2023. március 13. hétfő

márc. 13
12:27
Több, korábban kivonult üzlet is visszatér Oroszországba (ATV)
A Berhska nevű üzlet idén tavasszal Ecru márkanév alatt tér vissza Oroszországba – derül ki a TASZSZ állami hírügynökség jelentéséből. A Mash Telegram csatorna szerint pedig az Inditex csoport más márkái márkaváltáson készülnek átesni: ilyenek a Pull & Bear, amelyből DUB lesz, vagy a Zara, amelyből pedig Maag.
márc. 13
12:27
Az ellenzék különleges tavaszt ígér, a miniszterelnök az ukránokat szidja Grúziában (444.hu)
Szó sincs róla, hogy csillapodnának a kedélyek.
márc. 13
12:27
Így köszöntötte Orbán Viktor a keresztény motivációs trénert (Demokrata)
„Újra Magyarországon járt Nick Vujicic. Isten hozta!” – írta a miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán.
márc. 13
12:27
Heikkila: Most a sírás sem segít (Racing)
Több ezer ember szíve szakadt meg bánatában, amikor Mikko Heikkila az utolsó szakaszon defektet szedett össze a Fafe Rallyn és elvesztette a győzelmet.
márc. 13
12:30
Megrázó felvétel Csernobilból, az atomerőmű felrobbanása csak a kezdet volt (Promotions)
Rengeteg ember életét követelte a csernobili atomerőmű-baleset.
márc. 13
12:33
Nem hagyta szó nélkül: Keményen kiosztotta Orbán haverját a székesfehérvári polgármester (Nyugati Fény)
Nem köntörfalazott.
márc. 13
12:33
Pánikhangulatú zuhanás, 393 forintba is került egy euró (Telex)
393-as euróárnál a forint, az OTP 5,3 százalékot esett. A német jegybank válságstábot hívott össze.
márc. 13
12:36
Ismét ezernél is több európai dolgozóját küldi el a Ford (autopro)
Újabb leépítést tervez Európában a Ford.
márc. 13
12:36
Tóth Gabi hitelt vett fel új otthonára (SzMo)
A 35 éves énekesnő szerint eljött az ideje a felnőtté válásnak.
márc. 13
12:36
A honvédelmi miniszter a sorkötelezettségről beszélt (Magyar Hírlap)
Nem fogunk fegyvert szállítani Ukrajnának.
márc. 13
12:39
A kormányfő csütörtöki bejelentése után már ki is írták a közbeszerzést a gázerőművekre (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén bejelentette, gázerőművekkel kívánják megteremteni a hiányzó energiát, azokat ugyanis gyorsan meg lehet valósítani. A tárca hétfőn azt közölte, kiírták a közbeszerzési eljárásokat.
márc. 13
12:39
Megkezdődött a kirúgott tanárok pere (ATV)
Elkezdődött a pere a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumán Kapin Lillának, a budapesti Eötvös József Gimnázium és Törökné Pethő Erzsébetnek, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium volt tanárának, akiket a Belső-Pesti Tankerület tavaly november 30-án felmentett az állásából, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben.
márc. 13
12:39
A német iskolákban már tolmács kell a szülői értekezleten (Demokrata)
Németországban a tanári hivatás egyre kevésbé vonzó: a pszichés stressz óriási, és egyre csak nő.
márc. 13
12:39
Megjelent a színes bőrű kis hableány legújabb előzetese (Mandiner)
A bővített előzetes már két percnél is hosszabb lett, és bővebb betekintést enged a film atmoszférájába.
márc. 13
12:39
MOKK: 9 százalékkal csökkent a fizetési meghagyásos eljárások száma (Üzletem)
Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, 9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
márc. 13
12:41
Figyelem: fontos határidőre figyelmeztet a NAV (ATV)
Március 16-án éjfélig kell befizetni a gépjárműadó első részletét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
márc. 13
12:45
Betörtek Mohamed Szalah villájába, olcsón megúszta (Infostart)
Napokon belül hazamegy az egyiptomi futballnagyság.
márc. 13
12:45
Jamie Lee Curtis: „Szeretem a magyar örökségemet” – nem tapsolták meg (Demokrata)
Magyar mondókát énekelt, majd saját magyar örökségét emlegette az Oscar-díjat nyert színésznő.
márc. 13
12:45
Nagyon súlyos dolgok szivárogtak ki az Orbánék által Magyarországra költöztetett putyinista kémbankról (Nyugati Fény)
Ezt nem reklámozták.
