2023. március 1. szerda

márc. 1
5:54
Sírni tudna a csapatfőnök: nagyot fordult a világ a Haasnál (Racing)
A csapatfőnök Günther Steiner kijelentette, hogy a Forma-1-ben 2016-óta induló amerikai istálló még sosem zárta olyan jól az előszezoni tesztidőszakot, mint idén. A mezőny három napon keresztül gyakorolt az idénynyitó Bahreini Nagydíj helyszínén. A nyers köridők ezúttal sem kínálnak tökéletes iránytűt a várható erőviszonyok kitapogatására, az viszo
márc. 1
6:00
Sajnos túl jól megy az üzlet: a globális védelmi kiadások 2022-ben rekordszintre emelkedtek (Privátbankár)
Az európai hadseregek igyekeznek elkerülni, hogy a fegyverkészleteik kimerüljenek, miközben Ukrajnába szállítanak. Amerika legnagyobb fegyvergyártói, a Lockheed Martin és a Raytheon rekordösszegű megrendelést kaptak az elmúlt évben.
márc. 1
6:00
Veszélyben a pénzünk: a bankkártya után új célpontja van a csalóknak (Piac és Profit)
Drámaian megugrott az elektronikus térben bekövetkezett csalások értéke az elmúlt hónapokban, ráadásul a legtöbbször maga a bankkártya- vagy számlatulajdonos adja meg adatait a csalóknak, így a keletkezett kárért ő felel. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint néhány alapvető szabály megtanulásával elkerülhetjük, hogy bűnözőknek adjuk a pénzünket.
márc. 1
6:00
Piercinggel a fájdalmak és a magas vérnyomás ellen (Vital)
A Hagyományos Kínai Orvoslás és annak eredményei nem véletlen terjedtek el világszerte. Az alternatív megoldások kedvelői éppen úgy megtalálják számításukat segítségével, mint azok, akik a hagyományos orvostudományból kiábrándulva keresnek valami mást.
márc. 1
6:00
Rejtélyes, ismeretlen halat fogtak ki Hévíznél (Infostart)
A Hévízi-lefolyóban a horgászok rendszeresen fognak nehezen beazonosítható fajt.
márc. 1
6:00
A hátmasszázs látványos bajnoka (Spa Trend Online)
A Flash masszázsmedence mindent tud, amit egy modern jakuzzitól elvárnánk. Erős masszázs, megnyerő külső, kiváló hangulatteremtés és a legmodernebb, energiatakarékos gépészet. Ismerd meg a masszázsmedencék csillagát!
márc. 1
6:00
A "tűsarkú szempillák" extra hatást kölcsönöznek a szemnek: gyönyörű leszel, ha kipróbálod ezt a trendet (Femcafe)
A díjátadószezon javában zajlik, és a nemrégiben tartott Sag Awards nemcsak divat-, de szépségtippekkel is ellátott minket.
márc. 1
6:00
Ezzel az eszközzel egyszerűbbé válik a napelemes rendszerek telepítése (Tiszta Jövő)
A Landatu rögzítőjét pofonegyszerű kihelyezni a tetőre, ahol aztán extrém szélben is képes megtartani a napelemeket.
márc. 1
6:00
Ehhez már pofa kell (Magyar Nemzet)
Így vált Gyurcsány Ferenc csápjává az orvosi kamara vezetése.
márc. 1
6:03
Arte: Inflációt, menekülteket es propagandát hozott az európai országoknak az ukrajnai háború (Telex)
A háború évfordulóján Ukrajnában élő emberekkel beszélgetünk a tapasztalataikról, és több európai újságíróval – köztük a Telex kollégájával, Nyilas Gergellyel – megnézzük, mit éreztek a konfliktus lökéshullámaiból szerte Európában.
márc. 1
6:06
Elképesztő fejlesztésekbe kezd az adóhivatal (vg.hu)
A mesterséges intelligencia keresi a jövőben az adócsalókat, és tervben van az e-nyugta bevezetése is – nyilatkozta a Világgazdaságnak a NAV elnöke.
