2023. február 22. szerda

febr. 22
9:57
Milliós négyzetméterár fölött a minigarzonok (Igényesférfi.hu)
Csekély, ám annál jelentősebb részét képezik az ingatlanpiaci forgalomnak a 10-20 négyzetméter közötti minilakások.
febr. 22
9:57
Rendkívüli változás az OTP-nél: március 1-jén életbe is lép (Promotions)
Komoly változást jelentett be az OTP.
febr. 22
9:57
Bartus László: Biden hősies kijevi látogatása eldöntötte a háború sorsát (Mandiner)
Biden látogatása után megnő a szakadék az EU és Orbán között.
febr. 22
9:57
Hamarosan itt a Bitcoin hálózatán az év eddigi legnagyobb nehézségi növekedése (BitcoinBázis)
Február 12-én minimálisan csökkent a bitcoin hálózati nehézsége, pontosan 0.49%-kal. Ennek ellenére most arra lehet számítani, hogy február 24-én komoly
febr. 22
10:03
Lakatos Márk Hajdú Péternek üzent: „Szégyellheted magad, és légy szíves, kérjél bocsánatot!” (Blikk)
Lakatos Márkról köztudott, hogy mindig nyíltan kimondja, amit gondol. A stylist ezúttal sem hazudtolta meg magát: egy Hajdú Péterrel való interjúra reflektált a maga sajátos stílusában. Elárulta, hogy a műsorvezető mely megszólalásaival nem értett egyet, egyben felszólította őt, hogy kérjen elnézést.
febr. 22
10:03
Rendkívüli műsorral készül az ATV Csoport az orosz-ukrán háború egyéves évfordulóján (ATV)
Az ATV Csoport a fő platformjain, az ATV-n, az atv.hu-n és a Spirit FM-en február 24-én kiemelten foglalkozik az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójával.
febr. 22
10:03
Gundel Takács Gábor elmondta kendőzetlen véleményét Máté Krisztáról: "Őt nem lett volna szabad abba a műsorba beletenni" (Femcafe)
A Partizán Chill műsorában a kvízshow-k voltak terítéken, ezért két kiváló kvízműsor-vezető, Vágó István és Gundel Takács Gábor mesélt a műfajról, élményeikről és tapasztalataikról.
febr. 22
10:03
Magyar-kirgiz együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért (Agrofórum)
Február közepén együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) és a Kirgiz Nemzeti Agráregyetem (Knau).
febr. 22
10:03
Német élelmiszergyarmat vagyunk? (Demokrata)
Egyre több van belőle, olcsó és külföldi. Mi az? – kérdezhetnénk a találós kérdések formulájával, a megfejtés pedig egyszerű: diszkontáruházláncok.
febr. 22
10:03
Új funkció érkezik a Samsung okosóráira (MMonline)
A Samsung Electronics és a Natural Cycles cikluskövető alkalmazás most bejelentett együttműködésének eredményeként a Galaxy Watch5 okosórákra hamarosan elérhetővé válik a hőmérsékletalapú menstruációs cikluskövetés funkció. Először adaptálták a mobilapp különleges algoritmusát okosórára, egyesítve a Samsung kifinomult érzékelő, valamint a Natural C
febr. 22
10:03
Közös videóban álltak ki Ukrajna mellett az uniós külügyminiszterek – Egyvalaki hiányzott (Nyugati Fény)
Épp nem ért rá.
febr. 22
10:05
Mit ér a hálózat, ha magyar? (Demokrata)
Bár az árversenyt rég elvesztették, a magyar bolthálózatok mégis hősiesen tartják a frontot a nyugati multikkal szemben.
febr. 22
10:07
Magyarként a nagyok közt (Demokrata)
Hogyan tud talpon maradni a multikkal folytatott harcban a kisebb helyi hálózat és a függetlenségre szavazó falusi kisbolt?
febr. 22
10:09
Az országhódító hangya (Demokrata)
A XX. század első felében a magyar falukép egyik meghatározó eleme volt a Hangya Szövetkezet boltja.
