Meglepetés érte a lakókat, bekerült a nyugiszobába egy áttetsző széfben a ValóVilág11 36 milliós nyereménye. Meglepetés érte Melinát is, akinek születésnapi bulival és énekes köszöntéssel készültek a többiek, amin a lány el is sírta magát. Ma este látható majd élőben az utolsó Kihívás, mikor Rico ellenfelet választ a pénteki Párbajra. Minden esemén
Gulácsi Péter az RB Leipzig ötödik legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán pedig egyformán 4,2 millió eurós fizetéssel büszkélkedhet.
MTI/Czeglédi Zsolt A 37 éves szombathelyi születésű pilóta az MTI-nek adott interjújában úgy fogalmazott, a futamgyőzelmek alkalmával is mindig találnak néhány apróságot, amit ő maga nem tart jónak, vagy úgy véli, lehetne jobb is. "Ráadásul szőrszálhasogató vagyok, ezért kijelenthetem, hogy tökéletes hétvégém még egyszer sem volt, de nagyon szeretn
A 2022-es év társadalmi-gazdasági változásai megtörték a régóta csökkenő trendet, és a tavalyi évben 51-ről 59-re nőtt az adónemek száma. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda bemutatja az újdonságokat.
A biológiai termékek fejlesztése és mindennapi használata egyre nagyobb hangsúlyt kap a mezőgazdaságban. Nem véletlenül hallunk olyan sokat ezekről a termékekről, hiszen teljesen természetesek és jól illeszkednek a fenntarthatósági és környezetvédelmi intézkedések gyakorlataiba.
Az előző héten 957 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 195 926-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a Koronavírus Sajtóközpont.
Az Aldi Magyarország folytatja az alapvető élelmiszerek körében a tartós és jelentős árcsökkentést. A mai naptól az áruházlánc terméktől függően 20-23 százalékkal alacsonyabb áron kínálja magyar beszerzésű trappista sajtjait.
A valós körülmények között használt tesztpéldányok értékes tudásbázist teremtenek és megalapozzák az esetleges jövőbeni sorozatgyártást.A BMW Group büszkén mutatja be a nemzetközi média képviselőinek idén szolgálatba álló tesztflottája első példányait. A BMW iX5 Hydrogen négyévnyi fejlesztőmunka eredményeként érkezik meg az utakra.A kevesebb, mint
Christopher Wray szervezete álláspontját ismertette, amikor úgy fogalmazott: az a legvalószínűbb, hogy egy kínai állami laborból indult útjára a pandémia.
Valósággal kilőtt a Duna House árfolyama a mai piacnyitás után, miután tegnap este a társaság közzétette negyedik negyedéves számait. A ralit viszont nem is az eredmények, hanem sokkal inkább az indokolta, hogy az igazgatóság jelentősen megemelné az osztalékot.
Magyarország 2024-ben veszi át a kormányt az Európai Unióban, a kormány pedig meghatározza, hogy kik és milyen feladatokat vállalhatnak majd jövő júliustól. Varga Judit és Rogán Antal miniszterek felelnek majd a lebonyolításért.
A tegnapi napot a MOK-törvény átverése vitte el, amivel kapcsolatban ma reggel Pusztai Erzsébet infektológus is hozzászólt, méghozzá erős véleményt megfogalmazva.