márc. 13
12:48
Videó: Magdi anyust idézte, amikor elesett Lékai-Kiss Ramóna a Sztárban sztár stúdiójában (SzMo)
Csak eljátszotta a megbotlást, de volt, aki azt hitte, tényleg elesett, és a segítségére sietett.
márc. 13
12:48
Diadal: vezetőként tér vissza a BBC-re Gary Lineker, akit a bevándorláspolitika bírálása miatt távolítottak el (SzMo)
Hétvégén többen nem vették fel a munkát a csatornánál az egykori futballsztárral való szolidaritásból. Ő volt a legjobban fizetett és legnépszerűbb műsorvezető a legnézettebb sportműsorban.
márc. 13
12:48
MATE: elindult az agrárdiplomáciai menedzser szakirányú továbbképzés (Agrofórum)
A megnyitót követően elindult a hiánypótló agrárdiplomáciai menedzser képzés, amely korszerű tudást nyújt az agrárdiplomáciában, a nemzetközi agrárkapcsolatokban és a nemzetközi agrárkereskedelemben dolgozó szakembereknek.
márc. 13
12:48
Tavaly húszéves rekordot döntött meg az új állampolgárok száma Belgiumban (Magyar Hírlap)
Egyre több migráns kap zöld utat Belgiumban.
márc. 13
12:51
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „Ukrajna nem tud dönteni saját sorsáról, mások rendelkeznek róla” (Menedzsment Fórum)
A honvédelmi miniszter az Indexnek adott interjújában az elhúzódó háborúról, a haderőfejlesztésről, a fiatalítási akcióról és a toborzókampányról is beszélt.
márc. 13
12:51
Kisiklott egy teherszállító vonat Romániában, egy személyvonat vészfékezésre kényszerült (HírTV)
Hajszálon múlott, hogy nem történt súlyos vasúti szerencsétlenség Romániában: kisiklott teherszállító vonat kellett hirtelen fékeznie ma hajnalban egy Bukarestbe tartó, 280 utast szállító személyvonatnak.
márc. 13
12:51
Gyakori hibák a készenléti jellegű munkaköröknél (Adózóna)
A kedvező munka- és pihenőidő szabályok miatt a vállalkozások egyre gyakrabban foglalkoztatnak a készenléti jellegű munkakörben. Fontos azonban látni, hogy amennyiben ennek jogi feltételei nem adottak, súlyos következményekkel kell számolni.
márc. 13
12:51
Semmire sem elég Vágó István nyugdíja: a kvízprofesszor a rezsit alig bírja kifizetni (Pénzcentrum)
"A nyugdíja felét elviszi a fűtésszámla" - vallotta be Vágó István. Az ország kvízprofesszora immár önkormányzati képviselő, ezért számos dologról, így kereseti lehetőségeiről is kénytelen volt lemondani.
márc. 13
12:51
Az ünnepnap sem kivétel – a dízel olcsóbb, a benzin drágább lesz (Auto Pult)
Március 15-én sem ússzuk meg az üzemanyagárak változását, noha ezúttal is az egyik szemünk nevethet, míg a másik szomorkodik. A 95-ös benzin beszerzési ára ugyanis literenként bruttó 2 forinttal emelkedik, míg a gázolajé 3 forinttal csökken, ezzel ismét 10 forint alá csökkentve a kéz üzemanyagtípus közötti különbséget.
márc. 13
12:54
A gólkirály kapufája, avagy a Bazinagy Brit Cirkusz (Igényesférfi.hu)
Gary Lineker posztja alaposan felkavarta az állóvizet a mindig mértéktartó BBC-nél. A korábbi futballsztár-műsorvezető a kormány bevándorlás politikáját kritizálta közösségi média bejegyzésében, és a hangnem kiverte a biztosítékot a csatorna vezetőségénél.
márc. 13
12:54
AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2024 (Agrofórum)
2024. január 24-27. között rendezik meg a hazai agrárium legjelentősebb szakkiállítását.
márc. 13
12:57
Egy év elteltével megírta első jelentését a Korrupcióellenes Munkacsoport (Infostart)
Az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport tavaly decemberben tartotta meg alakulóülését, és a gyors előkészítés érdekében öt, folyamatosan működő almunkacsoportot hoztak létre.
márc. 13
12:57
Macron francia elnökkel tárgyal Orbán Viktor Párizsban (HírTV)
A várható témákról Pócza Istvánt, a Batthyány Lajos Alapítvány programvezetőjét kérdeztük.
márc. 13
12:57
Gulyás Gergely: Magyarország szabadabb, mint a nyugat-európai országok, és erre a garancia a média (ATV)
Magyarország ma lényegesen szabadabb, mint a nyugat-európai országok, és erre a médiaviszonyok egyértelmű bizonyítékot jelentenek - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Igazságháborúk II. című konferencián, hétfőn Budapesten.