febr. 22
10:09
Mutatjuk, hol mennyibe kerülnek az újépítésű lakások (Növekedés)
Budapesten 1,3 millió forint egy újépítésű lakás átlagos négyzetméterára, vidéken a legfelkapottabb városokban 920- 988 ezer forint az ár. Növekedésben maradt az új lakások piaca, a rozsdaövezetek évei következhetnek - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
febr. 22
10:09
Navracsics elárulta, hogy mit ajánlottak Brüsszelnek (Mandiner)
Az államtitkároknak le kell mondaniuk a milliós mellékkeresettel járó kuratóriumi megbízásokról, de a képviselőknek és a polgármestereknek nem.
febr. 22
10:09
Házhoz jön a Kifli (Demokrata)
A nagy élelmiszerláncok lassú ütemben, de fokozatosan vágtak bele Magyarországon az online kiszállításba.
febr. 22
10:11
Putyin újabb egymillió embert fog mozgósítani – állítja a német hírszerzés (Mandiner)
A szervezet vezetője szerint az oroszok jelenleg a harctéren próbálnak döntést hozni, és minél több előnyt realizálni.
febr. 22
10:15
Nyugtalanító hírek érkeztek három város szennyvízéről (Menedzsment Fórum)
Három városban emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
febr. 22
10:15
Kettészakadt ország, a főváros és Nyugat-Magyarország húzza a lakáspiacot (Piac és Profit)
2022-ben 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben.
febr. 22
10:15
Tiszteletbeli magyar katasztrófamentő lett a török földrengést túlélő Ali (Blikk)
A magyar mentők végre kezet foghattak Alival, akinek az életéért 36 órán át küzdöttek a törökországi földrengés után.
febr. 22
10:15
Mi lesz ebből? Amíg Biden Ukrajnába látogatott, Putyin a legyőzhetetlennek titulált nukleáris rakétáját tesztelte (Blikk)
Oroszország sikertelen tesztelést hajtott végre a legyőzhetetlennek titulált ballisztikus rakétájával, miközben Joe Biden Ukrajnában tartózkodott – állítja két, az ügyben jártas amerikai tisztviselő.
febr. 22
10:15
Egy őrült BL-meccs margójára – így látták a fordítást a főszereplők (Infostart)
Carlo Ancelotti, a címvédő Real Madrid vezetőedzője a duplázó Vinícius Júniort, valamint veterán labdarúgóit dicsérte azok után, hogy csapata 2-0-s hátrányról fordítva 5-2-re nyert a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, keddi meccsén Liverpoolban.
febr. 22
10:15
Amerikai bíró: a szeptember 11-i terrortámadások áldozatai nem jogosultak az afgán központi bank vagyonára (HírTV)
A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások áldozatai nem jogosultak az afganisztáni központi bank vagyona egy részének lefoglalására egy amerikai bíró döntése szerint.
febr. 22
10:15
Több mint hárommilliárd forintos fejlesztés indul a MATE-n (ProfitLine)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) négy kampuszán 3,3 milliárd forintos beruházás indul - jelentett be keddi sajtótájékoztatóján Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfih) elnöke és Gyuricza Csaba rektor a gödöllői Szent István Campuson.
febr. 22
10:15
Jelentett a világ harmadik legnagyobb autógyártója, durva osztalékot fizet a cég (Portfolio)
Az autógyártó Stellantis nemrég tette közzé legfrissebb gyorsjelentését, melyben a vállalat közölte, hogy a tavalyi év második felében 17 százalékkal nőtt az operatív profit többek között a jó árazásnak köszönhetően, a logisztikai és félvezető-ellátási problémák fennmaradása ellenére sikerült ilyen kedvező számokat szállítania a cégnek. A számok kö
febr. 22
10:15
Nagy a baj Velencében! Akkora a szárazság, hogy kiapadhatnak a csatornák (Hamu és Gyémánt)
Újabb intő jel, ami Velencében történik.
febr. 22
10:15
Falcon-ügy: minden befektető jelentkezzen a rendőrségen (Forbes)
A Falcon befektetési cégre lecsapott az MNB, mégis tovább folytatták a befektetők hitegetését. Mi lesz a számláikon ragadt pénzzel?