márc. 1
6:06
Úszómester is volt, ma ő a leghűségesebb magyar futballista (Magyar Nemzet)
A „budafoki Totti” megtanulta a pénz értékét, és élete végéig hálás lesz az őt egyedül nevelő édesanyjának.
márc. 1
6:06
Ilyen volt egy agyműtét élőben egy hipermodern budapesti műtőben (Forbes)
Élőben streamelhető beavatkozások és azonnali adatmegosztást lehetővé tevő új informatikai fejlesztések Budapesten. Megnéztük, hogy működik.
márc. 1
6:06
Berúgta az ajtót a tavasz: helló március, viszlát február (AC News)
Lesz ma olyan hely, ahol a 13 fokot is átlépheti a hőmérő higanyszála.
márc. 1
6:08
Hadházy Ákos ismerőse a volt LMP-s pedofil politikus (Magyar Nemzet)
Egy videófelvétel szerint ismeri egymást Hadházy és a pedofília miatt őrizetbe vett Kovács Gábor.
márc. 1
6:10
Józsefváros csak azért is érzékenyítene (Magyar Nemzet)
Köztereket is elneveznének Pikó Andrásék Lmbtq-személyekről.
márc. 1
6:12
Meg kell védeni a gyermekeket (Magyar Nemzet)
Az Nmhh bebizonyítaná, hogy a Való világ azért vonult ki a magyar joghatóság alól, mert el akarja kerülni a hazai jogkövetkezményeket.
márc. 1
6:12
A Ferrari könnyen idegesítheti idén a Red Bullt? (Racing)
Alex Wurz szerint a Red Bull idén is az etalon, de a Ferrari azért idegesítheti a címvédő csapatot. A szakértők többsége már jóslatokba bocsátkozott az erőviszonyok kapcsán. A szezon előtti teszt után a legtöbben a Bikákat prognosztizálják az élre, míg a második erőt a Scuderia képviselheti. A GPDA elnöke szerint ugyanaz a helyzet állhat elő,
márc. 1
6:18
Már csökkenni kezdtek az élelmiszerárak, de nagy gát a drága energia és az ársapka (Infostart)
A Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke nem egyszerűen azt állította az InfoRádiónak, hogy túl jár a csúcson az élelmiszer-infláció, aminek egyik összetevője bizony az emberek spórolása miatti forgalomcsökkenés. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint közben kedvezményt kaptak a kereskedők a nagy beszállítóktól.
márc. 1
6:18
Az energiaárak esése és nem a jegybanki kamat stabilizálja a forint árfolyamát (ProfitLine)
Ha az energiaárak nem estek volna vissza, bármekkora is az irányadó jegybanki kamat, feltehetően a forint árfolyama nem stabilizálódik, ezért is fontos az energiaönállóság megteremtése - mondta az Indexnek adott interjúban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
márc. 1
6:18
Máris itt van a kormány legújabb programja (Portfolio)
A kedd este megjelent közlönyben kihirdetett határozat szerint a kormány egyetért  Baross Gábor Tőkeprogram főbb feltételeivel és felkérte Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert a részletek kidolgozására és a program lebonyolítására.
márc. 1
6:18
Hatalmas pánik tört ki a repülőtéren: emiatt rettegnek az emberek (BorsOnline)
Ijesztő a helyzet az angliai város repülőterén.
márc. 1
6:18
Elindult a Magyar Mozi TV (Magyar Hírlap)
A Diginél és a Vodafone-nál már 13 órától elérhető az új csatorna.
márc. 1
6:18
Kicsit aljas (Magyar Nemzet)
Inkább a családi cégügyletekről írjon, Katalin!
márc. 1
6:20
Finomkodó korrektség (Magyar Nemzet)
Vera Jourova azt találta mondani, az európai politikusok „feleslegesen finomkodó korrektséggel” bánnak Magyarországgal.
