A talaj rétegződését, összetételét, a terület fekvését is vizsgálni kell egy földrengésbiztos létesítmény tervezésekor, valamint azt is, hogy milyen erőhatások érhetik az épületszerkezetet. Erről Vadász Bence beszélt az InfoRádióban. Az építész a törökországi földrengéssel összefüggésben arra is kitért, hogy az érintett térségben hagyományos módon
Néhány éve a korábbi családi egységnek kellett elköszönnie, amikor elvált. Nemrégiben pedig nagyfiától kellett elbúcsúznia, hiszen a tengerentúlon tanul tovább.
Széleskörű szakmai és társadalmi konszenzus mutatkozik abban, hogy a geotermikus energia minél szélesebb körű hasznosítása elengedhetetlen hazánk energiaszuverenitásának megerősítéséhez - jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke a mintegy húsz szakmai szervezetet tömörítő Magyar Geotermikus Kla
Az OTP korábbi közlése szerint fejlesztési okokból 2023. február 10-én, pénteken 21.00-tól február 11-én 12.00-ig, az online számlanyitás és szerződés megkötése, illetve minden olyan digitális szolgáltatás, amely elkészült dokumentumot vagy kivonatot jelenít meg, nem lesz elérhető. További leállások is várhatók még február folyamán.
Masszív elbocsájtásokba kezd a Disney, amivel több mint 5 milliárd dollárt takarít meg. Mindez lökést adott a médiacég részvényeinek. Közben a Google gazdája, az Alphabet súlyos árfolyamvesztéssel küzd, új mesterséges intelligencia chatbotja hibás válasza miatt.
A tengerentúli szolgáltatók képviselői túlzásnak nevezik az illetékes EP-bizottság javaslatait, az uniós fogyasztóvédők viszont támogatják az ügyeskedés további visszaszorítását.
A kondicionalitási tárgyalások keretében tett magyar erőfeszítések pozitív irányba kellene, hogy befolyásolják a Bizottság idei jogállamisági jelentését. Esélyes azonban, hogy a politikai előítéletek ismételten felülkerekednek.
"Elfogadhatatlan, hogy egy tanácsos nettó 6500 lejes fizetést kap anélkül, hogy a munkaköri leírásnak megfelelő munkát kellene végeznie" - indokolta a döntését a becsületes tanácsadó.
Amikor elmeséltem a vörös lencse receptjét egy barátnőmnek, hüledezve kérdezte: „Ez tényleg ilyen egyszerű?!” És hogy miért nem sütök ilyet mindennap. Mert eddig nem tudtam, hogy lehet! Na de majd most!
Tizenkét éve a csillagászok észrevették, hogy kettő, körülbelül 500 millió fényévre lévő, összeütköző galaxis meglepően nagy mennyiségű infravörös fényt bocsát ki.
Sorban teszik közzé a bankok, hogy az infláció mértékével emelik a bankszámlák díjait. Több bank pedig már eleve beépítette ezt az emelést az üzletszabályzatába – írja a Bank360.hu. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is.
Uniós csúcsot tartanak Brüsszelben. Csütörtökön személyesen is megjelent és tárgyalt az európai vezetőkkel Volodimir Zelenszkij, akit ovációval fogadtak. Gálik Zoltánt, a Corvinus Egyetem docensét elsőként arról kérdeztük, hogy miről egyeztettek a tagállamok az ukrán elnökkel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatát. A nemzeti versenyhatóság több javaslattal is élt az ágazat szereplői számára, valamint jogszabályi könnyítést javasolt a nehéz helyzetben lévő vállalkozások érdekében. Az érintett piac szereplőinek 30 nap áll rendelkezésre, hogy é
Sorban teszik közzé a bankok, hogy az infláció mértékével emelik a bankszámlák díjait. Több bank már eleve beépítette az emelést az üzletszabályzatába. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is.
A Kpmg szakértői szerint a feltörekvő magyar vállatoknak okoz majd a legnagyobb fejtörést a Csrd, azaz a fenntarthatósági jelentések Európai Unió által előírt rendszere, ami alapján először 2026-ban kell beszámolót közzétenni a 2025-ös év eredményeiről, kitekintéssel a jövőt illetően. A felkészülési idő most még soknak tűnik, de a jelentési keretre
Szlovénia második legnagyobb bankját vásárolta meg az OTP, a Nova KBM-mel (NKBM) kiegészülve a szlovén operáció az OTP Csoport legnagyobb külföldi leánybankja lesz. Igazi nagy falat az új bank, amivel kiegészülve ötödik piacaként Szlovéniában is piacvezetővé válik az OTP, de nem csak ebben a tekintetben kiemelkedő az új bank, bár a pontos vételár n
Bizonyára nincs olyan Szex és New York rajongó, aki ne drukkolt volna Carrie és Aidan szerelmének beteljesüléséért. Minden álmotok így váljon valóra kedves #teamAidan tagok, ugyanis most már nem csak pletyka, hogy feléled a nagy románc, hanem mesés valóság.
Az európai tőzsdék ma követik az amerikai piacok gyenge teljesítményét, a BUX azonban nem áll túl rosszul. A vártnál magasabb hazai inflációs adat közzététele után a forint némi tétovázás után gyengülésnek indult. Az amerikai hatóságoktól félnek a kriptodeviza-piacok, röpködnek a mínuszok. Lejtőre került az Adidas.
James Gay-Rees, a Netflix Break Point című tenisz-dokumentumfilmjének producere cáfolta, hogy Michael Masi a kamerák előtt színészkedett volna, amikor a 2021-es Abu Dhabiban rendezett szezonzárón vitatott döntést hozott. Christian Horner “hadd versenyezzenek!” felszólításától Toto Wolff “nem, Michael, nem!” kijelentésén át Masi “ezt hívják autóvers
Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.
A várakozásokat lényegesen meghaladva, 25,7 százalékra ugrott az infláció januárban, amit elsősorban a hatósági üzemanyagárak eltörlésének áthúzódó hatása, a vártnál jóval nagyobb mértékben dráguló szeszeszitalok és szolgáltatások okoztak, azonban az élelmiszerárak emelkedése már lassulást mutatott. A továbbra is erős árnyomást tükrözi, hogy a magi
Miért fáj a derekunk? A derékfájás okának diagnosztizálása elvezethet a kezeléshez. A hát alsó részén, vagyis az ágyéki szakaszon 5 csigolya található, amelyek...
A két szervezet közös rendezésű versenyének első fordulóját 2023. január 19-én rendezték meg. Innen a legjobb 12 csapat jutott tovább a régiós középdöntőkbe, ahol műhelykörülmények között mutatják meg gyakorlati tudásukat a versenyzők. A szakma visszajelzése alapján a műhelyek tárt karokkal várják a fiatal érdeklődőket, hiszen egy ilyen versenyen