Korábban már írtunk arról, hogy miért nem érdemes kidobni a görögdinnye héját. Most megmutatjuk, mennyi mindenre használhatod a citrom héját, ha tudatos vagy és nem a kukába dobod!
A Donyeck megyei Bahmut ipari övezetében ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja támadásba lendült, és megölte a Wagner orosz zsoldoscsoport hat tagját – közölte vasárnap a határőrszolgálat.
A témában Szolnokon tartott sajtótájékoztatón Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a fejlesztés jelentősen emeli a város és a környező települések közösségi közlekedésének színvonalát, segítve ezzel a lakosság mobilitását is. Hangsúlyozta: a 3,75 milliárd forintért beszerzett új MAN Lion's City 12 típusú járművek
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Toto Wolff korábban azt tippelte, hogy a Red Bullhoz mért hátrányuk akár a háromszorosára is hízhatott, ennek ellenére kijelentette, hogy az autó fejlesztésénél kitűzött magas szintű célokat sikeresen teljesítették. Hamar elillant az optimista légkör a Mercedesnél azt követően, hogy 2022 vége felé egyre közelebb zárkóztak a Red Bullhoz és alkalmank
Folytatódik a változékony idő a jövő héten: a hét elején melegedés várható, majd a március 15-ei nemzeti ünnepen visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet, sokfelé megerősödik a szél. A hét második felében ismét melegedés kezdődik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
Mielőtt belevágnánk a témába, hangsúlyozzuk, hogy az atermikus és a termikus szélvédő az két külön fogalom. Az atermikus szélvédő jellemzően nyáron hasznos. Fémrészecskékkel laminált üvegből készül és hatása abból adódik, hogy ezek a részecskék az UV-sugárzás nagy részét visszaverik, akár 32%-kal. Ezáltal az üvegfelület még forró nyári napokon is k
Egy folyó gátja is átszakad szombaton hajnalban a Kaliforniát sújtó áradásokban, a térségből 8500 embert kellett kitelepíteni, a hegyekben pedig újabb havazás növelte a hótakaró vastagságát.
Megérkezett a Földre a SpaceX amerikai magánvállalat Crew Dragon űrkapszulája négy asztronautával a fedélzetén – jelentette be vasárnap az az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Twitteren.
Vízkorlátozást vezetnek be a több mint 6 millió ember által lakott Észak-Spanyolországban. Azért kényszerültek erre a hatóságok, mert Katalónia területén több mint két éve tart az aszály. Az intézkedések 224 települést érintenek, köztük Barcelonát és Gironát. Az északspanyol régió nagy részét ellátó vízügyi rendszer jelenleg 27 százalékos kapacitás
Már csak néhány órát kell várnunk és elkezdődik Hollywood legjelentősebb eseménye, a 95. Oscar-gála. A fényűző esten a filmszakma kiválóságait ismerik el, de a vörös szőnyeges bevonulás is hatalmas durranásnak ígérkezik. A díjátadót élőben fogják közvetíteni - reméljük botránymentesen fog telni ez a három óra.
Két anya, egy baba és negyvenkét kemény nap, amíg végleg eldől: melyikük neveli fel a kicsit. Erről az időszakról mesél egy film, amelyet Kurucz Adrienn ajánl a figyelmetekbe:
Az iráni legfelsőbb bíróság helybenhagyta a terrorizmus vádjával elítélt Habib Farajollah Chaab svéd-iráni kettős állampolgár elleni halálbüntetést, és ez ellen fellebbezni már nem lehet.
A Donyeck megyei Bahmut ipari övezetében ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja támadásba lendült, és megölte a Wagner orosz zsoldoscsoport hat tagját – közölte vasárnap a határőrszolgálat.
A magyar férfi kézilabda-válogatott csoportelsőként jut tovább az Európa-bajnoki selejtezőből, mivel házigazdaként 36-27-re legyőzte Svájcot a negyedik forduló vasárnapi játéknapján.
A tavaly bemutatott kabalafiguráról és az épületről szól a gyulai Almásy-kastély hetedik születésnapja március 18-án – közölte a kastélyt üzemeltető Erkel Ferenc NKft.
No, és mi akarsz lenni, ha megnősz? Még nem tudom… nyissak kutyaovit? Legyek esküvőszervező? Étkezéspszichológus? Bohócdoktor? Utazó blogger? Partikellék forgalmazó? Influenszer? Vagy inkább intimitás koordinátor? Egy ilyen beszélgetés aligha hangozhatott volna el akárcsak 30 évvel ezelőtt is.
A helyben elérhető megújuló energiaforrások felhasználása az út, hogy előreléphessünk Magyarország energiafüggetlensége felé - fogalmazta meg az Energiaügyi Minisztérium miniszteri biztosa pénteken Lentiben.
Susse hercegnéje korábban állítólag több alkalommal is kifejezte nemtetszését a palota szigorú protokollja miatt, és gyűlölködve ócsárolta az egész intézményt.
Ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja megölte az orosz Wagner magánhadsereg több tagját. A kijevi katonai vezetés által közzétett hírt Moszkva nem cáfolta, de nem is erősítette meg.
Az amerikai kormány nem készül költségvetési forrásból kisegíteni a csődbe ment Silicon Valley Bankot (SVB), de igyekszik biztosítani a betétesek pénzét - közölte az amerikai pénzügyminiszter.
A hétköznapjaiban K+F területen dolgozik, mellette viszont hivatalos Csillagok Háborúja művésznek számít. Simon Zoltán a napokban ráadásul bekerült abba a szűk körbe, amely a képeivel megjelenhet Londonban a Star Wars hivatalos rajongói eseményén.
Az olasz Corriere della Sera arról cikkezik, hogy David Sanchez távozása csak az első volt a sorban, a sikertelen évkezdet és a színfalak mögötti események további szakemberek felmondásához vezethetnek. Mindenki tudta, hogy Frédéric Vasseur kemény fába vágta a fejszéjét, amikor elvállalta a Ferrari versenycsapatának vezetését, és néhány hónap után
Legkevesebb három civil életét vesztette, további 15-en pedig - köztük gyerekek - megsebesültek, amikor vasárnap ukrán Himars-rakétacsapás érte a luhanszki régióban levő Perevalszk települést.