márc. 1
6:24
Érik a magyar nyugdíjkatasztrófa, de van itt egy még nagyobb baj (Portfolio)
Riasztóan fogy a magyar lakosság, feje tetejére állt a társadalom demográfiai szerkezete. 30 év múlva minden harmadik magyar 65 év feletti lesz, miközben kiugróan sok a méltánytalanság és a fenntarthatatlan elem az állami nyugdíjrendszerben. A fenyegető nyugdíjkatasztrófa várható hatásait jelentősen tompíthatná egy fejlett hazai öngondoskodási kult
márc. 1
6:24
Új utakon a Jcb hidrogénüzemű motorja (Agroinform)
Merőben új tesztprogram indult a JCB háza táján.
márc. 1
6:24
Enyhe időt hoz március első napja: ismét 10 fok fölötti csúcsértékeket mutat majd a hőmérő higanyszála (Femcafe)
Csak a délnyugati határ közelében fordulhat majd első gyenge eső.
márc. 1
6:24
Világszinten zsugorodott a PC-piac (Márkamonitor)
A Gartner tanácsadó cég nemrég publikált, előzetes forgalmi adatokon alapuló elemzése szerint 16,2 százalékos csökkenést szenvedett el a piac 2021-hez képest – leginkább a szokásosnál jóval gyengébb karácsonyi forgalom miatt. 2021 utolsó negyedévéhez képest ugyanis 2022 végén 28,5 százalékkal kevesebb új számítógép talált gazdára világszerte.   Az
márc. 1
6:24
Putyin nyitott marad a tárgyalásra (Igényesférfi.hu)
Vlagyimir Putyin elnök nyitott volt és marad minden olyan kapcsolatfelvételre, amely valamilyen módon segítheti Oroszországot biztonsági céljainak elérésében - jelentette ki Dmitrij Peszkov.
márc. 1
6:24
Johnny Depp és Charlie Sheen lánya is tüzes vetkőzésbe kezdett a rajongók kedvéért – válogatás (Promotions)
Sami Sheen bikiniben pózol, de Lily-Rose Depp a melltartóját is ledobta.
márc. 1
6:24
Oroszország megnyeri a háborút? (Magyar Hírlap)
A donorországok tábornokai egyre csak aggódnak, ha nem lesz tűzszünet és ilyen ütemben kell Ukrajnának fegyvert és lőszert szállítani, a Nyugat teljesen védtelen marad.
márc. 1
6:24
A forint kilengéseitől egyre többen védik magukat euróval (Bank360 blog)
Hatalmas árfolyammozgásokat produkált a forint az elmúlt egy évben, ami sok befektetőt terelt az euró felé. A forint mostanra nagyon sokat visszanyert a veszteségéből, de kérdés, hogy a biztonságot euróban keresőknek ez mennyire szegi kedvét.
márc. 1
6:24
„Nem akarunk még egy végtelen háborút” (Magyar Nemzet)
Interjú Bilaval Bhutto Zardari pakisztáni külügyminiszterrel az ukrajnai háborúról, és az afganisztáni tanulságokról.
márc. 1
6:24
„Nevetve mutatta a hullazsákot, hogy abba tegyük, ha nem élné túl. Tudtam, csak félig viccel” – egy orvos beszámolója Törökországból (egy.hu)
Dr. Márkus Dávid a magyarországi mentőcsapat orvosaként dolgozott Törökországban, hogy a romok alól minél több embert tudjanak kimenekíteni. Közösségi oldalán így számolt be kinti élményeiről.
márc. 1
6:24
Lebukott és nagy bajba került Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke (AC News)
A politikus tilosban parkolt, 25 ezer forint bírságot kapott.
márc. 1
6:30
Szörnyű vonattragédia történt éjjel, rengeteg a halott (BorsOnline)
Összeütközött egy személyvonat és egy teherszállító vonat Görögörszágban.
