Egy szingapúri szoftvercégnél némi matekozás után arra jutottak, hogy három év alatt 400 millió dollárt spórolnak meg azzal, ha a felhő helyett helyben telepített vasakkal végzik a munkát.
Hét éven át vizsgálta egyedülálló részletességgel a szivárványos pisztrángok daganatos megbetegedéseit a Mate Állattenyésztési tudományok Doktori Iskolájának doktorjelöltje, Dr. Hoitsy Márton. Az eredmények alapján a szakember rendszeres szűrővizsgálatokat javasol a tenyészállatokat tartó tógazdaságoknak, amellyel a lehető leghamarabb ki lehet szűr
Hétfőn reggel még erősödni tudott a forint azután, hogy vasárnap éjjel egyszerre három fontos bejelentés is érkezett az Egyesült Államok hatóságaitól, amelyek csillapították az amerikai bankrendszer átfogó problémáival kapcsolatos aggodalmakat, illetve erősítették a kockázati étvágyat. Mindez azonban már a délelőtt során megfordult, mert a külföldi
Putyin vérszomja szörnyű áldozatokat követel saját erőitől a Bahmutért vívott csatában, miközben a Kreml húsolvasztó termit bombái rettegésben tartják a frontvárosokat.
Köztudott, hogy a Fehér Ház évekig ellenőrzése alatt tartotta Angela Merkelt – írta Patrusev Edward Snowden amerikai informatikus leleplezésére utalva.
A német pénzügyi felügyelet, a BaFin hétfőn azt közölte, hogy moratóriumot rendel el a Silicon Valley Bank németországi fióktelepével szemben – írja a Reuters.
Visszatér Gary Lineker a BBC televízió legnépszerűbb sportműsorának vezetőjeként - jelentette be hétfőn egyidejűleg a brit közszolgálati médiatársaság és az egykori világhírű angol futballsztár.
Szombaton történt a brutális baleset MTI/Lakatos Péter Az M1-es autópályán a hétvégén történt baleset helyszínén, a Győr felé vezető oldalon, a Herceghalom csomópont után helyreállítják a megrongálódott útburkolatot. A torlódás meghaladta a 10 kilométert, aki teheti, a megnövekedett menetidő miatt válasszon másik útvonalat – írta az Útinform. A BRF
Ügyészségi feljelentést tett Orbán Viktor miniszterelnök repülős kitérője miatt Hadházy Ákos. A független honatya számításai szerint a magáncélú kiruccanás 3-3,5 millió forint kárt okozott az adófizetőknek.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő feljavította az idei világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését arra alapozva, hogy pozitív hatása van a kínai koronavírus-korlátozások feloldásának és az európai gázválság jelentős enyhülésének, valamint annak, hogy meglepően kiegyensúlyozott maradt az amerikai fogyasztói kereslet az Egyesült Államo
A Bundesbank hétfőn összehívta válságstábját, hogy felmérje az amerikai hitelező, a Silicon Valley Bank összeomlásának a német piacra gyakorolt lehetséges hatásait – számol be a hírről a Reuters.
Tegnap némileg egymásra talált a Forma-1 és az Oscar-gála világa. A vörös szőnyegen ugyanis Jean Todt is megjelent kedvesével, Michelle Yeoh-val. A 60 éves színésznő a jelöltek listáján szerepelt, a Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once) című filmben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplő kategóriában mérkőzött meg
Az ELTE Természettudományi Kar (TTK) geofizikusai rekonstruálták a Kárpát-medence legnagyobb földrengéseit, amelyek a műszeres mérések előtt történtek - közölte az ELTE.
A testület fontosnak tartja az edukációt, ezért szorgalmazza az összeférhetetlenségről, valamint a korrupció megelőzéséről szóló iránymutatások, kampányok, tréningek, konferenciák létrejöttét.
Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, elsősorban követeléskezelők, közműcégek, mobilszolgáltatók. Az esetek túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti tartozást akartak beszedni.
Közzétette közgyűlési meghívóját a Telekom, a részvényesek április 19-én szavazhatnak az osztalékról és a saját részvény visszavásárlásokról, valamint tőkeleszállítás is szerepel a napirendi pontok között, amit saját részvények bevonásával tervez a cég.
Ismét közleményben jelezte a Magyar Nemzeti Bank, hogy szeretné, ha a Revolut Bank itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, a jegybank felügyelete alá tartozva végezné a tevékenységét. Revolut fióktelepről volt már ígéret, ez azonban még nem teljesült, közben a jegybank a fintech bevételei miatt is aggódik.
Ő volt az első magyar gyermek, aki új szervet kapott külföldről: a szívizomgyulladással született Ambrus Fanni életét 11 évvel tudták meghosszabbítani az orvosok.
A szociális szorongóra egyesek hajlamosak azt mondani, introvertált, félénk, esetleg kommunikációképtelen. Holott a zavar egészen más eredetű, és másképpen is kezelendő minden ilyen esetben. Beszéljünk a szociálisan szorongókról – mert sokan vannak!
A névtelen zsarolólevéllel állítólag azt is el akarják érni, hogy az elnök mondjon le a tisztségéről. Ellenkező esetben azt ígérik, belső leveket tesznek közzé.
Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetét, amelyek március 15-től elérhetőek a NAV honlapján - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.