Akkumulátorgyártó nagyhatalommá vált Magyarország – állítja a kormány. A gyártás mellett később az újrahasznosítás is fontos iparággá válhat, melyből hazánk szintén kiveheti a részét. Ez viszont további környezeti terhelést generálhat. Litkei Mátéval, a kormányközeli Klímapolitikai Intézet igazgatójával a lapunknak adott interjúban ezekre a kérdése
A csípős paprika és a chilipaprika nem ugyanaz, viszont számos jótékony hatásuk van a szervezetünkre, ha mértékkel, de fogyasztjuk. Az ayurvédikus étkezésben is külön említik a fűtő ételek között, de ha ismerjük a hatásmechanizmusát, akkor hamar megkedveljük a csípős ízeket.
A tragikus török-szíriai földrengések után sem nyugszik a bolygó. Azóta Grúziából, Romániából, Horvátországból és Új-Zélandról is jelentettek földrengést. Romániában egymást követő három nap is rengett a föld, volt, amelyiket Magyarországon is lehetett érezni. Vajon lehet-e előrejelezni a földrengéseket?
Teljes műszaki korszerűsítés és automatizálás várható a csokonyavisontai fürdőben, amelynek homlokzatára a sajtó képsivelői előtt került fel az új logó. Hajtó Péter, Szászfalvi László és Harasztia Attila ismertette a fürdő…
Két afganisztáni nagyvárosban betiltották február elején a fogamzásgátlók forgalmazását, mert az ország tálib vezetése szerint ezek a szerek a muszlimok elleni nyugati összeesküvés eszközei - jelentette a The Guardian pénteken internetes oldalán.
Napjaink hajtrendjei egyre kifejezőbbek: a merész vágásoktól a szokatlan festési technikákig számos stílust kipróbálhatunk. Az egyik legújabb és egyben legvagányabb frizuratrend pedig az ikerhaj lesz.
Nem Lewis Hamilton az első F1-es világbajnok, aki a pályán kívül zenélésbe, éneklésbe kezd! 2007-ben ugyanis épp ezen a napon, február 19-én jelent meg 1997 világbajnokának, Jacques Villeneuve-nek a saját albuma, Private Paradise címmel. Az albumon szereplő 13 dalból hatot maga írt, az egyik állítólag édesapjáról, Gilles-ről szól. Ugyanebben az évb
Óriási roham volt tavaly év végén az otthonfelújítási támogatásért, hiszen a népszerű állami program igénylésének határideje néhány kivételtől eltekintve a többség számára december 31-ével lezárult. A MÁK beérkezési sorrendben dolgozza fel az igényléseket, múlt héten a december elején benyújtott igénylésekről érkeztek a határozatok és a hiánypótlás
Az eladó lakások számának bővülésére és gyengébb keresletre számítanak a Takarék Jelzálogbank szakértői 2023 első felében. Az év egészére összességében 4-6 százalékos áremelkedést várnak, de nagy lehet a szórás.
Perintfalvi szerint a politika megpróbálja blokkolni a papi pedofíliát feltáró munkát, neki is elmaradt egy előadása, mert jött fentről a telefon… – mindez a DK TV Szubjektív című műsorában hangzott el.
Balogh Petya személyes kommentjei a Cápák között legutóbbi adásához. Az üzleti ajánlatok mellett felmerült egy megosztó kérdés is: a jótékonykodásból lehet-e pénzt keresni, és ha igen, mennyit?
Egy új, a bélrendszerünk számára jótékony hatású étrendről szóló könyv szerzője szerint elég lehet néhány napig egészségesen táplálkozni ahhoz, hogy enyhítsük a krónikus gyulladásokat.
Egy kft. visszavásárolná a korábban magánszemély tulajdonosa által egy másik kft.-nek eladott üzletrészét. Rendezné a másik kft. tőketartalék-juttatását is. Az ügyletről és annak könyveléséről kérdezett olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló válaszolt.
A Balaton-felvidék és a Déli-Bakony egyik csodálatos természeti értéke a Balatont tápláló, mintegy 32 kilométer hosszú Eger-víz patak, amelynek vízhozama ijesztő mértékben csökken. A folyamat megállítása érdekében körvonalazódik egy térségi összefogás Márta István vezetésével. A patak melletti tizenhárom település – Nagyvázsony, Pula, Öcs, Vigántpe
Hosszú évek után végre egyre könnyebben felismerjük, milyen is az, ha mérgező párkapcsolatban vagyunk. Azt viszont, úgy tűnik, kevesen gondolnák csak, hogy a pénzzel is lehet legalább ennyire toxikus kapcsolatot ápolni.
Az elnököt egészségügyi személyzet veszi körül; családja is vele van, amelynek tagjai megköszönték az aggódást, de megértést és a magánélet tiszteletben tartását kérik.
A kijevi mezőgazdasági minisztérium szerdai adatai szerint Ukrajna gabonaexportja 29,3%-kal, 29,7 millió tonnára esett vissza a 2022/23-as gazdálkodási szezonban.
A Tejútrendszer elemeinek eredetével foglalkozó kutatók új részleteket tártak fel azzal kapcsolatban, hogy miként jutnak el egyes elemek a Földre: egy nemzetközi kutatócsoport legújabb, számítógépes modellek segítségével végzett vizsgálatával arra jutott, hogy a neutroncsillagok ütközésekor létrejött nehéz elemek képesek más szupernóvák lökéshullám
A blokklánc-technológia térhódításának egyik ékes bizonyítéka, hogy az élet egyre több területén felbukkannak a kriptopénzek. Ennek megfelelőlen az online kaszinók
Visszavonul Veresegyház polgármestere, a települést 58 éve vezető Pásztor Béla. A független településvezető úgy gondolja, Veresegyház megérdemli, hogy energikus fiatalok vegyék át a vezetését. A városban hosszú évek óta a civilek alakítják a helyi politikát, a baloldal valószínűleg a következő helyhatósági választásokon sem fog ellenjelöltet állíta
2019-ben megosztotta a közönséget a Joker-film, ami az addigi akció-thriller vonalat maga mögött hagyva egy hangulatában, történetmesélésében és mondanivalójában is teljesen új irányba indult el.
Életre kelnek a „könyvek” és mesélnek! Ki is kölcsönözheted őket, hogy jobban megismerd az életüket, és feltehesd a kérdéseket, amiket sohasem tudtál vagy mertél. Ilyen egy Élő Könyvtár-program:
Az elmúlt hónapokban többször is láthattuk, hogy egyes tagállamok hogyan akadályozták meg a határozott közös európai álláspont kialakítását – mondta a német külügyminiszter.