márc. 1
6:30
Mintegy 17 ezer milliárd forintos támogatás segítheti Magyarországot (Magyar Hírlap)
Latorcai Csaba: A decemberben nyilvánosságra hozott további és újabb kéréseket, az elkövetkező napokban-hetekben teljesítjük, de most már végre, teljesítsen az Európai Bizottság is!.
márc. 1
6:30
A 007-es ügynököt is elérte az átírásmánia (Magyar Nemzet)
Most a James Bond-regényeket dolgozzák át a politikai korrektség szellemében.
márc. 1
6:30
Amerikai szakértő: az USA csak egy kormányváltás után lehet béketeremtő erő (Mandiner)
Shea-Bradley Farrellt, a Counterpoint Institute amerikai republikánus think-tank vezetőjét, az Alapjogokért Központ új vezető kutatóját Magyarország transzatlanti szövetségben elfoglalt helyéről kérdeztük.
márc. 1
6:30
Így lett a koronavírus legnépszerűbb összeesküvés-elméletéből elképzelhető valóság (Forbes)
Tényleg egy kínai labor lenne a felelős a koronavírus „kiszivárgásáért”? Az amerikai kormány szerint ez már több mint összeesküvés.
márc. 1
6:30
Marczyk a Fafe Rallyn készül a Portugál Rallyra (Racing)
Miko Marczyk tavaly a WRC2 junior bajnokságban 27 versenyzőből az ötödik helyen zárt, idén pedig új Skodával szeretne még jobban szerepelni. A WRC2 szezont csak a Portugál Rallyn kezdi, amihez nagyszerű felkészülést biztosít az ERC szezonnyitó Fafe Rally.
márc. 1
6:36
Időskori támogatás a gyermeküket tartósan otthonukban ápolóknak (Adózóna)
A gyermeküket tartósan otthon ápoló személyek részére időskori támogatást lehet megállapítani a nyugdíjba vonulásukat követően, mely ellátás az alacsony összegű nyugdíj kiegészítésével könnyebb megélhetést biztosíthat számukra. Cikkünkben ismertetjük, hogy ki lehet jogosult a támogatásra, azt hogyan, hol lehet igényelni.
márc. 1
6:36
Drámai felvétel: összeütközött két vonat Görögországban, sok a halott (Metropol)
A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.
márc. 1
6:36
Az idei költségvetés módosítását tárgyalja ma az Országgyűlés (ATV)
Megkezdi a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely megvitatja a finn és a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását is - írja az MTI. A napirendről korábban itt írtunk.
márc. 1
6:36
Látványos versenyeket ígér az idei Les Voiles de Saint-Tropez (AQUA)
Nem pihenni a babérokon – ez jellemzi a Société Nautique de Saint-Tropez, a Voiles de Saint-Tropez szervezőjének gondolkodásmódját. Az immár huszonötödik rendezvény kapcsán a Société Nautique vadonatúj formulán dolgozik, amely több, mint kétszázötven Maxi, modern és klasszikus jachtot hív meg a szeptember 29-én, pénteken kezdődő és október 8-án, va
márc. 1
6:36
Kivezeti ikonikus autóját a Smart (autopro)
Vége a miniautós korszaknak az immár kínai kézben lévő gyártónál.
márc. 1
6:36
Csökkent és nőtt a repjegyadó, változtatott a kormány a légitársasági különadó szabályain (Spabook)
A február 28-án kedd este megjelent Magyar Közlöny alapján csökkentette, illetve növelte a repjegyadó mértékét a kormány és több más extraprofit- illetve különadó szabályai is módosultak – szúrta ki a Telex. A…
márc. 1
6:36
Véres okból tűnhetett el hétezer éve a férfiak nagy része (Magyar Hírlap)
Az emberiség valójában egy ritka belterjes faj, és híresen alacsony köztünk a genetikai eltérés.
márc. 1
6:36
Megrázó baleset: összeütközött két vonat Görögországban, rengeteg a halott (Mandiner)
A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.

Keresés