febr. 22
10:15
Mi az a Bukaresti Kilencek, aminek Magyarország is a tagja? (Mandiner)
Szerdán Varsóban találkoznak a kelet-közép-európai országok vezetői egymással és Joe Biden amerikai elnökkel, hogy az ukrajnai háború állásáról és a NATO-ról egyeztessenek – így folytatódik a Bukaresti Kilencek együttműködés.
febr. 22
10:15
A Team Rosberg kiszáll a DTM-ből a 2023-as szezon előtt (Racing)
A háromszoros DTM-címvédő csapat, a Team Rosberg idén nem indul a sorozatban, miután a nevezési határidőig nem tudott elegendő pénzügyi támogatást szerezni ahhoz, hogy versenyképes legyen. A Team Rosberg 2017 és 2020 között minden egyes évben bajnokság nyeréshezsegítetteaz az Audi pilótáját, Rene Rastot. Aztán a tavalyi bajnokságban Nico Mullerrel
febr. 22
10:21
Bepörög a magyar piramisjáték-gyanús botrány: több ezer magyart verhettek át a mesebeli hozammal (Portfolio)
Az MNB a Falcon-ügyben továbbra is piacfelügyeleti eljárást folytat, a zár alá vett pénzeszközöket pedig – a vizsgálattal érintett, a gyanú szerint jogosulatlan tevékenységet végző piaci szereplők esetlegesen ettől eltérő tartalmú híresztelése ellenére − átadja a nyomozó hatóságnak - olvasható az MNB közleményében. Aki a társaságoknak pénzt adott á
febr. 22
10:21
Vloggerkedéstől a 100 milliós bizniszig: őszintén vallott pénzügyeiről Zsozéatya és Osváth Zsolt (Pénzcentrum)
Vállalkozást indítani a jelenlegi gazdasági helyzetben komoly kihívás, nem beszélve a vendéglátóiparról, ami a koronavírus miatt az elmúlt éveket is megszenvedte. Hatalmas versenyelőnyt jelenthet viszont, ha egy ismert személy, például egy YouTube tartalomgyártóról, egy influenszerről van szó, hiszen ők már kiépítették azokat a csatornákat, ahol ma
febr. 22
10:21
Nagyon szomorú hír jött Király Viktorról (ATV)
Egyre biztosabbá válik, hogy Király Viktor házassága válságban van: kisfiuknak, Kolennek hétvégén volt a névnapja, de a szülők külön-külön posztokkal köszöntötték – írja az Origo.
febr. 22
10:21
Ezek most akkor Suzukik, vagy Toyoták? (Autónavigátor)
Természetesen nem megy csodaszámba a Toyota és a Suzuki kooperációja, elég csak a hazai Swace és Across modellekre gondolni. Ha
febr. 22
10:21
Influenza Magyarországon: negyedmillióan fordultak orvoshoz az év hatodik hetében (Femcafe)
Fejér vármegyében két szociális intézményt, Somogy vármegyében egy bölcsődét, Tolna vármegyében pedig egy óvodát érintett tömeges megbetegedés.
febr. 22
10:21
Hatalmas a kínálat a mesterséges intelligencia által írt könyvekből (Mandiner)
Több mint kétszáz ChatGPT által írt könyvet lehet venni az Amazonon.
febr. 22
10:21
Biden a NATO-ban akarja látni Ukrajnát, Putyin szerint nem az ukránok az ellenség (Helló Magyar)
"Amikor Oroszország megkezdte az offenzívát, nem csak Ukrajnát tették próbára. Az egész világ egy próbatétel előtt áll."
febr. 22
10:21
Év végére Oslo lesz a világ legtisztább fővárosa (Villanyautósok)
Milyen lehet az a város, ahol a busz mögött nem kell megfulladni?
