A rehabilitációra és az egyik lábának részleges elvesztése utáni művégtagra van szüksége annak a török fiatalnak, aki napokig feküdt a romok alatt a törökországi földrengés után. A magyar mentőcsapat tagjai Törökországban meglátogatták Alit, akit ők fedeztek fel a romok között.
Márciustól visszatér Budapestre az Air Serbia légitársaság, amely az útvonalhálózat-bővítési törekvéseinek eredményeként 2023. márciusától újra elindítja a Budapest-Belgrád közvetlen repülőjáratait. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre március 13-án érkezik majd…
Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz). A szigorú határidő az összegnek a
Az adatok azt mutatják, hogy egyre több férfi esik ki a munka világából vagy hagyja ott a munkahelyét, és sokan közülük már nem térnek vissza a munkaerőpiacra. Az okok sokrétűek és igen, részben a nők az okai a jelenségnek, de nem úgy, ahogy azt gondoljuk.
A DK pécsi fórumára még Somogyból is érkeztek lelkes nyugdíjasok. Dobrev Klára naftalinszagúnak nevezte a fideszes elitet, és azt mondta, ennyi támogatásból „egy baloldali, akár egy középszerű kormány is képes lett volna” egy európai színvonalú ország felépítésére, de Orbánék nem.
Idén még rosszabb idők várnak a független színházakra: az állami támogatások keretösszege tovább csökkent: a tavalyi keretösszeg 533 millió 500 ezer forint volt, idén ez 315 millió forintra csökkent, vagyis a tavalyi keret 59%-ára.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 825, közülük 6 209 015-en a második, 3 904 864-en a harmadik, 423 998-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a Koronavírus Sajtóközpont.
Az elmúlt évek külső sokkjai mellett a koronavírus-járvány alatt tapasztalt költségvetési költekezés és alacsony kamatszint okozta azt, hogy mostanra a magyar infláció a legmagasabb lett egész Európában – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzésében. Az áremelkedési ütem valószínűleg épp most tetőzik, ugyanakkor a szervezet szakemberei szeri
A stylist szerint a műsorvezető a legutóbbi Frizbiben egy ócska és alantas hasonlattal próbálta bizonyítani az igazát a nőiesen viselkedő melegekkel kapcsolatban.
Az MNB a Falcon-ügyben továbbra is piacfelügyeleti eljárást folytat, a zár alá vett pénzeszközöket pedig – a vizsgálattal érintett, a gyanú szerint jogosulatlan tevékenységet végző piaci szereplők esetlegesen ettől eltérő tartalmú híresztelése ellenére − átadja a nyomozó hatóságnak - olvasható az MNB közleményében. Aki a társaságoknak pénzt adott á
Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szigorú határidő az összegnek a
Puhább landolásra számítanak a Citibank közgazdászai: globális növekedési kilátásaikat felfelé módosították, bár így is lassú növekedési ütemre számítanak. A korábbi adatok alapján viszont épp Magyarország lóg ki a pozitív trendből.
Még ha nem is szoktál színes körmöket viselni, a lehető legtermészetesebb megoldások híve vagy, a kézápolás számodra sem elhanyagolható szempont, hiszen az ápolt megjelenés egyik alapfeltétele. Ismerkedj meg a különböző manikűrfajtákkal és válaszd ki a legszimpatikusabbat!
Nem elegendő csak jó terméket vagy szolgáltatást létrehozni, azt valahogyan el is kell juttatni a vásárlókhoz. Aki az eljuttatásban segít, az a kommunikációs vagy marketing szakember. Sok fajtája van, hozunk néhány példát, ki mivel foglalkozik.
Sokasodnak a figyelmeztető jelek a túlárazott amerikai részvényeknél, a Morgan Stanley stratégája szerint az év első felében akár 25 százalékkal eshet az S&P 500 index – írja a Bloomberg.
A Beűzetés a Paradicsomba történetei a kötet saját meghatározása szerint „igaz mesék”. Igazak, mert a mai magyar valóságból merítenek, már-már szociografikus eszközökkel próbálják megmutatni a nélkülözésben, kitaszítottságban és reménytelenségben élők életét. A kötetről folytatott beszélgetést most teljes egészében visszahallgathatod.
Manapság a naspolyafák meglehetősen ritkán fordulnak elő a kertjeinkben. Ennek ellenére ez a középkorból származó fa a maga különleges gyümölcseivel és szép dús lombjával lassan visszatér a köztudatba.
Holland sajtóértesülések szerint Max Verstappen nagyon jól járt anyagilag, hogy elvállalta a Heineken nagyköveti szerepét. A holland De Limburger újság szerint a megállapodás 6 évre szól és a Red Bull kiválósága akár több millió dollárt is kereshet ezzel. A tegnapi nap folyamán már beszámoltunk arról, hogy a holland pilóta és a holland sörmárka egy
A háborúval kapcsolatban a megszokott paneleket hangoztatta évértékelőjében az orosz elnök - mondta a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének Oroszország-kutatója. Vigóczki Máté György szerint ugyanakkor egyértelműen érzékelhető volt, hogy jövőre elnökválasztás lesz Oroszországban.
Elképesztő képek készültek az apállyal küzdő Velencéről Olaszországban: szinte teljesen eltűnt a víz a város csatornáiból. Velence ikonikus gondolái és a keskeny csatornákban közlekedő kishajók a kiszáradt iszapos talajon rekedtek.
A Széchenyi Alapok 2020 áprilisában fektetett be a technológiai cégcsoportba 764 millió forintot, 200 forintos árfolyamon, amelynek egy részét most 850 forintos árfolyamon értékesítette egy 210 millió forint összértékű részvénycsomagban. Az alapkezelő ugyanakkor továbbra is tartja részvényeinek nagyobb részét, mert további növekedési potenciált lát