Az utolsó pillanatban változás történt az Oscar-gálán, mivel Lady Gaga – a korábbi bejelentésekkel ellentétben – mégis fellépett az eseményen. Az énekesnő a hangjával ismét bizonyított, miközben a fellépőruhája sem volt hétköznapi.
Az SVB bedőlése után rendkívül gyorsan kezdtek változni az események a hétvégén. Míg pénteken a tőzsdék jelentős mínuszban zártak egy esetleges bankválságtól való félelem miatt, addig az amerikai indexek kilőhetnek ma, miután a kamatemelési várakozások jelentősen átalakultak a hétvége eseményeinek fényében. A bankrendszerre leselkedő kockázatok mia
A rövidfilmkategóriát a nemzetközi sikereket is elérő Agapé nyerte, az animációs filmek között pedig Petri György versének adaptációja, a Reggeli győzött a METUSCOPE online filmszemlén. A Gryllus Dorka főszereplésével készült Agapé (Beleznai Márk) a tizenéves filmőrült és negyvenes nő valószínűtlen viszonyáról szól. A több fesztiválon is sikerrel s
A 2008-as pénzügyi válságot megjósoló legendás befektető, Michael Burry a Twitteren fejezte ki nemtetszését az SVB-csődre adott intézkedésekkel szemben. Burry szerint a szabályozó hatóságok a kapzsiságot jutalmazzák - számolt be a The Street.
Erősödéssel kezdte az új hetet a forint azután, hogy vasárnap éjjel egyszerre három fontos bejelentés is érkezett az Egyesült Államok hatóságaitól, amelyek csillapították az amerikai bankrendszer átfogó problémáival kapcsolatos aggodalmakat, illetve erősítették a kockázati étvágyat. A hét további napjain is ez lehet az egyik fontos tényező, ami maj
Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, elsősorban követeléskezelők, közműcégek, mobilszolgáltatók. Az esetek túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti tartozást akartak beszedni - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).
A járvány előtt az Európai Uniós rangsorban a 8. helyezést érte el Magyarország a nemzetközi fuvarozásban, jelenleg viszont már csak a 12. helyen állunk. Az ágazat helyzetének javítására hivatkozva a kormány az adómentesen adható belföldi napidíjat 3 ezer forintról 9 ezer forintra, a külföldi kiküldetésre járó összeget pedig 60 euróról 85 euróra em
Az Agro-ökológiai Program (AÖP) a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv által meghatározott I. pilléres támogatási keretrendszer talán legfontosabb új támogatási eleme, amely évente 202 millió eurónyi forrás felhasználásával működik majd. Az előzetes kalkulációk alapján 80 eurónyi támogatás lehetőségét biztosítja hektáronként.
A mezőgazdaság hű partnere a John Deere 7R sorozata: erős, megbízható univerzális traktor, ami nehéz talajmunkát, sorművelést, vetést egyforma profizmussal végez.
Rihanna nem aprózta el, három különböző szettben is megmutatta magát a 2023-as Oscar-gálán. Az egyik ruhakölteménye növekvő terhespocakját is hangsúlyozta.
A Huuuge nevű játékfejlesztő vállalat a készpénzének és az értékpapírjainak a 10%-át, körülbelül 24,2 millió dollárt tartott a nemrég becsődölt Silicon Valley Banknál – írja a Reuters.
Magyarországon építhet autógyárat a kínai BYD. A világ egyik legnagyobb elektromos autógyártója már idén dönthet a kérdésben és 2025-ben el is kezdené az európai piacra történő gyártást.
Két tankerületet is bepereltek az engedetlenségi akcióik miatt elbocsátott pedagógusok, az első per ma kezdődött. Elkezdődött a pere a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumán Kapin Lillának, a budapesti Eötvös József Gimnázium és Törökné Pethő Erzsébetnek, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium volt tanárának, akiket a Belső-Pesti Tankerüle
A 2008-as válság óta nem volt példa arra, hogy egy akkora pénzintézet jelentsen csődöt az Egyesült Államokban, mint a Silicon Valley Bank. Végül a Fed dob mentőövet a betéteseknek.
Miután visszatért a Bayern München kezdőcsapatába, márciusban a szenegáli labdarúgó-válogatottban is szeretne újra pályára lépni a sérüléséből felépült Sadio Mané.
Több mint egy éve tart már Molnár Gusztáv kálváriája. Az egykoron népszerű sorozatszínész karrierje azután tört derékba, hogy korábbi kedvese és gyermekének anyja nyíltan bántalmazással vádolta Gusztávot.
Minden egyén számára fontos a jól összeállított, egészséges étrend, de ez különösen fontossá válik Parkinson-kóros betegek esetében. Ez a leírás abban segítheti Önt, hogyan állítson össze egy egészséges, kiegyensúlyozott étrendet, és hogyan küzdjön meg azokkal a táplálkozási problémákkal, amelyek Parkinson-kórban állnak fenn.
Az MNB a hazai ügyfelek védelmében változatlanul szorgalmazza, hogy a Revolut Bank itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és kellő tőkeerővel, a magyar jegybank felügyelete alá tartozó intézményként végezze tevékenységét. A Revolut Bank továbbra sem nyújtott be ilyen célú engedélyezési kérelmet, s változatlanul határon átnyúló szolgáltató