febr. 22
10:23
Új árnyékjelentés követel még szigorúbb EU-fellépést Magyarországgal szemben (Portfolio)
Az egész Európai Unióban romlott a jogállamisági helyzet, több tagállamban is negatív folyamatok indultak el. Az új kormányokat választó Svédország és Olaszország mellett Belgiumban is romlott a helyzet a Liberties friss kutatása szerint. A legrosszabbnak továbbra is a magyar és a lengyel állapotokat tartják. Az Európai Bizottság által is figyelt
febr. 22
10:27
Honnan tudhatom, hogy milyen fogyókúrás turmix való nekem? (Vital)
Fogyókúrázni fehérje alapú diétával érdemes, ha nem akarunk izomtömeget veszíteni. Mert sajnos a diéta során a szervezet előbb bontja le az izmokat, mint a zsírszövetet. Milyen turmix való nekem?
febr. 22
10:27
Újabb három orvost tartóztattak le a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos botrányban (Blikk)
A cipős ügyként elhíresült büntetőeljárásban a másodfokú bíróság letartóztatásba helyezett öt olyan gyanúsítottat, akik eddig vagy bűnügyi felügyelet alatt álltak, vagy szabadlábon védekeztek. A KR NNI továbbszélesíti a költségvetési csalási ügyet.
febr. 22
10:27
Venni kell a Graphisoft Parkot a Wood szerint, 23 százalékkal többet érhet a részvény (Portfolio)
Megerősítette vételi ajánlását a Graphisoft Park részvényeire a Wood elemzője a társaság negyedéves gyorsjelentését követően, a részvényekre vonatkozó célárát pedig 10,5 euróra változtatta, miután a cég áttért a részvények euróban jegyzésére. Ez a jelenlegi szintekhez képest 23 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
febr. 22
10:27
Lapértesülés: Orbán Viktor újra vétóval fenyeget, ha nem vesznek le négy embert a szankciós listáról (ATV)
A Politico szerda reggeli hírlevele szerint Orbán Viktor ismét bevetette azt a fenyegetését, hogy megvétózza az Oroszországot sújtó uniós szankciók meghosszabbítását, mert négy embert le akar vetetni a szankciós listáról – írja a Telex.
febr. 22
10:27
Verekedőket zavart el a bátor budapesti villamosvezető (Infostart)
Egy budapesti villamosmegállónál dulakodott két vagy inkább több fiatal. A villamosvezető kiszállt és elzavarta őket.
febr. 22
10:27
Saját fizetésüket 145 ezer forinttal, az óvónők bérpótlékát bruttó 10 ezer forinttal emelnék az önkormányzati képviselők Zuglóban (SzMo)
A béremelések mellett a minimum-jövedelem kivezetéséről is tárgyalni fognak. Ezt még Karácsony Gergely vezette be, a helyi Fidesz is támogatta.
febr. 22
10:27
Ennyi volt: Kasza Tibi otthagyta a Szerencsekerék vezetését (Promotions)
Kasza Tibi helyére új műsorvezető érkezik.
febr. 22
10:27
Március elején dönt a magyar parlament a svéd és a finn NATO-csatlakozásról (Mandiner)
Magyarország az EU tagállamai közül utolsóként járulhat hozzá a két ország felvételéhez.
febr. 22
10:27
Ha termőföldje van, érdemes végrendelkezni róla (Magyar Mezőgazdaság)
Ha valakinek termőföldje van, akkor mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között - tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) kedden az MTI-vel.
febr. 22
10:27
V8, 625 lóerő, 750 Nm - még brutálisabbak lettek a Bmw nagyágyúi (Autószektor)
Az új BMW X5 M Competition és az új BMW X6 M Competition a bajor prémiumgyártó belsőégésű erőforrással szerelt legkorszerűbb hajtáslánc-technológiájával büszkélkedhet, amelynek köszönhetően a 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia is bemutatkozik a nagyteljesítményű palettán. A nyolcfokozatú M Steptronic automataváltó
febr. 22
10:27
Lappi: Mindenki “vakon” megy Mexikóba (Racing)
A WRC mezőny 2020 után megy ismét Mexikóba, miután két éven át a járvány miatt nem lehetett megrendezni a versenyt. Ezáltal senki sem tudja, hogy a hibrid Rally1-es autók miként fognak viselkedni a nagy tengerszint feletti magasságban.

Keresés