márc. 13
12:57
Ki veszi meg a magyar kukoricát? (Mezőhír)
Merre és mennyiért mozdulhat a magyar gabona?
márc. 13
12:57
Botrány: Észbontó, mennyi pénzt kaptak „jutalomként” a csúcsvezetők a szakképzésben (Nyugati Fény)
Elképesztő.
márc. 13
12:57
Nem játszik többet a német fociválogatottban a világ egyik legjobbja, Marozsán Dzsenifer (Telex)
Olimpiai döntőn is gólt lőtt a németeknek.
márc. 13
13:00
Rendszeres járatot indított Budapest és Belgrád között az AirSerbia (Magyar Hírlap)
Fontos közlekedési összeköttetés jött létre a két ország között.
márc. 13
13:03
Kibővíthetik a vagyonosodási vizsgálatok körét Magyarországon (Portfolio)
Elfogadta és benyújtja a kormánynak első éves jelentését a Korrupcióellenes Munkacsoport - közölte az Integritás Hatóság hétfőn az MTI-vel. A közlemény egyik legérdekesebb része az, miszerint a kormányzati és civil szervezetek részvételével zajló munkacsoporti munkában konszenzus jött létre azon felvetés mögött, hogy bővítsék ki a vagyongyarapodási
márc. 13
13:03
Putyin káromkodott és fenyegette a katonai vezetést – állítja az Orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat volt altábornagya (Mandiner)
Biztonsági Tanács titkára szerint a jelenlegi ütemben másfél-két hónapon belül semmi sem marad a Wagner-csoportból.
márc. 13
13:03
700 millióval támogatna az állam egy filmet II. Rákócziról, csak még nincs, aki megcsinálja (Telex)
A filmet 2024 végéig be kellene fejezni, de még senki sem jelentkezett ilyesmire.
márc. 13
13:06
Nagyon fontos befizetési határidő jár le napokon belül: Nagy bajba kerülhetsz, ha elfelejted! (Femcafe)
Sokan hajlamosak elfelejteni ezt a fontos befizetési határidőt, pedig már nagyon közel van, így jobb, ha beírod a naptárba.
márc. 13
13:09
Hullanak a bankok az USA-ban, a Fekete Hétfő óta nem láttunk ilyet (Privátbankár)
Pocsék a hangulat az európai tőzsdéken, a bankrészvények miatt aggódnak, annak ellenére, hogy az amerikai állam közbelépett. Nagyot gyengült a forint is, öt forinttal drágább lett az euró. A Fekete Hétfő óta nem láttunk akkora hozamcsökkenést az amerikai állampapíroknál, mint most.
márc. 13
13:09
Újfajta járművek tűntek fel a Budapest környékén (Infostart)
Ezeknek a quadoknak örülnek a Pilisi Parkerdőnél, számos turistacélpontnál bevetik őket.
márc. 13
13:09
Az Európai Unió tartózkodik a baráti spanyol kormány bírálatától (HírTV)
Korrupciós botrány vethet véget a baloldali kormányzásnak Spanyolországban.
márc. 13
13:09
Durván kiakadtak az emberek, miután az Orbán-kormány a magyar fegyvergyártásról posztolt (Nyugati Fény)
Nem hagyták szó nélkül.
márc. 13
13:11
Migrációs robbanás várható Olaszországban (HírTV)
Az olasz titkosszolgálatok szerint közel egy millió migráns készül Európába indulni, azonban alig tizedük lenne jogosult menekültstátuszra.
márc. 13
13:11
Mi történt? Tóth Gabi teljesen kiborult, összerogyott a hatalmas stressztől (Nyugati Fény)
Sokat is fogyott a sok aggodalom miatt.
márc. 13
13:12
Méregdrága csúcskocsival jár Gáspár Laci, megmutatta észveszejtő álomautóját az énekes (Promotions)
Gáspár Laci elbüszkélkedett a követőinek az éjfekete járgányával.
márc. 13
13:12
Szinte az egész emberiséget kiirtotta az MI egy kiállításon, de bocsánatot kért (Hamu és Gyémánt)
A mesterséges intelligencia fejlődése rohamléptekben halad előre. Egy San Franciscó-i múzeumot pedig megihlette a dolog, és megcsinálta az „emberiség pusztulásának emlékművét".
márc. 13
13:13
Kirúgták a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkárát (HírTV)
A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség kirúgta eddigi főtitkárát, Luca Visentini-t.

Keresés