Csúnyán megütötte a Richtert a különadó: a gyógyszeripari cég 40 milliárdos veszteséggel zárta 2022 utolsó negyedévét, miközben a legpesszimistább becslések is csak 10 milliárd forint körüli veszteséggel számoltak. Orbán Gábor vezérigazgató szerint a kormány által kivetett különadó összege 27,9 milliárd forint volt ebben az időszakban.
Ma, amikor ezer irányból érkeznek az emberek felé az információk, az ingerek, különösen fontos szerepe van annak, hogy a cégvezetők rendelkezzenek a hatékony kommunikáció eszközével, magukra tudják irányítani és meg tudják őrizni célcsoportjuk figyelmét. A megfelelő kommunikáción múlhat egy vállalkozás sikere vagy éppen eredménytelensége. Ebben és
Új magyarázatot adtak a zebracsíkok szerepére az Elte kutatói: igazolták, hogy a csíkos állatokat azért nem bántják a bögölyök, mert napsütésben a fehér-fekete csíkhatároknál fellépő hőmérsékletkontraszt megzavarja hőérzékelésüket, így nehezebben találják meg a testfelszín alatt húzódó vérereket.
Kijött a spanyol és a francia infláció is februárból, mindkét európai nagygazdaságban a vártnál nagyobb volt az infláció éves mértéke, az inflációs nyomás ráadásul a várt csökkenés helyett fokozódott. Az olasz és német adat a következő napokban érkezik, az eurózóna adata pedig csütörtökre várható. Ha a többi nagy gazdaság (német, olasz, holland) in
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint Európa gázellátását jobban sújthatja a kínai kereslet vártnál nagyobb mértékű megugrása idén, mint az orosz gázszállítások teljes leállása - írja a Bloomberg.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a Richter veszteséges lett a negyedik negyedévben. Ezt követően megütötték a vállalat részvényeit a keddi nyitást követően. Ami a többi hazai blue chipet illeti, egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak pluszban, stagnál az OTP, és kisebb mínuszban van a Mol.
A Richter Gedeon Nyrt. 2022-ben 157,255 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 11,4 százalékkal nagyobb az előző évinél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A John Hopkins Egyetem kutatói felvázolták a terveket egy „bioszámítógép” megépítésére. A számítógépet laboratóriumban növesztett agysejtek működtetnék, és azt várják tőle, hogy pár évtizeden belül energiahatékonyságban és feldolgozási sebességben is meghaladhatja a mai szuperszámítógépek teljesítményét - Interesting Engineering.
Egyikük egy laborcéget is vezetett, amit az a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő finanszírozott, aminek a tevékenységét helyettes államtitkárként ő maga felügyelte.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Maspex Olymposszal szemben, mert a cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimumáron árulhatják termékeit. A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az ármegkötéssel megsérthette az uniós versenyszabályokat is - közölte a hatóság.
Aleksandar Vucic szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök között megegyezés született a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását célzó, uniós javaslatra született megállapodásról – közölte Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a két ország kapcsolatának rendezését célzó úgynevezett Belgrád-Pristina
A kormány kiskereskedelmi céljai, a Budapest Airport megvásárlása, az ársapkák kivezetésének feltételei is szóba kerültek egy friss interjúban, de a miniszter kicsit magáról is beszélt.
Az úgynevezett Északír Záradék új változatát Rishi Sunak kormányfőnek sikerült elfogadtatnia a brit parlament többségével, a megállapodást sikerült lenyomnia pártja euroszkeptikusainak torkán is.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezeti a repülőtér megvásárlására irányuló tárgyalásokat - mondta el interjújában az Indexnek. A miniszter elmonda, a banki extraprofit megadóztatásának mértékét a jegybanki kamatláb határozza meg.
Társaság cégneve március 1-jétől megváltozik, meddig fogadhat be a partnerektől a régi cégnévre kiállított számlát? – kérdezte olvasónk. Dr. Kelemen László adószakértő válaszolt.
Újabb büntetőintézkedéseket jelentett be kedden a japán kormány Oroszország ellen Moszkva Ukrajna ellen indított háborúja miatt; a szankciók 143 természetes személyt és vállalatot érintenek, köztük a Wagner orosz biztonsági magáncéget – közölte a japán külügyminisztérium Tokióban.
Messze infláció alatti pénzügyi eredménynövekedéssel számolnak idén a hazai cégek: 8,6 százalékos árbevétel- és 4,4 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A beruházási szándék ennek ellenére kismértékben emelkedett, jelenleg a cégek kétharmada készül fejleszteni. A célokat tekint