari technikus, asztalos, de akár grafikus szakmát is lehet tanulni a 140 éves múltra
dec. 5
20:15
Szánalmas hisztériát rendezett a bíróságon az újbudai késelő (naphire.hu)
Kioktatta a bírónőt az újbudai rendőrgyilkos, ezért azonnal berekesztették, majd elnapolták a tárgyalást.
dec. 5
20:18
Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok (Digital Hungary)
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket. Az ünnepi várakozás időszakát országszerte adventi városnézésekkel, tematikus sétákkal teszik még meghittebbé a Tourinformok.
dec. 5
20:21
Nincs kiút a rezsipokolból? Sok magyarnak 2025-ig várnia kell, mire lesz a megoldás a magas számlákra (Pénzcentrum)
Ismerik a gázszámlák körüli problémákat, de a megoldásre még várni kell, feltehetően 2025-ig derült ki Lantos Csaba energiaügyi miniszter az RTL Híradónak adott nyilatkozatából. Sokan ugyanis rendszeresen jóval magasabb számlákat kapnak, mint korábban, hasonló fogyasztásuk után, melyet elsősorban az MVM bonyolult, az időjárástól is függő számítási
dec. 5
20:21
Krausz Gábor Mikes Annával visszavágott Tóth Gabinak, a séf egy érdekes listát osztott meg (SzMo)
A séf maga és tánctanára, Mikes Anna sem gondolták, hogy idáig eljutnak. De a közönségszavatoknak köszönhetően megnyerték a Dancing with the Stars táncos vetélkedőt.
dec. 5
20:21
Micsoda szokás ócska farmert dobni az új autóra... (Autószektor)
Vannak sajtótájékoztatók, ahová törik magukat a kollégák, és vannak amikre udvariasságból mennek el. Sokszor megéri, hogy megtiszteled a rendező céget, különösen akkor, ha a világ zöldítéséről szóló eseményen a 2023-s túraautóbajnok is részt vesz. Mert ő "csak" hab volt a tortán, de a kevésbé ismert szereplőket is érdemes volt meghallgatni a Hyunda
dec. 5
20:21
A támogatás csak hab lesz a tortán (Magyar Mezőgazdaság)
Több bizniszre van szükség, kevesebb agrárpolitikára. Erről beszélt Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, a Magyar Bankszövetség agrár munkabizottságának elnöke a Portfolio Agrárszektor Konferenciáján.
dec. 5
20:21
Országos kéknyelv-betegség vizsgálatokat rendelt el a Nébih (Üzletem)
A korlátozások bevezetése óta sem szarvasmarha, sem juh vagy kecske szállítmány nem érkezett Magyarországra Hollandiából.
dec. 5
20:27
Fontos bejelentést tett Orbán Viktor (Demokrata)
Mikulás napja előtt fényképet tett közzé a miniszterelnök a közösségi oldalán.
dec. 5
20:30
Kutatás: az európai válaszadók több mint fele nem jár rendszeresen orvosi vizsgálatokra (Digital Hungary)
Egy nyolc európai országban végzett felmérés szerint a válaszadók 56 százaléka nem jár rendszeresen orvosi vizsgálatra, annak ellenére, hogy több mint 70 százalékuk küzd legalább egy egészségügyi tünettel. A Huawei és az Ipsos friss kutatása alapján a megkérdezettek többsége nincs tisztában a kulcsfontosságú egészségügyi mutatók – vérnyomás, pulzu
dec. 5
20:33
Műsorra tűzik a 2023-as év legnagyobb kasszasikerét: erre már nagyon sok magyar várt tűkön ülve (Pénzcentrum)
December 15-től azkerült be a Barbie a HBO Max kínálatába - közölte a streamingszolgáltató. A Barbie az idei év egyik leginkább várt filmje volt nyáron, azóta már 686 ezer jegyet váltottak rá, és 1 milliárd 355 milliós bevételt hozott a magyar mozikban. Nagy vetélytársa, az Oppenheimer 569 ezer jegyeladást és 1,17 milliárdos bevételt generált.
dec. 5
20:33
Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint a folyamatos amerikai támogatás nélkül elveszíthetik a háborút (444.hu)
Andrij Jermak arról beszélt Washingtonban, hogy nagyon fontos, hogy a támogatást megszavazza az amerikai törvényhozás.
dec. 5
20:39
Megvalósult Bicske intermodális csomóponti fejlesztésének első üteme (ProfitLine)
Bicske intermodális csomóponti fejlesztésének első üteme 9,9 milliárd forintból valósult meg, a beruházást kedden adták át a Fejér vármegyei településen.
dec. 5
20:39
Jól figyeljen a csizmáira - éjjel érkezik Orbán Viktor (ATV)
Ideje kitakarítani a lábbeliket a miniszterelnök szerint.
dec. 5
20:39
Eurojackpot: 12,5 milliárd forintot értek ezek a nyerőszámok (Promotions)
Mutatjuk a kedd legfontosabb számait.
dec. 5
20:39
Az Agrárminisztérium államtitkára jó hírt hozott Brüsszelből (Demokrata)
Sikerült elérni Brüsszelben a mezőgazdaság számára fontos támogatási jogcímek meghosszabbítását.
dec. 5
20:41
Karácsony Gergely az egyik legkiválóbb kollégájának nevezte Tordai Csabát (Demokrata)
A főpolgármester állítása szerint a 99 Mozgalom a jogszabályoknak megfelelően tartott anonim adománygyűjtést.
dec. 5
20:45
Az európai békacombimádat miatt a kihalás szélére sodródtak a békák (Agroinform)
Nem is gondolnánk, milyen veszélyforrásokat rejt magában a békacombfogyasztás.
dec. 5
20:45
Letícia sosem viselt még ilyen lezser, egyben elegáns kabátot: a spanyol királyné pazar stílusát tanítani kéne (Femcafe)
Nem túlzás kijelenteni, hogy Letícia nemcsak Spanyolország, hanem a stílus királynője is, amit elegáns szettekben, valamint lezser outfitekben egyaránt alátámaszt minden egyes alkalommal, valahányszor kilép az utcára.
dec. 5
20:45
Komoly bajok miatt nem szerepelt Andrei Mangra a Dancing with the Stars fináléjában (SzMo)
A táncos hosszú hetekig nem is jelentkezett a közösségi oldalán, ám most megosztott egy fotót magáról. A kommentelőknek tetszett a kép, de többen hiányolták a képernyőről.
dec. 5
20:45
Támogatják, de nagyon szigorú feltételekhez kötik a munkásszállások működését (Növekedés)
Az új idegenrendészeti törvényjavaslattal összhangban tovább szigorodnak a munkásszállások építésének támogatási feltételei is. Ezentúl előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50 százalékban magyar munkaerőt kell elszállásolni, ami nagymértékben elősegítheti az országon belüli mobilitás növelését.
dec. 5
20:45
Galéria: Vadiúj dizájnnal készül a feltámadásra Chase Elliott (Racingline)
Chase Elliott egyértelmű küldetéssel vág neki a Nascar Cup következő szezonjának: teljes mértékben feledtetni akarja...

Keresés