Bencsik Tamarát még 15 évvel ezelőtt, a Megasztárból ismerhette meg a közönség, aki azonban édesanyja elvesztése után a szakmában sem igazán érezte itthon a helyét, nem kapta meg azt az elismerést, amire vágyott. Párjával Németországba költöztek, ahol egy hihetetlen nemzetközi karriert épített, most mégis visszatért Magyarországra, és a Spirit FM #
Előre menekülve, agresszív fejlesztéssel, határozott beszerzési politikával nyerhetnek piacot maguknak ma Magyarországon a nyomdaipari kis- és középvállalkozások – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Az iparág kkv-i hónapok óta szembesülnek újabb és újabb kihívásokkal, melyek sorában nem a
„Sikeres évet tudhatunk magunk mögött az olyan történelmi kihívások ellenére, mint Oroszország Ukrajna elleni háborúja és az ellátási láncok folyamatos zavarai” – mondta Andreas Wolf vezérigazgató. Fotó: Vitesco Az előrejelzések felső szintét érte el a nyereségesség A Vitesco Technologies 2022-ben 9,07 milliárd euróra növelte árbevételét (2021: 8,
Az európai részvénypiacok nehezen találják az irányt, a BUX-index is mínuszból pluszba ment át, főleg az OTP-nek köszönhetően. Adják viszont a Richtert és a Molt, gyengül a forint is. Elon Musk újra beszállna a mesterségesintelligencia-bizniszbe.
A Niveus Consulting Group által készített felmérés alapján Magyarországon a gazdasági válság hatására 2020-2022 között közel 50 százalékkal is csökkenhetett a magyarországi kis- és középvállalkozások értéke. Ez régiós szinten is komoly veszteséget jelent: a lengyel kis- és középvállalkozásoknál csak 40 százalékos ez az arány, a cseheknél pusztán 3
A magyar vállalatok innovációs aktivitása elmarad a szükségestől és az európai átlagtól – az Eu a tavalyi év második felében publikálta innovációs eredménytábláját, amely minden tekintetben egybecseng a K&H innovációs index mögött meghúzódó felmérés eredményeivel. Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője szerint ez a tendencia nem ad okot örömre, h
A csoportos kereset szerint a cég a befektetőket is félrevezette vele, hogy éveken keresztül a valóságosnál hatékonyabbnak és biztonságosabbnak állította be önvezető technológiáját.
A legtöbb bizalmi indikátor értéke javult a Makronóm Intézet friss, februári Gazdasági Monitor elemzése szerint, bár az értékek még mindig a hosszú távú átlag alattiak. Az infláció és a növekedési kilátások szempontjából ugyancsak pozitív fejlemény, hogy tovább enyhült a nyomás a globális ellátási láncokon.
Újdelhiben és Budapesten egyidőben nyitott irodát 2023. februárjában a Radiiantt Europa Life Pvt. Ltd. madeinindia.hu nevű új platformja, melynek célja a két ország közötti kereskedelem élénkítése. A platform egyedülálló módon segíti az India különböző részein gyártott áruk globalizációját az európai piacra, elsőként Magyarországra fókuszálva.
Amerikai vegyi provokáció van előkészületeben a az ukrajnai műveleti övezetben: a donyecki régióban lévő Kramatorszkba pszichotróp anyagokat szállítottak – közölte Igor Kirillov altábornagy, az orosz nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erők parancsnoka a sajtó számára kedden kiadott nyilatkozatában.
Esz-Szíszi egy véres puccsot követően került hatalomra Egyiptomban. A 2013-as puccsot követően a rendőrség és az általa vezetett hadsereg több mint ezer tüntetőt ölt meg.
Az elektromos járművek akkumulátorai értékes ásványi anyagokat igényelnek. Azokból viszont igen kevés van. A régi mobiltelefonok megoldást jelenthetnek a problémára.
„A regionális beruházási támogatás hozzájárul a munkahelyteremtéshez, valamint egy hátrányos helyzetű régió gazdasági fejlődéséhez és versenyképességéhez.”
Jól teljesített a tranzakciós piac Közép- és Kelet-Európában, Magyarország a térségen belül a harmadik legmagasabb összértékkel zárt 2022-ben - közölte a Mazars. A magyar adatban viszont fontos tényező a Vodafone-felvásárlás.
Az elmúlt egy-két hétben jelentős hozamemelkedés indult a nemzetközi kötvénypiacokon. A tavaly év végi megnyugvást követő újbóli hirtelen megugrás oka, hogy a befektetők az utóbbi hetek erős növekedési és a vártnál magasabb inflációs adatainak tükrében elbizonytalanodtak azzal kapcsolatban, hogy a vezető jegybankoknak milyen szintig kell emelni az
Gazdag Tibor szerint több lábon kell állni, így, amikor véget ért a sorozat, a testvérei cégénél kezdett el dolgozni. Színpadi szerepei mellett egy villamossági társaságnál tevékenykedik ellenőrként.
Az Erste Csoport működési eredménye 16,3 százalékkal, 4 milliárd euróra nőtt 2022-ben az előzetes eredménykimutatás szerint. A nettó kamatbevétel (NII) 19,6 százalékkal, 5,95 milliárd euróra nőtt köszönhetően az Erste Csoport minden elsődleges piacán bekövetkezett kamatemeléseknek és a hitelállományok jelentős bővülésének. A nettó díj- és jutalékbe
A Remitly vezető digitális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat széleskörű kutatása feltárta, hogy melyek azok a helyek, amelyekhez az emberek a legnagyobb mértékben kötődnek, és ahová a leginkább visszavágynak – írja…