Nagy-Britannia lesz az első ország a szövetségesek közül, amely hosszabb hatótávolságú fegyverekkel látja el Ukrajnát - mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök, az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC). Hozzátette: olyan új chartára is szükség lesz, amely elősegíti Ukrajna biztonságának védelmét az ukrán NATO-csatlakozásig hátralévő időben.
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott pénteki interjúban.
Az Alpine csapat idén fullos francia párossal vág neki a szezonnak, hiszen Esteban Ocon mellé Pierre Gasly-t igazolták le. Közismert tény volt, hogy a két versenyző nem szívelte egymást a múltban, ami még gokartos korukból eredeztethető. Így aztán mindenki kíváncsian várja, hogy mihez kezdenek egymással a Forma-1-ben, csapattársakként. Mostanra azo
A legdrágább Miele mosógépet hatékonyságban legyőzte ugyanennek a márkának egy kedvezőbb áron kínál változata, de a jóval olcsóbb gépek között is akadnak egészen kiválóak – derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) legújabb tesztjén. A centrifugálási hatékonyság bajnokai a Samsung termékei lettek.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Az elmúlt hetekben rengeteg hírt olvashattunk arról, hogy az Egyesült Államok és Kína kölcsönösen kémkedéssel vádolta egymást, vezető hírszerzők és veteránok pedig előrejelzéseket fogalmaztak meg Tajvannal, illetve egy kínai–amerikai háborús konfliktus kitörésével kapcsolatban.
Egyik percben úgy érzed, pikkel rád a főnök, aztán meggyőzöd magad, hogy csak üldözési mániád van? Ellehetetlenítik a munkád vagy csak nem bírod a terhelést? Hogyan döntsd el, hogy meg kell mutatnod, mire vagy igazán képes vagy éppen a csendes kirúgás, a quiet firing élménye vár rád? És mit tegyél, ha már biztos vagy benne?
A nemrég sokat fogyott Keleti Andi a minap bomba dekoltázst villantott a Szerencsekerék műsorában. Felmerült a kérdés, vajon mellplasztikán esett-e át a táncosnő.
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hantoson polgármestert, míg Szabadegyházán a képviselő-testület feloszlása miatt a településvezetőn kívül képviselőket is választanak.
A magyar kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalások lassulása miatt a tervezettnél később, legkorábban 2023 második felében indulhat meg a decemberi döntéssel zárolt uniós források utalása.
A Biztonságos Internet Nap alkalmából digitális kalandjátékkal és digitális játszóházzal készült a Vodafone Magyarország Alapítvány. Épp húsz éves a Biztonságos Internet Nap elnevezésű nemzetközi kezdeményezés, amelyet február hónapban, az Európai Unió tagállamaiban, így Magyarországon is különböző offline és online eseményekkel népszerűsítenek. Eb
Ötcsillagos hotel helyett vendégházak, rövid kiruccanások helyett digitális nomád élet, az Instagram fontosabb, mint valaha. A posztcovid turizmus trendjeiről beszélgettünk Galambos-Parti Reginával.