Sokáig volt haragban Pásztor Erzsi a lányával, aki az édesanyját okolta szülei válásáért, de mára tudták rendezni a kapcsolatukat, ami a színésznő elmondása szerint jobb már nem is lehetne.
Franciaországban a vezető médiavállalatok mind milliárdosok kezén vannak, a szerkesztőségeket pedig baloldali, sőt szélsőbaloldali újságírók irányítják.
A Covid-19 világjárványt okozó vírus nagy valószínűséggel laboratóriumi szivárgásból, de nem egy fegyverprogram részeként keletkezett – derül ki az amerikai energiaügyi minisztérium 2021-es, frissített és titkosított tanulmányából, amelyet a Fehér Ház és magas rangú amerikai törvényhozók rendelkezésére bocsátottak.
Egy VR-megoldásokat fejlesztő startup olyan alkalmazást hozott létre, amellyel a felhasználók lejátszhatják az emlékeiket pontosan azokon a helyszíneken, ahol azok megtörténtek – írja a Futurism.
20% és 40% közötti fizetésemelést kaphat az UniCredit vezérigazgatója, így akár évente 10,5 millió eurót is kereshet - írja a Reuters az olasz Il Sole 24 újságra hivatkozva.
Egy leveses fazékban találták meg a rendőrök annak a 28 éves hongkongi modell-influenszernek, Abby Choi-nak a fejét, aki kedden tűnt el. A rendőrök pénteken már megtalálták egy hűtőben a fiatal nő lábszárát és néhány bordáját – írja a Telex.
A 24-es főúton Sirok és Egerbakta között egy kamionról raklapok estek az útra. Az 52-es km-nél a takarítás idejére a fél útpályát lezárták. A 64-es főúton, Simontornya térségében egy személyautó, egy kamion és egy kisteherautó ütközött össze. Az 1-es km-nél félpályás korlátozás van érvényben. A 38-as főúton, Tarcal és Tokaj között két kamion karamb
Hollandia arra figyelmeztetett, hogy komoly következményei lehetnek annak, ha az amerikai internetes óriásvállalatokat különadóval sújtják az eurómilliókba kerülő hálózatfejlesztések finanszírozásának megoldására, mivel az sértheti az úgynevezett netsemlegesség szabályait és komoly áremelkedést jelenthet az európai felhasználóknak.
A részvénypiac döcögősen zárhatja a februárt, ami kétségeket vet fel az év eleji rali tartósságával kapcsolatban - írja a MarketWatch. A vártnál erősebb gazdasági adatok és a vártnál rosszabb inflációs számok miatt a piaci szereplők kénytelenek újra gondolni a várakozásaikat azzal kapcsolatban, hogy a Federal Reserve meddig emelheti a kamatokat.
Az utóbbi években a szingapúri kereslet a Rolls-Royce-okra hihetetlenül megnőtt. Az eladott luxuslakások piacán is fellendülés tapasztalható, míg a nemzetközi magániskolákban alig jut néhány hely az újonnan érkezetteknek. A kínai szupergazdagok újra felfedezték az igen fejlett kelet-ázsiai városállamot.
Belső-Somogy homoki tölgyesei, égeresei, Külső-Somogy cseresei vagy a már hegyvidéki viszonyokat idéző Zselic tölgyesei és ezüsthársas bükkösei hatalmas értéket képviselnek hazánkban.
Nyugdíj előtt álló hölgy munkaviszonya megszűnt. Vállalkozás indításában gondolkozik, 2 év hiányzik még a nők 40 éves nyugdíj korhatár eléréséig. Ha katás vállalkozást indítana, akkor elég lesz a 2 év katás vállalkozóként, hogy 2 év múlva nyugdíjas lehessen? A két év az két év szolgálati időnek számít, neki csak ez lenne a fontos, a nyugdíj alapja
0,2 százalékkos gyengüléssel indított a forint hétfő reggel, a dollárhoz és az euróhoz viszonyítva is. A héten piacmozgató esemény lesz, hogy harmadszor vizsgálják a hitelminősítők a magyar adósbesorolást. januárban a Fitch negatívra rontotta a kilátást, a Standard & Poor’s pedig leminősített. Kérdés, követi-e őket a harmadik nagy cég, a Moody’s is
G.w.M. és Kulcsár Edina már hivatalosan is férj és feleség, azonban a romantikus esküvői fotót beárnyékolta pár komment, amit a rapper sem hagyott szó nélkül.
A HONOR tovább feszegeti az innováció határait a HONOR Magic5 Lite-tal. A készüléket a DXOMARK, a világ vezető minőségértékelő laboratóriuma világszerte az első helyre sorolta az akkumulátor teljesítménye alapján, megerősítve ezzel, hogy a HONOR a megbízható és nagy teljesítményű készüléket kereső fogyasztók első számú választása.Az új HONOR Magic5
Tóth Gábor külpolitikai szerkesztő elemezte a legfrissebb híreket, majd Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdezték műsorvezetőink. Adásunk második felében kapcsoltuk If. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt és Dunda György kárpátaljai tudósítót.
A világ legnagyobb akkumulátorgyártójának számító CATL jóval a piaci ár alatti szerződési lehetőségeket kínált egyes kínai autógyártók számára, várhatóan jelentősen lefaragva azok költségeit. Az egyes elemzők szerint már "árháborús" lépés az elektromos autók egyik legfontosabb komponensének számító lítiumárak jelentős esése közepette érkezett.
Szaúd-Arábia 410 millió dolláros (147 milliárd forint) humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának – jelentette be vasárnap a szaúdi külügyminiszter Kijevben tett látogatása alkalmával.
Lewis Capaldi skót énekes, dalszerző és zenész Németországban adott koncertet, amikor az egyik dal közepén előjött a Tourette-szindrómája, és nem tudta befejezni a dalt.
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint új gazdaságpolitika nélkül több közép- és kelet-európai gazdaság, köztük Lengyelország és Magyarország is belátható időn belül megelőzheti Nagy-Britanniát.
A miniszterelnök napirend előtti felszólal ma az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésén – erősítette meg Havasi Bertalan a kérdésünkre. A héten a svéd és a finn NATO-csatlakozás és a ‘23-as büdzsé vitáját is megkezdi a parlament, de az akkumulátorgyárakról is vitáznak a képviselők.